Szilasi Katalin: A megalázott
Hideg, esős nap volt. Nyálkás, szürke kedvetlenség ülte meg a várost. Mindenki sietett, ki erre, ki arra, valami fedél alá. Mária a vizes járdán összegyűlt pocsolyákat kerülgetve igyekezett haza. Jó napja volt. Hamarabb végzett, "technikai okok miatt". Két órája is elmaradt az iskolában. Lám, mire jó egy áramszünet. Már be is vásárolt a vacsorához, mire hazajön a férje, mindennel elkészül. Bort is vett, jó lesz majd vacsora után. Beszélgetnek egy kicsit erről-arról. Úgyis alig van idejük egymásra a sok munka mellett.
Már a lépcsőházban is jobban érezte magát, mint kinn a nyirkos levegőn. Szeretett otthon lenni. Nem régen költöztek ide, minden friss volt, még a régebbi bútordarabok is megfiatalodni látszottak az új lakásban.
A terítéssel hamar végzett, már csak a poharakat kellett felrakni az asztalra, amikor észrevette, hogy a számítógép be van kapcsolva a szobában. Határozottan emlékezett, hogy reggel, mielőtt elment, kikapcsolta. Lehet, hogy a férje napközben hazaugrott valamiért? Kezében az egyik szép, metszett pohárral leült a gép elé. Megmozdította az egeret, és megjelent előtte egy fotó. Egy nő volt rajta fehérneműben meg a férje.
A képhez levél is tartozott, a férje neve az írás alján. Villanásnyi idő alatt átfutotta ,csak egyes szavakat ragadott meg a szeme...kezdetben csak tetszettél...már szeretlek...kár, hogy nem korábban találkoztunk...még sokáig akarlak...a csókod íze...
Először csak a szeme itta fel a szavakat. Mintha valami védőgátlás tolakodott volna az értelme elé, hogy ezeket a sorokat nem szabad beljebb engedni. Csak egyenként tudatosultak benne ezek a rettenetes szavak, mintha mérget csöpögtettek volna szép lassan az ereibe. Szinte egész teste megfeszült, az ujjai megfehéredtek a poháron a szorítástól. Húsz éve házasok. Szerelemből. Mindketten egy-egy rossz házasság után. Terveik voltak. Lakást vettek, autót, nyaralót. És Mária úgy érezte, hogy betegségben, egészségben..., hogy megtalálta az egyetlen embert, akiben jobban megbízhat, mint saját magában.
Kinn nyílt az ajtó. A férje jött.
- Szia! Ilyen korán hazajöttél? - kérdezte az előszobából. Hogy Mária nem felelt, benézett a nappaliba. Ment volna a feleségéhez, hogy szokás szerint megsimogassa a haját üdvözlésképpen.
Mária ránézett, és ettől félben maradt a simogató mozdulat.
- Mi van? Mi történt?
Az asszony a számítógépre mutatott. A teljes képernyőt betöltötte az idegen nő és a férje alakja.
- Ez mi? Ez hogy került ide? - kérdezte a férfi.
Mária végre nagy nehezen megszólalt:
- Miért?
A férj lehajtotta a fejét, de még mindig igyekezett értetlenkedve nézni a képernyőt.
- Semmi...nem komoly...
Mária megismételte a kérdést:
- Mondd, miért?
- Nem tudom.
- Valami oka kellett, hogy legyen!
- Csak. Így alakult.
- Mióta?
- Régóta. Nagyon sajnálom.
- Nem akarom, hogy sajnálj! Ne engem sajnálj! Magadat!
A pohár, ahogy kiesett a görcsös szorításból, nagyot koppant az asztalon, de nem tört össze. Aztán jó darabig csend volt. Közben teljesen besötétedett. Csak az utcai lámpák meg a képernyő fénye világították meg a szobát. Kinn még mindig esett az eső. A kínos csöndben mintha felerősödött volna a kopogása az ablakpárkányon. A levegőben lógott a kérdés: most mi lesz? Végre a férfi megszólalt:
- Szeretlek. Mindig is téged szerettelek.
Máriából nagy, mélyről jövő sóhaj szakadt ki. Olyan magányosnak, gyámoltalannak érezte magát, olyan erőtlennek, hogy alig bírt felállni a gép mellől. Keze valami kapaszkodót keresett, hogy el ne essen. A megalázottság érzése végre könnyekben bukott ki a szeméből.
És a nyomorult asszony odabújt az ő rossz, hűtlen férfijához, hogy annak karja melegéből merítsen újra erőt, hogy tudjon élni tovább.
2279
ermi-enigma - 2018. november 27. 11:16:25

Kedves Kata

Érdeklődéssel olvastam ezt a novellát, tekintve, hogy én sem
vagyok monogám tipus, megéltem pár dolgot. Nekem nem borult a karomba a nejem, lettem a világ legmocskosabb szemete. A Te írásodban is a vége hamis. A nő pillanatok alatt megbocsájtott, a férfi meg már a következő találkozását tervezte a kurvával. És tette is. Csak már okosan, hogy ne bukjon újra. Naív a hölgy. Hiszi, hogy most ő a nagy-megbocsájtó, ő az okos. De hát mindenki úgy éli a világát ahogy ő gondolja jónak Meghát vélhetőleg nem is tud mit csinálni. Gondolom közös tulajdonú lakás, kocsi. Osztozni?...Ugyan már, jobb pótléknak lenni egy jobb csaj mellett, mint egyedül maradni.

üdv
- i -

6081
varonklari - 2018. november 27. 08:31:54

Kedves Katalin!
A "Mondd, miért? oly gyakran marad megválaszolatlanul mindenki számára. Mari sóhajával, valaminek ott, akkor végleg vége szakadt. Csak remélni lehet, hogy ahonnan erőt merített, erőt is adott neki a továbblépéshez.
Szeretettel: Klári

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.