Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 7
» Online tagok: 0
Edwin Chat: Ikermisztikum. - 3. rész.

Kevin Song tudta, hogy nevelőszülőknél él, hogy szüleit kiskorában tragédia érte. Azt is tudta, hogy valahol létezik egy ikertestvére, csak azt nem tudta, hogy anyja, Stella él. Tíz éves lehetett, mikor nevelőszülei elmesélték neki szülei tragédiáját, de mivel szó szerint nem mondták meg neki, hogy csak az apja halt meg, a kis Kevin úgy értelmezte, hogy mindkét szülőjét elvesztette. Ő is szokta érezni, hogy valami hiányzik, csak ő tudta, hogy Martin hiányzik.
Kevinnek jobb életet rendelt a sors, mint Martinnak. Módos családhoz került, az iskolákban jó tanuló volt. Neki se volt se gyerek, se feleség, se lakás, se autó. Ő is nevelőszüleivel élt harminc évesen.
Középiskolát végzett, leérettségizett, számítástechnikai üzletkötő lett belőle. Jól választott, jól keresett, neki nem voltak anyagi gondjai, mint ikertestvérének. Neki olyan élet jutott, amilyenre Martin vágyott. Sokszor gondolt Martinra, bár még soha nem látta. Szerette volna látni, átölelni ikertestvérét. Tizenöt éves korában egyszer megemlítette nevelőszüleinek, hogy majd egyszer megkeresi Martint. A szülők nem ellenkeztek, de féltek. Féltették Kevint az úttól, féltek, hogy elveszítik őt, amit nem szerettek volna. Mindent megadtak neki, amit tudtak, és amit kért, de arra nagyon figyeltek, hogy véletlenül se kényeztessék el.
Kevin nem tudta, hogy Martin melyik városban lakik. Arra gondolt, elmegy abba az otthonba, ahol annak idején voltak, és megkérdezi, kik fogadták örökbe Martint. Nem tudta, hogy ez nem ilyen egyszerű, hogy túl szigorúak az örökbefogadási szabályok.
Neki is voltak megérzései. Ha Martinnal valami baj történt, azt ő is érezte kisebb-nagyobb fájdalommal. Neki senki nem jósolt tenyérből, ő nem tudhatta mire számíthat. Végülis Martin sem, mert a jóslat olyan, vagy bejön, vagy nem. Neki is életének harmincadik éve lett emlékezetes, csak még nem tudta, hogy ez abban fog megnyilvánulni, hogy felkerekedik, és saját ösztöneire, megérzéseire hagyatkozva megkeresi Martint. Mint ahogy Martin sem tudta, hogy a jóslat beteljesül, és baleset éri.
Kevin sokat ábrándozott Martinról, általában este, mikor nevelőszülei már aludtak. Milliószor elképzelte a találkozást, és a millió képzeletből egy sem volt egyforma, mégis mind csodaszép volt. Gondolkozott, vajon mi fog történni, mikor meglátják egymást, mi lesz az első szavuk egymáshoz. Nem tudta, csak annyit, hogy szép lesz, és már nagyon várja. Néha álmodott is Martinról. Nem nehéz elképzelni Martint, ha teljesen egyformák. Mikor Martinról álmodott, elég fájdalmasak voltak a reggeli ébredések. Annyira élethűek voltak ezek az álmok, és mikor felébredt, akkor döbbent rá, mégsem volt valóság. Pedig már nagyon vágyott rá. És találkozásuk pillanata közeledett.

