Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Bogárné Sárközi Ilona: Félre az útból nagyi!
Kislánykori barátnőmmel felnőttként nem igazán tartottuk a kapcsolatot. No, nem azért, mintha összevesztünk volna, csupán másfelé sodort bennünket az élet. Mindketten férjhez mentünk, gyereket neveltünk, dolgoztunk, egyszóval a hétköznapok öröm- és bánatviharai halványították egymás iránti érdeklődésünket.
Ő teljesen más volt, mint én. Harsány, hatalmas önbizalommal rendelkező, és természetesen abszolút meg volt győződve arról, hogy ő az ország legszebb lánya. Ellenben én visszahúzódó, csendeske, magammal örökös harcokat vívó, furcsa fiatalként vészeltem át ifjú éveimet. Nagyon szerettük egymást, úgy éreztük örökre összetartozunk, ám mégis a sors külön utakra terelt minket.

Hosszú évek teltek el, s az internetnek hála újra egymásra találtunk.Telefonszámot is cseréltünk, így, ha nem is túl nagy gyakorisággal, de felidézhettük közös emlékeinket. A személyes találkozások alkalmával szinte csak magáról beszélt, sőt mondhatom, hogy a kérdésekre rögtön meg is adta a válaszokat. Hadarta a napi eseményeket, hogy milyen az új pasija, hogy a két gyereke nem látogatja, hogy a szomszéd kutyája állandóan ugat, és éjszakákon át nem tud aludni. Az, hogy velem mi történik, milyen az életem, jó-e a munkahelyem, vagy bármi, nem volt fontos. Amikor egyszer egészen váratlanul elhallgatott, lecsaptam a pillanatnyi lehetőségre, és megkérdeztem:
- Mondd szívem, mi van a nagyival?
- Ó, ne is kérdezd! Hát.... beadtam egy otthonba. Agyvérzést kaptam már tőle!
Reggel, ha a fürdőszobába siettem tusolni, megjelent, és kérdezett valami oltári nagy marhaságot. Hiába üvöltöttem: Félre az útból nagyi! Meguntam.... jó helyen van ott! Legalább nem toporog állandóan körülöttem!
- Ugye, ezt nem gondolod komolyan?! A nagyid nevelt fel! Mindent megadott, amit csak szemed-szád kívánt, mosott-főzött rád, szégyelld magad!
Ezt érdemelte?! Ne nevezz többé barátnődnek, én téged nem ismerlek!
Magamból kikelve felkaptam a kávés poharat, és a tartalmát szépen rálöttyintettem a szoknyájára. Hüledezett, szóhoz sem jutott. Papír zsebkendőért matatott a táskájában, majd idegesen, kapkodó mozdulatokkal törölgetni kezdte a foltokat kedvenc ruhadarabjáról.
- A folt a lelkeden van kedvesem, és az soha ki nem törölhető! - mindössze ennyit mondtam, és végleg kivonultam az életéből.

Rengeteg telefonomba került, mire ráleltem arra az otthonra, ahová Kovácsy néni került. Amikor meglátogattam, nem ismert meg. Csillogott a fény a szemében, mert azt hitte, az unokája vagyok. Némán néztük egymást, könnyeztünk. Azt hiszem néhány percig boldog volt...

Budapest, 2019. január 28.
524
BogIcu - 2019. január 29. 14:08:13

Drága Viola!

Számomra elfogadhatatlan, hogy amikor megöregszünk, nem kellünk annak, aki a "mindent" köszönhetné. Hála Istennek az én lányom annyira figyel rám, és tele van odaadással, szeretettel.

Köszönöm, hogy itt voltál.
Ölellek sok szeretettel: IcuRoseHeart

1403
titanil - 2019. január 29. 12:50:29

Kedves Icu!
Gyerek korunkban még nem ismerjük igazán barátnőnket, mert csupán játszottunk vele. Írásodból kitűnik, hogy már akkor is nagyon különbözőek voltatok. Bizonyára mindig gyerekkori barátnőd volt a vezér, Te pedig örültél, hogy játszhatsz vele. Sajnálatos, hogy felnőtt korban viszont rá kellett döbbenned, milyen is valójában ez a barátnő? Becsüllek és tisztellek azért, hogy barátnődnek kiadtad az útját, sőt még a Nagyit is meglátogattad! Sajnos a barátnőd viselkedése nem egyedüli eset..
Írásodhoz szeretettel gratulálok! Magdi Rose

277
farkas viola - 2019. január 29. 11:11:16

Drága Icu!
Szíven ütött az írásod, szóhoz sem tudok jutni. Tudod, van benne tapasztalatom, hogy jóért soha ne várj jót. Az ellenkezőjét viszont kapom rendesen!
Szeretettel gratulálok: Viola RoseRoseRose

524
BogIcu - 2019. január 29. 06:23:46

Kedves Magdi!

Én is mélységesen megdöbbentem, amikor "barátnőm" szájából hallottam ezeket a szavakat, ugyanis az írás igaz történet. Azóta sok-sok év telt el, nem tudom és nem is érdekel mi van vele. Önző, hálátlan ember nem lehet az én barátom. Sokat, túl sokat csalódunk életünkben...

Köszönöm, hogy olvastad írásomat.
Szeretettel: IcuRose

6191
Magdolna43 - 2019. január 28. 21:46:59

Kedves Icu!
Mély döbbenettel olvastam írásodat.Az ilyen ember ha megöregszik,azért fog sírni, hogy nem lesz senkije, még az sem aki egy otthonba berakja.
Sok szeretettel.
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.