Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.23. 08:51
Szép napot kívánok mindenkinek!!!

2019.07.23. 07:05
Jó reggelt Mindenkinek Smile

2019.07.23. 07:04
Kedves Józsi! Köszönöm szépen a feltöltést! Szép napot kívanok: Kata Smile

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 00:47
Kedves Babu, Marika! Köszönöm a jókívánágotokat és Szeretettel köszöntöm a többi Magdolnát Kellemes hetet és jó éjszakat kívánok, Magdi

2019.07.23. 00:14
Jó éjt, szép álmokat kívánok mindenkinek! Heart - Léna Magdolna

2019.07.23. 00:13
babumargaretta , Szaipne Kiss Maria és mindenki másnak köszönöm szépen a névnapi köszöntést. Rose Heart A MAGDOLNÁKNAK boldog névnapot kívánok szere... Bővebben

2019.07.22. 23:20
Kedves Magdolnak! Nagyon Boldog Nevnapot kivanok. Szeretettel. Rose Heart Rose

2019.07.22. 22:14
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.07.22. 22:13
Drága Magdolnák ! Nagyon Boldog Névnapot kívánok ! Rose Rose Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 1
» Online tagok: 1
norbi840528
Edwin Chat: Ikermisztikum 2. rész.

30 ÉV MÚLVA…

Martin Rudow a munkásosztályhoz tartozott. Szakmája nem volt, csak egy gyorstalpaló tanfolyamot végzett el húszéves korában, így segédmunkásból betanított munkás lett, bár sokra nem vitte.
Az első munkahelye egy kenyérgyár volt, itt pár hónapig dolgozott. A második egy állami Tsz, itt csupán egy napot volt. Aztán a harmadik munkahelye egy áramfejlesztő telep volt, ahol szükség volt segédmunkásra, szakmunkásra egyaránt. Pedig mennyire nem akart oda menni. És mégis ez lett számára az a hely, ahol azt csinálta, amit szeret, jó kollektívába került, és a betanított hegesztő tanfolyamot is itt végezte el. A beilleszkedés kicsit nehezen ment, mert fiatal volt, csupán tizenhat éves, és kicsit szemtelen volt idősebb kollégáival, ami sok konfliktushoz vezetett.
Tizenkilenc évesen hívták be katonának. A beilleszkedés itt is nehezen ment, mert soha nem bírta a bezártságot, mindig szabadon élt.
Leszerelés után visszament az áramfejlesztő telepre dolgozni, és a kollégái csodálkoztak, hogy abból a szemtelen kissrácból milyen komoly fiatalember lett. Mint a legtöbb férfi, ő is megkomolyodott a seregben.
Így tíz év távlatából mindig azt mondja:- Még élek, nem lesz olyan munkahelyem, mint amilyen az áramfejlesztő telep volt. Egyszerűen élt, csóró volt, de megélt. Ha akart, tudott spórolni abból a kevésből is, amit keresett. Egyszer még oda is eljutott, hogy vett egy öreg autót. Három évig tudta használni, és a fenntartás költségeit fizetni, utána eladta. Barátnői is voltak általában, mégis egyedül volt. Nem volt se felesége, se gyereke, nősülni nem is akar, makacsul kitart e döntése mellett, de egy kisgyerekre már évek óta vágyott. Szerette a sportot, és a zenét. Hitt Istenben és a reinkarnációban. Soha nem tudta elképzelni, ha valaki meghal, utána nincs semmi. Olyan nincs, hogy nincs, valaminek lenni kell, még a halál után is.
Talán huszonnégy éves lehetett, mikor tenyérből jósoltak neki. Martin nem gondolta volna, hogy a jóslat egyszer valóra válik, de meghallgatta a jósnőt. Így tudta meg, hogy előző életében viking harcos volt, csúnya halála lesz, úgy fog elégni, és 30 éves korában érni fogja egy baleset, amibe majdnem belehal, de fel fog épülni. Bár hitt a reinkarnációban, de amikor a jósnő azt mondta, hogy előző életében viking harcos volt, nevetségesnek találta, de ezt az érzését nem mutatta ki.

