Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Csokikrém
Aznap is, ahogy évek óta veszekedtek szüleim, apu ordított, anyu visított a szóváltás végére, majd jött a verés. Velem nem törődtek. Sem előtte, sem közben, sem utána, semmikor. Pedig nagyon rossz volt hallani és látni a cirkuszt. Egyik este már ágyban voltam, öt évesen még a rácsoságyam volt meg, a szekrény mögött, nyitott szemmel néztem a falvédő kék és fekete kusza mintázatát, aztán a mennyezeten a mozgó, selytelmes árnyékokat, a félhomály olyan békés volt, elhittem, hogy ma alhatok. Talán félóra telt így, a szobánkban villogott a tévé, kéken, fehéren, sárgán, pirosan, sűrűn váltakozó színekkel, majd hirtelen hangosan sértegetni kezdte apu anyut. Anyám hisztisen visszavágott, gyorsan vita, majd veszekedés kerekedett, elcsattant egy pofon. Anyám összefüggéstelen kiabálásba kezdett, hogyan is érthettem volna, kicsi gyerek voltam, apu ordított. Rohangálás következett, majd csend, és tompa puffanások, sűrűn egymás után. Nyöszörgés, fojtott jajgatás, elhaló hangok, újra papucsok csattogásai, sikolyok és keserves sírás. Majd semmi. Nem értettem. Mi ez a nagy csend? Kimásztam az ágyból, a szekrény mögött figyeltem. Semmi.
Aztán jobban figyeltem. Még jobban...halk puffanás, még halkabb szuszogások, lihegés. Egy kisgyerek kíváncsiságával kiléptem a szekrény mögül, az árnyékból a félhomályba, és megláttam. Anyám a sötétzöld forgófotelban ült, félig lecsúszva, apu föléhajolva ütemesen püfölte. Mint egy gép. Karja lendült és lecsapott. Bal kar-jobb kar, nagy puffanás. Bal, jobb, bal, jobb...a sötétben egyre közelebb mentem, csak néztem őket. Percekig. Hosszú, nagyon hosszú ideig, de ebben a helyzetben egy perc is túl sok, vagy végzetes. Anyu már hangtalanul feje fölött tartotta kezeit, már apu sem lihegett, csak lendült a bal kar és a jobb, és talált...
Ott álltam és néztem, megállt az idő, a jelenet is, egy állóképpé lett a látvány, halk búgást hallottam, ekkor egy idegen gondolat született agyamban, vagy csak képekben gondoltam: "A konyhában van a kés, kimegyek érte, behozom és apu hátába szúrom." Hirtelen megszűnt a búgás, ismét az ütemes, gyors verés képét láttam, anyu sikolyait és apu erőlködő nyögéseit, zihálását hallottam. Itt megszakadt minden, semmi emlékem, mi történt azután, vagy másnap reggel, hogyan lett vége, vagy aludtam-e azután, de a rákövetkező napok is kiestek emlékeim közül. De arra tisztán emlékszem, hogy nagyimnál vagyok, forró nyár van, sült krumpli és rántotthús illat, épp a csokikrémet veri habosra nagyikám, csodálattal figyelem, milyen erővel, gyorsan, ütemesen. Majd rám mosolyog, szép zöld szemeiben látom szeretetét, hallom gyengéd, mély, fátyolos hangját, Ritukám, hozd ide a cukrot...
4962
Tasnadirita - 2018. szeptember 25. 20:14:15

Anita drága, lehet, nem tudom...mindennapos cirkuszok voltak, én erre a jelenetre tisztán emlékszem, évtizedekig ugyanúgy, ma is, úgy érzem, valóság, de tisztelem tapasztalatodat. Próbálom felidézni jobban, valóban álom lehetett-e...Köszönöm, hogy leírtad véleményedet! Barátsággal, RitaHeart

4302
Fedak Anita - 2018. szeptember 25. 19:58:05

Kedves Rita!
Döbbenet. Hogyan juthat eszébe egy kisgyereknek, hogy kést hoz a konyhából és hátba szúrja az apját.Surprised Több mint 30 éve vagyok tanár, tapasztalatból mondom és azt gondolom, egy gyereknek ilyen soha nem jutna eszébe. Segítségért fut. Szerintem ez egy rossz álom lehetett, ami nem történt meg.
Barátsággal: Anita

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.