Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 00:47
Kedves Babu, Marika! Köszönöm a jókívánágotokat és Szeretettel köszöntöm a többi Magdolnát Kellemes hetet és jó éjszakat kívánok, Magdi

2019.07.23. 00:14
Jó éjt, szép álmokat kívánok mindenkinek! Heart - Léna Magdolna

2019.07.23. 00:13
babumargaretta , Szaipne Kiss Maria és mindenki másnak köszönöm szépen a névnapi köszöntést. Rose Heart A MAGDOLNÁKNAK boldog névnapot kívánok szere... Bővebben

2019.07.22. 23:20
Kedves Magdolnak! Nagyon Boldog Nevnapot kivanok. Szeretettel. Rose Heart Rose

2019.07.22. 22:14
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.07.22. 22:13
Drága Magdolnák ! Nagyon Boldog Névnapot kívánok ! Rose Rose Rose

2019.07.22. 20:02
Kedves Józsi. Megkaptam a H.Magazin számát. Köszönöm, hogy helyet kapott benne a versem.

2019.07.22. 19:44
Köszönöm a névnapi jókívánságokat, Szeretettel, Magdi

2019.07.22. 19:34
Indulnak ŐSZI vers és prózaíró kurzusaink! MÁR lehet jelentkezni. Ne maradjatok le róla. Minden kurzuson csak 10-10 főt tudunk fogadni!

