Tasnádi Rita: Neked. Istenem.
Gyerekkoromban fel sem fogtam, hogy másképp is élhetnék. Olyan természetes volt, hogy anyám folyamatosan szid, kötekedik, vádol. Kicsit nagyobb koromban, negyedikesen anyám munkahelye jóvoltából Kőszegen üdültem, kaptam egy levelet tőle. Rajzok, ábrák voltak benne. Azt írta, milyen szép kis nyári ruhát vesz nekem, és illusztrálta is tervét. Akkor éreztem először, emlékeim szerint, hogy mindaz milyen álságos, hamis, amiket ír. De már korán elkezdte a bántásait. Kicsi lányként úgy éreztem, erős csőrével kivájta a lelkemet. Később, négy évtizeddel később már úgy, hogy egy nagy ragadozó madár száll felettem, eltakarja a fényt, a napot, elnyom. Mindvégig leírhatatlanul szenvedek. Iskolásként magányosan róttam utamat, szinte folyton egyedül. Majdnem meghaltam. Honnan jöttem volna rá, hogy a tanító néninek vagy az osztályfőnökömnek elmondjam, milyen nekem otthon? A gimiben már kiközösítettek társaim, a szagom miatt, amiről nem tehettem, az osztályfőnökömmel mindössze kétszer beszéltem, mert rákérdezett, miként tudnám feljavítani jegyeimet. Közepes tanuló voltam, negyedikre négyeseket kaptam, az érettségin történelemből kettest, biológiából négyest kaptam, matekból hármast. Magyarból szintén hármast. Nem csüggedtem, a főiskolára felvettek, ott első félévem eredménye 4.7 lett. Szinte felszabadultam, év közben óriási kedvvel, örömmel tanultam, a vizsgák előtt csak átnéztem a tételeket. Igaz, a tananyag már érdekes is volt! Pedagógia, filozófia, logika, ilyenek. Anyám ekkorra teljesen elhagyott. Nagyinál laktam, a suli hozzá közelebb volt. Az úgynevezett kisszobába költözhettem. Nagyi a nagyszobában lakott. Icipicike szobám volt, egy ágy, egy szekrény és egy fotel fért el, na meg az íróasztal. Villany radiátorral fűtöttem, nyáron pedig gyönyörűen besütött a nap. A körfolyosóra nyílt a kis ablakom. Kicsit jobban éltem fél évig. Aztán váratlanul lecsapott rám a betegségem. Még egy félévet kibírtam a tanítóképzőn, már csak négyest, hármast kaptam, először évet halasztottam, majd mégis befejeztem a sulit, vagyis kiléptem, otthagytam, nem tudom, hogy hívták ezt akkoriban. Nagyi kezdett demens lenni. Az életem elkezdett rossz lenni, és csak rosszabb, egyre rosszabb lett. Anyámmal idegen szintű lett a kapcsolatom, testvére pályázott nagyi lakására, nagyit ügyesen ellenem hangolta. Anyám is ellenem fordult. Teljes mértékben egyedül voltam. Kórházba jártam, le voltam szedálva, súlyosan elhíztam, de dolgoztam szorgalmasan. Múzeumban, óvodában, kötészetben, nagyival elviselhetetlen lett életem. Három évre el is költöztem tőle, anyámat gyakran kérleltem, hadd lakhassam nála, ezt válaszolta: "Már nem tudnálak megszokni." Utolért a depresszió is. Később gyógyszereket vettem be, majdnem sikerült meghalni, ezt kétszer tettem meg. Aztán meghalt a nagyi. Nagybátyámnak kellett a fele lakás utáni pénz, eladtuk nagyi lakását. Anyámhoz költöztem. Vagyis a Pokolba. Első naptól bántalmazott, legfőképpen érzelmileg, de verbálisan is. Uralt engem, nélküle egy lépést nem tettem, kihasznált, és folyamatosan kötekedett, veszekedett. A vádolásokat sem hagyva ki. Közben templomba járt és a vallásos rádióban imákat olvasott fel. A nyolc évről már írtam, iszonyatos lelki gyötrelem volt, odáig ment el anyám, hogy szétestem, darabokra hullt lelkem. De felébredtem. A gyámhivatalban segítséget kértem. Őszintén leírtam mit tesz, mit mond, részletesen, és kértem tőlük védelmet. Eszter nevű dolgozójuk és András nevű szakember azonban kijelentették, hogy hazudok, veszélyes vagyok anyámra, sőt nem szeretem anyámat, és mindezek miatt büntetniük kell engem, így mondták: példát kell statuálni rajtam! Majdnem belehaltam. Lassan, okosan, kis lépésekben tisztítottam ki elméjüket, nehéz ügy volt, de megérte. Anyám már hozzájuk hiába fordulna. A lelki terrorát megszüntettem, önálló ember, lélek vagyok. Persze ő nem nyugszik ebbe könnyen, mai napig próbálkozik. A veszekedés provokálása lett az egyik módszere. Hiába. Verbális bántalmazás viszont van. Egy kerületi áldozat segítőbe elmentem, ahol azt a választ kaptam, bírjam ki valahogy. Aztán egy katolikus paptól kértem segítséget, aki azt mondta, bonyolult ügyekkel nem foglalkozik. Egy pszichiáter pedig azt mondta, szociális dolgokkal nem tud foglalkozni. Anyám már demens. Elkezdett felejteni, néha nem talál haza, nem tudja, hogy reggel vagy este van, milyen nap van, a számlákat olykor kihagyja, és nem szól nekem. Rengeteg apró napi dologban kéri segítségemet. A tévét elnyomkodja, nem jön be adó, a rádiónak hol van a hangerő gombja, be kell-e menni az idős klubba ma menni, és hasonlók. A klubvezető rendszeresen felhív, hogy vigyem el orvoshoz anyámat. Hogyan, ha hisztisen tiltakozik? És szidalmaz engem, hogy ő nem hülye. Hiába próbálom szeretettel rávenni. És újra és újra szid, vádol, gúnyolódik rajtam, magában beszél, nevetgél. És persze rajtam senki sem segít. Mindent tehet, nincs védelem, segítség. És gyakran fenyegetőzik, hogy el kell mennem, mert ez az ő lakása. Hiába közös tulajdonunk, és többen megnyugtattak, hogy ezt nem teheti meg, mégis azért félek, hogy kitesz. És azt mondta többször, ő van itthon, én nem. Nincs kiút. Elmélkedem. Istenem, segíts nekünk, rajta is és rajtam is. Egyszer talán elérkezik a nyugalom életemben. Igaz, szívemben a szeretet van. Több ember nyújt vigaszt, akik nagyszerű, tisztalelkű emberek és találkozhatok velük. Amikor nem sírok itt belül a fájdalomtól, akkor eszembe jutnak, és mosolygok, hálásan megköszönöm őket Neked. Istenem.
6542
ritatothne - 2019. szeptember 18. 18:18:09

