Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: A LEGSZEBB NAP.-ELSŐ TÖRTÉNET. - 1. helyezett (2009. június)

A környék legmagasabb irodaházának huszonötödik emeletén megállt a lift. Egy vékony, mégis formás, fiatal nő lépett ki belőle. Hosszú, fekete haja szép arcára simult, ahogy megilletődve nézett körül. Fél éve dolgozott itt, de még sohasem járt ezen a szinten.
Maga az elnök hivatta egyik titkárnőjével. Hevesen dobogott szíve, agya lázasan dolgozott. Vajon mi az oka, hogy az ő szerény személyére bárki is kíváncsi? Ráadásul az elnök. Ha ki akarnák rúgni, akkor azt csak a személyzeti vezető intézné el, nem háborgatnák vele a nagyhatalmút. Egyébként is, semmi okuk rá. Sőt!
Talán valakinek feltűnt, hogy a csoportban ő a legszorgalmasabb, szinte soha nem megy haza munkaidő végével, mindig talál még magának elfoglaltságot. Rendbe rakta az iratokat, külön rendszert alakított ki a hozzá kerülő szerződéseknek. Mióta odakerült a részleghez minden felmérés határidőre megtörtént. A pénzügyi részeket mindig átszámolja, ellenőrzi, összehasonlítja. Kollégái mondták is, hogy munkamániás.
Nem, nem valószínű, hogy egészen a huszonötödik emeletig terjedt volna róla ez az információ. Akkor hát mi lehet?
Nehezen találta ezt a munkát és nagy szüksége volt a pénzre. Félt.

Ámulattal nézte a folyosón a vastag szőnyegeket, gyönyörű virágokat, vázákat, elegáns bútorokat az aulában. Egy pillanatra meg is feledkezett róla, miért is van itt, csak gyönyörködött a látványban. De már ott is állt a tekintélyes ajtó előtt. Három előszobán keresztül jutott el a célig. Ahogy belépett az oroszlán barlangjába, teljesen pánikba esett, szinte remegett.

A részvénytársaság teljhatalmú elnöke mesteri faragásokkal díszített íróasztala mögött ült. Intett a lánynak, jöjjön közelebb, majd hellyel kínálta.
- Köszönöm, hogy idefáradt – mondta nyájasan, amitől vendégének teljesen kicsúszott a lába alól a talaj.
- Természetesen. Elnök úr, szeretném elmondani…- motyogta, de az elnök közbevágott.
- Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, kedvesem. Bizonyára tisztában van vele, hogy munkánk nem szorul e falak közé. Előfordul, nem is ritkán, hogy üzleti vacsorákon, megbeszéléseken kell részt venni.
A lány tágra nyílt szemekkel figyelt.
- Ne nézzen már ilyen riadtan, csak nem fél tőlem? – mosolyodott el, a férfi, de széles szájából előtűnő cápa fogai, végképp nem ébresztettek bizalmat a lányban.
- Nos, szóval holnap után egyik leányvállalatunkhoz kell utaznom személyesen. Arra gondoltam, elkísérhetne, szükségem lenne egy ügyes, okos segítségre. Azt csiripelték a verebek, olyan jó munkaerő, mint amilyen szép.
Ismét elmosolyodott, a lány pedig kicsit megkönnyebbült, bizakodóan nézett munkaadója szemébe.
- Nem is tudom mit mondjak – felelte. – Nagyon boldog vagyok, hogy alkalmasnak talál elnök úr a feladatra. Köszönöm a bizalmat.
- Akkor vállalja?
- Igen, természetesen.
- Helyes.
- Tehát csütörtökön reggel nyolc órakor várja a sofőröm a lakásánál. Én már holnap délután elutazom, ott fogom várni üzleti partnerünk irodájában.
- Igen, értettem – mondta a lány.
Felállt, még mindig kicsit félénken elköszönt. Sietve ment végig az előszobákon, csak mikor ismét kiért a folyosóra könnyebbült meg. Az egész olyan váratlanul történt, csak most kezdett el gondolkozni rajta. Nagyon örült. Talán előléptetik! Bebizonyíthatja tudását, rátermettségét, szorgalmát. Ennek így kellett történnie. Valami jó már neki is jár az életben!

