Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Bogárné Sárközi Ilona: Bezzeg az én időmben
Hatalmas bérházban laktunk, de ez már olyan régen volt, és csak a velem egykorúak emlékezhetnek arra, hogy valamikor házmesterek is léteztek. Nagy "hatalommal" rendelkeztek. Minden lakóról nyilvántartást kellett vezetniük, de ebben a nyilvántartásban csak száraz adatok szerepeltek. Az igazán érdekes, pikáns történeteket a házban élőkről ki mástól is lehetett volna megtudni, mint tőlük. A mi esetünkben Ilonka nénitől.
Senki sem kedvelte a házmesternét, de féltek a szájától, így aztán mindenki igyekezett jóban lenni vele. Volt, aki imádta a zaftos sztorikat, s más dolguk nem akadván, áhítattal hallgatták az előző napokban történt eseményeket.

Amikor abba a korba kerültem, hogy tíz óra után is kimaradhattam, csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy a randevún csinosan, jól nézzek ki, s rendszeresen otthon felejtettem a kapukulcsot. Bizony, ha tizenegy után értem haza, hosszan csengetnem kellett, hogy végre Ilonka néni beengedjen.
Minden esetben megértően mosolygott rám, s ha éppen nem volt nálam pénz, ami vigaszdíjul szolgált, mert álmából felkeltettem, anyámat kértem meg, hogy másnap délelőtt pótolja ebbéli kötelezettségemet.
Persze, tudtam, hogy ebből megint pletyka keveredik. A rosszindulat nem halt ki az emberekből.

A következő ilyen alkalom után egy kellemes őszi kora délután a szőnyeget vittem le a porolóhoz, de már a lépcsőfordulónál hallottam a hangját.

- Bezzeg az én időmben ezt nem engedte volna az én apám! Tizenegyig kimaradni?! Hallatlan! Ez biztos valami feslett szuka! És miniszoknyát hord...
Ha meg itthon van, ordíttatja a rohadt magnóját, hogy beleremeg az egész ház!
Az asszonyok, akik körül állták, helyeslően bólogattak. Röhögnöm kellett. Ezek ítélkeznek? Edit lánya több, mint két éve az utcasarkon keresi a kenyerét. Abból dáridóznak, tőlük hangos az egész udvar. A másikuk, a nevére már nem emlékszem, intézetbe adta három kislányát, még arra sem képes, hogy meglátogassa őket.

Mire odaértem sírni csend lett. Otthonkájuk zsebében cigarettát kerestek, s egymást kínálgatva játszották a "semmiségekről beszélgettünk" szerepet.
- Csókolom, szép napunk van! Na, megvolt a mai kibeszélés? Jólesett? Meséljek esetleg én is? Ráérek éppen. Egyébként a fiatal ember, aki hazakísért tegnap késő este, a vőlegényem. Egy hónap múlva lesz az esküvőnk, s az étterem kiválasztása, a menü megbeszélése, és egyebek kicsit elhúzódott. Ezért érkeztem ilyen későn haza. Van kérdés?
Ilonka néni láthatóan meglepődött. Levegő után kapkodott.
- Jaj, drága szívem, félreértetted! Nem rólad beszéltünk, dehogy! Te egy tisztességes fiatal, dolgos nő vagy. Hanem ott fenn, a harmadikon a Rózsi, na arról regényt lehetne írni.
- Szerintem Ilonka néniről is! Csak én nem vájkálok mások életében, és nem vagyok rosszindulatú. Nincs más dolguk?! - s ezzel ott hagytam őket, főjenek meg a saját levükben.

Editék két hónap múlva elköltöztek, a "neve nincs" szomszédasszonyék többet tartózkodtak vidéki kis házukban, mint valaha, így Ilonka néni legnagyobb bánatára a pletyka-partnerek lassan elfogytak. Két naponta söpörte az udvart, fel-feltekintgetett az emeletre, hátha valamilyen csoda folytán kinyílik egy ajtó, s kiömlenek belőle a legújabb hírek. De nem így történt. Többé nem csámcsoghatott másokon, mert eltávolodtak tőle. Férje elhunyt, magányosan teltek a napjai.
Amikor elköltöztem, egyetlen pillantást vetettem rá. Nem volt bennem sem megvetés, sem gúny, inkább sajnálat. Tartalmatlan életet élt, kevés volt az öröme. A saját problémáival nem tudott szembe nézni, azért lett olyan, amilyen.
Azóta én is megöregedtem, és hálás vagyok a sorsnak, hogy nem lett belőlem pletykás öregasszony. Köszönöm Istenem!

Budapest, 2018. május 17.
6266
Katinkakata - 2019. május 29. 14:30:57

Kedves Icu!

Történetedet olvasva eszembe jutott saját élményem a falu pletyka fészkeiről. No, azok aztán tudtak keverni-kavarni. A rossz szándékú pletykát mindig megvetettem. Írásodhoz szeretettel gratulálokRoseKata

524
BogIcu - 2018. június 24. 12:41:12

Kedves Rita!

Ma sem különb a helyzet, hiába teltek el évtizedek azóta.
A pletyka és a rosszindulat gőzerővel vonul végig az életünkön.Surprised

Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: IcuRose

524
BogIcu - 2018. május 30. 20:13:36

Drága Ica!

Akkor még eggyel több, amiben egyetértünk.Wink
Nagyon köszönöm, hogy itt voltál.

Ölellek szeretettel: IcuRose

3649
Oroszlan08 - 2018. május 30. 17:34:12

Drága Icus!
Tetszett az írásod. Nem szeretem én sem a pletykát főleg nem a rosszindulatot.
Ölelésem: Ica

524
BogIcu - 2018. május 30. 16:43:45

Drága Mami!

Már gyermek koromban is nehezteltem a felnőttekre, amikor naphosszat sutyorogtak, pletykálkodtak. A mai napig célszerűbbnek tartom, ha mindenki a saját háza táján sepreget.Grin

Nagyon köszönöm, hogy olvastad írásomat. Szívből örülök, ha tetszett.
Sok szeretettel: IcuRose

2135
mami - 2018. május 30. 15:27:52

Icusom!

Ez tényleg egy tanúságos írás. Magasröptű megfogadni valóval. De csak azért mert elröpült felettünk az idő, ne gondold ám, hogy a pletyi csak úgy megszünk, esetleg átalakult.... van és űzik is sokan gőzerővel.... Dehát ez, mármint a pletyi nem új dolog ám.... már az ókorban a Szokratész is helyre rakta azokat akik pletyiztek.... CoolConfused(ang)Grin

Jó kis írás az már biztos:
Szeretettel: Jártó Róza /mami/

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.