Kedves Rita!

Szerintem anyukádnak egy otthonban lenne a helye, elvégre Te sem vagy egészséges és nem várhatja el tőled senki, hogy kezelni tud a beteg elméjét. Jó, hogy megírod, és az is jó, ha sokat olvasol, mert legalább kiszakadsz abból a reménytelennek látszó helyzetből, amiben vagy. Önmagában az, hogy az oldalon vagy, bizonyítja, hogy többre vagy képes, mint az ú.n. átlag ember. Igényed van az írásra, mások megismerésére, helyt tudsz állni, megtaláltad a saját közeged.

Szeretettel: RitaRose

4962
Tasnadirita - 2019. augusztus 21. 20:00:51

Drága Babu! Igen, de hát elköltözni nincs hova. Inkább a fájdalom, a képtelenség ami miatt emésztem magam. Tőle minden szó fáj. Szeretettel, RitaHeart

5548
babumargareta - 2019. augusztus 21. 19:45:12

Kedves Rita !Surprised
Mindig elszomorodok,amikor ezt a témát ,újból és újból
feldolgozod különböző változatokban!
Szerintem ennek is van egy megoldása: egyszerűen hadd
repüljenek el a szavak a füled mellett.
Különben ennyire egymásra vagytok utalva,hiszen nem vagy
kiskorú?Heart
Szeretettel olvastam....BabuRose

4962
Tasnadirita - 2019. augusztus 20. 17:13:36

Kedves Irénke! Köszönöm hozzászólásodat! Szeretettel, Rita

3273
Borsosirenke - 2019. augusztus 20. 16:58:20

A tagolást nem ismered? Gratulálok! Sad

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.