Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Viszlát!
Már csak pár hét karácsonyig, lassan, óvatosan ment hazafelé. Előbb kiváltotta gyógyszereit, aztán a vacsoráját vette meg, meg is lepődött a pénztárnál, ötszáz forintot sem fizetett. Pedig még málnás üdítőt is vett, pogácsát...ezen elmélkedett, átment a zebrán, hamar befutott a villamos. Tömve volt. Előre tudta, hazáig állni fog. Kapaszkodni is alig tud, kezei betegek, gerincével ajánlatosabb lenne leülni. Az ajtóban egy kilenc éves forma kisfiú elé vágott, már ekkor tehetetlen dühöt érzett. Valóban, egyetlen ülőhely sem volt, végig próbált a tömegen furakodni, morgott, mérges volt, de udvariasan megköszönte mindenkinek, aki kicsit odébb állt, hogy furakodhasson...A villamos közepén feladta, de dühe egekben volt már. Két fiatal előtt állt meg, két kezével szorítva a kapaszkodót, nagyon félt, hogy elesik. Az egyik kis serdülő lányka ránézett, ekkor elszakadt a cérnája, és kimondta, amit gondolt helyzetéről:
-Gerincsérvem van és nagyon fáj, de ti üljetek csak, mert fiatalok vagytok és egészségesek.
A kis fiatal arcán megjelent a dacos érzés, sértve is érezte magát, de rosszallotta is ezt a beszédet. Ő csak mondta tovább, de hiába. Igaz, pár megálló az egész, mégis úgy érezte, járna annyi, hogy rokkantan, betegen leülhessen. És nem tudta, ezt milyen nyelven kellene közölnie. Kérheti kedvesen: Bocsássa meg, beteg vagyok, átadná a helyét? Hogyan? Jól ismerte a képmutatást, felszínességet, álarcokat, mindent, a hazug világot, de nem vitte rá a lelke, hogy belekapcsolódjon, ő nem ilyen, nem lesz nyájas, az álmosoly pedig az, ami a legtávolabb áll tőle. Már hallotta is ezt a halk, álszent, de kedveskedő, képmutató stílust, gyakran fültanúja boltokban, utcán, várótermekben, bárhol. Egyébként is fáradt volt. Aznap kimerítette erejét sokminden, telítve volt, alig várta, hogy hazaérjen. Értelmetlen szemrehányásait nyíltan, kendőzetlen őszinteséggel közölte a hozzá közel álló utasokkal. Egy középkorú ferfire pillantgatott, félve a helyzet miatt, aki egy idő után becsukta szemeit. Pedig ő is állt. Aztán kicsit beljebb furakodott, ott egy idős nő állt, szatyraival az ülésen. A néni bátor volt és megszólalt: -Ha nem tenném ide, hanem leülnék, az ugyanaz! De leveszem, hogy leülhessen, mindjárt leszállok!
Ő már félt is, szorongott is, tehetetlenül válaszolt:-Hagyja csak, nem kell! Majd leül oda egy fiatal, vagy egy egészséges!
Ez így ment mind az öt megállóig, aztán az ajtóhoz ment, rettegett, hogyha fékez a villamos, ránt rajta egyet, és betegebb lesz, mint amilyen most. Kicsit azért érezte, hogy irreálisak félelmei, mégsem tudott másképp gondolkodni itt és most, hétfő délután, az 59-esen, hazafelé utazva, így november végén, Budapesten a 2008. évben, el sem hitte, hogy mindez megtörténik...
Ott, az ajtóban egy másik idős hölgy állt, mindent végighallgatott és kissé idegenkedve, ijedten nézett rá, és ekkor ez a düh feloldódott benne, jó természete visszatért, reálisan kezdte látni helyzetét. De még mindig kimondta, ami szívének fájt: - Borzasztó, hogy fáj mindenem és minden hely foglalt. Ilyenkor kijön belőlem a kisördög. Ezt nem lehet feldolgozni. Nem tudom megszokni!
A néni kedvesen, megértően vígasztalta:- Ezt nem is fogja! Jobbulást kívánok, gyógyuljon meg!
Így érkezett meg, elköszönt a nénikétől, már újra kedves tudott lenni, kicsit érezte már csak a dühét, leszállt az 59-esről, az ablakot megkocogtatta, a serdülő lányka bentről ránézett. -Viszlát!-mondta ő, a lány dacosan, sértve elfordult, ki tudja, milyen rosszat gondolhatott. Aztán átment a zebrán, már piros volt, de őt ez nem érdekelte, egyik autós sem dudált rá. Utolsó gondolata ez volt:-Szóval ha morgok, és nem kérlek meg szépen, kedvesen, hogy add át a helyedet, akkor nem számít, hogy fáj mindenem, alig tudok kapaszkodni és beteg vagyok...!
Hazáig vánszorogva gyalogolt, szatyra lehúzta bal vállát, fájt mindene, magában morgott, méltatlankodott, befordult a sarkon, a kaput kinyitotta, lassan, nehezen elelve lábait felment a másodikra, a kulcscsomót elejtette. Odabent ledobta szatyrait, szerette volna bevágni az ajtót, de nem tette, szeretett volna ordítani, de hallgatott.
4962
Tasnadirita - 2018. december 08. 03:40:08

Babu drága, pontosan! Wink
Szeretettel, RitaIn Love

5548
babumargareta - 2018. december 07. 18:58:49

Kedves Rita !
Szomoruan olvastam tortenetedet !
Hogy mennyire illdelmesek a mai gyerekek arrol,jobb ,
ha nem is beszélunk [ezt ugy idezojelben irva]
Szomoru sorsok ,szomoru tapasztalatok mindenfele !
Nincs mar galans ferfi ,aki atadna a helyet egy villamoson
,akar egy autobuszon.Sad

Tanuld meg Wink!Uj vilagot elunk ,modernet amelyikben a
gyerekek mar okosabbak mint a felnottek de a legtobbnel
hianyzik az elso 7 ev otthonrol!
Gratulalok szeretettel....BabuIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.