Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: "Könnyű azt mondani."
Mikor megszülettem, szüleim szegények voltak, otthonunk egy szobából, egy wc-ből, egy konyhából, és egy kamrából állt, fürdőszobánk nem volt. Apu mérnöki fizetése 1500 Forint, anyu asszisztensi jövedelme 1200 Forint volt, a lakásunkat nagypapám adta nekünk. A szoba egy mélyebb zugában állt rácsoságyam, melyet életem első hat évében használtam, egy könyvesszekrény mögé tették szüleim. Ablakunk apró, a körfolyosóra nézett, a lakást keskeny csigalépcsőn lehetett elérni. Szüleim folyton veszekedtek, gyakran ordibáltak, apu sokszor emelt kezet anyámra, sokat menekített ki nagymami ebből a pokolból, később nála voltam jellemzően, viszont nagyitól hatalmas szeretetet kaptam, egészen közeli bensőséges kapcsolatunk volt. Az élete voltam 10 éves koromig, csak én léteztem, leste minden szükségemet, együtt aludtunk, rengeteget mesélt, életéről is és közben tanított is mindenre. De a konyhában is befogott, répát, borsót, krumplit pucoltam, tésztát sodortam, mindent, aztán amit elmosogatott, eltörölgettem. Nagyon precízen kellett csinálnom, nagyi rettentő szigorúan ellenőrzött. A Dagályba és a Széchenyi fürdőbe jártam vele, nyaranta Csehszlovákiába az ottmaradtakhoz látogattunk, de voltunk Berlinben is. Imádtam nagyikámat! Később sajnos elmúlt köztünk ez a feltétlen bizalom...Hat évesen anyám elvált aputól, aki egy gazdag kötödés nőt vett el, Rózsadombi luxuslakásába költözött, anyu pedig hungária körúton kapott egy szolgálati lakást, ott külön szobám lett, az udvaron rengeteg gyerek közt lehettem, játszótér tartozott a házhoz. Általános nyolc éve alatt kéthetente jártam apunál, üvöltözött velem, nem tudtam védekezni... A helyzet rosszra fordult, anyu új férje verekedős lett, engem zaklatott. Elváltak, de ez a férfi maradt, a szobámba költözött, anyuval a nagyszobában laktunk, féltünk, zártuk a szobát, wc-re csak kettesben mertünk kimenni, folyton leskelődött, mit csinálunk. Anyu új munkát kapott, ott is adtak szolgálati lakást, és a Gellérthegy lábához, egy fákkal teli, parkos több lakásos házba költözhettünk. Már gimnáziumba jártam, ahol első évem zavartalan, tökéletes volt, barátnőmmel állandóan hülyültünk, szünetekben a gimi folyosón rohangáltunk, az oszlopok körül kergettük egymást, de az órákon is mi voltunk a legrosszabbak, vihogtunk, zavartunk mindenkit, éretlenül viselkedtünk, és nagyon szerettük egymást. Otthon anyám velem egyre ridegebb lett, nem szeretett, apu kihasználta ezt és elcsalt magához, második osztály előtti nyáron hozzá költöztem, anyu elől menekültem. Apu felesége nem tűrt meg, apu anyjához költöztetett, a svábbogaras, büdös, koszos lakásba, ahol elkezdtem lelkeg tönkremenni. A gimiben kiközösítettek, nem segített rajtam senki, apu egy alkalommal megtámadott, amikor is úgy döntöttem, anyunál lesz jobb. Érettségire szépen feljavítottam jegyeimet, felvettek a tanítóképzőbe. Első félévet csupa ötössel zártam, de valami átalakult, megváltozott legbelül, ekkorra megtörtem, csalódott, kiégett fiatal lány lettem, szorongtam, féltem, vágytam meghalni. Az orvosok nyugtatókkal tömtek tele, tanulmányaimat először elhalasztottam, majd félbe hagytam, sosem lettem tanítónéni. Ezután harminc év mélyrepülés következett, megjártam kórhàzat, poklokat, végestől végig egyedül, elhagyatva, csakis a templomi misék és Jézus szeretete tartott életben. Elkövetkezett nagyi halála, ott maradtam a lakásban, a harminc évet vele laktam, kapcsolatunk időskori betegsége miatt nagyon rossz volt, szegény azt hitte meglopom, a késeit sosem találta, aztán azt képzelte, van