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Lovas József Pál: Idegen bolygón (2019. február)
– Késtél!
Ott ül a szoba közepén egy fotelban, háttal az ablaknak, gondosan ügyelve arra, hogy az utcáról beömlő fény a kezében széjjelnyitott újságra essen, bár nem olvas, szeme a bejárati ajtót figyeli, az érkezésemet várja egyre türelmetlenebbül. S hogy benyitok, azt mondja, késtem. Nem tudom, miről beszél. Különben is a frászt hozza rám, éjjel 11 óra van, a szobában tök sötét, csak a kinti közvilágítási lámpa fénye körvonalazza ülő alakját, az egész ember mozdulatlan, az ajtó nyitására sem reagál, rezzenéstelen arccal rám néz, aztán flegmán, mégis figyelmeztetően kijelenti: késtem.
Hangos sikoly hagyja el az ajkam, ijedten hátra hőkölök, még szerencse, hogy közel van az ajtó, próbálok neki dőlni, tudom, ha nem tenném, biztosan összeesem. Félelemtől reszketve nézek rá, érthetetlen szavakat mormolok magam elé, kérdezném, faggatnám a jövetele felől például, de csak összefüggéstelen dadogás hagyja el a számat.
Az Idegen ekkorra elmosolyodik. Rajtam talán, esetleg ezen a lehetetlen helyzeten, de mosolyog. Föláll a fotelból, néhány lépést tesz felém.
– Nyugi, kislány, nem vagyok betörő.
Hangja, ellentétben az enyémmel, bátorító, némi túlzással úgy is jellemezhetném, hogy szelíden cseng az éjszakában.
– Mit… mit keresel a lakásomban? – hebegem némi szünet után.
Még egy lépést tesz felém, a kezét nyújtja.
– Gyere, ülj le ide mellém, aztán megbeszéljük – mutat a kanapéra.
Már toporzékolok idegességemben.
– Hogy kerülsz ide? Mit akarsz tőlem? – hadarom még mindig félelemmel a hangomban.
– Nyugalom, kislány. Semmi pánik. Nem kell félned. Nyugi! Elmondok mindent szépen sorjában. Na, gyere… – kérlel, mialatt elfoglalja helyét a kanapén.
Hülye egy helyzet! Ott állok a saját lakásomban a bejárati ajtónak támaszkodva, szemem az előttem lezserül elterpeszkedő Idegenen, akiről nem tudok semmit, csupáncsak a külső ismertetőjegyeiről következtethetek arra, hogy férfi, és fiatal, … és hogy jóképű.
Igen, jóképű. Ez utóbbi tulajdonsága, remekbe szabott öltözete megnyugtat valamelyest, de korántsem úgy, ahogy azt szeretném.
– Mit… akarsz… tőlem? – dadogom ismét.
Az Idegen széttárja a karját. A falon elhelyezett órára mutat.
– Nyolc óra óta várlak.
Érthetetlenül nézek rá, fagyos tekintettel figyelem. Ő meg elcsodálkozik ezen. Megismétli az iménti mondatot, hangja inkább bátorító, mintsem rosszallást kifejező.
– Nyolc óra óta várlak.
– Mi van?... Esküszöm, nem értelek. Rám vársz? És miért, ha szabad kérdeznem?
– Mert megbeszéltük.
– Megbeszéltük?...
– Igen. Abban maradtunk, hogy ma este nyolc órakor találkozunk.
Most rajtam a csodálkozás sora, szájtátva bámulok a betolakodóra.
– Randevúra gondolsz? – kérdezem egy kis idő múlva.
– Igen, arra.
– És ma este nyolcra beszéltük meg, hogy találkozunk…
– Így van.
– Ez érthetetlen! – kiáltok fel, végre ellököm magam az ajtótól, néhány lépést teszek a szoba közepén álló asztalig. Most arra támaszkodom.
– De hát hol és mikor beszéltük meg a randit? Ne haragudj, de én nem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk volna.
– Találkoztunk. A múlt héten, szombaton pontban fél 9-kor a lenti klubban.
– Szombaton, a klubban?
– Igen, a klubban. Nagyon tetszik az a hely. Jó a zene, kitűnő a hangulat, és az a sok szép lány! Jelzem, nekem te voltál mind közül a legszebb.
– Kösz… De…
– Semmi de, Éva.
Elakad a lélegzetem.
– A nevemet is tudod? Honnan tudod a nevemet?
– Egyszerű a magyarázat: a klubban bemutatkoztunk egymásnak. Ahogyan illik. Különben is, nem olyan lánynak ismerlek, aki igent mondana a randevúra egy idegen embernek.
Idegességemben le s föl járkálok a szobában, majd hirtelen megállok az Idegen előtt.
– Várj! Azt mondod, ismersz? Ez őrület! Most jól figyelj rám! Én semmire sem emlékszem abból, amit itt most összezagyválsz nekem. Érted! Semmire! Rád sem, arra sem, hogy valaha is találkoztunk volna, hogy beszélgettünk… Hogy ígéretet tettem…
