Nagy Vendel: ÍZES TÖRTÉNETEK...IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV. - A KOCSONYA ELSŐ KÖTET. NYOLCADIK RÉSZ
ÍZES TÖRTÉNETEK

A MEKEN EZEN A LINKEN OLVASHATÓ


http://www.mek.oszk.hu/13500/13542/


NEM LÁTÓK ÍGY OLVASHATJÁK.

www.mek.oszk.hu/13500/13542/13542.htm#8


*8. Fejezet A KOCSONYA*

Mindig szerettük, mikor Latabár Kálmán énekelte, hogy remegek, mint
általában remegni szokott a kocsonya Miskolcon. Ilyenkor nagyokat
nevettünk. Mindig is furdalta az oldalamat, hogy miért is remeg a kocsonya,
és főleg miért pislog az a kocsonya? Apám, mikor hazajött a tanyáról és öt
csöppnél többet ivott, akkor a mama mondta neki, hogy olyan laposakat
pislog, mint a miskolci kocsonya...


De hát mit jelenthet ez? Honnan ered ez a szólás? Kutatni kezdtem a dolog
után és sok érdekes történetet találtam. Íme, az egyik..


Már rég volt, a régi békebeli időkben, mikor még Ferenc Jóska volt a K. UND
K., vagyis a császár és király, állt az út mellett egy fogadó, ahová
betérhetett a fáradt és éhes, szomjas utazó.

A kocsmárosné híresen jó szakácsnő volt és az arra utazók vagy a
rendszeresen vásárba vonulók mindig megálltak egy jó ebédre vagy egy kancsó
borra. Voltak, akik a gazdaasszony híres húsleveséért jöttek be, de mégis
leghíresebb étke a miskolci kocsonya volt. Pedig hát nem is Miskolcon
játszódik a történetünk, csak az étel receptje odavalósi.

Az este is megfőzött egy nagy fazék kocsonyának való körmöt, fület, farkat,
és hogy ne csak csontos legyen a lében, egy nagy hátsó csülköt is
beledarabolt, nehogy megszólják, hogy csontból főzi a kocsonyát.

Jó sok ideig főtt az étel, mert kemény húsú és nagy volt a disznó és sokára
puhult meg a hús, de volt rá idő abban a még nem rohanó ánti világban.
Cseréptálakba szépen kimerte a levet és utána minden tálba mindegyik
húsféléből rakott bőven, hogy aki megeszik egy ilyen adag kocsonyát, az
estig kibírja éhezés nélkül.

Akkortájban még hűtőszekrény híján a pincéket használták hűtőkamraként,
mert a kútba ennyi tányért nem lehetett leengedni. A cselédlány lehordta a
még langyos tálakat és egy deszkára rátette a pince fala mellett majdnem
csak a földre, hogy néhány óra múlva már ehető legyen a finom kocsonya. A
mai Köjál ezért rég bezárhatta volna a vendéglátó egységet, de ez akkoriban
még nem volt divat.

Egy éhes csapat kanyarodott be a kocsma udvarára, és adtak a lovaknak vizet
és abrakos tarisznyát, majd aztán betértek a fogadóba, ahol faasztalokhoz
ülve kérték a szokásos kocsonyájukat és a meszely borukat.

Hordták is fel serényen a tálakat, amiben már remegett a kocsonya leve,
félve az eztán következő tortúrától. Az éhes parasztgazda furán nézegette
az előtte álló, illatozó tálat és hangosan hívta a szakácsnőt.

- Mit hozott nekem, hiszen ez az étel pislog.

Hitték is, nem is, de odatolongtak az asztalhoz. S valóban a tál közepén
ott pislogtatta hatalmas szemeit egy nagydarab pincebéka. Először
megdöbbentek, majd sikítottak a női személyek és a béka csak laposakat
pislogott, de a riadalom ellenére nem mozdult, mert nem tudott, belefagyott
a kocsonyába.

Mint később kikövetkeztették, hogy is kerülhetett a tányérba a rusnya
állat. Bizonyára fázott a talpa és a még meleg tálba mászott melegíteni a
békatalpait. A kocsonya lassan kihűlt, a béka elaludt, a kocsonya megaludt
és a béka beledermedt a levesbe. Utána meg saját erejéből kimászni nem
tudott és a félhomályos pincében nem vette észre a vaksi cseléd, hogy egy
másfajta hús került az ételbe.

Aztán jót nevettek a dolgon és még évekig is emlékeztek az esetre, és a
pironkodó fogadósnétól ezután sokáig úgy kérték az ebédet, hogy ha lehet,
béka nélkül szolgálják fel..

