Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Búcsúlevél
Sokat sírt az elmúlt napokban, megnézte a baleset helyszínét, ott állt fél órát, nézte a száguldó autókat, a zebrát, és ahol elfolyt a vére, ahol elvérzett volt segítője. Aznap éjjel rosszul lett, másnap hajnalban úgy ébredt, hogy rohama volt. Pedig fél éve nem volt rosszul. De a mentővel nem ment be a kórházba mégsem. Dolgozni kezdett. Egy szép, napsütéses tavaszi délután, az eset után egy hónappal búcsúlevelet írt:
Kedves kis Tündérem! Annyira hiányzol! Szívem meghasad érted, megszakad szívem, ha elképzelem szörnyű balesetedet, ami végzeted lett, ki sem bírom, úgy érzem... Nagyon szeretlek, soha elfelejteni nem foglak, ígérem. Annyira fiatal vagy, kicsi szívem. Nem tudom azt mondani, voltál. Pedig meghaltál. Már sosem láthatlak, nem hallhatom hangodat. Oly erős egyéniség vagy, hogy néha idegenül nézlek, furcsa vagy nekem, mindig idegenkedem tőled. Arcodon olyan merev a mosolyod, nem természetes, nem szokásos, tested nagydarab, kicsit teltebb vagy, majdnem kövér, de mégsem az. Baba arcodat, ami szintén nagyobb, kerekebb, teltebb az átlagosnál, hosszú fekete, sűrű hajad mindig félig eltakarja, folyton igazgatod, simítgatod, nemcsak, ha fújja a szél, ez már szokásod neked. Szóval hiányzol, nagyon hiányzol, drága szivem, te kis fiatal leányka, ki huszonhat évesen gyerekem is lehetnél. Hogy tehettél ilyet? Te, aki okos vagy, értelmes, mindig megfontolt, aki másokra vigyázol, aki segítő szakmádat hivatásnak tekinted? Te átmentél a piros lámpán, te mentél át szívem, és elvesztettelek.
Nem találok szavakat arra amit tettél... Bevallom, haragszom rád, felelőtlen vagy! Nem vigyáztál magadra. És elképzelem azt a percet. Munkába mentél hétfőn reggel, pontosan 7 óra volt. Füledben a headset-tel, talán siettél. Buszod ritka járat, de hisz 8 órára jársz, és még csak 7 óra volt, siettél talán? Mire figyeltél, ha a lámpára nem? Hova néztél éppen akkor? Tudtad, hogy zebrán mész át, tudtad, hogy van lámpa, igaz? Annyira siettél, hogy csak a buszodat láttad, semmi mást? Sem a lámpát, semazt, hogy piros, sem a feléd száguldó autót...!? Ha zenét hallgattál, kezedben volt a mobilod, azt figyelted, a mobilod képernyőjét, drága csillagom? Talán érzed szavaimban a haragom? Igen, elsősorban haragszom, hiszen anyád lehetnék korban, de vajon mit érez édesanyád? És édesapád mit érez? Nem tudom, Szabadka messze van, de talán már eljutott a tragédia híre szüleidhez, és holttestedet is hazavitték Szerbiába.
Rengeteg kérdésem van, de a válaszok mind, mind elvezetnek idén január 29.-éhez, halálod napjához, minden, amit tettél, ide vezetnek, hogy nemcsak én, de mindenki, aki szeret téged, elveszített. Elöttél Szabadkáról, egyetemre mentél tanulni, segítő lettél, építetted a karrieredet, szorgalmasan dolgoztál, lelkiismeretlesen, szeretted a klienseket, szívből végezted munkádat. Albérletet találtál, közben szerelmedet is megtaláltad, igaz, tavaly nyáron csalódással végződött ez a szerelem. Huszonhat éves vagy, nem merem kimondani, hogy voltál. De itthagytál minket, elveszítetted életedet. És végzeted, halálod nagyon tragikus, csúnya halál. Az az autó, ami elütött, benne a hetvenéves férfival, már nem tudott eléggé lefékezni, sem elkanyarodni, egész testedet eltalálta, és elvéreztél... Ismét rengeteg kérdésem lenne, de azokat már teneked magadnak kell feltenned. Rengeteg a miért!
Én most mégis csak búcsúzom, nagyon szeretlek és hiányzol! Mindig látom érdekesen idegen mosolyodat, szép fekete, hatalmas szemeidet, fénylő fekete, derékig érő hajad, duci alakod, kedvesen csengő mély hangodat hallom, felidézem értő pillantásod, figyelmes hallgatásod, aggódó kérdéseidet, féltő tanácsaidat, és vidám nevetésed, amiben még mindig érzem jelenléted, erős, életerős fiatalságod. Isten veled! Isten veled, drága, szeretett Éva!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.