Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Roham
Kedden mentőt hívott. Még csak hajnal volt, mikor erős fejgörcsre ébredt, gondolta, egy kávé segíthet. Egy kefírt megevett, tablettáit bevette és ivott rá egy erős feketét. Szédülése mellé mostmár hányingere is lett. Ebben a pillanatban fojtogatni kezdte a feltörni akaró reggeli, rohant a wc-be, kapkodva felnyitotta a wc támlát, és hányt. A csempe, a wc, a kövezet, minden tele lett a híg, barna, rengeteg folyadékkal. Feltörölte egy nagyobb részét, majd anyjához bekopogott, és elsírta magát. Az segített feltörölni a maradék hányadékot, ő pedig bezuhant ágyába. Erős fejfájás kínozta, szédült, elaludt. Fél óra után újra felkelt, és gyanakvóan belenézett a tükörbe, véres volt a szája, aztán észre vette, hogy véres a párna is. Nyelvén harapás nyoma, ajkait is megharapta. Ekkor már tudta, ismét álmában érte a rosszullét, a roham. Reggelig félálomban feküdt, nyolckor felhívta orvosát. A nővér azt mondta, beteg még mindig.
A mentősök negyed óra alatt ott voltak, neki más kérése nem volt, csak hogy a fejgörcsét múlasszák el. Azok inkább kórházba vitték volna, végül minden maradt a régiben, ő aláírta, hogy nem megy velük, a két derék mentős pedig folytatta munkáját, ezek épp a kilencedik kerületből jöttek.
Továbbra is rosszul volt, de elaludt és délután fél kettőig fel sem ébredt. Még másnap is fájt a feje, de feladatait nem feledte. Szerda este volt, s miután ha nem is egyvégtében, de a 24 órából 15 órát aludt, évek óta tartó nyomott hangulata jelentősen csökkent, helyébe egész szerdán emlékfoszlányok törtek fel, melyeket intenzív érzelmek kísértek, olyan erősen hatva lelkére, hogy már-már zavarosnak, összefüggéstelennek, később fárasztónak, majd elviselhetetlennek kezdte érezni. Este kicsit kitisztultan már, kezdte végig gondolni elmúlt napjait. A hétfőre nem emlékezett. Itt megállt és hirtelen eszébe jutott, mit is írt a messengeren egyik gondozójának. -16 éven keresztül betegek, orvosok, nővérek és gondozók kiközösítettek engem...-
Egy picit itt megijedt. És most, a lelkész, és a két másik gondozó ezt akkor már tudják! Szembesültek azzal, hogy kollegáik miatt ő már úgy tekint rájuk, mint "vásári bohócokra". Felidézte a szerdai napot új segítői közt, újra látta arcukat, ami merőben más volt, mint előtte. Mielőtt tudták volna. Ezt az egyik legszörnyűbbet, amit emberek képesek voltak vele megtenni, és tizenhat évig..."vásári majmok", még ez is eszébe jutott, amikor elkezdett gondolatban utazgatni, oda, egészen a kezdetekig, amikor leérettségizett és nagyikájához költözött. Egyben már komoly gyógyszerekkel tömték orvosai, hamarosan két tragédia is érte, meghalt apjának felesége és anyjának élettársa ugyanabban az évben.
Ő pedig a sokk hatására leépült, itt emlékfoszlányai voltak csak, felállt ágyáról, odahajolt a tükörhöz, belemosolygott, -jól van, most nincs semmi ahhoz képest...És újra gondolkodni, emlékezni kezdett. Igen-gondolta-minden hajnalban felébredtem, tél volt, felöltöztem és elindultam, felszálltam a 12-es buszra, és délig utaztam vele körbe-körbe. Aztán a helyzet még rosszabb lett, a 79-es trolira ültem, és minden reggel bementem ugyanannak az étteremnek a mosdójába. Már otthon a nagyinál nem is wc-ztem.
Ezeken gondolkodva újra lefeküdt, megnyugodott kicsit. A sok alvástól ilyen zavarosabb, de jobb hangulatban, erős fejgörccsel feküdt, behunyt szemekkel, és egy mondatot ismételgetett:
-Ez volt a kezdtet. Ez volt a kezdet, és mi jött még ezután, úristen, mi jött azután...!
Feje majd szétdurrant, szédült, szerda este nem tudta, aludhat-e, igaz, még mindig nagyon álmos és fáradt volt. A füle erősen sistergett, kábultnak és bágyadtnak érezte magát.
-Egy ilyen élet! Milyen életem van!-gondolta és ebben a pillanatban bevillant a hétfői nap. -Igen, ez az! Hétfőn néztem meg a helyszínt. Az úttestet. Ahol meghalt. Csak huszonhat volt.
A jól ismert lehangoltsága visszatért, újra önmaga lett. Egy kedves, szeretett ismerősét gyászolta, rohamát megelőző héten egy autó elütötte és meghalt, elvérzett, betört a feje és még ott meghalt, el sem vitte a mentő.
Február közepén mi minden jut eszébe, s talán jön egyszer egy tavasz, amikor végre boldog lehet. De az élete küzdelem, túlélésért folytatott harc, csak szomorúság és tragédia. És most itt az este, fejében erős nyomás, kicsit sincs kedve aludni, mégis elalszik, és egy szebb életről álmodik...
4962
Tasnadirita - 2019. október 04. 15:49:57

Ritus, nem tudom mit írjak, igazad van, és köszi a bíztatást. In Love

6542
ritatothne - 2019. október 04. 15:09:16

Kedves Rita!

Nehéz ezekre a sorokra bármit is írni, mert minden közhelynek tűnhet. Önmagában a fejfájás is borzalmas tud lenni. A rossz körülmények, szeretetlenség, betegség, magány, mind-mind olyan, amiből egy is elég, nemhogy együtt. Viszont a reményt nem szabad feladni és minden olyan napnak, ami egy kicsit is jobb, örülni kell. Fel kell írni, hogy legyen mire emlékezni, hogy ne csak a rosszak jöjjenek elő.

Szeretettel: RitaRose

4962
Tasnadirita - 2019. február 17. 13:20:50

Drága Babu! Igen, mindent ki kellene hevernie, szó szerint ahogy írod, a borzalmakat. Köszönöm, szeretettel, RitaSmile

5548
babumargareta - 2019. február 17. 11:50:29

Kedves Rita !
Kicsit érthetetlennek éreztem az elején a történetet ,de
azután ,mint a főhősnek a normális kerékvágásba kerültem
én is !
Valószínű ,hogy a hősödnek is rendbe jön minden ,csak idő
kell ,hogy kiheverje a borzalmakat !
Gratulálok szeretettel....BabuHeart

4962
Tasnadirita - 2019. február 16. 18:29:38

Kedves Klári! Köszönöm bíztatásodat! Szeretettel, RitaSmile

6081
varonklari - 2019. február 16. 15:08:38

Kedves Rita!
Fájdalmas sorokat írtál, de úgy gondolom, mindenkinek eljön egyszer a saját tavasza, csak hinni és bízni kell. Szeretettel gratulálok: KláriRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.