Kevin már bent volt a munkahelyén, ült az íróasztalnál, és a naplóját lapozgatta. Nézte, a mai nap folyamán kikhez kell elmenni. Felállt, és odament a kávégéphez. Mindig jól esett neki a reggeli kávé. Szétnézett a nagy irodán. Három munkatársa volt még bent, mindegyik csendesen dolgozott. Kevin ránézett az órájára. 6 óra 30 perc volt az idő. Úgy gondolta, ha arra a négy helyre el akar menni, ami le volt beszélve, legkésőbb háromnegyed hétkor el kell indulnia.
Először Mr. Scotthoz megy el, hogy minél előbb túl legyen rajta. Nem rajongott Scottért. Alapjába véve nem rossz ember, csak szeret okoskodni, hencegni az iskolai végzettségével, nyelvvizsgáival. Kevin nem volt oda az ilyen emberekért. Eszébe jutott Martin. Őt is fel kellene keresni, elmenni hozzá. De mikor? Nincs idő. Nemsokára lazább napok jönnek, akkor ki tud venni pár nap szabadságot, és ha törik, ha szakad, megkeresi Martint.
Hirtelen feleszmélt, és az órájára nézett. 6 óra 38 perc, lassan készülődni kell. Elindult vissza az íróasztalához. Pár lépést tett, mikor eldobta a kávéspoharat, hatalmasat üvöltött, és elterült a földön. Hirtelen jövő fájdalmában nem tudott gondolkodni, de tudatalattijában ezt súgta egy hang: „- Indulnod kell, Martint baj érte!” Hanyatt fekve nézett a plafonra, homályos volt az egész világ. Kontúrokat nem is látott, csak foltokat. A három kollégája, akik az irodában voltak, John, Ben, és Steve, azonnal odarohantak.
- Kevin, jól vagy? Mi történt?- kérdezte John. Kevin nézte őket, feje szédülten ingott, mintha egy hajó fedélzetéről látná őket, de csak homályos alakokat látott. Tudata lassan kezdett visszatérni, de látása nehezen tisztult.
- Martin… Martin, megyek…- nyöszörögte. Szeretett volna felállni, de nem volt hozzá ereje.
- Félrebeszél szegény.- mondta John. – Ben, fektessük az íróasztalra, Steve, te hívj orvost!- Steve odaszaladt a legközelebbi telefonhoz, és tárcsázott. John Kevin hóna alá nyúlt, Ben a lábait fogta meg, és feltették az íróasztalra. John összehajtogatta zakóját, és Kevin feje alá tette. Kevin még mindig mondogatta Martin nevét. Steve befejezte a telefonálást, és odament a többiekhez.
- Rögtön jön az orvos, pár perc, és itt lesz.
- Rendben.- mondta John. – Látta valaki mi történt?- Először Steve válaszolt.
- Semmit nem láttam. Arra figyeltem fel, hogy egy üvöltés, egy puffanás, és Kevin a földön fekszik.- nagyot sóhajtott, és remegő kezekkel rágyújtott. Az irodában nem volt szabad dohányozni, hiába volt klimatizált a helyiség, de John és Ben most ezzel nem törődtek, mindhárman Kevinért aggódtak.
- Én láttam, ahogy Kevin a kávégépnél áll.- mondta Ben. – És nagyon úgy nézett ki az arca, mintha erősen töprengene valamin. Kicsit feszültnek látszott. És te, John?
- Én se láttam semmit.
A beszélgetést a kaputelefon sípolása szakította meg.
- Ez biztos az orvos, megyek, beengedem. - mondta John.
Pár perc múlva az orvos már Kevin mellett volt.
- Jó napot uraim, Dr. Morris vagyok. Meg tudják mondani, mi történt?
- Igen.- vette át a szót Ben. – Kevin a kávégépnél állt, feszültnek látszott, mint aki gondolkozik valamin, vagy erősen koncentrál valamire. Aztán egy nagy üvöltés, és hanyatt esett a földön. És valami Martint emlegetett.- Az orvos megnézte Kevin pulzusát, és a szemeit.
- A szeme kicsit zavaros, de hamarosan kitisztul. A pulzusa gyorsabb a kelleténél. Ez lehet a kávétól is, de lehet, hogy valami lelki probléma felzaklatta. Ki az a Martin?
- Fogalmunk sincs.- válaszolta John.
- Semmi bajom.- szólalt meg Kevin.