Így történnek az emlékezetes szállóigék, és a legendák évtizedekig
terjednek szájról szájra. Ennek az esetnek is több változatát lehet
hallani, és íme, most mi is megörökítjük az utókor számára.


A sertésnek az ügyes háziasszony csaknem minden részét fel tudja használni
főzésre, sütésre.

Vannak az állatnak értékesebb részei, a nemesebb részek, a színhúsok, a
szűzpecsenye, a karajok, a tarja, a combok, de vannak kevésbé értékesek,
mint például a lábak, fülek, az orra, a farka. De azért ezek is mind
felhasználhatók különféle ételekhez, pörköltekhez, vagy felfüstölve
bablevesekhez vagy akár kocsonyához is, ami egy egyszerű, de nagyszerű étek.

Az ahány ház, annyi szokás elve itt is érvényesül, mert mindenki másképp
főzi és mindenki valami saját dologgal bolondítja meg az általa főzött
ételt.

Apám sokszor mondta, hogy mindenből lehet kocsonyát főzni, és ez majdnem
igaz is, mert ha megalszik a húsleves vagy a pörkölt, akkor már az is
kocsonya, de lehet halászléből halkocsonyát csinálni, ahogy ezt már egy
másik receptnél elemeztük.

Az alapanyag pucolása közben, ami férfimunka volt, énekelte apám, hogy
megdöglött a bíró lova, és hogy jó lesz a bőre bundának, a négy lába
kocsonyának és megeszik a budapesti cigányok!

És ugye még nyúlfejből is lehet kocsonyát főzni, ha nagyon kell. Ekkor
előjött a háború, hogy milyen sokan éheztek és ők mégsem, mert olyan
állatot tartottak, ami megnőtt mindenféle gazokon is és kerti hulladékon,
és mégis a legfinomabb húsa van, és sok van belőle és sosem fogy el, mert
szapora, mint a nyúl.

S valóban az egész háború alatt rengeteg nyulat ettek főve, sütve, vadasan
meg pörköltnek, és ez a túlélés egyik legegyszerűbb formája volt, mert a fű
még akkor is termett és takarmányrépa és széna is akadt.

Azért ez a mai világban is elgondolkodtató. A nyúl viszonylag csendes
állat, és üregi nyúl még pincében is eléldegélt, és az istállóban a lovak
és tehenek lába alatt a lehullott takarmányból is megélt. És a vályú alatt
védett helyen szaporodhatott. Nem tűnt fel sem ellenségnek, sem pedig
fináncnak.


No! Akkor álljunk neki a mai receptünknek.

Mint mindennél, a főzésnél is az előkészületek a legfontosabbak és a
legidőigényesebbek.

Kérdés, hogy hol, miben és miből készítsünk kocsonyát? Mint már előzőleg
említettük, sok mindenből lehet ezt a jellegzetesen magyaros ennivalót
főzni, akár szárnyasokból, birkából, halból, csupáncsak csontból, de akár
gyümölcsből is, mert példának okáért a gyümölcstorta bevonata is
gyümölcskocsonya zseléből készült, és nem beszélve az aszpikról, amivel
díszítik a kaszinótojást vagy a sonkatekercset, amit most szilveszterkor is
tálaltak a család hölgytagjai a vendégeknek.


Mégiscsak leggyakrabban disznóból főzzük a legfinomabb kocsonyát, és annak
is a csontosabb részeiből, mert a kocsonya megdermedésében a csontenyv a
ludas, de van még más fontos alkotóelem is.

A húsok előkészítése a legfontosabb, mert az állat tisztítása már a
vágásnál megkezdődik, mert a jól forrázott és pörzsölt sertést újra pucolni
már sokkal könnyebb. Nagyon fontos, hogy a szőrtüszőket maradéktalanul
eltávolítsuk, mert gusztustalan a tányéron, ha bökős a köröm vagy a bőrke.


A húsokat beáztatjuk, hogy a nedvességtől kissé megpuhuljanak és alaposan
megvakarjuk, átkeféljük és akár kivágjuk a felesleges részeket, és bárdal,
tuskón nagyobb darabokra vágjuk a csontokat is.

Milyen alapanyagokat használjunk, hogy biztosan megaludjon az ételünk?
Köröm, fül, farok, orra, álla, bőrke és a fejhús bármelyik része, és hogy
legyen benne rendes hús is, mert valakik csak azt szeretik, teszünk bele
még hátsó csülköt is, akár kicsontozva is, de a csontot azért bele kell
főzni, ahogy mondani szokás, csak az íziért. Az nem baj, ha nagyok a húsok,
a főzés után úgyis kicsontozzuk és még darabolhatjuk kisebbekre is.


