Tasnádi Rita: Csak önmagadnak ne hazudj
A kaputelefont leste, izgatottan, félve tette füléhez, figyelt...hörgés, nagy szuszogások, suhogás. Miért nem megy el már? Kapkodva felöltözött, csak egy fekete-fehér mintás, fodros nyári ruhát vett fel, május volt, de már harminc fok, kulcscsomóval a kezében indult, lassan le három emeletet, a kaput halkan résre nyitotta, kilesett. Alszik-gondolta. Kilépett, elment a padon ülő élettársa mellett, ki a kertkapuhoz, a lejtős utcán pár méter után visszafordult, így jól szemügyre vehette a férfit. Elment a pad mellett. Jó, hogy kirúgtam, tök részeg, büdös, ronda, undorító, be is pisált, milyen püffedt, sötét az arca! Kékes, vagy lila? Fúj...-gondolta. Felsietett a harmadikra. A kaputelefonban hallgatózott, figyelte, mikor megy el. Megint hörög, fulladna már meg, vissza nem jöhetsz, utállak...-mondta magában. Leült az ágyra, és Nők Lapját lapozgatott, este tévézett, pakolt cseppet, meglocsolta a virágokat, ledőlt, csukott szemmel, megkönnyebbülten állapította meg: Elment.
Hirtelen megszólalt a kapucsengő, este fél tízkor. Kiment, füléhez tette, de nem mert beleszólni. "-Rendőrség! Kérem, nyissa ki! Le tud jönni a ház elé vagy felmehetnénk?" Lemegyek...Sietett, kerek, tág szemekkel nézte a két egyenruhást, kérték a személyit, visszaszaladt érte. Közölték, hogy kihallgatják, mint tanút, mert haláleset történt itt a ház előtti padon, és a lakók szerint az élettársa az illető. A fekete hajú, negyvenéves, kistermetű, de kerekarcú nő teste megmerevedett, nem tudta, örüljön-e a hírnek, egy cseppet sem sajnálta, szíve tele volt gyűlölettel. Érthető, ez a férfi tönkretette, verte, kocsmáztak, alig volt pénze, cigire, sörre ment el rokkantnyugdíja, ő nem dolgozott, nem volt lakása, minden éjjel az ágyában szuszugott, mocskos, gusztustalan volt a teste is, és most halott. Meghalt, itt a padon megfulladt. Ám nem vallhatta be, hogy látta és tudta, hogy hörög, kék a feje. Aláírta tanúvallomását, mely szerint azt hitte, rég elment, miután szakítottak. Egy hét múlva kapott egy hivatalos levelet, hogy nem történt bűncselekmény, anyomozást lezárták. Megrezzent, jeges rémület futott egész testén, de hiszen nem hívott mentőt, hátha megmentették volna, persze nem mert megbánta, arra gondolt, elmulasztott egy haldoklón segíteni. Napokig siratta önmagát, mi lesz most vele, el is ment a közeli katolikus templomba, ott is pityergett, minden szombaton sírdogált, s mikor sírt, olyan elesettnek, gyengének, gyámoltalannak, védtelennek látszott, hogy mindenkinek megesett rajta a szíve, a lányának is, akit sosem szeretett, úgy tudott sírni, hogy siettek megmenteni, igen, az emberek ha ilyet látnak, sietnek segíteni. Odament hozzá két asszony, leültek mellé, a mise csak tíz perre volt, faggatták, miért bánatos. Ekkor elapadt könnye. Itt választania kellett. Másodpercei voltak, hiszen a kérdés jószándékú volt, ő pedig vágyott a lelki támaszra. De vajon mit mondjon. Az igaz út: cserben hagytam a volt élettársamat, haldoklott és én azt akartam, sose jöjjön vissza, és meghalt, tudtam volna segíteni rajta, de nem akartam, és úgy érzem, ez bűn, emiatt ülök itt, imádkozom Istenhez, és fáj, amit tettem, van-e bocsánat mindezért. Tud-e őszinte lenni, és ebben az esetben kaphat-e segítséget?
A templom épülete belül is hatalmas volt, szorongott, feszengett, azelőtt csak kicsi gyermekként járt misékre, elsőáldozott, bérmálkozott, s aztán feledésbe is merült, élte az életet, férjhez ment, gyereket szült, dolgozott, elvált, újra férjhez ment, de harmadszor már csak élettársa lett, annyit ittak, hogy lebetegedett, majdnem meghalt, rokkant lett, remélte ha kirúgja, jobb lesz élete. De jobb lesz-e, ha kiderül, bűnt követett el? Isten is jelen van, de ő mostmár valóban jó életet akar, s őszinte legyen? Talán nemcsak Isten volt épp akkor, abban a döntő pillanatban, és Ő, a Gonosz Lélek, tudta, ezt a gyenge, bizonytalan, labilis lelket elragadhatja, örökre övé lehet. Hogyan tette, titok, az Ő titka, és Isten úgy néz ki, hagyta, vagy talán kevesebb volt a nő szívében, mint önmaga, és egy jó sors ígérete. -Meghalt az élettársam, és nagyon hiányzik...-zokogta. Az egyik asszony átkarolta, másik zsebkendőt adott kezébe, a mise hamar el is kezdődött, és valóban, a nő számára itt egy új Élet elkezdődött. Hazugsággal indult, s milyen lehet a folytatás? Befogadták a templomba, imacsoportba, felkérték perselyezésre, majd felolvasásra. Egy csomó hívővel ismerkedett meg, akiknek mind-mind a hamis okot adta elő, új személyisége kezdett megszületni. Mindez egy hazugságban gyökeredzett. Éveken át hazudta, kicsoda, már senki sem emlékezett az élettársra, de ő csak hazudott, mindent hazudott, egyik hazugság jött a másik után, szükségszerüen, egyre mélyebben az örvény belsejébe. A Gonosz Lélek beleköltözött, otthon érezte magát a nő lelkében, akinek gonoszsága később ki is bontakozott. De még előtte elment a Rádióba, imaórákra, kinevezték imacsoport vezetőnek, mindenképp tisztességes, buzgó és igaz, tiszta lelkű hívőnek kellett megismerniük őt, s ezért oly sokat hazudott. Mit érezhetett, hogy segített rajta Isten vagy hogy alkut kötött csupán, szüksége volt-e még tiszta lelkiismeretre? Volt-e vágya még Istenre vagy végleg elszakadt tőle, ez már nem volt fontos. Hosszú évek elteltek, a sok dicséret, amit a papoktól, társaktól kapott, elszédítették, öntelt lett, elbizakodott, büszke, minden, ami merőben ellentéte a keresztény lelkületnek. Mindez egy riadt pillanat miatt, egy másodperc döntése, de lelke vitte rá, hajlama.
Sok év után a lányával összeköltözött. Gonosz tervet eszelt ki, vagy csak sodorta a gyűlölete, irígysége, nem tudni, a lányát viszont tudatosan, módszeresen gyötörte. Belül a rossz szándék elhatalmasodott, úgy tűnt, lánya szenvedése meg sem érintette. Ő, aki a templomban tisztelt, szeretett hívő volt, otthon trágáran fenyegetőzött, durván szidalmazta csendesen meghúzódó gyerekét, az is mondta neki: "-A kutyám vagy!" Ez a lány hallgatott, ritkán sírva kérdezte, miért nem szeretsz, Mama, miért kínzol, ki vagy te valójában? Ő látva, hogy mindent enged a lány, gúnyosan mondta neki: "-Gyáva vagy!"
A helyzet háborúvá fajult, indultak a veszekedések, a nő vádaskodott, a lány sorvadt, lelke haldoklott. Hogyan fogant a gondolat a nőben, hogy otthoni helyzetét, melyet ő hozott létre, a külvilágnak elhazudja? Áldozatnak, szerető anyának hitette el magát, akit nem tisztel a lánya, és nem szeret. Hazudozásban fejlődve sikerült elhitetnie, önmaga köré épített egy hamis valóságot, és eljutott lelke addig, hogy belúl elhitte azt, azonosult hazug énjével, s mint ez az új ember, már nem érezte, hogy hazudik, hogy minden szava, tette, légvétele hamis, a lány azt vette észre, anyja már nincs, az a test új lélekkel él, gyakran meg is kérdezte anyját: "-Ki vagy te?" A nő konokul hallgatott, oda sem nézett.
Olyan szavakat mondott, melyeket sosem azelőtt: "-A gyülöletnél is kevesebbet érzek irántad. Sosem volt örömöm benned. Sosem érdekelt, mi van veled. Te a pokolba jutsz, én a mennybe, Isten tudja, hogy én jó vagyok. Te rossz vagy, téged mindenki utál, engem mindenki szeret."
Ezek a gondolatok, kijelentések a bűnös első hazugságból fejlődhettek, a hamis személyiség így alakult, míg eljutott oda, hogy szavai, tettei kiderültek, s hogy mentse magát, letagadta, tanúvallomásban, a Hivatalban, alá is írta, azt is, hogy lánya kitalálta mindazt. Hittek neki, sírt, törékeny, apró, ősz hajú vallásos néni lett, akit megszeretett, megsajnált a hivatal, és megvédett, egyben a lányt megbűntette, kijelentette az ügyvéd: "-Példát kell statuálni rajta!"
Az anya hagyta, egy pillanatra sem sajnálta meg a lányt, még fejéhez is vágta: "-Elintézem, hogy elmenj innen!" Naplóját a lány megtalálta, melyben az állt: "-Ma meggyóntam, hogy halálát kívántam a gyerekemnek." A lánynak egyszer ezt mondta: "-Itt lakott az utcánkban egy nő veled egy idős, hasonlított rád, tegnap meghalt mellrákban." Ekkor esett le, hogy miért vitte őt többször mammográfiára, s miért nem örült, mikor negatív leletek születtek.
Titok, van-e Isten, s ha igen, mi a bűn, hogyan bocsájtja meg, ki az a Sátán, s van-e, ha meghalunk, mi lesz velünk, csak azt kérdezem, egy ember hogyan gondolhatja, hogy teszi a rosszat, jár misére, Isten tudja, hogy ő jó? Elveszett benne az igaz, a valóság, s visszakaphatja valaha önmagát?
4962
Tasnadirita - 2018. május 24. 12:29:27