– Pedig tettél. Jól éreztük magunkat, és abban maradtunk, hogy július 27-én találkozunk ismét.
– Jóságos Isten! Hiszen az ma van.
– Így igaz. A naptár szerint ma 2053. július 27-ét írunk.
Nagyon gyorsan lereagálom a helyzetet.
– Egy pillanat. Nem értettem tisztán. Mit mondtál, milyen nap van ma?
– Szombat.
– Nem úgy gondoltam. Az évszámot… Légy szíves az évszámot ismételd meg újra.
– Kettőezer ötvenhárom.
A nem várt válasz újra felidegesít, dérrel-dúrral leülök a fiúval szemben.
– Mond, te ugratsz engem?
– Miért ugratnálak?
– Mert… Mert… Az igaz, hogy július 27-e van, de az évszámban nagyot tévedtél. Ott nem stimmel valami. Tudod te egyáltalán, hogy melyik évben járunk?
A válasz azonmód érkezik:
– Ötvenharmadikban a kétezres esztendőben. Egyszerű, nem? Itt van a mai újság, abban is láthatod.
Kezembe veszem a napilapot, nézem, de nem sokra megyek vele, valamiféle idegen nyelven írták, számomra teljesen olvashatatlan az egész. Egy valami azonban felkeltette a figyelmem. A dátum. Az újság fejlécén valóban ott szerepel a bűvös szám: 2053. július 27. El kell telni egy kis időnek, amíg magamhoz térek, hogy megszólalhassak.
– Ki vagy te? Honnan jöttél?
Most ő az, aki elcsodálkozik.
– Ezt is megbeszéltük már.
– Nem tudom, ki vagy. Azt sem, hogy honnan jössz? Kérlek, áruld már el végre!…
– Már bemutatkoztam egyszer.
– De nem emlékszem rád. Nem érted? Nem emlékszem… Fura egy fickó vagy te. Össze-vissza halandzsálsz itt nekem mindenfélét, játszod a fejed, úgy teszel, mintha egy idegen bolygóról estél volna be a lakásomba.
– Eltaláltad. Egy bolygóról jöttem. A Csillagrendszer egy távoli bolygójáról, a Melanoról.
Leesik az állam.
– Tessék?...
– Te magad mondtad az előbb. Mit csodálkozol? Igen, egy bolygóról jöttem.
– Ez hihetetlen! Most hülyéskedsz velem? És… és… egyáltalán hogy kerülsz ide?
– Meglátogattalak.
– Meglátogattál… Csak úgy betörsz hozzám, ismeretlenül, állítólag vársz rám vagy három órát a lakásomban, aztán amikor megérkezem, rám köszönsz, és egyszerűen bejelented, hogy késtem. Szerinted ez normális dolog?
– A beleegyezéseddel jöttem és nem ismeretlenül.
– Jó pofa vagy. De én akkor sem emlékszem rád.
– Találkoztunk a múlt héten. A klubban.
– Az nem lehet! Tudnék róla.
– Tudsz is róla, csak valamiért most letagadod előttem.
Gyors kézmozdulatokkal leintem a vendéget.
– Várj! Várj! Gondolkozzunk. Ugye 2053-as esztendőt mondtál az előbb? És július 27.-ét. Na, már most, ha a feltételezésed szerinti időpontot vesszük alapul, akkor mi majd csak 2053. július 27.-én találkozunk a klubban. És tudod, miért? Azért, mert, hogy ma itt, a Földön a 2013-as esztendőt éljük. Csupáncsak negyven évvel szaladtál előre, kisöreg.
Az Idegen fölpattan a fotelból, már nagyon dühös.
– Az nem lehet! Itt a bizonyíték az újságban.
– Én meg naptárt tudok mutatni neked, akár kettőt is. Tessék!
Kezébe adom a naptárt, sokáig nézi, forgatja, majd tehetetlenül a fotelba roskad. – Ez akár régebbi is lehet – nyögi ki végül.
– Idei naptár. 2013-as. Nem hiszel nekem?
A fejét ingatja. Dadog. – Nem lehet. Ez… ez… ez tragédia!
Nagy robaj hallatszik kintről, melyet hatalmas fényár kísér, majd hirtelen elsötétül minden. Aztán újra helyre áll az áramszolgáltatás. A szoba is kivilágosodik, így már jól látható az újabb jövevény. A fiatal lány rövid ideig az ajtóban áll, majd egy gyors elhatározással a fiúhoz rohan. Átkarolják egymást.
– Evelyn! – kiált fel az Idegen, ám hamar megjön rá a válasz is:
– Thomas, Thomas, de jó hogy itt talállak.
– Úgy látom, nálatok nem divat belépés előtt az ajtókon kopogni… – jegyzem meg szemrehányóan, de nem figyelnek rám. Egymással vannak elfoglalva.
– Thomas, baj van! – mondja kétségbeesve Evelyn.
– Mi történt?
– Az Időgép! Meghibásodott az Időgép! Téves jelzést kaptál, a miatt engedély nélkül hagytad el a bolygót.
– De hiszen van engedélyem.
