Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Plesovszki Hajnalka: Szerelem édesen, szerelem sósan (2019. december)
Karácsony táján járt az idő...

Amikor a férfi benyitott a kisszobába, feleségét az ablak előtt, az asztalkánál ülve találta. Az asztal deszkáján petróleumlámpa égett. Az asszony ebbe a szobába csupán délutánonként telepedett, mert az apró ablakon máskor nem sütött be a nap fénye. A nő csak akkor időzött itt, ha varrni, stoppolni való akadt a háznál. Az ilyenféle munkát mindig napvilágnál szerette csinálni. Hát már az furcsa volt, hogy mit keres itt a nő még délelőtt. Az meg végképp gyanús volt a férfi szemében, amit a neje művelt. Mert amikor az embere belépett, az asszonyka sietősen becsúsztatott valamit a varrnivaló holmi alá.
- Te meg mit ügyködöl, Veronka? - kérdezte a férfi, holott jól látta, csak azt nem tudta, hogy mi okból.
- Semmit, semmit - vágta rá a nő sietősen. - Ippeg csak a fótozni valót raktam ki. Ez a rosszcsont Sankó megin' elszakította az ingit! Én nem t'om merre csavarog, de nem győzöm má' a holmiját tűvel-cérnával. Beszélhetné’ avval a gyerekkel, hogy javú’jon, mer’ látod, rám nem hallgat!
- Maj’ szólok - dörmögte a férfi. - Ha meg nem ért a szóbul, hát odacsapok neki.
Ezt mondta, mert Sankó, a fiuk, alig múlt hat éves, csibészségben azonban öregebbekkel is állta a versenyt. Apjától van a neve, apjától a természete - mondogatta a férfi némi büszkeséggel, amikor a gyerek egy-egy verekedés után hazaállított tépett ruhában, olykor vérző orral, ám mindig győztesen. Erzsók, a kicsi lányuk, az anyja cserfes-kedves mása, avval nincs baj semmi.
Eddig az asszonnyal se volt. Veronkánál soha jobb feleséget nem kívánt magának a férje: szép is, jó is, ügyes is... És habár már két gyermeket hozott a világra, még mindig olyan csinos-formás, hogyha csak ránéz, nekitüzesedik a férfi vére.
- Te, Sándor!
A férfi összerezzent, hogy a felesége a nevén szólította.
- Te, Sándor, nem kéne kimenned a kert mögé, a füstölőhő’? Nem vó’t könnyű azt a sok jó bükkforgácsot beszerezni, aztán ha befülled... Hiába aggattuk fölé két disznó legjavát, ha odalesz a sok jó kó’bász meg szalonna!
- Jó, jó, mé’k mán - motyogta a férfi.
Alig egy hete vágták le a két nagy hízót, küldtek belőle kóstolót mindenkinek, akinek illett. Sok hús, sok zsír, de sok volt a munka is vele, alig győzték. Még szerencse, hogy itt volt a harmadik faluból a komája, Gábris, aki nemcsak leszúrni érti a jószágot, hanem darabolni, készíteni is. Nem csoda, mészárosnak tanult. Hanem amikor megnősült, Katica, a felesége szép földeket vitt hozományba, így Gábris gazdálkodásra adta a fejét.
Katica derék egy gazdasszony, igaz, most nem könnyű vele. Itt volt ő is a disznóvágáson, mégis alig-alig segített. Egyidősek Veronkával, csakhogy Katica eleddig nem maradt teherbe’. Na, mostanra meglett az is, boldogság meg gond egyszerre. Katica a nagy hasával mozogni is nehezen tud, meg hol hányik, hol kívánós... Gábris panaszkodott kicsit Sándornak, hogy "se nappal, se iccaka nem olyan az asszony, mint vó’t", Sándor meg bólogatott rá.
Még emlékezett. Ugyan az ő felesége nemigen abajgott semmiféle étel miatt, csak a kovászosuborkára járt rá. Náluk a "nappallal" nem is volt baj, hanem az "éjszaka...! Mert bizony a hitvesi ágyban hidegség tanyázott, míg az asszony a gyermekeit várta. Hát hisz beletörődik az ember, mi egyebet tehetne? De melyik férfinak ne lenne keserves, ha mézes csókok, édes ölelkezések nélkül kell bírnia hosszú hónapokat!
Akad olyan férj, aki viselős asszony mellől félrelép, ilyen-olyan széplány ölelésével boldogítja magát, amíg a feleség le nem babázik. Sándor is talált volna "vigasztalót", nem egy fehércseléd szégyentelenül felkínálkozott, de ő csak Veronkát szerette, kivárta mindkétszer, míg újra együtt hálhat a nejével. Azóta sincs gond... Hát nyilván így lesz majd Gábris is Katicával.
