Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Hangyási Mihály: 2 perces így jártam... (2018. június)
Egyszer azt javasolta valaki, ha nem tudom verseben elmondani, hát mondjam el prózában. Igaza lett. Van az úgy, hogy az ember írna, de valahogy nem jönnek a megfelelő szavak. A gondolat megvan, csak nem formálódnak a hozzá illő kifejezések. Aztán ott van még az is, hogy vers megjelenítési formában sem egyezik önmagával az ember. Igen. Ilyenkor legjobb a próza. Persze ez sem minden esetben segítség, de felment a versírás éppen súlyosnak érezhető terhe alól. Nem. Nem azt mondtam, hogy prózai művet írni könnyebb. De abban a pillanatban amikor valami kikívánkozik a lélekből-szívből találni kell egy kiskaput. Szóval ez legyen a próza. Alapvetően szeretem. Csak nem hazai pálya.
De rendben. Legyen. Így hát leültem a laptop elé, és nagy sóhajjal belekezdtem. Megszületett az első sor. Kivártam. Ízlelgettem. Nem. Ez nem az. Így vissza az egész. Pár perc tanácstalanság jött. Felálltam és ittam egy pohár vizet.
Ismét gépelni kezdtem. 4 sor született hát második próbálkozásomra. De valami sántított. Ide valami ütősebb kell, így hát bontottam egy sört. Hosszan élvezettel kortyoltam. Igen! Ez az! Végre homlokon csapkodott a kreativitás. Nagy elánnal folytattam a munkát. Főleg, hogy minden korty sör után szélesedett a világ, kitárulkoztak az irodalom kapui. És miközben termeltem kifelé a sorokat, bizony termeltem befelé a söröket is. Az első után jött a második, majd a harmadik. Elfogyott. Ránéztem a kijelzőre. Ez igen. Ez kell. Viszont elakadtam. Sör meg sehol. Ugyan már. Hát van pálinka. De! Nem sokat. Csak egy keveset. Legyen mondjuk 3 cent. Vagy inkább 13? És kattogott a billentyűzet, és az agyam is. A látásom? Kissé elhomályosult, de nem adtam fel. Mert jöttek a gondolatok. És a pálinkák. Aztán csak a pálinkák. /közben találtam még egy sört, tehát az volt a negyedik/. Forgott az agyam, és még inkább a szoba. Kapaszkodtam. A lassan rám találó múzsában illetve a fotelemben is. Az ott micsoda? Az ágyam? Oké. na. Akkor! Még egy pálinka és ledőlök pihenni. Még kettő lett. Meg még kettő. Az már még négy. És a pihenés? 8 óra igen hosszú alvás.
Valami villant. A szemem kegyelemért könyörgött. Tavaszi reggel köszöntött napfénnyel, madárdallal. Fejfájással, émelygéssel. Ágyból ki, zuhany alá be. Gyors reggeli, egy liter ásványvíz+egy vödörnyi kávé.
Ismét a gép előtt. De mi ez? Hol van amit írtam? A szövegszerkesztő sehol, csak az asztal nézett vissza rám. Szóval mentés nélkül kiléptem volna?
Valahol belül felsírtam. Aztán ittam egy pálinkát, és írtam még aznap vagy 20 verset.
Hogy mi a tanulság? Semmi. viszont igaz: ami késik, az nem múlik, legfeljebb nem jön időben. De, ha ideér...
Na akkor magad megírsz egy antológiára valót.