Martin a tévé előtt ült. Nem nézte, szinte nem is hallotta. Szobája egyszerűen volt berendezve, de rendes, és mindig tiszta volt. Az egyik fal előtt ággyá kihúzható ülőgarnitúra, mellette kis dohányzóasztal. Az ülőgarnitúrával szemközti falon szekrénysor, közepébe egy hifi állvány volt iktatva, rajta tv, video, cd, illetve bakelitlemez játszó, music center. A szobában padlószőnyeg, a falakat összevissza mintás tapéta díszítette.
A tévé előtt ülve gondolatai a múltban keveregtek. Mit kellett volna másképp csinálnia, hogy élete átlagos, anyagi gondoktól mentes, boldogabb, felhőtlenebb legyen. Végülis meg volt elégedve sorsával, más választása úgysem lehetett, hisz az idő kerekét visszaforgatni nem lehet.
Ha például az áramfejlesztő telepet fél évvel később hagyja ott, fél milliót kapott volna a cégtől. Ugyanis Martin 1996 áprilisában kilépett, de ekkor még senki nem tudta, hogy a céget októberben privatizálni fogják, és az új cégtulajdonos fél milliót ad minden dolgozónak. Sőt, rá nem sokra a tulajdonos dupla végkielégítést fizetett minden kilépő dolgozónak. És persze ha hallgatott volna az egyik kollégájára, amikor tizenhat évesen a hegesztő műhelybe került.
- Martin, add be a lakásigénylést a céghez.- mondta Leslie.
- Minek? Szüleimmel lakom, asszony, gyerek nincs, minek az a lakásigénylés?
- Add csak be. Enni-inni nem kér, és ha évek múltán megnősülsz, lesz gyerek, megkapod a lakást.- magyarázta Leslie. Persze Martin a füle botját se mozdította, nem adott be lakásigénylést.
Néha ezeken a dolgokon szokott elmélkedni. Ha vár még a kilépéssel, ha dupla végkielégítéssel tudott volna eljönni, be tudta volna indítani saját vállalkozását. Martin terve az lett volna, hogy hozzáépít a sufnihoz, bevezeti az ipari áramot. Berendezi gépekkel, oszlopos fúró, köszörű, satupad, hegesztő trafó, autogén, kéziszerszámok. Kapuk, kerítésbetétek, garázsajtók, erkély, teraszkorlátok lett volna fő profilja. Ha milliomos nem is lett volna, a műhely hozott volna annyi pénzt, hogy anyagi gondjai megszűnjenek. És ha annak idején beadja a lakásigénylést… ha… túl sok a „ha”. De nem bánkódott, nem hibáztatta magát emiatt. Végülis nagyon sokan vannak, akik nála rosszabbul élnek.
Az áramfejlesztő telep után több cégnél dolgozott, de a helyét már nem igazán találta. Szeretett dolgozni, bírta is a munkát, fizikuma is megvolt hozzá, Martin közel nyolcvan kiló száznyolcvan centi, barna szemű, rövid barna hajú, jóképű fiatalember. És harminc évesen ott tartott, hogy se feleség, se gyerek, se lakás, se autó. A szüleinél lakott, legalábbis ő azt hitte. Az élete egy része hazugság volt, mert soha senki nem mondta el neki az igazságot.
Volt egy dolog, amit ő se mondott el soha senkinek. Egy érzés. Egész életében hiányérzete volt. Nem tudta mi ez, mitől van, de kezdte aggasztani, mert az utóbbi egy-két évben egyre sűrűbben, és egyre erősebben jelentkezett ez az érzés. Nem fordult orvoshoz, nem beszélt róla senkinek, hallgatott, mint a sír. Nem félt, sőt, valahol a lelke mélyén ez a hiányérzet kellemes, meleg, édes, jóleső érzés volt, de valahogy mégis kínzó. Majdnem olyan, mint amikor szerelmes az ember.
Így révedezett Martin a múlton. Gondolataiból a nyitott ablakon beáramló hűvös, hideg levegő zökkentette ki. Felállt, odament az ablakhoz, és becsukta. Pár pillanatig nézte a havas tájat. Húsz-harminc centi hó esett néhány hete, de csak pár napja olvadt egy picit, hogy a megolvadt hó rá tudjon fagyni a járdákra, kocsi beállókra, és Martint baleset tudja érni. És ekkor az a bizonyos érzés átfutott zsigerein: valami hiányzik.
Visszament, újra leült a tévé elé, megnézte a filmet, de most nem kalandoztak el a gondolatai. Nem merengett a múlton, hogy mi lett volna ha, és ha, meg ha…, hogy ezt szeretném, azt akarom, stb. Nem szörfözött a gondolat hullámain. Nézte a filmet, és teljesen lekötötte. A film egy pszichopata őrről szólt, aki egy építkezést őrzött, és riogatta a vele szemtelenkedő gyerekeket. Az egyiknek még a fülcimpáját is letépte. Az őr alkoholista volt, ivott, ha kellett, ha nem, éjjel-nappal részeg volt. Martin szerette a thriller és a horror műfajt, ez a film is tetszett neki.
Mikor a filmnek vége lett, kiment a fürdőszobába fogat mosni. Utána visszament a szobába és rágyújtott. Kezébe vette a távkapcsolót, és végiglapozta az adókat, melyiken milyen műsor megy. A Sport adónál megállt, felvételről adtak egy focimeccset. Ezt nézte még tartott a cigi, és közben már a holnapi napon járt az agya. Reggel kelés, a szokásos szertartások: cigi, vécé, fogmosás, öltözködés, cigi, indulás. Bár még este volt, de nem nagyon akart megbarátkozni a gondolattal, hogy reggel abba a jó hidegbe trappolhat dolgozni. Hét-nyolc utcányit kell gyalogolnia, ami mínusz tíz-tizenöt fokban nagy távolság, főleg ha a szél is fújni fog .
A meccs jó volt, szívesen végignézte volna, de hát reggel gálya, és már álmos is volt. A csikket elnyomta a hamuzóba, kikapcsolta a tévét, és lefeküdt. Pár perc alatt elaludt.

