Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Rohanó hétköznapok
Áprilisi hűvös szélben vékony sötétkék kabátom kapucniját ha felveszem, a legtöbb járókelő gunyorosan mosolyog maga elé, tudom, kicsit hülyének néznek. Bosszant, hogy nem tudnak arra gondolni, hogy beteg lehet valaki áprilisban is, a torkom rendszerint megfájdul, szorító érzés lesz, mire hazajutok. Szerencsére hamar jött a 61-es, a szélnek vége, lehuppanok, görnyedten, fáradtan lassan lélegzem. Gondjaimon gondolkodom, elmélyedek jelen lelkiállapotomban, csak én vagyok, tervezek, agyalok...lassan ez a hullámzás átvezet a jelenbe, s a végén egy furcsa szagot érzek, rothadt gyümölcs és izzadtság keveredik, azt hiszem valahol a hátam mögött. Első szó ami eszembe jut, hajléktalan. Oldalt fordulok, igen, ijedt szemmel néz, az ajtónál kapaszkodik, alacsony, borostás, ősz hajú férfi, arca szinte lila színü, érdes. Nagy hátizsákot cipel. Mindenképp akarom látni, addig nézem, míg észre nem vesz, pillanatokig nézzük egymást, tekintete fájdalmas, könyörgő, vágyakozó. Aztán lenéz a földre. A rohanó házakat nézem, a villamos úgy tűnik mintha száguldana, szívemet elkezdi szorítani a fájdalom,küzdenem kell, nehogy sírjak, de eltorzul arcom. Könnyezem. Újra keresem őt, de már nem néz rám. Le kell szállnom, kínlódva felállok, térdem merev, derekamban megint éles nyilallás, az ajtónyitáskor előre engedem őt. Eszembe jut fogadalmam, s hogy imént pénzt kaptam, pénztárcámmal a kezemben utánakiáltok: "Várjon!" Többen megfordulnak, ő nem. "Várjon!" -kiáltok újra. Látom, hogy arcára rámerevedett az a rengeteg kín,amit átél, csalódott és lemondó érzések,neheztelés, harag, és a sok sírás. Mégis könnyeden, természetesen kérdezem: "Nem sértem meg, ha adok egy kis pénzt?" A szokásos százas helyett többet markolok fel, kezét tartja, az is lila színű, ujjaim tenyeréhez érnek és szégyellem, de az jut eszembe, majd alaposan kezet kell mosnom otthon...Nem tudom hogyan, de elkezdünk beszélgetni. Kiderül, hogy épp most kirúgták a szállóról, s hogy hét évet börtönben volt. Szégyelli, törekszem, hogy hangomban ne sajnálat legyen, ne legyek szánskozó, így sikerül elkerülnöm a sablonos buta kérdéseket, tanácsokat. Egyenrangú emberként beszélgetünk, elmondja, hogy lázadó volt gyerekkora óta, minden aktuális renszert kritizált, s ezt bizohangoztatta is, sok baja lett emiatt. A Novotelre mutat, épp ott álltunk kissé távolabb, hogy ott kapott állást, de onnan is kirúgták. Hirtelen megkérdezem: " És most nincs hol laknia?"
Egészen meglepődöm, mert nem igent mond, valami értelmetlent, kivehetetlent válaszol arról, hogy ott fent a tizenkettedik kerületben, lakik, vagy nem is értem, úgy csavarja a szavakat. Nem firtatom tovább, visszereim jeleznek, bocsánatát kérem, de el kell köszönnöm, arcára újra kiül a sértettség, csalódás, úgy érzem neheztel rám, annyi mindent szeretne még mondani. Integetek felé, átmegyek a zebrán, s ekkor megint ott van a járda, a sín, az emberek, a megállóba érkező villamos, emberek sietnek, egy pillanatra rám néznek, majd mintha ott sem lettem volna, folytatják útjukat. Vibrál minden, kapkodó rohanás, üres tekintetek, az autók csak tárgyak, nem érezni, hogy emberek vezetik. Gépiesen haladok hazafelé, nem kell akarnom, visznek lábaim, belépek a kapun, fel a lépcsőn, mint egy robot, gondolom. A 19 fokos melegben alaposan leizzadva, sietve leveszem kabátomat, átöltözöm, mindenem csupa víz, megtörölközöm. Aztán a fürdőszobában 5-ször kezet mosok...
4962
Tasnadirita - 2018. április 10. 17:18:59

Kedves Kata! Köszönöm kedves szavaidat! Hát igen...maga is beismerte, hogy természete miatt jutott ide, egyébként egy jó, kedves ember, szeretetre vágyik...Szeretettel,RitaHeart

4204
pathfinder - 2018. április 10. 15:04:29

Kedves Rita!

Annyi minden benne van ebben a történetben a mai emberek életéről, hogy felsorolni is hosszú lenne, mégis olyan szép jellem- és korrajzot adtál, hogy csak csodálkozom. De segíteni valóban csak azon lehet, aki akar javítani a saját életén. Aki csak tengődni akar, azt sajnos hiába próbálná meg bárki is bárhogyan segíteni. És van az a pont, amikor az ember minden más hiányában képes a maga nyomorához is ragaszkodni, mert az legalább csak az övé...

Szeretettel olvastalak:
Kata Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.