Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Bogárné Sárközi Ilona: A bolond Mariska
Régóta szerettem volna megírni ezt az igaz történetet, de valahogy annyira lelkembe mar ez a fájdalmas gyermekkori emlék, hogy csak halogattam. Most jött el a pillanat, amikor ujjaim görcsösen a számítógép billentyűire helyezem, és visszatérve a múltba, újra ott vagyok a hatalmas nagy udvarunkban.

Nyáron csak úgy, mezítláb lődörögtünk, vagy fogócskáztunk, és sosem felejthetem el az ugróiskolát sem, imádtam! Nem kellett hozzá más, mint egy darab kréta, egy üvegcserép, vagy kavics, amit az előre megrajzolt tizesre dobtunk, és máris kezdődhetett a fél lábon való ugrálás. Hartman Jutka volt az első, igazi barátnőm, aki a szívemben a mai napig hatalmas helyet foglal el. Csavarogtunk, álmodoztunk. Még azt sem tudtuk mit jelent a szó összetartozás és szeretet, de valami misztikus erő egymás felé terelt minket. Örökké hálás vagyok a sorsnak, vagy csoda tudja minek, hogy kitartottunk, minden tiltás ellenére, amit a mai napig nem értek. De már nem is érdekes!

Farkas Györgyi testesítette meg a "nagylány" fogalmát, felnéztünk rá. Ő már mindent megtehet, hiszen majdnem felnőtt, de hát a valóságban, mint tudjuk, ez messze nincs így. Olyan kinccsel rendelkezett, ami a mi házunkban nagyon ritka volt. Lemezjátszó! Éltem-haltam a zenéért, kívülről fújtam az akkoriban népszerű, ismert slágereket. Kuncsorogtam, hogy tegye fel még egyszer, csak egyszer a "Fogj egy sétapálcát, és légy vidám" kezdetűt, s ő mosolyogva ment be a szobába, visszahelyezte a tűt, és karcosan, recsegve, de szólt a dal. Ekkor jelent meg mellettem, szinte észrevétlenül Mariska. Halkan dudorászott, szinte csak magában, és mintha egy-két tánclépést is lejtett volna. Arcára tisztán emlékszem, több, mint ötven év távlatából is. Rövidre nyírt haja mindig zsíros volt, szegényes szürke ruhájában, nyűttes kis tornacipőjében a szánalmasabbnál is szánalmasabb benyomást keltette. Szemei olyan szomorúak, hogy szinte beszélt velük! A világ összes fájdalma abban a szempárban tükröződött. De akkor, ott, leszakadt róla minden lelki teher, önfeledten kacagva vonaglottunk, egy másik dimenzióba repített a zene.

- Leszel a barátom? - kérdeztem, mert annyira szerettem volna, hogy érezze, én szeretem őt, és sajnálom, hogy sűrű magányba burkolózott.
- Én nem lehetek! Nem, ti mind gonoszak vagytok! Csak bántani tudtok! Okosabb vagyok én ennél a sok rohadéknál! - és elviharzott úgy, mintha ott sem lett volna.

Mariskáról, mi gyerekek keveset tudtunk. Azt rebesgették, hogy légnyomást kapott a háborúban, s attól lett zavart. Azt sem fogtuk fel, mi az a háború, mi a légnyomás, csak felelőtlenül elkönyveltük: Mariska bolond!
Féltem és rettegtem még a szótól is, és bántott, amikor meglett, családos férfiak gúnyolták, csúfolták. Kergették az udvarban, ocsmányságokat kiabálva. Ez volt a vasárnapi szórakozásuk.
- Mariska, húzd le a bugyid, hadd lássuk mi van a lábad között!
Nagy röhögések közepette, megelégedve vonult el mindegyik szemét a saját kis kuckójába. A védtelen könnyű célpont, és csak a primitív , gyenge, gerinctelen, embernek sem nevezhető férgek viselkednek így!
Szomorú voltam, és sírtam. Sírtam, mert mindezt tehetetlenül végig kellett néznem, újabb sebet véstek a lelkembe a felnőttek, akikben bízni és hinni akartam!

Pár év elteltével azt a bizonyos átkozott Baross utcai házat, ahová naponta járt ki a Rendőrség, lebontották. Elköltözött minden egyes lakó. Mariska otthonba került. Tudomásom szerint jól érezte magát, és megbocsátott az ellene vétkezőknek. Egyszer talán én is eljutok odáig, de még nem nőttem fel Mariska szelleméhez, mert akkora tartást, erőt az Úr nem táplált belém.

