Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Szeretnék boldog lenni!
Napok óta félek az utcán közlekedni, konkrétan az eleséstől, de az emberek tekintete kimondhatatlanul rosszul esik. Màjusban a legtöbben már a téli energia vesztésen túl vannak, légies testtel, csupa örömmel lelkükben élvezik az életet, és egy ilyen arcot, amin a fájdalom, szenvedés látszik, senki sem akar. Így aztán sokan elfordulnak, szeretném azt hinni, csak tapintatból, mások rosszallóan, ritkán undorral. Szerintem vannak emberek, akik nem ismerik a betegség fogalmát, a szenvedésröl sosem hallottak, de szenvednek, mert milyen rossz látni egy arcot, aki nem illik bele idilli világképükbe. Ősszel ez változni szokott, a rideg esős időben tudnak ők is gyötrődni. Akkor tudják, milyen az, ha rossz valami, illetve ha nekik rossz valami. Ám ha másnak, az nehezen ismerhető fel, ha valaki történetesen épp a világ közepén érzi önmagát. Nem ritkaság, hogy több közepe, de van nap, mikor rengeteg világ közepe van...
Ma is ebben a borúlátó, nehéz hangulatban indultam otthonról, egy ordítozós éjszaka után. De reggelizéskor is jajgattam, és bizony, elkezdtem félni a lebénulástól. Remélem, alaptalanul, ma igyekeztem nem nézni a járókelőket, séta helyett villamossal mentem, a Plázában fénymásoltattam három iratot, a közértben alaposan körülnéztem. Hihetetlen, négy darab paradicsom 490 Forint, és a gyümölcsjoghurt 120 Forint, ha négyes csomagolást veszek, 500 Forint. Egy kalács, a jobbik, 500 Forint, a kicsi, egyszerűbb 140 Forint. Minden polcot ilyen gondolatokkal nézegettem, aztán két szép, nagydarab, viszont kemèny kiflit választottam, darabját 60 Forintért, a vajat, 240 Forintosat kosaramba tettem. A 140-es kaláccsal beértem, átfutottam a hentepult melletti gyönyörű rántotthúsos, csirkés, sültmájas pultot, venni nem mertem. A kosár jó nehéz volt még szinte üresen is, fizettem, 890 Forintot, szatyrommal a vállamon azon gondolkodtam, körülnézek a plázában, vettem is egy kék nyári lenge nadrágot. Aztán valami azt késztette, menjek be a gyógyászati boltba, hátha van valami, ami megoldja geric problémáimat. Az ismerős kedves eladó hölgy ismét segített, meg is ismert, reumám miatt többször vásároltam, ezúttal is ajánlott megoldást. Két segédeszközt vettem, 20.300 Forintot hagytam ott, de reményekkel szívemben!
Felszálltam a 61-esre, le is ültem. Körülöttem nem olyan vidám emberek ültek, egy fiatal fiú nehezen viselte, hogy térdem hozzáért a térdéhez, picit torz lett arca, szemben a középkorú nő meredten kinézett az ablakon, szemhélyát szűkre húzta, a kép kicsit eltért a korábbi boldogakétól. Ekkor egy botos idős úr tápászkodott fel, egyenesen jött felém, ülőhely nem volt, tudtam, én felállni nem fogok, vártam, mi lesz a helyzetből. A fiú háttal ült, nem vette észre a bácsikát. A bácsi megállt a lábamnál és vártuk, mi lesz. Egy nő az ajtóból odalépett és segítő szándékkal megkért engem, adjam át helyemet. Fáj a derekam-ennyit mondtam. A nő ezután a fiút állította fel. Ő és a nő is rosszallóan néztek rám. A bácsi leült, nálam elszakadt a cérna, és megszólaltam. Csak úgy a levegőnek, de mindenkihez szóltam, minden rossz érzést kiadva: Pont engem állítanak fel, aki menni is alig tud. Gondolkodni kéne, emberek.
Elkomolyodva, átgondolva, lelkiismeretfurdalással néztek mind maguk elé. Senki sem szólt. Le kellett szállnom, lassan, nehezen álltam fel, nyilallt a combom, lábszáram, inogva, nyújtott karral az ajtóhoz mentem, a fiú gyors, udvarias igyekezettel odaengedett, csimpaszkodtam a használható kezemmel, kínlódó arccal kibámultam az ablakon, oldalról láttam, engem néznek, majd nehezen leszálltam, lassan indultam hazafelé. Csak éreztem, a villamos ablakából a tekintetüket. Feljöttem a szűk lejtős utcán, a kapunál már mosolyogtam. A harmadikra lassan, tántorogva jöttem fel, végig fognom kellett a korlátot, volt, hogy azt éreztem, hátrazuhanok. Mégis rendkívül vidám lettem, a cuccaimat ledobtam, a mosoly egyre nagyobb lett, úgy éreztem, minden kocka a helyére került, közben beesteledett, és az érzés még itt van belül, igaz, egyszer eszembe jutott, hátha nem volt túl szép, amit a villamoson mondtam, vegyes érzésekkel fekszem, hátam alatt a hengerpárnával. Tudtam, a húszezret érdemes volt elkölteni, holnap feltehetem a sínt a derekamra, az új nadrágom fölé, és már csak azon járt agyam, ha fölé teszem, az övrésze alatta nyomni fog-e, tegyem-e inkább alá, közvetlen a testemre? Elképzeltem, hogyan fog ez a merevítő segíteni rajtam, és lehetek-e olyan, mint mások, légies, boldog, vidám, megtelik-e örömmel szívem? Igen, ebben reménykedem!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.