a szobámban egy férfi titokban, és ő meg én meg fogjuk ölni...Családom elfordult tőlem, neki hittek. Mikor meghalt, az üres lakás elviselhetetlenül nyomasztott, rosszulléteim voltak, többször jött hozzám az ügyeletes orvos, mondhatni a halállal néztem szembe. Anyám testvére mint a lakás felének tulajdonosa azt akarta, adjuk el a lakást, emiatt újra anyámhoz költöztem, nem sejtettem, hogy a Pokol csak ekkor kezdődik. Szeretetlensége, érzelmi zaklatásai kiszedték megmaradt lelkemet, kivályta, mint gyilkos ragadozó áldozatának belső részeit, hogy jóllakhasson, élő halottá tett. Minderről csak mi ketten tudtunk, anyám mindenhol szerető és gondoskodó anyaként mutatkozott, erről beszélt, majd sok év, talán hét év után elkezdte önmagát áldozatnak mutatni, a postásunk, szomszédaink, patikusaink, az étkezde ahova jártunk, mindenki gyanakodva, rosszalva nézett rám, később nyíltan számon kértek többen, miért nem szeretem és tisztelem anyámat. A nonszensz helyzetben mereven, némán tűrtem a vádakat, anyám ráadásul végig templomba járt, perselyezett, felolvasott, egy vallásos rádióban imafelolvasó volt, mindenkivel megkedveltette magát, az általa varázsolt valóság csak a nyolcadik év végén derült ki számomra, elborzasztott, oly mértékben kifordított mindent bennem, súlyosan csalódtam, mondhatni kiábrándultam mindenből, mindenkiből, elvesztettem a bizalmat, az emberekben a hitemet, meghalt bennem minden de minden...
És ez volt az a pillanat, amikor a Sors vagy Isten úgy döntött, olyan s<lyos próbatételeknek, halálos veszélyeknek, betegségeknek, küzdelmeknek tesz ki, hogy a végére vagy elbukom, meghalok, vagy erősebb leszek mindennél, megküzdök, túlélem, és tiszta harccal, gerincesen minden akadályt legyőzve egy új életet kezdek, amiben a magam ura lehetek, biztonságban, nyugalomban élhetek, kigyógyulva minden betegségből, f&#224;jdalomból. Én ez utóbbit választottam, és valóban tiszta, becsületes lélekkel harcoltam, cáfoltam a hamis vádakat, gyűlölködőket meggyőztem türelemmel, csendesen, kitartóan. Ahova anyám ment, hogy bűnteesenek meg, a Hivatalba, ott is hosszasan, türelemmel igazamat bizonyítottam, mára akik elpusztítottak volna, tisztelettel, kedvesen bánnak velem. Egy-két ember kivételével, de ezt elviselem, őket megértem, a manipuláció erősebben hatott rájuk. Anyámat csak nézem, semmi nem rázza meg, lelkesen jár misére, rádióba, az igaz, sem a templomban, sem a rádióban nem tisztáztam a valóságot. Konkrétan csakis a Hivatalban, ott részletesen ismernek mindent, a patikusok, a postás nem, de megismertek, így elmúlt ellenérzésük.
Kis barátnőm írt ma üzenetet, mennyire szenved, mert főnöke mindenbe beleköt, kritizálja, szekálja, piszkálja, fél tőle, úgy érzi, nem bírja ki, görcsöl a gyomra, és tőlem kért tanácsot, hogyan lehet ezt kibírni. Írtam neki, hogy ez a főnöknő rendes, ne féljen tőle, velem hihetetlen jót tett, míg én is ott dolgoztam, és higgye el, nem az ilyenek a veszélyesek, hanem aki rád mosolyog, kedves, bízol benne, és akinél észre sem veszed és forgatja benned a tőrt. Erre kis édesen visszaírt, hogy "Könnyű azt mondani." ....Elmosolyodtam, könnyű? Egy ilyen élettel? Ekkor írtam meg barátnőmnek röviden történetemet...
4962
Tasnadirita - 2018. május 12. 12:57:22

Kedves Brigitta! Köszönöm, kívánom a legjobbakat én is Neked szeretettel, Rita(javítás: 20 évig laktam nagymamámmal, a 30 téves)

4005
zelgitta - 2018. május 12. 10:55:50

Úristen, ennyit kibírni! Te egy hôs vagy, minden tiszteletem a tied, kedves Rita.
Kívánom a legjobbakat!
Szeretettel,
Brigitta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.