Auerbachné Tóth Katalin: Ügyfélszolgálat - 6. Telefonon csak a hang...
Bár voltak és talán vannak is próbálkozások a videó-ügyfélszolgálatokra, de alapjában véve a telefonos ügyfélszolgálatokon csak egymás hangját hallják a résztvevő felek, látni nem látják, hogy mit csinál éppen a másik. Ami szerintem nagy előny...

Már a tréning ideje alatt is tanították, hogy egyenesen üljünk, ne görnyedten, mert különben az ügyfél a flegmaságot hallani fogja a hangunkon. Mutattak rá nekünk felvételeket is, mert ugyebár a "hangfelvételeket minőségbiztosítási szempontból rögzítjük". Nem hittem, míg nem hallottam, de tényleg van különbség!

Ettől függetlenül, ha az ember egyenes derékkal ül az asztal mellett, még ezerféle dolgot csinálhat. Mert ugye vannak olyan helyzetek, amikor kénytelen az ember "egerészni" és a monitort bámulni, amíg az ügyfél által keresett információt megtalálja, a kért szolgáltatást aktiválja vagy törli, esetleg a számláját értelmezi... De vannak olyan hívások, ahová már az évek meg a rutin elegendőek, semmiféle monitoros segítség nem szükségeltetik hozzá a kollégának. És ilyenkor persze elkezd az ember keze járni.

Volt már, hogy egy babát váró kollegina két hívás között és esetenként hívás közben is kötötte a hófehér kabátkát, sapkát és takarót a születendő babájának. A 8. hónap végéig dolgozott, ott spórolt a maga - és a leendő babája - számára időt, ahol tudott.

Az olvasás jellegzetes tevékenységnek számított, mint ahogy a keresztrejtvény-fejtés is. Előbbit hívás közben kicsit nehéz abszolválni, de utóbbi tapasztalatom szerint remekül működik, feltéve, hogy nem számlaértelmezés közben kezd sudoku-zni az ember, mert akkor könnyű a számokba belezavarodni...

Rajzolás, firkálás, levelezős tanulóknak házi feladatok megírása - ezeket is mind-mind láttam szinte napi szinten, de ezek szerintem bármilyen más munkakörben is előfordulhatnak. Okostelefonok abban az időben még annyira nem voltak, így a sutyiba' mobilozás meg Facebook-ozás még nem volt divat, azóta könnyen el tudom képzelni, hogy ez is bekerült a repertoárba.

Ami részemről a legmeredekebb volt talán, az a körömlakkozás. Drogáriákban kapni körömlakk-lemosó kendőket, egyesével csomagolva. Ilyennel szépen letöröltem a félig már lepattogzott lakkot. Szünetben kimentem alaposan kezet mosni szappannal, majd a következő 60 perces ügyeleti időben szépen elkezdtem rendbe tenni a körmeimet. Akkor éppen nem volt sok hívásunk, ezért mertem belekezdeni. De persze közben befutott az ügyfél. Nem kellett semmit keresnem a gépben, csak magyaráztam neki, talán számlaértelmezés volt. Közben pedig szépen reszeltem a körmeimet. Ahogy végeztem a körömreszeléssel, bizony a lakk is előkerült. Az ügyfélnek továbbra is magyaráztam, vagy talán már egy másik volt, nem is tudom... De lényeg az, hogy bizony hívás közben - szépen, egyenes derékkal ülve! - lakkoztam ki a körmöcskéimet jeges kékre. Még a színre is emlékszem. A kollégák jót nevettek rajtam mellettem, és bizony azért vigyáznom kellett, hogy bár ők is és én is jól szórakoztam a helyzeten, azért az ügyfél ne sejtse meg, hogy mi folyik a telefonvonal túlsó végén.
4204
pathfinder - 2018. május 16. 15:54:00

Kedves Kata!

Mindenhol vannak ilyenek, most ilyen kedvem volt, hogy megírjam Smile

Szeretettel:
Kata Heart

5772
Kata1984 - 2018. május 16. 08:29:01

Kedves Kata!

Micsoda kulisszatitkok! Smile

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.