Putterer Magdolna Léna: Pszichiátrián
22:15 órát mutat az óra mutatója.

Melanie , már félig elaludt amikor ajtaja felől halk neszre lett figyelmes. Úgy gondolta a szomszéd macskája szökött meg megint, ő kér beengedést, de mivel a napja nagyon fárasztó volt, most nincs kedve játszani vele. Átfordult a jobb oldalára, fejére húzta a takaróját úgy, hogy csak a feje búbja látszott ki. Vett egy mély lélegzetet, becsukta szemeit.
Ekkor ismét tompa zajt hallott, halk kopogást. Lassan tudatosult benne, ez bizony nem Sassy, a cicalány. Felkelt, odament az ajtóhoz, kilesett az ajtó kukucskálón.
Ekkor meglátta fia baráti köréből az egyik lányt, aki falnak támaszkodott. Láthatóan nincs valami jól.

- Egy pillanat, magamra kapok valamit - szólt kissé izgatottan. Sietve magára kapta köntösét miközben rohant kinyitni az ajtót.
- Jézusom, Felisity! Mi történt? Mi van veled? Bántott valaki?
A lány könnyes szemekkel nézett rá, de nem válaszolt.
Átölelve bevezette a szobába, leültette a fotelba az elgyengült lányt, aki szótlanul nézett maga elé. Láthatóan valami nagyon megviselte, ami miatt idegei kimerültek.
Az otthoni rossz családi élete, a családban zajló anya - apa közötti állandó veszekedések miatt amúgy is pszichiátriai kezelés alatt áll. Többször próbálta életét kioltani elkeseredésében, de szerencsére nem sikerült.
A lány állapotát nézve tudta, minél hamarabb orvoshoz kell vinnie. Amíg próbálta őt megnyugtatni, addig felöltözött. A fotelból karjánál fogva felsegítette, kivezette az udvarra, ahol egy régi Ford állt a kapu bejárata előtt, amit egyik nénikéjétől kapott ajándékba.
Besegítette a lányt az autóba és elindultak egyenesen a Hospitálba, ahol Dr. Artmenson fogadta őket .
Melanie, ahogy belépett a rendelőjébe, libabőrös lett, úgy érezte megfagy.
A sötét szobában csak egy pici éjjeli lámpa világított. Az ablakon lévő vastag, sötét sötétítő függönyök is arra vigyáztak nehogy kintről lámpafény szűrődjön be az ablakon keresztül.
Ridegnek, ijesztőnek tűnt számára abban a helyiségben minden, ahol semmi más nincs, mint egy nagy kerek asztal, ami olyan fekete, mint a körülötte elhelyezett négy darab szék.
Talán soha nem szellőztetnek, nagyon fullasztó, levegőtlen.
A doktor hellyel kínálta őket a nagy kerek asztal mellett. Ő maga velük szemben foglalt helyet.
Egy ideig némán nézte az asztalára ledobott kulcscsomót. Annyira elgondolkodott amíg azt nézte, hogy teljesen megfeledkezett arról, beteget vittek hozzá, de mintha nem is látna senkit, csak a kulcsot, ami erősen vonzotta a tekintetét.
Fél óra múlva mintha kicsit magához térne, megszólalt:

- Na, ki a beteg?
- Felisity, nincs jól doktor úr, mint az jól látható. Szeretném ha beszélgetne vele, ha szükséges, a megfelelő kezelést megkapná.
- Ön az anyja? - szólalt meg cinikusan. - Én nagyon utálom az anyákat, mert még felnőtt korban is kisfiúnak nézik fiaikat. Az sem érdekli őket, ha már családjuk van, maguk is apák. Tudom én, így van mindez magával is, mert anyám is ilyen.
- Nem, én nem az anyja vagyok és szerencsére nem ilyen anya, mint akiről beszél.
- Nekem ne mondja! Maga a lánynak az anyja. Minden anya egyforma. Mind olyan, mint az én anyám, aki a mai napig még mindig üldöz, pici babaként kezel, pedig 45 éves családapa vagyok.
- Nem én vagyok az anyja, de felelősséggel tartozom érte, ha már megkeresett így majdnem éjnek idején.
- Velem aztán ne vitatkozzon! Maga sem különb, ha anya.

Melanie érezte, jobban jár nem vitatkozik az orvossal, akinek biztos nagyon nehéz napja lehetett, hiszen ez itt a Pszichiátria.
Az orvos, a kitörése után ismét némán, mereven nézte tovább kulcscsomóját, majd gondolt egyet, felemelte a magasba, majd visszaejtette az asztalra. Így játszadozott jó ideig, miközben látszott a szemein, hogy nagyon gondolkodik .

- Maga szerint miért oda esik , miért nem esik kicsivel arrébb ? Nézze csak! Felemelem, leejtem. Látta? Megint oda esett, ahova előtte mindig. Miért ugyanoda esik, miért nem esik már végre máshova? Maga érti ezt? - kérdezte Melaniet.
- Ne haragudjon, hogy megzavarom a doktor urat, de itt mellettem egy beteg ül, illetve eddig azt hittem ő a beteg, de már tudom ő lesz az, aki egészséges, így mi lassan mennénk is haza.
- Jó, jó! Mindjárt megvizsgálom. Előtte segítsen nekem megfejteni, miért mindig ugyanoda esik, miért nem máshova? Akármit csinálok, mindig oda zuhan vissza. Tudja milyen idegesítő mindez?
- Idegesíti? Miért nem hagyja akkor abba és keres más elfoglaltságot?
- Addig nem tudom abbahagyni, amíg nem fejtem meg az okot.
- Az ok nagyon egyszerű, doktor úr. A mágneseknek két ellentétes pólusuk van, az ellentétes pólusok vonzzák, az azonosak taszítják egymást, ami azt jelenti ebben esetben, ez itt nem asztal amit asztalnak lát, hanem a kulcs ellentétes pólusa.
- Tényleg! Hogy én erre miért nem jöttem eddig rá? Köszönöm a segítséget. - Erre kezébe vette a kulcsát, amivel minden gond nélkül, nagyon boldogan játszadozott tovább .


/ Szerző: Putterer Magdolna Léna /
5990
csillag54 - 2019. március 18. 13:56:30

Hát elgondolkodtam Léna a történeteden. Van bizony, hogy az orvos betegebb mint a "beteg". Érdekes az írásod.Rose

Ági

5548
babumargareta - 2019. március 15. 20:34:58

Kedves Léna !
Erről a történetedről egy vicc jutott eszembe :
" A klinika folyosóján egy bolond húz maga után kötélen egy pár zoknit. Az orvos összetalálkozik vele, s megkérdi Jánost :
-Hé János miért húzod magad után azt a zoknit ?
A bolond János felnéz és ezt válaszolja -Hát ejsze toljam ?
-Na erre nem is gondoltam -feleli az orvos !
Nagyon szellemes és valóságból vett történetedet szeretettel olvastam ! Gratulálok.....BabuHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.