Kedves Kata!
Egymás után kellett hazudnia, hogy az elsőt ne leplezze le, én sajnáltam, mert az élettárs bántotta, tönkretette. A férfit kirúgta a testvére, hajléktalan lett, a nőn élősködött. Az, hogy meghalt, a "véletlen" műve. Érthető sajnos, miért döntött így, viszont a lányt évekkel később nem volt indokolt bántani, elárulni, tönkretenni, a világ előtt befeketíteni. De ez egy korábbi indíttatása, a férfi előtti időben sem szerette. A nő valahol kisgyermekként vált ilyenné, ha részletesen érdekelne Téged a téma, a nő nárcisztikus szülő, anya. Youtube-on rákeresve bő anyag van fent erről. Ez a zavara sodorja bajba, ilyen ember, hazugságok, szíblelés, szeretetlenség, empátia hiány, bántalmazó típus, és önmagát áldozatnak beállítás, mozaikos gondolkodás...érdekes téma, rengeteg áldozat van, sok-sok apa, anya ilyen.
Köszönöm, hogy elolvastad, jó érzés, örülök, a Bírósági tárgyalás címűre gondolsz. A gyülekezetnél nem tisztázta a làny, de talán ez lenne az, ami oly sokkot okozna a nőben, hogy helyrerázódna a hamis én, talán, ha nem lenne beteg. De nincs eleve egészséges lelkiismerete, nem gyógyítható zavar.
Sok szeretettel,RitaHeart( "Csak az a hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha az élet mást követel tőle." Márai )