Budapest, 2019. augusztus 25.
524
BogIcu - 2020. április 17. 17:37:03

Kedves Marika!

Ha fáraszt a hosszabb ideig tartó gépnél ülés, akkor még nagyobb megtiszteltetés számomra, hogy olvastad ezt az igaz történetet.

Szívből köszönöm. szép hétvégét kívánok.
Sok szeretettel: IcuRose

6452
Szaipne Kiss Maria - 2020. április 17. 15:40:32

Kedves Icu! Ezen az oldalon sok bepótoni valóm van. Leginkább
verseket olvasok, fáraszt a hosszabb gépnél ülés. Örülök, hogy
rátaláltam erre az írásodra. Sajnos ismerős a téma. Gonoszok tudnak lenni az emberek. Öleléssel vagyok Feléd.
MáriaHeartRose

6482
rozsa koncz - 2019. szeptember 22. 13:48:50

Drága Icu!
A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni. Összefognak és megbántják a kiszemelt áldozatot. Nem törödve azzal, hogy egész életét befolyásolhatja gonoszságuk. Rose Remek írásodhoz szívből gratulálok. Rózsa

5396
Kitti - 2019. szeptember 21. 14:28:28

Jaj, BogIcu! Dehogynem adott neked a Teremtő tartást és erőt ! Kevés olyan embert ismerek, mint amilyen te vagy. Végre le tudtad ezt a szennyet is tenni magadból, most már mi is cipeljük veled. Én nem vagyok oly megbocsájtó lélek, mint Mariska, és képtelen lennék az ilyet megbocsátani. Tönkretették egy lány életét, gyerekkorát. Hogyan lehet ezt elfeledni? :-o
Ölellek Icum! Rose

6191
Magdolna43 - 2019. augusztus 27. 23:33:01

Kedves Icu!
Együttérzéssel olvastam Mariskáról szóló irásodat, egyet értek veled, engem is nagyon elkeserített ha hasonló eset tanuja voltam. Felmerül a kérdés, ki a bolond, az akiből gúnyt üznek, vagy aki kigúnyol egy embert aki gyengébb?
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi

6266
Katinkakata - 2019. augusztus 27. 21:36:30

Drága Icu!

Régen, szinte minden falunak meg volt a saját bolondja, akivel legtöbbször a rossz gyerekeket ijesztgették. Sajnos a mi falunk sem volt kivétel. A jóérzésű emberek sajnálták, mások bohócot csináltak belőle. Egy éjszakai gyorsvonat véget vetett szomorú életének. Akkor én még kislány voltam, őszintén megsirattam. Szomorúan olvastam történetedet, melyhez szeretettel gratulálokRoseKata

524
BogIcu - 2019. augusztus 27. 10:23:59

Kedves Rita!

Bizony, bizony, könnyű a védtelent, sérültet bántani, mert ő nem tud védekezni. És az emberek azóta sem változtak....

Szeretettel köszönöm, hogy olvastad írásomat.
Ölellek: IcuRose

524
BogIcu - 2019. augusztus 27. 10:20:26

Drága Zsófi!

Sokat gondolkodom én ezen, mármint, hogy Isten annyi terhet pakol ránk, amennyit elbírunk. Rám elég sokat pakolt, egyszer biztosan megértem az okát is. Nagyon kicsi lány voltam, amikor mindezeket a bántásokat végig kellett néznem, merthogy igaz történetet írtam le.És fájt, rettenetesen fájt, hogy nem védhetem meg Mariskát.

Köszönöm szépen, hogy olvastál, mindig nagyon örülök Neked.
Ölellek szeretettel: IcuRose

6542
ritatothne - 2019. augusztus 27. 07:23:56

Kedves Icu!

Valóban nincs visszataszítóbb annál, mint mikor a gyengébbet, sérültet bántják. Ezek az emberek hiába voltak felnőttek, a lelkükben éretlenek maradtak.

Nagyon szépen megírt emlékedhez szeretettel gratulálok.

Üdvözlettel: RitaRose

2952
bruxinelli - 2019. augusztus 27. 06:05:36

A megpróbáltatások nemcsak erőt és tartást adnak, hanem megtörik benne a lélek is ! Olyan érzelmek kerülhetnek felszínre, amelyeket rendes körülmények között meg sem ismernénk. Sajnos ez a világ , mint a mai is, nem kíméletes. De mivel bízunk Istenben
reméljük, hogy csak annyiban részesülünk ami elviselhető, és a lélek megnyugszik.
Ölellek drága Icu. Gratulálok, Zsófi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.