A sofőr már ott állt, mikor háromnegyed nyolckor kinézett az ablakán. A cég tucatnyi luxus autója közül az egyik rendelkezésre állt. Az úton nem sokat beszéltek. Az ötvenes éveiben járó férfi ellenséges hallgatásba burkolózott. Néha szeme sarkából gúnyosan végigmérte a lányt, de az nem tulajdonított semmi jelentőséget ennek a pillantásnak. Új jövőjének reménye teljesen lekötötte figyelmét. Ábrándokat szőtt előléptetéséről, azon gondolkozott, hogy fizetésemeléséből milyen új dolgokat tud majd venni. Bizakodóan nézett ki az ablakon a szép tavaszi tájra.
Már majdnem beértek a városba, mikor a sofőr mobiltelefonja megszólalt.
- Igen uram. Értem. Akkor odamegyünk.
- Valami probléma van? – kérdezte a lány.
- Nincs, semmi probléma. Az elnök úr azt kérte, ne a céghez menjünk, hanem a hotelbe. Ott fog várni ránk.
- Miért, mi történt?
- Nem tudom, nem rám tartozik – válaszolta a sofőr.

A hotel olyan elegáns volt, amilyet a lány még sohasem látott, az ilyen helyeket legfeljebb kívülről csodálhatta meg, az egyenruhás portásnál tovább sohasem jutna. Ahogy bementek, az elnök eléjük jött. Megköszönte sofőrjének a munkáját, közölte nincs már rá szüksége, elmehet.
- A helyzet az, hogy tegnap eléggé korán érkeztem, így a hivatalos dolgokat már elintéztem.
Karon fogta a lányt és egy kanapéhoz vezette, ahol mindketten leültek.
A lány még mindig kicsit bambán nézte a számára ismeretlen, pazar környezetet.
- Gondoltam nem bánja, ha vendégül látom itt a hotelben. Biztosan megéhezett az úton. Még korai az ebéd, előtte megihatnánk egy italt a bárban.
- Sajnálom, azt hittem segítségére lehetek a munkában.
- Ugyan már, mindig csak a munka. Lazítani is kell időnként, jöjjön csak nyugodtan.
- Higgye el, jól dolgozom, és bármikor máskor…
- Rendben kedvesem. De most tényleg lazítson egy kicsit. Vállalta az utat és én ezt is nagyra értékelem.

A bárban az ital gyorsan a lány fejébe szállt. A férfi udvariasan felkísérte egy elegáns lakosztályba.
Néhány óra múlva jöttek le a szobából. Mobilján hívta a sofőrt, aki percek múlva előállt a kocsival. Gyorsan, határozottan, elbúcsúzott a lánytól, betuszkolta az autóba. Egyértelmű volt, hogy ennek a délutánnak nem lesz folytatása, nem is esett ilyesmiről szó. A lány még mindig bódult volt, lassan-lassan keserűen vette tudomásul, hogy csúnyán becsapták, kihasználták.

Másnap saját maga adta be felmondását. Munkatársainak azt mondta, hogy el kell utaznia, mert családjában problémák vannak, számítanak rá. Többé nem látták. Soha, senkinek nem mondta el, mi történt azon a csütörtökön.

Az elnök hazaérve jókedvűen fütyörészett, mint a csatát nyert hadvezér. Felesége ezért úgy gondolta alkalmas a helyzet kérésével megint előhozakodni.
- Szervusz drágám – mosolygott, miközben eléje sietett.
A férfi meglepetten nézett rá.
- Mi van, fényképeznek? Talán paparazzikat láttál a ház körül?
A nő nem tágított.
- Sikeres vagy, felépítettél egy birodalmat, de kinek fogod átadni? Gondolj a jövőre…
A férfi dühös lett.
- Megmondtam már, hogy nem kell gyerek, ne is kérd. Örülj a szerencsédnek! Mit gondolsz, hányan irigyelnek? Sok nő boldog lenne, ha így élhetne, mint te. Mit elégedetlenkedsz?
A nő próbálta átölelni, lehiggasztani, de az csak olaj volt a tűzre.
- Ha nem tetszik, menj vissza oda, ahonnan jöttél, de ha kiteszed a lábad innen, azt megbánod!
A bárpulthoz ment, italt töltött magának.
- Az ember dolgozik, te meg csak bosszantod. Kezdelek nagyon unni… igen, nagyon unalmas vagy! – rosszindulatú mosollyal mérte végig – És már nem is különösebben vonzó!

