Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Vigyázz magadra!
Hogyan lettem értéktelen és rossz? Hogyan hagyhattam egy bántalmazónak, hogy őrült "valóságába" bevonjon? És ő legyen a mércém, ő szabjon meg minden érzésemet, gondolatomat. Hogyan is volt ez az agymosás...
Ma, egy hónappal ötvenkettedik szülinapom után, így péntek délután, 16 óra 54 perckor volt képes lelkem, agyam rálátni erre a borzalomra. Egyúttal rájöttem, még mindig hat rám. Hogyan tudok védekezni? Hol is kezdjem... Egy zavarodott, őrült nő az anyám. Nem, valóban nem túlzok, és még csak nem is rosszból mondom, életem összes percét megszenvedtem. Bolond természete már kislány koromtól összekuszálta gondolataimat, kötekedései, hisztijei, kíméletlensége, önzése, de legelsőnek súlyos mértékű akaratossága az, ami tönkretette gyerekkoromat, szeretetlenségéről nem is beszélve. Kicsi "butus" lánykaként elhittem, az őrülete a normális, hozzá viszonyítottam egész világomat, meghatározta gondolkodásomat, akkori tudásomat, szóval mindent. Egy gyerek honnan tudná, mi az az elmeháborodottság, azt sem tudja, hogy van ilyen. Növekedve már egyre kellemetlenebb, érthetetlenebb lett, de meggyőződéseit magamévá tettem: rossz vagyok, mindenről, ami köztünk helytelen, én tehetek, mindenben én vagyok a hibás, mert ő az anyám, és ezt messzemenőkig tisztelnem kell!
Egészen ma délutánig lelkemben valós rész volt mindez, egészen addig a pillanatig, amikor megláttam, egy csoda folytán kívülről, már anyámtól függetlenedve, hol van az a pont, az a fordulat, ahol bevonódom, ahol engedem berántani magam. Kizárólag rajtam múlik! Ha eddig tudatlanságom miatt nem is láttam, és ez megbocsájtható hiba volt, most már biztosan csakis én leszek a hibás, ha engedem berántani őrült valóságába magam! És már ez pusztán maga a bántalmazás! Itt a kezdet, az alapja a többi iszonyatnak.
A bántalmazó első lépésben elhiteti veled, ő normális, az a valóság, az a helyes, ahogy ő vélekedik, ahogy ő viszonyul hozzád, ahogy ő kezel téged, ahogy ő beszél veled. Van, hogy valamiért ezt elfogadjuk, egy kisgyermek még mást nem tud tenni. Hisz édesanyának, és épp csak nyiladozik, neki ez az egyetlen valóság. Felnőtt emberek is bele tudnak menni, esni ebbe a csapdába! A bántalmazó taktika, hogy egy kisebb időre kedves, elfogad téged, dicsérhet, hízeleghet. Egy gyereknek születése utáni években maga az isten az anya, így ez az" elfogadás, kedvesség" rész más, mint felnőtt korban. Az átfordulás vagy lassabb átmenet is természetesen zajlik. Főleg, mert normális anyák is fegyelmeznek, korlátoznak, kritizálnak. Itt nehéz vagy lehetetlen felismerni, hogy nem szerető nevelésről van szó.
Ha felnőtt vagy, és találkozol valakivel, aki túlontúl körbevesz szeretetével, állandóan nyomul, rengeteget ismételgeti, mennyire jó vagy, mennyire szeret téged, ezt naponta, több email-ben, sms-ben is megteszi, vagy gyakran felhív emiatt, kezdj el figyelni. A szívnek jólesik a szeretet, dicséret, elfogadás, pláne ilyen gyakran. Józannak maradni igen nehéz!
A gyermek nehezen eszmél, de kezdettől nyilvánvalóan érzi, hogy a kapcsolata bántalmazó természetű anyjával, vagy apjával nehéz, nyomasztó, kellemetlen. Ami az ilyen nő vagy férfi másik, fontos módszere, hogy a kapcsolatot úgy formálja, hogy az elviselhetetlen időszakokba beiktat egészen békés szakaszokat. Ilyenkor átmenetileg újra kedves, aranyos, elfogadó, a szív boldog ettől, megkönnyebbül, mégiscsak szeret, jó ember, a kapcsolat is jó. Egy hullámvasút vele az életed. Ezek a felhőtlen időszakok megerősítenek, hozzá tapasztanak, el sem tudsz szakadni tőle. Mindez úgy megviseli lelkedet, úgy felkavar benned mindent, érzelmeket, gondolatokat, még csak észre sem veszed. Kisgyerekként azt hittem, ilyenek az emberek általában is, anyám volt a referencia erre. A káoszt bennem öntudatlanul éltem meg. Nehezen igazodtam el a suliban, bárhol az emberek közt, anyám világában éltem, nem láttam meg, hogy a valós világ teljesen más, magamat rossznak éltem meg, az embereket is egy idő után.
Egy pici lány tehetetlen, de Te, aki felnőttél, húsz éves, harminc vagy negyvenöt lehetsz, már vigyázz nagyon magadra! Nem tudom neked leírni, hol van a fordulat, hiszen kicsi voltam, de tudom, van és akkor kell menekülni, mert később nehéz lesz. Igen, szerelmesen bizalmatlankodni, gyanakodni nem helyes. De figyelj, légy éber! Hogy áldozat ne legyél!
És most délután, ahogy kinyílt elmém, egészen pontosan megláttam azt az éles határt, hol kezdődik a valóságom és hol lépek át anyám világába, mint egy kapu, vagy ajtó, olyan ez a határ, már biztosan tudom, senkinek nem hagyhatom, hogy átírja életemet, lelkemet, gondolataimat. Átprogramozzon, kimossa agyamat. Éberen figyelem, és észre veszem, ha egy ember saját valóságát erőltetné rám. Ez nem egészséges, én mindenképp rossznak érzem. Csak egyenlő, kölcsönös, harmonikus kapcsolatba megyek bele, megtanultam. Ha magányosan, szeretetre éhesen élek, ilyen beteg kapcsolatba akkor sem bonyolódom, a magány is jobb annál. Mindig vigyázok, éber maradok, ha kell, figyelek. Most mosolygok, és boldognak érzem magam, amiért a leckét megtanultam, amit sorsom szánt nekem, és ha célját nem ismerhetem, de köszönöm, ha értelmetlennek tűnik is, hálás vagyok mindezért. És anyámnak megbocsájtok, még akkor is, ha ez a leglogikátlanabb, az egészben.
Az este így köszöntött, kint sötétség, anyám idegesen járkál szobájában, még hozzám is elér folytonosan nyugtalan, zaklatott lényét körbe vevő vibrálás. Nem félek! Itt belül béke van, harmónia, nyugalom. Azt a határt figyelem és vigyázok, saját világomból oda többet soha...!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.