Bele lehet tenni még a sertés nyelvét is, finom falat, de csak annak, aki
szereti.

A mennyiség, mint minden főzésnél, itt is meghatározó, hányan esszük és
hány tányérral szeretnénk tálalni, mert az ennivaló több napra is eláll.

Általában minden személyre fél kiló alapanyagot számolhatunk, mert a
csontozás után már alaposan megcsappan a mennyiség.

Mi kell még a főzéshez?


Nekünk van egy tíz literes, magas, zománcos fazekunk, amit csak erre a
célra használunk már évtizedek óta. Fedő nem kell rá, mert a kocsonyát nem
szabad lefedni, hadd áramoljon a gőz szabadon és lobogjon a víz, mikor arra
van szükség. Kell még az ételbe sok fokhagyma, legalább négy-öt egész fej,
de vigyázni kell, hogy egészséges legyen, kell még egész bors tizenöt-húsz
darab, piros csöves paprika, cseresznyepaprika lehetőleg kissé csípős, mert
annak van csak íze, a többi csupán csak gaz ízű, mondta a papa. Adhatunk
hozzá még őrölt borsot is meg két evőkanál tört paprikát, a színe és az íze
miatt.


Van, aki tesz bele zöldséget is, de attól húsleves íze lesz, és ha
babérlevél is kerül bele, akkor meg vadas lesz az íze.

Az a jó, ha a sokféle hús között van füstölt is, de akkor vigyázzunk, mert
más karaktere lesz a kocsonyánknak, karakteresebb, intenzívebb lesz, és nem
mindenki eheti és szereti a füstös húsokat.

Főzhetjük sparhelten is, de akkor igencsak rakni kell a tüzet, de legjobb a
gáztűzhely, mert annak a lángja szabályozható.

A megmosott és tiszta alapanyagot vízben áztatjuk míg fel nem tesszük,
ilyenkor a bőre megpuhul és könnyebben fő.


Feltesszük a fazekat és hideg vizet öntünk bele és átrakjuk a húsokat,
vegyesen és egyszerre, tehát nem válogatjuk, hogy milyen fajta.

A víznek el kell lepnie jócskán a húsokat, mert a több órás főzés közben
sok víz elpárolog és utána önteni nemigen illendő, mert zavaros lesz a lé
és visszaesik a hőfok.

A víz mennyisége attól is függ, hogy van, aki csak a levét szereti enni és
lesz ilyenkor húsmentes kocsonyalé is.

Mikor feltettük nagy lángra, akkor még kell egy óra, mire felforr a vizünk
és közben beletehetjük a többi alkatrészt is.


Először a fokhagymát, mert az is segíti a kocsonyásodást, és egy egész kis
fej vöröshagymát - csak a külső héját kell levenni. Beletesszük az egész
borsot, és a cseresznye-, majd a csöves paprikát, a töröttet még nem.

A sóval vigyázni kell, mert a füstölt áru az eleve sós és nehogy
elsokalljunk.

Zöldséget és babérlevelet mi nem teszünk bele. Elég fűszeres lesz így is.

Ha intenzíven rakjuk a tüzet, akkor egy óra múlva elkezd forrni a víz és
megindul a habzás, ekkor le kell habozni, hogy tükrös és ne zavaros legyen
a leve.

Ehhez használjunk fémből készült szűrőt, vagy egyszerűen csak kanalat.

Ilyenkor látszik meg, hogy milyen gazdától kaptuk a húsokat, mert a hab
színéből látni lehet, hogy mivel etették az állatot: ha zöldes, akkor tápos
a disznó, ha feketés, akkor meg nem pucoltuk meg rendesen a füstölt árut.


A lehabozás után már beletehetjük a két evőkanál tört paprikát és az őrölt
borsot, s kis idő után megkóstolhatjuk, hogy só kell-e bele.

Ekkor gyakorlatilag már minden benne van és csak meg kell főnie a húsoknak,
Főleg a körömnek és a csülöknek kell sok idő, legalább három óra, de
nagyobb mennyiségnél még négy óra is lehet.

Villával vagy kés hegyével próbáljuk, hogy belemegy-e a csontosabb
részekbe, mert ha gumis, akkor még sok idő van hátra.