A nő erre már mérges lett, s bár az eltelt évek alatt büszkeségéből már nem sok maradt, most mégis rosszul estek neki e szavak. Férje negyvenkét éves volt, ő pedig harminc. Mikor tizennyolc évesen szépségversenyt nyert, a férfi rövid udvarlás után megkérte a kezét.
Nagyon szegény volt, a lehetőség pedig nagyon csábító. Akkor még azt hitte, szerelem, amit a férfi iránta érez. Hamarosan rájött, hogy szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen ő illik a vagyonához, a házához, nyaralójához, kocsijához, csak egy kellék a luxus tárgyak között. Mire mindez világossá vált, már bezárult a kapu, amelyen belépett.
Mindent megvehetett magának, gazdagság vette körül, mégis boldogtalanabb volt, mint a legszegényebb nő a világon, akit megcsókol a férje, mikor hazaér.

- Unalmas vagyok? Te is az vagy nekem – emelte fel a hangját.
A férfi erre odalépett és szájon vágta.
- Gyűlöllek! – kiabálta és sírni kezdett.
- Na látod, tudsz te szórakoztató is lenni – vigyorgott a férfi gúnyosan.

Néhány hónappal később, egy nyár végi napon megszólalt a telefon, a gyönyörű kétszintes ház földszintjén. Az inas vette fel.
- Igen, értem. Azonnal szólok az úr feléségének – hadarta a kagylóba.
- Asszonyom! – Asszonyom! Jöjjön gyorsan! Az úr rosszul lett. Kórházba szállították. Az orvos telefonált.
- Jövök már, ne kiabáljon! – lépkedett le az emeletről egykedvűen a nő. – Inkább hozza ki az egyik kocsit a garázsból és vigyen be a klinikára!
- Máris, máris - rohant a férfi az udvaron a garázs felé.

A klinikán udvariasan fogadták, az orvos eléje sietett.
- Asszonyom nagyon rossz hírt kell közölnöm önnel. A férje infarktuson esett át, még nincs túl az életveszélyen. Az intenzív osztályon van, természetesen külön szobában. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, de…
- Azt mondja meg, kérem, láthatnám-e, bemehetnék-e hozzá? – kérdezte az asszony, láthatóan a sírás határán.
- Csak rövid időre. Nagyon gyenge, kímélni kell. Ráadásul a komplikációk…
- Nekem biztosan örülni fog – mosolygott az asszony szelíden, mint egy angyal, legalábbis az orvosnak úgy tűnt.
Saját maga kísérte be a férfihez a betegszobába. A nő sietős léptekkel ment az ágyhoz, aggódva nézett férjére, aki nem volt egészen eszméleténél.
- Doktor úr, ugye nincsenek fájdalmai, nem szenved? – szemei könyörgőn néztek az orvosra.
- Nyugodjon meg asszonyom, megteszünk mindent, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenség érje a férjét.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok – rebegte az asszony.
Igazából szórakoztatta az aggódó feleség hiteles alakítása. Gyönyörű volt, az orvos pedig csak egy férfi.
- Szeretnék négyszemközt maradni a férjemmel, csak egy percet kérnék – nézett rá megint az asszony olyan szemekkel, amiknek senki sem tudott volna ellenállni.
- Megértem, de tényleg csak egy percet kap – mondta és kiment a szobából.
A nő – miután meggyőződött róla, hogy egyedül vannak, odalépett az ágyhoz. Megvetően nézte a pénzembert, az urat, aki sok-sok embernek parancsolt, most pedig itt fekszik magatehetetlenül.

