Szilasi Katalin: Ajándék: Tizenkettedik történet (2019. május)
Sándorék gyermektelenek voltak. Tizenöt éve vártak az áldásra, hol reménykedve, hol kétségbeesve. Amikor már belenyugodtak a nehezen elfogadhatóba, Sándor öccsének, Tamásnak fia született, Zsolt. A nagybácsi és a felesége lettek a keresztszülők. Mintha a sajátjuk lett volna, úgy szerették a kisfiút.
- Ajándék ő nekünk - mondogatták egymásnak. Ahogy cseperedett, egyre többször volt náluk. Nyaralni vitték, télen síelni tanítgatták. Óvodába, iskolába is ők mentek érte, ha az „igaziak” a munkájuk miatt nem értek rá.
Zsolt a sok kényeztetés ellenére is talpraesett, okos fiatalemberré serdült. Az érettségi után egyetemre készült, gépészmérnök akart lenni. Imádta az autókat. A keresztapjával félnapokat is elbabráltak a kocsin, ha valami hibát észleltek benne. Nem volt véletlen, hogy Sándorék ballagási ajándékként egy vadonatúj Opelt vettek neki. Tamásnak, az „igazi” apának ez nem nagyon tetszett. Egyrészt ők nem tudtak ilyen drága ajándékot adni a fiuknak, jóval szerényebb körülmények között éltek, mint a bátyjáék. Másrészt Éva, Zsolti édesanyja már az egyetemi évekre gyűjtögette a pénzt.
- Sándor, ezt nem kellett volna. Nem jó az, ha egy tizenévesnek csak úgy az ölébe pottyan egy ilyen drága autó.
- Ha már megvan a jogsija, hadd vezessen. Meg lehet bízni a srácban. Nekünk úgy sincs senkink, akinek adni tudnánk - tette hozzá a keresztapa elfátyolosodott hangon.
Zsolt az érettségi bankettjára az új kocsival ment. Az osztálytársak, főleg a fiúk közelebbről is megszemlélték a járgányt. Varga Karesz, az örök intrikus, meg is jegyezte:
- Na, akkor te most nemigen ihatod le magad!
A kis, szemüveges, szeplős Kovács Bandi a bársonyos kárpitot simogatta.
- Ha nekem ilyen autóm lenne, én sem innék egy kortyot sem.
Nevettek. A Kiskovács nem arról volt híres, hogy nagyivó, már egy üveg sörtől is rosszul tudott lenni. A buli sokáig tartott. Hajnal felé kezdtek hazaszédelegni a fiatalok. Volt, akit támogatni kellett, de Zsolt kitartott. Csak kólát ivott a vacsorához, azt is csak egy pohárral. Furcsa, erjedt ízét érezte. Inkább táncolt, természetesen Ildivel, aki már közel egy éve a barátnője volt.
- Ha engem felvesznek Debrecenbe, autóval neked is könnyebb lesz hozzám jönnöd Miskolcról - mondta a lány tánc közben Zsoltnak. Szerették ezt az összetartozás-érzést, és mindenképpen fenn akarták tartani az egyetemi évek alatt is.
Zsolt és Ildi egyfelé laktak, így természetes volt, hogy a bankett után a fiú kocsival viszi haza a lányt. Kinn lehűlt a levegő, az eső is eshetett, mert vizes volt az úttest. A búcsúzkodásnál Kiskovács Zsolt fülébe súgta:
- Vigyázz haver! Karesz vörösbort öntött a kóládba, hogy ráfaragj az új autóddal. Tudod, Ildi miatt. Neki is bejönne a csaj.
- Köszi. Majd akkor Ildi vezet. Megrögzött antialkoholista.
A lány örült, eddig csak az apja öreg Szuzukiját vezette, azt is csak akkor, ha valami családi összejövetelről jöttek haza. Az új kocsival a vizes úton a szokásosnál is óvatosabban kanyarodott be Zsolték utcájába. Talán ez is oka volt, hogy az anyósülés felől beléjük hajtott egy Ford. Az ütközéstől Zsolt elvesztette az eszméletét, Ildi kisebb karcolásokkal megúszta. Az ajándék kocsi alaposan összetört, de most azzal törődtek a legkevésbé.
A fiú a kórházban magához tért. Infúzió, klórszag, orvos és a szülei, mind a négyen. Az édesanyja mellette ült, a kezét fogta. Zsolt próbálta mozdítani a lábát, de nem ment. Kiverte a veríték arra a gondolatra, hogy lebénult.
- Doktor úr, mi van a lábammal… nem mozog…
- Na ne essen nagyon kétségbe fiatalember! Nem végleges ez a bénulás. A rehabilitáció elég hosszadalmas lesz, de ha végigcsinálja, megint járni fog. Addig viszont tolókocsiba kényszerül -mondta az orvos, és kiment a kórteremből.
A szülein látszott, hogy nem rég hagyták abba a sírást. Ildi is ott pityergett az ajtó mellett. Valamit mondani kellene nekik, hogy felengedjenek ebből a nyomasztó, csöndes szomorúságból.
- Akkor hát drágáim, jöhet az újabb ajándék. Tudjátok, egy újabb kocsi. Amit majd megint az én Ildikóm fog vezetni, én meg csak ülök majd nagy kényelmesen, és kiadom a parancsot, hogy merre toljon.
A szülők nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek-e inkább. Valahogy mind a kettő egyszerre tört fel belőlük.
5940
silberin - 2019. május 17. 13:30:56

Kedves Csaba!

Örülök, hogy elolvastad. Általában az ilyen "Kareszoknalk" az a büntetése, hogy mindenki utálja őket.

Üdv: Kati

6113
Csaba - 2019. május 16. 18:23:00

Kedves Alkotótárs!

Tetszett az eseménydús történeted! Örülök, hogy nem lett nagy baja a fiataloknak, és bízom benne, hogy Karesz is megkapta, ami neki járt!
Gratulálok, Csaba

5940
silberin - 2019. május 09. 23:29:43

Köszönöm, Magdi, látogatást. Én sem vagyok híve a drága ajándéknak.

Szeretettel: Kati

6191
Magdolna43 - 2019. május 09. 13:02:18

Kedves Tollforgató!
A drága ajándék is baj okozója lehet, főleg ha az irigység, társul, hozzá.
Fontos, hogy mind a ketten túlélték.
Szeretettel gratulálok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.