Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Rónai Katalin: Kötények (2019. december)
– Ah, az ízek orgiája! – sóhajtott hatalmasat Pityu, a dúsan terített asztal vendégoldalán, miközben a negyedik hússal töltött palacsintát kezdte belegyömöszölni, amúgy is tele szájába.
Irén az asztal mellett állt már egy ideje, szinte gyökeret vert az étkezőasztal jobb, – a háziak részére fenntartott, – sarkánál, és nem mulasztotta el, egy-egy újabb ételadag felszolgálása után, kissé remegő kezeit, keményített fehér köténye hátsó felébe törölni. Így a kötényen hátul már nem a fehér szín uralkodott, hiszen egymás hegyén-hátán, paprika, petrezselyem, paradicsomfoltok díszítették, immár kimoshatatlanul.
Nézte az asztal körül ülő négy férfit, hallgatta férje összetéveszthetetlen csámcsogásának hangját. Szinte látta maga előtt, ahogy a fogazat őrlő munkája következtében, a nyállal összepépesített óriás falatok, a közben sűrűn kortyolt ital segítségével lecsúsznak a férfi gégéjén keresztül a gyomorba, egymás tetejére halmozódva.
– Olyan, mint egy gyár… – gondolta
A másik három szájüregbe jutott étel, a rágás, a nyögés, a nyelés hangjai, a jóféle furmintból készül fröccs bugyborékolása, egy-egy elnyújtott böfögés, és az ezt követő felfröccsenő röhögés Irént visszazökkentette az adott pillanatba.
– Mozdulni kellene, még ott van az a harminc darab édes palacsinta, amelyet a maradék alapanyagból sütöttem. Olyan ez, mintha egy már ezerszer látott filmet néznék.– gondolta, és nem indult el a palacsintákért.
– A férfiak amúgy sem igénylik az édeset.
Ő szokta eszegetni apránként, megnyugtatja az édes íz.
Eltesz a mélyhűtőbe, reggelire is ezt eszi. Szereti a túrókrémes palacsintáját, csoki öntettel a reggel a kávéja mellé, hát még a rumaromával megbolondított diósat, szintén csokoládé öntettel.
Ezek a kis öngyógyító eszegetések boldog magánya pillanataiban, amikor a férje elmegy a szolgálatba, és ő végre egyedül marad a lakásban.
Állt, hát továbbra is az asztal jobb sarkán, ezt a titkát nem fedi fel.

– Na Cuncimókus, megint kitettél magadért! – böffent mellette hirtelen a férje, és egy hatalmasat csapott a fenekére, oda a színek közepére.
A böfögéssel kísért, itallal rendesen megszínezett hang és az ütés váratlanul érte, szinte arrébbugrott ijedtében, a szíve is vagy ezerrel kalapált, még akkor is, amikor a férje, és a „zababarátok” bevonultak a nappaliba. Vitték a bort, a szódát, a poharakat, a kisüstit, a hamutálat, a cigit.
– Megint jól telefüstölik a lakást, összekenik a kanapét, szétszórják a szotyola héjat, amikor a meccs után a szotyola héj köpködőverseny kezdetét veszi…– indult be fejében a mantra, de tudta, hogy most máshogy lesz, mint az elmúlt sok-sok évben.
Mert nem fog takarítani másnap, magában morogva, könnyes szemmel. Nem sikálja a kanapéról a foltokat, amíg a saját kezéről lejön a bőr, nem súrolja a WC-ben a hányásfoltokat többé.

Három hete, annak, hogy a citológia lelettel felkeresett onkológus orvos elmagyarázta, hogy a mellében rosszindulatú daganat van, három hete immár, hogy egy olyan világba lépett be, amely elválasztotta, az immár több, mint húsz éve tartó, önmaga háttérbeszorításával felvállalt házasságtól, attól a valóságtól, amely elhallgattatta benne azt a lényt, aki ő valójában.
A lányok külföldön, az ősök a temetőben.
A lányokról nem kell már gondoskodnia, az interneten tartják a kapcsolatot, bár azt is ritkán.
A lányok nagyon régen mondogatják, hogy szakítson ezzel az életmóddal. Váljon el, vagy legalábbis költözzön külön.
Sokszor mondta nekik, hogy nincs jövedelme, hiszen sosem dolgozott irodában, vagy más hivatalos munkahelyen, mindig is háztartásbeliként a lakás és a család rabja volt, abban a hitben, hogy ez a jó.
Hagyta magát sodródni, szeretetéhségében elhallgatta, hogy mit szeretne az élettől, hogy hogyan szeretne élni, hogyan szeretett volna kezdettől élni.
Sosem mesélt arról, még a lányoknak sem, hogy mi is volt az a vágy, ami megfogalmazódott benne, amikor menyasszonyként az oltár elé vonult, akkor még birkatürelműnek tűnő, azóta az italtól dúvaddá változott a férfival.

A betegség, a lelet ébresztette fel.
Bár, egyelőre elhallgatta, de a rosszindulatú daganat híre felgyorsította a menekülési vágyat, amely ott bontakozott benne, kitörésre vágyva.
Az onkológus pszichológushoz küldte. A pszichológus megoldást kínált. A nyugati határ mellett élő nővére és sógora bentlakásos házvezetőnőt keresett. A nő fogorvos, a férfi fogtechnikus, nagy ausztriai pacientúrával. Ott a határ melletti településen ugyanazt fogja csinálni, amit a férje, és a család mellett több, mint húsz éve, csak ezért pénzt, szállást, ételt, és megbecsülést kap. Végre magára figyelhet. A pénzből magánorvost keres, és gyógyul.
Tudja, hogy meggyógyul.
A változás, az új élet, egy olyan új lehetőség, amely értelmet és új célt ad az életének.
Aztán, majd, ha meggyógyult, akkor meglátogatja a lányait külföldön, ahol tanulnak és dolgoznak.
Addig hallgat, elhallgatja mindazt, ami volt, és elhallgatja, mindazt, ami van, és mindazt, ami lesz. Eltűnik a régi világ számára, új világot épít, csak magának, csak magából. Céljai vannak, és tervei, és bizonyos abban, hogy meg is valósulnak.
A jelent éli majd, és építi magát, mert ez a legfontosabb.
Csak a holnap délelőtti csendre vár. Arra, hogy elcsituljon a ház.
Ha este a szesztestvérek eltakarodnak, még kénytelen, eltűrni az éjszakai szexuális erőszakot, – hogy az egyéb testi atrocitást elkerülje, – tudja ez a férjének „természetes”, az ilyen napok után, betetőzéseképpen.
Ma még megteheti. Holnap estére hűlt helyét találja.
Már vásárolt dugi kosztpénzből új kötényeket. A legszükségesebb ruhadarabokat pedig már postára adta.
Vonatjegye, a hátizsákja, az iratai, a mobiltelefonja, a pszichológusnőnél vannak, aki másnap az állomáson átadja neki.
Senki sem fogja megtalálni.
Tudta, a hallgatással, az elhallgatással, a megérkező belső csenddel, fegyelemmel, tudatossággal, új életet nyerhet.
Újjászülethet, mint egy csodálatos főnixmadár.
5162
feketenedr - 2019. december 26. 10:04:07

Kedves Katalin!

A pályázati novellád felkeltette bennem az érdeklődést irántad és elolvastam ezt az írásodat is. Nagyon tetszett, mert mély érzelmi töltettel írsz az asszony vívódásáról és végső döntéséről.

Gratulálok szeretettelSadf)

Margó

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.