Ilyenkor már látni a leves színét és érezni az illatát is, és a mama úgy
próbálta ki, hogy jó-e már, hogy nyitva a gőz fölé tartotta a kezét és
összecsukva, ha ragadt a tenyere a gőztől, akkor már majdnem jó volt.
Persze a biztos az, ha kanállal is el lehet vágni a kistányérba kiszedett
bőrös körmöt. Az a legkritikusabb pontja a kocsonyának.


Ha már megfőtt és az íze is megfelelő a lének, akkor gyakorlatilag kész is
a munka kétharmada.

Következik a tálalás.

Ehhez a mama különféle edényeket használt, leginkább mélytányérokat, de ha
sokat főzött, akkor előkerültek a zománcozott paraszttálak is, amit
szüretkor akár evőtálkaként is használtunk.

A húsokat kiszedtük egy tálcára hűlni és ott kicsontoztuk, ami könnyen
kijött, és abból is látszott, hogy megfőtt.


De azért hagytunk benne némi csontot is, mert van, aki szereti szopogatni a
csontokat is.

Egy másik tálba szedtük a paprikákat, hagymákat és minden mást, amit majd
utána teszünk vissza a tányérba díszítésként.

Ekkor már csak a leves maradt a fazékban és azt egy mély tálba átöntjük
szűrőn át, és akkor csak a tiszta, piros lé marad meg. A kiszűrt darabkákat
vagy ott elnasizzuk, vagy kidobjuk a csirkékének az udvarra.

Most következik a tálalás művészi alkotása, mert a készétel látványnak sem
utolsó.


Az előkészített tányérokba, tálakba szétmerjük a levet, egyformán, vigyázva
arra, hogy a piros tetejéből mindegyikre jusson. Aki csak levet kér, annak
telerakjuk a tányérját; mikor megfagy, úgyis kissé összezsugorodik a lé.

Eztán a húsokat osztjuk el, hogy minden tányérba egyenlően jusson köröm és
hús is; aki csak azt eszi, annak megjelölt tányérba tesszük, hogy tudja,
melyik az övé.

Ha nagyok a darabok, akkor most éles késsel elvághatjuk, és a nyelvet még
most újra meg kell pucolni, karikákra vágni és úgy tálalni.

Mikor minden hús és lé elfogyott, akkor díszítjük a tányérokat. Mindegyik
tetejére tehetünk csöves vagy cseresznyepaprikát, vagy darabokra szedett
fokhagymát, de ez el is maradhat, mert nem mindenki szereti.

Eztán már csak várni kell, hogy hűljön a leves.


Mikor már szabad kézzel is foghatóak a tányérok, akkor hideg helyre (kamra,
spejz) rakjuk, hogy lassan megkocsonyásodjon az étek.

Ilyenkor még hűtőbe rakni nem szabad.

Ha sokáig főztük, akkor néhány óra múlva már láthatjuk az eredményt, hogy
milyen szépen megkocsonyásodott a leve.


Van még egy tálalási mód: magas peremű tepsibe rakjuk a levet és a húsokat,
és mikor megdermedt, akkor késsel kockákra vágjuk és mindenki tehet a
tányérjára egy-két darabot.

Van, aki dermedés után még megszórja a tetejét kevéske törött paprikával,
csak úgy díszítés okán, de ezt inkább a fehér kocsonyára szokták tenni,
mert nem mindenki tesz a lébe paprikát. Ők fehéren szeretik, de akkor leves
jellege van és ez ízlés dolga.

Késsel, villával lehet enni, friss kenyérrel. Mindenki kiválasztja a neki
megfelelő tartalmú tányért. Aki akarja, ehet hozzá savanyúságot is, de
magában is kiváló egytálétel.

Mindenféle vörösbor illik hozzá. Reggelire, vacsorára kiváló ennivaló,
régen csak télen ették, ma már a hűtők világában már nyáron is készíthető,
de nemigen szokás.


Ezzel a recepttel is érzékeltettük, hogy a kisebb értékű húsokból is lehet
értékes ennivalókat készíteni, de a mai müzlis világban már sokan nem is
hallottak erről a kiváló étekről.

Régebben egy búcsúban találtam zöld műanyagból készült ugráló békákat, és
vettem egy pár darabot, s a legközelebbi kocsonyafőzésnél feltettem őket
néhány tányérra, hogy hadd pislogjanak a tányér közepén.

A gyerekek lelkesen fogadták és így elmesélhettem nekik a régi humoros
történetet.

Így lett belőle ízes történet.


Mindenkinek jó étvágyat kívánok.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.