Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Plesovszki Hajnalka: A VASÁRNAPI FÉRFI II. SZAKÍTÁS
Szakítás... Megtörtént már máskor, mással is. Fáj? Igen, mindig fáj. És hogy mi marad utána? Kérdések, amiket nem érdemes föltenni, mégis mindig feltesszük őket, és válaszok, amik félig sem fedik a valóságot.

Miért ért véget? Azt mondják, minden kezdetben ott van a vég - legföljebb nem jutunk el odáig. Hát mi eljutottunk, az elejétől a befejezésig.

Mikor, hol, hogyan találkoztunk? Már nem számít, csak hogy egy idő után annak láttalak, amiknek akartalak, és amire te is vágytál: a nekem való, tökéletes pasinak. Az első találkozást újabb követte, aztán új találka és megint újabb, míg végül azt vettük észre, hogy "együtt járunk".

Szerelem? Na nem, ez ostoba gondolat. Mindketten túl vagyunk a kamaszkor fellángolásain, nincsenek rózsaszín álmaink... Ez csak egy remegő-lebegő érzés, ahogy felizzottuk egymás közelében és lélegzetért kapkodtunk kifulladó csókok után. Meg a hiány érzete, a magányosságé, ha nem voltunk együtt… És többnyire nem voltunk.

Persze nem maradtál magadra, ott a családod, bár a feleséged rég özvegyen hagyott. De van egy lányod, felnőtt, önálló, elvált nő. És neki is van egy lánya, szőke hajú, szép, konok kamasz. Sokszor dicsérted őket dicsekedve, sokszor láttam a képüket keretben, laptopon, mobilon, láttam videókat róluk. Aztán találkoztam velük, először kurta üdvözlet erejéig, másodjára hosszabban, Valentin-napon: az utolsó találkánkon.

A lányom, mondtad nekem zavartan, a lányom meg az unokám eljönnének hozzám látogatóba... Ugye nem bánod? Dehogy is, örülök neki, feleltem, mert mi egyebet válaszolhattam volna? Pedig inkább kérdezni akartam: miért jönnek éppen most? Már egy hónapja szinte minden hétvégénk foglalt volt: kórház, lakásfelújítás, ügyintézés, munka, lerobbanó járművek... Csak nehezen sikerült időt találnunk egymásra; akkor miért lesz a kevésből még kevesebb?

Az az ebéd négyesben: felzaklató volt, dühítő és kijózanító. Ültünk az asztal mellett, Te kínosan mosolyogtál, én próbáltam udvariasan beszélgetni, a lányod kurtán, elutasítóan válaszolgatott, az unokád a mobilját nyomkodta és ügyet se vetett ránk.

Elmenekültél... igenis, gyáva szökés volt tőled, amikor otthagytál bennünket egy mondva csinált ürüggyel! Hosszú ideig voltál távol, és a lányod... Nem ismétlem el a szavait, egy gonosz nő aljas kirohanását. Elég a lényeg: nem tetszik neki az együttlétünk és mindent megtesz, hogy elszakítson bennünket egymástól.

Sikerült neki? Amikor visszajöttél közénk... Nem, nem idézek fel újból minden gyötrő pillanatot. Én mondtam ki helyetted is, hogy kettőnk közt mindennek vége, nem folytatjuk tovább. Láttam a szemedben a fájdalmat... és a megkönnyebbülést. Mert én voltam, aki szakított, kilépett, tovább lépett.

Tovább... Hová? Üres hálószobába, ahol az ágynemű felidézte együttlétünk emlékét: a parfümét, amit azért vettem, hogy bőröd melegével együtt lélegezzem be a levendula, grépfrút és rozmaring illatát. Nevettél és sóhajtoztál, miközben végig csókoltam minden mámorítón párálló pórusod.

Emlékszem még a nevetésedre... a sóhajaidra... Emlékszem, hogyan öleltél, miként szerettél. Emlékszem még az illatodra... de el fogom felejteni, mert el akarom felejteni. Ahogyan azt a másik illatot is.

Egy új parfüm... Együtt választottuk - nekem. Kaptam tőled azelőtt már mást is... szépet, jót, olcsót, drágát... De ennek az egynek mindennél jobban készültem örülni, mert ünnepre, a mi közös ünnepünkre szántad.

Véletlenül hoztam el, mert semmit nem akartam megtartani, ami Tőled való volt. Amikor otthon kipakoltam a táskámból, szemembe ötlött az illatszeres üveg, rajta a felirat: LOVE STORY. Mintha gúnyolódott volna...

Ültem a fürdőszobában, a kád peremén, bőgtem, mint egy buta fruska, és a csempefalhoz vágta a parfümöt. Millió szikrára robbant, az üvegszilánkok meghasogatták a szétáradó illatot... Azóta összetakarítottam mindent, a fürdőszoba ablaka pedig éjjel-nappal nyitva van, még zuhanyzás közben se csukom be. Aznap amikor végre kiszellőzik, eltűnik utolsó illatmolekula, már csak az emléked marad hátra.

A tarkódon a kurta, göndör, ősz tincsek, a fiatalság feketeségét őrző szálak a szakálladban, a törött kisujjad, ami merevvé forrt össze, a műtét hegnyoma a hasadon...
Minden emlékfoszlányod elmúlik majd, aztán elmúlsz te is belőlem, ahogyan belőled elmúlok én... Elmúlunk.

A remény? Úgy mondják, a remény hal meg utoljára.
De legvégül meghal az is.

(Beküldő: Plesovszki Hajnalka / pepa24)
6763
katka69 - 2020. március 05. 08:46:41

Kedves Hajnalka! Nagyon tetszett írásod. Sajnos sokszor megtörténik az általad leírt történet. A gyermek ilyen, vagy olyan indokkal elmarja idősödő szülője mellől az új párt. Meg sem adva az esélyt arra, hogy az esetleg újra boldog lehessen. Szomorú dolog.
Gratulálok: KatkaRose

6533
Ahita - 2020. március 03. 13:54:33

Az első szótól az utolsói lekötötted a figyelmemet. Tudat alatt, de ezer emléket hoztál elő, bizonyára sokunkban, és vittél magaddal. Remekül ragadtad meg azokat a rövid, de rendkívül nyomatékos pillanatokat, amik végül is elérkeztetik a történetet a végkifejletig. Néhány célirányos szó, de éppen elég egy-egy szereplő jellemének fölvázolására.
Az utolsó sorból pedig egy kicsit a "főszereplő" jellemrajza, a sokat csalódott nő, a lélek és érzés búcsúzik az olvasótól...
Nagyon tetszett kedves Hajni, csak gratulálni tudokSmile
Szeretettel: ÉvaHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.