- Örülök, hogy így érzi, de ennek megállapítását bízza rám.- érvelt a doki. – Be kell vinnünk a kórházba kivizsgálni, nincs-e valami belső sérülése, a feje nem sérült-e meg. Valószínű, hogy kapott egy enyhe agyrázkódást.
- A kivizsgálás mennyi idő?- kérdezte Kevin.
- Hát… vérvétel, vizeletminta, koponyaröntgen, ez megvan egy-két óra alatt, de bent kell önt tartanunk, pár napig megfigyelés alatt fog állni. Én felelek önért, semmit nem bízhatok a véletlenre.- magyarázta az orvos.
- Az nem lehet!- ordította Kevin. – Nem megyek kórházba! Nekem azonnal indulnom kell! Nagyon nagy baj van, Martinhoz kell menni!- Kevinre olyan hisztéria tört, hogy le kellett fogni, és az orvos egy nyugtató injekciót adott neki.
- Most már nyugton lesz.- mondta a doki. – Egy kicsit aludni is fog . Induljunk, nem árt, ha minél előbb a kórházba érünk.- mondta a doki.
- Elkísérhetem Kevint doktor úr?- kérdezte John.
- Igen. Úgyis szeretnék pár kérdést feltenni, szeretnék pár dolgot megtudni Mr. Songról.- Az orvos, John, Kevin és a betegszállítók elindultak a kórházba. Steve és Ben tudatlanul néztek egymásra.
Úton a kórház felé Kevin valóban aludt egy keveset, így nem hallhatta az orvos és John beszélgetését.
- John, szeretném, ha elmondaná, milyen ember Mr. Song, mit tud róla?
- Először is, mint kolléga, csak jót tudok mondani róla. A munkáját jól végzi, megbízható, és még soha nem késett a munkahelyéről. Jó a viszonya minden munkatársával. Nem visszahúzódó, de ha nem muszáj, nem mindig beszél.
- És a családi hátteréről mit tud?- kérdezte az orvos.
- Azt tudom, hogy jómódú családból származik, nyugodt családi légkörben él. Kevin nem jár sehova. Nincs kocsma, nincsenek meccsek, semmi szerencsejáték. Családcentrikus ember, nem dohányzik, inni is csak akkor szokott, ha van rá alkalom. Például születésnap, névnap, céges buli, esküvő. De akkor is csak mértékkel, mindig tudja hol a határ. Nevelőszüleivel jó a kapcsolata, aki nem ismeri őket, azt hinné, hogy édes szülők édes gyereke.
- Ezt hogy mondta kérem?- kérdezte a doki csodálkozva.
- A nevelőszülőket?- kérdezett vissza John, de választ se várva folytatta: - Kevin nevelőszülőknél él, csaknem harminc éve. Pár hónapos korában adaptálták.
- Mit tud Mr. Song szüleiről?
- Hát, szomorú dolog ez. Csak annyit tudok, hogy Kevin egy-két hónapos volt, amikor szüleit szörnyű tragédia érte. Mindketten meghaltak, de hogy pontosan mi történt, azt nem tudom. Azt hiszem Kevin is csak ennyit tud.
- És tud testvérről, testvérekről?
- Nem. Kevin soha nem említette, hogy lenne testvére. Persze ez még nem zárja ki, hogy van neki. De ha esetleg van, miért nem említette soha?
- Mert valószínű, hogy nincs neki.- szólt a doki. – De ki az a Martin? Lehet, hogy mégsem beszélt félre?
Kevin oldalt feküdt a mentőautóban. Ez volt a szerencséje, mert kihányta a kávét. Az egyik betegszállító feltakarította, majd az orvos Johnhoz fordult:
- Most már biztos, hogy van legalább egy enyhe agyrázkódása. Mr. Songgal fordult már elő a ma reggelihez hasonló rosszullét?
- Nem, még soha.- felelt John. Kevin felébredt. Feje fájt, agya tompán zúgott.
- Hol vagyok?- kérdezte.
- Nyugalom Mr. Song, jó kezekben van. Emlékszik valamire?- kérdezte az orvos.
- Ott álltam a kávégépnél. Aztán semmi.
- Elesett Mr. Song. Úgy néz ki, hogy agyrázkódása van. A kórházban kivizsgáljuk, és pár napig megfigyeljük.
- De nekem Martinhoz kell mennem!- tiltakozott Kevin.
- Arra is sor fog kerülni.- szólt az orvos. – Most nyugalomra van szüksége. Pihenjen.