4204
pathfinder - 2018. május 24. 10:13:17

Kedves Rita!

Ismerős a történet, mintha ezt már olvastam volna tőled csak a lány szemszögéből, ahol csak a hatóságoknál tisztázta magát, de a gyülekezetnél nem. Próbáltam utánanézni, de nem találtam...

De tényleg érdekes, hogy egy rossz döntés milyen szinten tudja befolyásolni, meghatározni és végleg kisiklatni az ember életét. Ilyenkor érdekes belegondolni, hogy mennyire mást mutat kifelé az ilyen ember, mint amit belül ténylegesen érez? Illetve, hogy vajon azért ilyen gonosz, mert megszállta a sátán, vagy - lélekvándorlásban hívők szerint - a lelke most ezt a feladatot kapta erre az életére. Illetve, hogy ő kapta vagy a lánya ezt a feladatot? Senki nem teljesen fekete, se pedig fehér, de a szürkének ugye rengeteg árnyalata van.

De nagyon szépen megfogalmaztad és bevezettél minket a motivációiba. Tényleg nem tudom eldönteni, hogy elítéljem a nőt vagy inkább sajnáljam, vagy esetleg mindkettő egyszerre? Szépen megírt novella egy nehezen emészthető témáról.

Szeretettel gratulálok:
Kata Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.