– Van, igen. Csakhogy az negyven év múlva lesz esedékes. Thomas, most tűvé teszik érted a Planétát. Kérlek, ne kockáztass. Azonnal haza kell jönnöd!
– Megtudhatnám végre, hogy miről van szó? De úgy szeretném hallani, hogy értsem is azt, amiről meséltek – szólok közbe.
Kis szünet után jut el a fiú tudatáig, hogy bemutasson egymásnak bennünket.
– Jaj, bocsáss meg – mondja elnézést kérve. – Ő Evelyn, a húgom, Evelyn, ő meg az új barátnőm, Éva.
– Ennyit már én is sejtek magamtól. De azért hadd mondjam el, Thomas, ha már a nevedet is megtudhattam, még nem vagyok az új barátnőd. Továbbá, arról sincs fogalmam, hogy kik vagytok, hogyan kerültetek ide, és egyáltalán mi ez a zajos forgalom a lakásomban?
Thomas rövid gondolkodás után szólna, ám Evelyn leinti bátyját.
– Bocs…, majd én… Bocsáss meg nekünk, Éva a felfordulásért, de meg kellett találnom a bátyámat. Már a családom miatt is. Nagy bajba kerülhet, ha nem tisztázzuk a helyzetet. Neki most velem kell jönnie.
– És mi akadályoz meg benneteket ebben? – kérdezem némi iróniával a hangomban.
A válasz gyors és határozott. – Minden attól függ, hogyan dönt Thomas.
– De hát miről van szó?
Evelyn helyet foglal az egyik fotelban, hosszasan néz maga elé. – Az Időgép meghibásodása okozta az egész kálváriát. Ma már tudjuk, hogy az Időzóna összeomlását a Mahala vulkán kitörése okozta. Bolygónk legnagyobb és legveszélyesebb tűzhányója most először okozott ilyen nagy galibát. Így történhetett, hogy a bátyám jóval előbb kezdte meg csillagközi tanulmányútját, mint ahogy arról az engedélye szól. Az Időzóna tévesen a 2053-as esztendőre ugorva pontosan negyven évet csúszott el.
Thomas döbbenten néz a húgára. – Ezek szerint akkor ma hivatalosan 2013. július 27.-e van…
Evelyn bólogat. – Igen. Így igaz.
– Én megmondtam neked! – vetem közbe gyorsan.
Thomas az asztalt csapkodja. – Santo Galaxi! Ez tragédia. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet velem. Most mi lesz?
– Semmi. Ma még fenn vagy a disszidensek listáján. Hazarepülünk, és szépen tisztázod magad. Csak az igazságot kell elmondanod. Semmi mást.
– És mi az igazság, ha szabad kérdeznem? – nézek kíváncsian a jövevényekre.
Továbbra is Evelyn az, akit szóra lehet bírni.
– Thomas a Föld nevű bolygó kutatásával foglalkozik a Melano Galaxy Egyetemen. Elsősorban a nagyvárosok, a metropoliszban élők dolgai, szokásaik érdeklik. Magyarország, azon belül Budapest a szíve csücske lett. Addig-addig ténykedett a munkában, mígnem valahogyan engem is megfertőzött a feladattal. Láthatod, még a magyar nyelvet is megtanultuk közben.
– Nem mondom, meglepően jól beszélitek a nyelvünket – vetem közbe.
Evelyn fejet hajt a hallottak után. – Köszönjük.
– De hogy kerültetek ide?
A rövid szünetet Evelyn gondolatainak rendezésére használja fel. Hangja határozott, tisztában van azzal, hogy amiről beszél, az helytálló.
– Thomas a tanulmányutat az egyetemen végzett eredményes munkájáért kapta. Jutalomutazásként. Az engedély 2053. július 20.-ától szól. A bátyám nagyon megörült az ajándéknak, alig várta, hogy látogatást tehessen kedvenc bolygóján. Szinte naponta az Időzónát figyelte, leste az órát, hogy elindulhasson végre. Aztán eljött ama bizonyos nap, amikor kitört a Mahala vulkán, és a parányi Melano bolygón összezavarodott minden. Valójában 2013. július 20.-át írtunk, ám valahogyan negyven évet ugrott előre a mindent meghatározó Időkerék. Thomas pedig elindult a Föld nevű bolygóra.
– Nagyon érdekes mindaz, amit eddig hallottam rólatok. Igazán lenyűgöző a történet. Mindazonáltal kíváncsi lennék arra is, hogyan találtatok rám – fordulok Thomashoz.
A testvérpár itt egymásra néz. Ültő helyükben feszengve csendben figyelik a másikat, olybá tűnik az egész, mintha azt firtatnák, milyen választ is adjanak. Némi szünet után Thomas töri meg a csendet.
– Ha azt mondom, kerestelek, elhiszed?
