Tasnádi Rita: Bácsi a síneken
Délután indultam, háromkor, már szépen sütött a nap, hűvös sem volt. Hivatalos papírt kitöltettem háziorvosommal, majd felszálltam a 61-esre. Ezúttal sem kezeltem jegyet, matattam a táskámban, aztán egy kicsit a tárcámban, 450 Forintot "kerestem", hogy a vezetőtől tudjak jegyet venni, pár megálló után megérkeztem. Ma kaptam meg a fizetést, szerény összeg, fogadalmam szerint egy kétszázassal kezemben vadászni kezdtem, de hajléktalan sehol, de mégis, egy furcsa, rossz kinézetű kis nő állt a zebránál, szó szerint rongyokba tekerve, a fejét is betekerte valamivel, meglepően harmónikus volt, a színek, a stílus jól összeillett, én mégis azt gondoltam, ő egy hajléktalan, vagy szegény, és még magában is beszélt, így odaléptem, megkérdeztem, nem sérteném-e meg, ha adnék 200 Forintot? Erélyesen válaszolt, hogy őneki én pénzt ne adjak. Mondtam, rendben, akkor nem, és átmentem a zöldön, mosolyogva, arra gondoltam, milyen hülye is vagyok, hogy kérés nélkül osztogatok...Igaz, kétszáz Forint...Na mindegy, viszont nagyon jó kedvem lett, könnyeden lépkedtem, derekam napok óta alig fájt már, jól aludtam, pihent voltam, a cipőbolton járt az agyam, a pláza közel, a síneken óvatosan mentem át, hopp, szembe jött egy hajléktalan. Egy bácsi, rám is nézett, megállítottam, és a szokásos kérdés után elfogadta a pici összeget.
Nem siettem tovább. Teljesen más volt ez a helyzet, a bácsin pizsama volt, ami csak akkor tűnt fel, kínai, kék meleg pizsama, műanyag papucs. Körmei hosszúak, fekete vastag lerakódással, kakiszagot árasztott, zavart volt. Kérdeztem, hová megy most? És honnan jött? Láthatóan valószínűen nem hajléktalan volt, ezért megkérdeztem, melyik kórházból szökött meg. Válaszából kiderült, tényleg ilyesmiröl volt szó, valami nagy teremről beszélt, ahol sokan vannak. Aztán meg, hogy elkűldték onnan, ő meg eljött. Sokat faggattam, végül szociális otthonra, vagy elfekvőre is gondolhattam, de a közelben nem ismertem ilyesmiket. Azt mondta a bácsika, hogy busszal jött. Itt már az egész olyan ijesztő lett, hogy kértem karoljon belém, mert a pár házra lévő orvosi rendelöbe megyünk. Aranyosan belémkarolt, és nagyon örúlt, azt mondta, az nagyon jó lesz. Féltem, nehogy elessen, a járdaszegélynél, majd a lépcsőnél szóltam, vigyázzon. A kakiszag zavart, de annál inkább éreztem, segítségre szorul. A Rendelőbe értünk, de nem tudtam, mit kell csinálni, a Biztonsági őr szobája volt legközelebb, mutattam a bácsit, kértem, segítsen neki. Érdekesen azt mondta, nem tud, hanem hívjak mentőt. A bácsival leültünk a neurológia elé, egy nőt kérdeztem, mi a mentők száma. Most sem jutott eszembe. Átfutott rajtam a februári, majd áprilisi reggeli ébredés, a rosszullét, s hogy a 115, 105, 114-et tárcsáztam, próbálgattam, a 104 "bejött". Egy kedves nő vette fel, elmondtam, hogy találtam egy pizsamás bácsit, a síneken, zavart, ápolatlan, iratai nincsenek, itt ülünk a rendelőben, az őr azt mondta, mentőt hívjak, kérem, jöjjenek...A nevemet kérdezte, furcsálltam, mert azt is, hogy Budapesten vagyunk-e, majd a pontos címet, amit tudtam is, aztán a keresztnevemen szólítva kérte, ne mozduljunk, hogy megtaláljanak minket. Vártunk, a bácsinak hoztam vizet, mert szomjas volt, a szag nagyon erős volt megkérdeztem, bekakilt-e, olyan édesen azt mondta, nem. Tíz perc múlva két magas, sovány,fiatal, feltűnően férfias mentős érkezett, mérgesen. Kérdeztek, ki az okos mondta egy rendelőben, hogy mentőt kell hívni.
Látva, hogy a bácsi nem tudja, hol van milyen nap van, a fején műtét nyoma, alvadt vér a fülén, hajában, a kórházba vitel mellett döntöttek, pszichiátria, mondta az egyik. A bácsi boldog volt, olyan volt, mint egy kisgyerek, engedelmes, hálás, telve bizalommal. Kétfelől karját fogva indultak, de szörnyen mérgesen, az egyik nagyon. A biztonsági őr kabinja mellett megállt, bekopogott, a másik már az utcán vitte az autóba a beteget, ez a vehemensebb számon kérte az őrt, mit képzel magáról, hogy itt ül, pötyögteti a számítógépet, és nem hív a beteghez le orvost, pedig a rendelőn belül ez kötelessége, a beteg belépett az épületbe, kötelesség szerint orvosi ellátás jár neki, az őr pökhendien válaszolgatott. Kijőve a mentős az ajtót erélyesen, jó messziről lendítve becsapta, dühös volt, se látott, se hallott, merthogy elköszöntem, de helyeseltem a beolvasást, de nem felelt semmit. Csak csóválta fejét, értettem, mert a mentők sűrgős esetre vannak, komoly rosszullétekre, de azért mégsem hittem, hogy ez az eset nem tartozna hozzájuk. Láttam, ahogy felmászik a bácsi a mentőbe, magasan volt az ajtaja, mosolyogtam, örültem. Megvettem a papucsot, hazafelé kezeltem jegyet, leültem, kakiszagot árasztottam. Egy fiatal fiú elült mellőlem, egy másik férfi rám nézett, orrát dörgölte. Nem zavart, sőt örültem, a szag miatt most jól éreztem magam, jó lett volna az ott úlőknek elmondani, nem én vagyok büdös, hanem találtam egy bácsit, segítettem neki, ő kakilt be...De ugye, a jó tevést csendben kell, most is csak mosolyogtam, és nagyon örültem kakiszagomnak!
Kicsit nehezebben álltam fel, az ajtóban egy kislány várta, hogy kikerüljem, éreztettem, hogy nem fogom, durcásan félreállt lassan leszálltam, s szép lassan hazajöttem. Derekamon a merevítő, itthon levettem, izzadt voltam, az új papucsban megvacsoráztam.
4962
Tasnadirita - 2018. május 23. 09:13:31

Köszönöm Brigitta,szeretettelHeart

5396
Kitti - 2018. május 21. 23:30:55

A bácsi. Smile Kedves történet.

4005
zelgitta - 2018. május 21. 22:39:07

Íme egy igazi pünkösdi történet.
Szeretettel gratulálok, kedves Rita.
B.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.