A férfi megpróbált elköszönni a látogatóitól. Hónapok után is hamar elfáradt, nehezére esett a beszéd. Jobboldala lebénult, hiába a gyógytornász munkája, nem sok javulást vélt felfedezni. Tüdeje se működött rendesen, veséivel is gondok voltak Szervezete rohamos romlásnak indult. Már nem tudott gépek nélkül élni.
Felesége igazán odaadóan ápolta. Mindent megtett, hogy segítse gyógyulását. Virrasztott mellette, intézte a cég ügyeit. Mindent megtanult, hogy tökéletesen helyettesíthesse. Mégis, mindig jutott ideje rá, és olyan szeretettel volt iránta, mint kapcsolatuk elején. Most is, ahogy kikísérte a vendégeket, erejét megfeszítve küzdött, hogy ne árulja el fáradságát, és fájdalmát, hogy férjét ilyen elesettnek látja. Odalépett ágyához:
- Drágám, ezt még alá kellene írnod – tartott oda egy papírt.
A férfi, bár már nagyon fáradt volt, minden erejét összeszedte. Ha felesége ilyen példamutatóan kitart, neki is össze kell szednie magát. Gondolkozás nélkül aláírta a papírt. Az asszony elvette, és arcán egy furcsa, addig nem látott mosoly jelent meg. A férfi csodálkozóan mormogott valamit. A beszéd nehezére esett.
- Tudom, drágám, most írtad alá a halálos ítéletedet. Rendelkeztél, hogy kapcsoljanak le a gépekről. Te, az egykori teljhatalmú úr, nem tudtad elviselni, hogy ilyen kiszolgáltatottan, magatehetetlenül élj.
A férfi hirtelen összezavarodott. Kezdtek összeállni a dolgok. Próbált felülni, de teste nem engedelmeskedett.
- Jaj, drágám, kezdelek unni. – mondta az asszony, miközben csekély erőfeszítéssel visszahelyezte az ágyra. – Igen, nagyon unalmas vagy.
Hívta a nővért. Majd sátáni mosoly ült ki arcára.
- És már nem is különösebben vonzó – mondta, szinte nevetve. – Találkoztam egy kedves, új nővérrel. Ő majd tanúsítja, hogy ez volt az akaratod. Ez életem legszebb napja, kérlek ne rontsd el.
Egy vékony, mégis formás, fiatal nő lépett be. Hosszú, fekete haja szép arcára simult, ahogy odalépett a gépekhez. Mintha valahonnan ismerős lett volna...

Írta: Csató Gáborné (Magyar Eszter)
277
farkas viola - 2009. június 27. 02:04:14

Kedves Tollforgató!
Érdekfeszítő, olvasmányos, egyszóval kitűnő az írásod. Gratulálok üdvözlettel: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2009. június 08. 11:35:56

Fantasztikusan jól sikerült novella! Egy kis kárpótlást érzek most minden megalázott, megszégyenített nő iránt, amit egy főnök, egy "pénzember" megengedhet magának.
Néha az emberek megérdemlik a sorsukat!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmileSmile

227
kondrakati - 2009. június 04. 13:08:32

Ez igazán filmbe illő story! Valóban jól vezetted a több szálon futó eseményeket, volt benne feszültség, izgalom. Számítottam a bosszúra, cselre és nem csalódtam.

Nagyon tetszett!

227
kondrakati - 2009. június 04. 13:08:32

Ez igazán filmbe illő story! Valóban jól vezetted a több szálon futó eseményeket, volt benne feszültség, izgalom. Számítottam a bosszúra, cselre és nem csalódtam.

Nagyon tetszett!

298
keni - 2009. június 03. 20:02:11

Kedves Szerzőtársam !

Az írásod, a fogalmazásod, a történeted, a bevezetéstől, a cselekmény kibontakozásán keresztül, a végkifejletig, és a frappáns csattanóig - tökéletes.
Kissé részletes [small]leírat[/small] lett, de a feszültség fokozásához - ez kellett!

A történetedhez, mely sok filmbéli eset, alapja, panelje, is lehet, csak elismerésemmel szólhatok - Neked !

Az, hogy kinek, kiknek ... lehetett ez a nap a legszebb?:
- nem lehet egy kérdéses eset.

Tisztelettel !


Kenéz István Wink

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.