Pestovics János: "NEM MESE EZ, GYERMEK!"
Bár első pillantásra tündérmesének tűnik, de aki utánanéz, utánajár az igazságnak, az könnyedén beláthatja, hogy ez a történet nagyon is valóságos, nem valami agyszülemény, nem kitaláció, nem fikció, hanem minden részletében valódi, "originális", nem kellett itt semmit kitalálni, nem kellett kiegészíteni, kiszínezni, nem kellett elvenni belőle és nem kellett hozzátoldani semmit. Úgy biza!

Minden úgy történt, ahogy írva vagyon, a legelső szótól a legutilsóig.

Hihetelen? De igaz! Mi aztán pontosan tudjuk! Katinka meg én éltük át, éltük meg ennek a "mesének" minden pillanatát. Eleinte mi is alig hittünk a szemünknek, a fülünknek, de lassacskán felfogtuk, megértettük, hogy nekünk megadatott, hogy ennek a mesés-csodás történetnek a részesei, főszereplői és alakítói legyünk, hogy az álmainkat és a vágyainkat megvalósítsuk, és együtt örvendezzünk annak, hogy a "CSODA" valóban megtörtént, megtörténik velünk, attól fogva, hogy egymásra találtunk, hogy egy szempillantás alatt egymásra ismertünk, és azóta minden napunk, minden pillanatunk hihetetlen boldogságban telik.

Igen, mi örömmel mondhatjuk EGYÜTT: MI BOLDOGAN ÉLÜNK, MÍG MEG NEM HALUNK!

Hát, így is lehet!

A CSODA, ha igazán hiszünk benne, ha igazán akarjuk, ha teszünk érte, valóra válhat!

A "MI CSODÁNK", a "MI SZERELMÜNK" valóra vált. Mint a mesében. Az Isten által alkotott tündérmesében!

Tiszapalkonya, 2018. október 23., 00:37
5548
babumargareta - 2018. november 18. 15:49:01

Szeretettel olvastalak !
Gratulálok Nektek a nagy "Csodához "
hosszú boldogságot kivánva!
Babu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.