Reggel 6 órakor Martin órája nekiállt ciripelni. Felébredt, lenyomta, de a legszívesebben földhöz vágta volna. Egyszer megtette, mikor az óra elkövette azt a hibát, hogy egy szombat reggel csörgött, amikor nem lett volna szabad. Olyan erővel csapódott a földhöz, hogy négyfelé esett. Az óra tokja és a tartóselem a szoba közepén volt, maga az óraszerkezet- egyben maradt- az asztal alatt, az elemeket fedő keskeny kis hátlapocska pedig a szekrény alatt landolt . Martin később összeszedte, és össze is rakta, csak az órának lett egy hibája. Egy órával később ébresztett, mint amire be lett állítva. Így Martinnak a 6 órás ébresztést 5 órára kellett beállítani.
Miután felébredt Martin, még tíz percig lustálkodott, majd felült az ágy szélén, és rágyújtott. A cigi után ment a vécére, csak vizelnie kellett. Halkan, óvatosan járt a házban, szülei már nyugdíjasok voltak, és még aludtak. Következő útja a fürdőszoba volt. Nézte magát a tükörben. Kócos haj, nem baj, ezen lehet segíteni fésűvel. Begyógyult szem, gyűrött arc, az összhatás egy álmos fej. Tudta jól, hiába mosakszik, kell egy fél óra, óra, mire arca kisimul, és az álmos nyúzottság holnap reggelig eltűnik. Megmosta a fogát, jó öt percig sikálta, utána mosakodás. Lassacskán felöltözött, két pár zoknit, jégeralsót, atlétát, pólót, pulóvert, végül a munkásruhát vette fel. Feketén dolgozott, napszámban fizették, mindig munkásruhában járt, otthon fürdött minden nap. Legutolsó művelet a fésülködés volt. Egész jól állt a sérója, sikerült nem elfeküdni.
Kiment a konyhába, rágyújtott, és megivott egy bögre meleg teát. A cigi végeztével elindult. Nem tudhatta, hogy az évekkel ezelőtt megjósolt baleset pár perc múlva valóság lesz.