A kórházban felvették Kevin adatait, és elvitték röntgenre . Onnan a laborba, vér, és vizeletmintát venni. Mikor mindennel végeztek, berakták egy kórterembe. A kórterem nem volt nagyobb, mint egy szoba. Egy ágy volt bent, mellette kis éjjeli szekrény, az ágy fölött a nővérhívó gomb. Az ággyal szemközti falon kis állvány, rajta tévé.
- Mit keresek én itt? Nem maradhatok, Martint baj érte.- tűnődött magában.
John felhívta Kevin nevelőszüleit. A telefont Kevin nevelőanyja vette fel.
- Jó reggelt Marta néni, John vagyok. Kevinnel történt egy kis baleset, a doktor úr kéri, hogy jöjjenek be a kórházba.
- Úristen! Mi baja Kevinnek? Kérlek John, mondd meg! Mi történt vele?
- Tessék megnyugodni, semmi baja, csak egy kis baleset. Majd a doktor úr elmond mindent részletesen.
- Hála az égnek. Köszönöm Johnny. Máris indulunk a férjemmel.

Az orvosi szobában hárman ültek, dr. Morris, Mr., és Miss Norman. John a telefonálás után visszament munkahelyére.
- Nyugodjanak meg, nincs komoly baj.- mondta az orvos. – Mr. Songtól vettünk vér és vizeletmintát, az eredmények negatívak. A röntgenfelvétel a koponyáról, azon se látszik semmi elváltozás. De bent kell tartanunk pár napra megfigyelés alatt. Ez minden, semmi ok az aggodalomra, a pár napos megfigyelés is csak rutinművelet.
- Mi történt Kevinnel doktor úr?- kérdezte az anya. Ő jobban aggódott, mint a férje, a nők már csak ilyenek.
- Ahogy a kollégái mesélték, a kávégéptől indult vissza az íróasztalához, de pár lépés után a fejéhez kapott, üvöltött egyet fájdalmában, és elesett. Pár percig zavarodott volt, de kitisztult a tudata. És valami Martint emlegetett.- mesélte a lényeget az orvos.
- Martint? De hisz ő a testvére. Abban a fájdalmas pillanatban, hogy tudott pont Martin az eszébe jutni?
- Mr. Songnak van testvére?- kérdezte az orvos. – Hol lakik, és hány éves?
- Harminc éves, de…- az asszony szavába közbevágott az orvos.
- Harminc éves? Szóval ikrek?
- Igen.- felelt a nő. – Egypetéjűek, de hogy hol lakik, azt nem tudjuk. Kevin már nagyon tervezte, hogy felkeresi Martint, hiányzik neki.
- Szóval egypetéjűek…- tűnődött az orvos.- Így már mindent értek.
- Beavatna minket is doktor úr?- kérdezte a nő, és az orvos mesélt.
- Egypetéjű ikreknél nem egyszer előfordult már, hogy megérzik, ha a másikkal valami baj történik. Általában ugyanazon a testrészen érzik meg, amelyiken az ikertestvér megsérült. És amit Mr . Song esetéből tudunk, abból arra következtetek, hogy Martin súlyos fejsérülést szenvedhetett.
- Szinte hihetetlen.- ámultak a szülők. – És az ikertestvér mikor érzi meg a bajt?- kérdezte Marta.
- Szinte azonnal. Egy-két pillanat telhet el a baleset és a megérzés között. Megmagyarázhatatlan jelenség, de létezik, és a maga módján csodálatos is. Hát, Mr. és Miss Norman, köszönöm, hogy befáradtak, igazán sokat segítettek, hogy meséltek Mr. songról. Illetve a két Mr. Songról.
- Mi köszönjük doktor úr az értesítést, és azt, hogy a fiúnknak gondját viselik.
- Ez természetes Miss Norman, ez a dolgom.
- Doktor úr, meglátogathatjuk Kevint?- kérdezte Marta. – Addig nem tudok megnyugodni, amíg nem láttam, és nem beszéltem vele.
- Hagyd Marta.- szólalt meg a férje. – Most nincs látogatási idő.
- Menjenek csak.- mondta a doki. – De kérem ne sokáig.
- Köszönjük doktor úr.- hálálkodott a nő.
- Nincs mit. A folyosó közepén balkéz felől a százkettes szoba.- mondta az orvos, és visszament az orvosi szobába.
A százkettes ajtó csukva volt. Kopogtak. A válasz néma csend. Marta a férjére nézett, és újra kopogott, most már türelmetlenül. A válasz semmi.
- Halkan nyissunk be. Biztos alszik.- javasolta a férj. Kinyitották az ajtót, és bementek a kórterembe. Mindkettőjüknek döbbenet ült az arcára. A kórterem üres volt, Kevin eltűnt.

Folyt. köv

Írta: Edwin Chat
48
Edwin Chat - 2009. június 13. 12:56:42

Szia Zsuzsanna!
Neked is nagyon örülök. Kellemesen fogsz-e csalódni, vagy nem, a történet végén kiderül. Remélem majd megosztod velem. Köszönöm, hogy olvasol.
Üdv: E.C.

48
Edwin Chat - 2009. június 13. 12:53:57

Szia Timóca!
Örülök, hogy itt vagy, már azt hittem, senki nem olvassa írásomat. Én semmit nem olvastam az ikrekről. Sajnos egyik hibám, hogy semminek nem nézek utána, csak írok. Fognak találkozni, de mikor, és hol, az titok. Köszönöm, hogy olvasod írásomat.
Üdv: E.C.

230
Torma Zsuzsanna - 2009. június 12. 10:38:12

Kedves Edwin!
Nagyon fordulatos és megható is egyben a történet.
Várom a folytatást. Remélem, nem leszel olyan kegyetlen, mint a másik folytatásodt történetedben!! Szeretnék már egyszer kellemesen is "csalódni" Benend!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.