- Na, nem mész ki?
Ezt a neje kérdezte. Sándor rábámult.
- Hova mennék?
- A füstölőhő’! Oda indútá’ megnézni a kolbászt, szalonnát. - Az asszony fürkész pillantásokkal méregette az urát. - Mi van veled, te ember, hun jár az eszed?
- Jó’ van, mé’k! - mordult Sándor most már megmérgedve.
Ahelyett azonban, hogy az ajtó felé indult volna, közelebb húzódott a feleségéhez. Egyre azon tépelődött, hogy az asszony valami titkos, tilalmas dolgot rejtett a varrnivaló ruha alá. Egyszerre rájött, hogyan nézhetné meg úgy, hogy a neje ne vegye észre.
- Te, figyeld má’! - mondta a férfi. - Erzsók odaki’ bóklászol az udvaron.
Lányának neve hallatán az asszony felugrott az asztal mellől, közel hajolt a szűk kis ablakhoz. Odakint hideg volt, keményen fagyott, ezért a kicsi gyermekre azt parancsolta, hogy bent maradjon.
- Nem látom...
Az asszony sietve húzódott hátra az ablaktól, indul volna kifelé. A férje akkor megbökte az asztalon a foltozni való holmit. Ebben a pillanatban a csukott ajtó mögül, a nagyszobából felhangzott a lányka éneklő hangja, hozzá egy fiú nevetése csatlakozott.
- Hallga, Erzsók idebe’ van - mondta erre az asszony megnyugodva. - Békébe’ játszódik Sankóval. Na, mi a’, mi a’...?
Ezt már a férjétől kérdezte, mert az nagy markával megragadta az asszony vállát, félretaszította a nőt, és ment.
- Sándor, hát hová...?
- A füstölőhő’! Azt akartad!
A férfi hangja olyan vad, indulatos volt, hogy nejében megrekedt a szó. Csak nézett döbbenten az ajtóra, amit a férje hangos döndüléssel csapott be maga után.
Sándor úgy haladt előre, hogy semmire se ügyelt, azt se tudta, miként került ki a házból. Ment a kert felé, a füstölőhöz, mert azt ígérte. De az esze... az éppen megszökni készült. Mert amit ott, az asztalon látott, a ruhakupac alatt... Iszonyúság! Egy "kuperta" volt, levélnek való boríték, rajta Veronka kanyargós írásával a címzés: Darabos Gábor. Már ez is, hogy minek ír az asszony a Katica férjének...! Ott volt mellette a levél; Sándor csak egy részét bírt elolvasni, mert a ruhahalom nem billent félre eléggé. De neki az is elég volt, amit látott:
"...Szerelem édesen, szerelem sósan, ez köll? Isze nincs is jobb! Kínágattam vélle eleget Sándoromat, de néki nem teccet. De tuttam én, másnak maj jó esik. Néked is szívesen adnám, ha itt vóná Gábris. Eztet csak így, levélbe tudom leírni, de üzend meg ha legközelebb erre jársz, oszt adok, amennyi köll! De a gyertyárul meg ne feledkezzé, szükség lesz rá, hogy világoljunk..."
- Hogy az a kínkeserves...! - nyögte Sándor a kis, házikóformán épített húsfüstölő oldalának dőlve.
Két öklét úgy szorította a szemére, mintha ki akarná nyomni, amiért gyalázatot látott. Az ő asszonyának a keze vonása teszi pokollá ezt a világot! Hogy Veronka, az édes, a drága feleség ilyen aljas legyen! Odakínálkozik Gábrisnak, mert az nem fér most a viselős nejéhez!
Micsoda aljasult egy nő a neje! Hogy tiporhat így a lelkébe, hogy veheti semmibe a hitvesi esküt, a szerelmüket, a két gyönyörű gyermeküket, az egész eddigi életüket! Megveri... Megöli... Vagy az asszony helyett inkább önmagát öli meg! Nem lehet. A gyerekek... Mit tegyen most, Teremtőm, mit?
Visszaindult a házba, be a kisszobába. Üres volt, az asszony hangja távolabbról hallatszott, a csukott ajtó mögül, a nagyszobából, ahogy a gyerekekkel együtt énekelt. Sándor odatántorodott az asztalhoz, ott van-e még a levél, boríték? Ott volt. Hát nem fél az a némber, nem rettegi az urát, hogy csak így előhagyja a mocskos irományát?