Kilépett az udvarra, bezárta a bejárati ajtót. Elindult a kapu felé, a hó gyéren szállingózott. Hideg volt, kabátja gallérját felhajtotta. Kilépett az utcára, bezárta a kaput, és elindult a Gazdag-negyed felé. Igyekezett, hogy minél előbb a munkahelyére érjen. Nem volt késésben, csak minél előbb újra meleg helyen akart lenni. Óvatosan lépdelt, mert a megolvadt hó ráfagyott a járdára, nem akart elesni.
Tíz perc gyaloglás után beért a Gazdag-negyedbe. Volt itt egy szép kertes ház. Emeletes, a teraszon márványoszlopok, már ami látszott belőle. A kerítés dísztéglával volt felfalazva, legalább száznyolcvan centi magasan. Az udvarra lehetetlen volt belátni. A garázs a ház pincéjébe volt építve, meredek feljáró vezetett a nagykapuig. A nagykapun túl már az utcafront volt, a járda. A kocsifeljáró fel lett szórva sóval, homokkal, de az olvadás, majd az éjjeli fagyás után elég síkos volt. Ez a ház Martin útvonalának a felénél volt. A nagykapu nyitva állt, de a járdáról nem lehetett látni, mert befelé nyílt az udvarra.
Martin húsz méterre lehetett a háztól, a nyitott nagykaput nem láthatta. A sofőr beült a kocsiba, és elkezdett a feljárón feltolatni. Martin odaért a kerítéshez, de a nagykapuig volt pár méter. Hallotta az autó motorjának hangját, de nem láthatta a fehér dísztéglákkal felfalazott, szépen kifugázott kerítéstől. Arra pedig végképp nem gondolt, hogy az autó mozgásban van, és megállíthatatlanul jön felfelé. Különben is még álmos volt, és gondolatai is máshol jártak.
Az autó már egészen fenn volt a feljáró felső részén. A sofőr sem látta Martint a kerítéstől. Nagy gázzal jött az autó, de lassan haladt felfelé, mert kerekei elpörögtek a jeges feljárón.
A következő pillanatban sok minden történt. Martin begyalogolt a nagykapu elé. Ekkor az autó kereke meg tudott kapaszkodni egy homokfolton, és megugrott annyira, hogy az autó egyik fele bent volt még az udvaron, a másik fele már a járdán. A sofőr azonnal észrevette mi történt, bele is taposott a fékbe, de már késő volt. Túl nagyot ugrott az autó, hátulja pont derékba kapta Martint. A fiú felnézett, látta az autót, érezte a gigantikus ütést medence csontja táján, és egy érzés futott át az agyán: valami hiányzik . De most ez az érzés egy fokkal mintha enyhébb lett volna. Feje nagyot koppant, és a következő pillanatban meleg vércsík kezdett terjeszkedni a jégen. Martin elvesztette az eszméletét.

Folyt.köv.

Írta: Edwin Chat
230
Torma Zsuzsanna - 2009. június 02. 10:36:48

Kedves Edwin!
Most olvashattunk az ikrek "egyik feléről", Martinról.
Gondolom, mindvégig a "másik fele", az ikertestvére hiányzott neki. Remélem, megtalálja.
Jól csűröd-csavarod a gondolatmenetedet.
Várom a folytatást!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.