Hirtelen nem tudom, mit válaszoljak. – Hát az imént elhangzottak után eléggé valószínűtlennek tűnik.
– Pedig így van.
– Ki hiszi ezt el? Netán bejártad Pest és Buda összes diszkóját, hogy rám találj? Na, nem, kisöreg, te most etetsz engem.
– Tudtam rólad. Több tízezer fényév távolságból is tudtam, hogy létezel. Hol élsz? Mivel foglalkozol? Mit csinálsz? Mindent. Tudom, hogy szeretsz táncolni, olvasni, vasárnaponként uszodába jársz. A mozit sem veted meg, kedvenc színészeid pedig George Clooney és Brad Pitt.
Eláll a lélegzetem. – Félelmetes, amiről beszélsz. Ijesztően hangzik minden szavad.
– Nem szándékom, hogy rémítgesselek – próbál megnyugtatni.
– Várjunk csak! – kapom fel a fejem az imént elhangzott dátumon. – Ha jól értelmezem az elhangzottakat, Tamás, engedd meg, hogy így szólítsalak, mivel magyarul ez a Thomas megfelelője, ha jól értettelek, a te verziód szerint 2053. július 27.-én, negyven év múlva kellene találkoznunk itt a Földön.
Thomas elbizonytalanodva válaszol: – Igen.
– Van fogalmad arról, hogy hány éves leszek abban az évben?
A fiú a fejét rázza. – Nem tudom – mondja alig hallhatóan.
– Hatvanegy, barátocskám. Öregasszony leszek. Aki, ha szerencséje van, akkor már az unokájával játszik majd, és nem jár el diszkóklubokba.
Thomas elgondolkodik a kijelentésemen. Másodpercek telnek el, míg megszólal.
– Őszintén megvallva nem egészen értem az öregség fogalmát. Eddigi kutatásaim során még nem sikerült tisztáznom a dolgot. Mindaz, amit hallottam róla, félelmetes a számomra. Tudniillik, mi a Melano bolygón sohasem öregszünk meg.
– Hát mit csináltok? – kérdezem csodálkozva. – Örök életűek vagytok?
– Ó, dehogy! Nem. Talán nem is lenne jó örökké élni.
– Hát?...
– Nem vagyunk örök életűek. Az átlagéletkorunk 130 év. Van, aki korábban meghal valamilyen betegségben vagy sérülésben, és van, aki elél 150 évig is. De nem öregszünk meg.
– Hihetetlen! Leélni egy életet végig fiatalon, egészségben! Ez igen! Máris irigyellek benneteket.
Kis szünet után Evelyn töri meg a csendet. A bátyjához fordul. – Mennünk kell.
Thomas nem mozdul, összeroskadva ül a fotelban, üveges szemmel bámul maga elé. Húga előbb a vállát simogatja, sürgetné a készülődésben, majd mind erőteljesebben kezdi rángatni a karját.
– Menjünk, Thomas!
Thomas megadóan maga elé ejti mindkét karját, majd egy alig hallható „Oké…” hagyja el az ajkát.
Evelyn hozzám lép, átöleljük egymást. – Sajnálom. Nagyon sajnálom – mondja, s ahogy ránézek, látom: könnyes a szeme.
Együtt érzőn bólintok, kedvesen megveregetem a vállát. – Tudom… Én is sajnálom – jelentem ki a hirtelen támadt csendben.
Thomas az ajtóból még visszanéz, kétségbeesetten kiáltja:
– Éva, tudnod kell, hogy szeretlek!
A választ szerencsére már nem hallhatja. – De hát ez így őrültség! – rikoltom én is. Bele a nagy ürességbe.
Evelyn elgondolkodik.
– Őrültség? Senki nem tudhatja előre a sorsát. Legfeljebb megpróbálja a maga módján irányítani. Aztán vagy bejön neki, vagy nem. Kicsi magyar lány, az a bizonyos nagybetűs Élet már ilyen! A bölcsek olykor hajlamosak a cukorhoz hasonlítani, azt mondják, lehet édes, de lehet keserű is. – Hangosan felnevet. – Aztán néha még hozzáteszik: csak tudni kell szopogatni…
Már én is mosolygok. – Micsoda éleslátás, ilyen fiatalon! Mindez egy jó eszű, tanulékony emberre vall. Úgy érzem, szép lassacskán megkedveltelek benneteket. – Szomorúan nézem a búcsúzni készülő vendéget. – Látjuk még egymást?
Evelyn hosszasan elgondolkodik. – Biztosan. Igen. Ha más nem, egy újabb vulkánkitörés megoldja a helyzetet. Addig is fogadd üdvözletünket a Melano bolygóról!
Nagy robaj hallatszik kintről, melyet hatalmas fényár kísér, aztán hirtelen elsötétül minden.
5162
feketenedr - 2019. február 22. 10:19:59

Élvezettel olvastam az időutazással és az idegen bolygóról érkezettekkel való találkozásról szóló igazán jó Fantasy történetet.
Gratulációmat és üdvözletemet küldöm.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.