Érte nyúlt a levélért, akarta is olvasni, nem is. Úgy reszketett a keze, hogy táncoltak a betűk a szeme előtt. Mi volt benne? Nem bírta elolvasni, erőltette az emlékezetét. Szerelem, szíveskedő kínálás, titkos üzenet... Gyertya... Ugyan minek ide gyertya, amikor...? Vagy tán van egy még rejtettebb üzenet?
Hogy is van az ilyen titkosírásokkal? Mikor katona volt, mondták, hogyan kell. Savanyúlébe mártani a pennát, ráírni a papírra... A betűk láthatatlanok marad addig, míg a papíros láng fölé nem kerül. Hát erre kell a gyertya! De tán a petrólámpa is megteszi!
Sándor a lámpáért nyúlt, föltekerte úgy, hogy a láng túllobogott az üvegen. Aztán odaemelte a papírt... De akkor már durrant el a lámpa üvege, szétvetette a forró láng. A csattanásra bependerült az asszony az ajtón, sikított egyet, mert a petró szétverődött a kisszobában, itt-ott fellobbant. Szerencsére pici lángocskák voltak, a nő egykettőre eltaposta. Aztán megállt, két öklét csípőjére csapta, szembefordult az urával.
- Megháborodtál?! - kiáltott rá. - Maj’nem fölpörzsölted a házat! Mégis, mi az istenharagja jutott eszedbe?
- Én csak... - Sándor nyeldekelt. - Csak gyújtóst akartam. Láttam valami papírt az asztalon, gondoltam jó lesz fidibusznak...
- Te az én levelembül akartá’ fidibuszpapírt csinálni, hogy rágyúccsá arra a büdös kapadohányodra?
- A... te... leveled... - A férfi képtelen volt többet mondani. Az ő neje ezt csak így, ilyen egyszerűen az arcába mondja?
- A’ hát, a levelem. A Katica férjinek írtam, te meg bele se nézté’, mi az?
- Én..
- Na, mutasd csak, nem égett-e meg?
A nő elvette Sándortól a papírt, tartotta a szeme elé. Bezzeg neki nem remegett a keze, így már a férfi is ki bírta betűzni azokat a részeket, amiket eddig nem látott.
Hangosan, meg-megakadva, olvasni kezdte:
- Végy egy szép nagy almát, vagy tököt, jó’ megsütve, ugyanannyit. Tegyé’ hozzá egy tikmonynak tojását, marok cukrot, csipet sót. Kisszilke tejfölék, ugyanannyi aluttej köll. Keverd tálba. Hozzá tegyé’ egy összemarék búzakorpát, feleannyi lisztet, szódaport hogy fújja. Ha ezzel is összekavartad... Mi ez?
- Mi vóna? - kérdezett vissza a neje. - Recipe.
- Recipe?
- Recept, no! Szerelem édesen, szerelem sósan. Ej, hát tudod te! Az a sült tészta, a’ méket lehet édesen is csinálni almábül, tökbül, sósan meg krumplibul. Kínáltam néked is eleget, de nem teccett, mer’ a káposztás pampuska a kedvenced. Katica meg az én süttemet enné, egyébként mindég hányódik ki belőle az étek. Hajaj, nehéz egy viselősség az övé, kései a gyerek! Na, mindegy, ez a Gábris tudni akarja, hogy készül az Édes meg a sós szerelem, amit Katica tán ehetnék. Megírtam neki a receptjit, ehun-e. De hogy kivel sütteti meg, nem t’om, mert szegény Kati most nem arra való. Há’ írtam Gábornak, hogy üzenjen, mikor jön erre, addigra lesütöm a tésztát, viheti is a feleséginek. Aztán megkértem, hozna jóféle gyertyát, azt a kicsi, tiszta lángút, ne kölljön mán a füstölőbe annyit kínlódni, kormolni. Az egy-kettő belobbantja a forgácsot... Na, mi a’, mi a’, hát egész megkótyultál, te ember...?
Mert Sándor felkapta, két karjába szorította az asszonyt, ránevetett, körbe csókolta.
- Hogy mi a’? - kiabálta aztán. - Hát csak a’, hogy olyan boldog vagyok, Veronkám, mint csak kevesen ebbe’ az életbe’!
- Boldog? - bámuldozott a nő zavartan is, derűsen is. - Hát mitől vagy te olyan boldog?
- Tetülled! Attul, hogy szerethetlek!
Azzal úgy, ahogy volt, kapta-fogta ölbe az asszonyt, vitte a belső szobába, a hitvesi ágyba.
A gyerekek nem hallottak semmit, se a mormoló férfihangot, se a becéző asszonyit, se azokat a furcsa kis zörejeket, nyögdöséseket, amik olyan jólesően hangzottak.
A gyerekek nem hallották, mert Sankó a húgát, Erzsók figyelte, amit azt énekeli:

„Csija-búja arany baba,
Aludjál el kis angyalka,
Aludjál el kis angyalka”

Bölcsődal volt ez, újszülöttnek, piciny babának való. A testvérek a maguk még gyermekien tiszta, ártatlan lelkével, tán már megsejtették az eljövendőt.

Karácsony táján járt az idő...

Beküldő: Plesovszki Hajnalka (pepa24)
6452
Szaipne Kiss Maria - 2020. május 31. 21:22:33

Kedves Hajnalka! Elbeszéléseket ritkábban olvasok,
a hosszú gépnél ülés fáraszt. Örülök, hogy kivételt tettem, elbeszélésed címe voonzott.Ízes, szépen megírt elbeszélésed,
jól végződött befejezéssel nagyon tetszett.
Szeretettel: MáriaHeartRose

6653
pepa24 - 2020. április 06. 22:48:27

Kedves Kitti, köszönöm szépen ezt a hozzáértő jól megformált és részletes kielemzést. Nemigen szoktam ilyenfajta népszínműre hajazó novellát írni, de akkor valahogy ez "sikerült". Hogy te megtaláltad benne az elismerést érdemlőt, azért külön köszönet illet. Rose

5396
Kitti - 2020. április 06. 18:49:57

Kedvesen szép falusi epizód egy elkötelezett pár életéből. A mindennapok őszinte megnyilvánulásai után bevágódik egy gyanú, ami szörnyű gondolatokat gerjeszt. Remek a csúcspont. Aztán a félreértés tisztán látása megadja a feloldozást a kelepcébe került léleknek és a feleségnek is, hogy újabb élet foganhasson, megkoronázva életük gyönyörű királyságát. Rose

6542
ritatothne - 2020. február 05. 14:02:12

Kedves Pepa!

Kicsit hosszúnak találtam, ezért kerülgettem, mint macska a forró kását, de örülök, hogy most elolvastam, mert nagyon tetszett.

Szeretettel: RitaRose

6653
pepa24 - 2020. január 04. 22:13:40

Drága Magdikám
köszönöm, hogy elolvastad ezt a hosszabbra sikerült novellámat (Általában igyekszem nem "agyonterhelni" ennyi betűvel a Kedves Olvasót.) Bár pályázati novellának küldtem be, csak félig-meddig karácsonyi a történet, ezért azt hittem, szegénykémre senki sem "veszteget", végleg "leült". Így most duplán is örömet okoztál: egyrészt a kedves látogatásoddal, másrészt a kedvező értékeléseddel. Köszönöm. Rose

6191
Magdolna43 - 2020. január 04. 17:15:44

Kedves Hajnalka!
Élmény volt olvasni remek írásodat, nagyon jól vezetted végig a tőrténetet, ahogy megszólaltattad szereplőidet.
A történet nagyon tanulságos, egy félreértett információ mekkora bajt okozhat, de szerencsére tisztázódott miden, csak egy apróság lett a kivetkezmény, jöhetett a bölcsődal.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.