Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: NYARALÁS. - HARMADIK TÖRTÉNET. - 1. helyezett (2009. július)

1967 nyár eleji meleg napján a Minőségi Cipőgyár udvarán egy fehér köpenyes férfi az irodaépületből az üzembe sietett. A párttitkár észrevette földszinti szobájának ablakából, gyorsan kikiabált.
- Fehér elvtárs, Fehér elvtárs, nagy újságom van!
Majd kiszaladt az udvarra, hogy a rettentő fontos dolgot elmondhassa.
A fehérköpenyes megállt, félig hátrafordulva várta a köpcös kis figurát. Fekete haja, sötétbarna szeme, barátságtalan arckifejezése még egy nagy SZTK keretes szemüveggel is megtoldva igazán nem tett vonzó hatást a gyengébbik nemre. Most még szigorúbbnak tűnt tekintete, ahogy a fontoskodó kis emberre nézett.
- Mi történt? Ég a ház? – morogta.
A köpcös nem hagyta magát, sugárzó arccal, lelkesen hadarta.
- Fehér elvtárs, megkaptuk a szakszervezeti beutalókat, magának is jutott hely az egyik turnusban Balatonföldvárra.
- Köszönöm, mikor mehetek?
- Augusztus 2-15-ig.
- Az pont jó lesz, a karbantartás miatt úgyis leáll az üzem. Még egyszer köszönöm, most sietek, mert az egyik gépsorral valami probléma van.

Mióta elvált, édesanyjával élt, már betöltötte 50. évét, nagyon magányos volt. Testvéreivel tartotta a kapcsolatot, de a családi összejöveteleken kívül sok élménye nem akadt. Barátai, régi gimnáziumi osztálytársai szétszóródtak az országban. Néha cserkész összejövetelekre elment, egy-egy túrán is részt vett, de egyébként egyhangúan teltek a napjai, egyik a másik után. Házasságában való csalódása még inkább emberkerülővé tette, főleg, ami a nőket illette.

A Május 1 Ruhagyárban este tíz óra a délutáni műszak végét jelezte. A varrógépek, tűzőgépek leálltak, a vasalógépeket kikapcsolták, a hatalmas műhely elcsendesedett. Fáradt asszonyok igyekeztek a zuhanyozóba megmosakodni és gyorsan átöltözni. Szűk kis öltözőszekrénybe zárt vidám nyári ruhák kerültek elő, a nők felfrissülve, viháncolva, jókedvűen siettek. Némelyiküket vőlegénye, udvarlója várta a gyár előtt.
A kis barna hajú, törékeny asszony is sietett. Őt otthon várták a gyerekei. Ahogy kilépett a gyárkapun, szíve megsajdult. A párok örömmel ölelték, csókolták meg egymást és összefonódva, boldogan, ráérősen sétáltak. Ez új érzés volt számára is. Három gyermeket nevelt egyedül, már nagyon régóta. Nem jutott ideje rá, hogy saját magával törődjön, vágyai, álmai csak gyerekeivel voltak kapcsolatosak. Ebben az évben azonban, ahogy jött a tavasz és este az utcai lámpák a fák zöld lombkoronáit megvilágították, a szelíd szellő magával hozta a magány érzetét. Gondolataiba mélyedve sietett, a gyerekek már biztosan alszanak, majd holnap mondja el nekik, mi történt. Felnőtt korában először nyaralni megy. Szakszervezeti beutalót kapott Balatonföldvárra, jutalomból szorgalmas munkájáért. Először a pletyka jutott fülébe, a szalagon gyorsan haladt a hír:
- Judit nyerte a beutalót a brigád versenyen.
Később hívatta a szalagvezető, gratulált és átadta a papírt legjobb dolgozójának. Amennyire örült neki, úgy kételyei is voltak. Egyrészt félt egyedül hagyni a gyerekeket, bár már serdülőkorban voltak, a legnagyobb nagykorú, másrészt sajnálta magától az utazás örömét, inkább gyermekeinek adta volna.

Mikor hazaért, ébren találta őket, társasjátékot játszottak. Ágyba akarta zavarni mindegyiket, aztán mégiscsak úgy gondolta nem vár reggelig, elmondja nekik a nyaralást.
- Képzeljétek, szakszervezeti beutalót kaptam, augusztus 2-15-ig Balatonföldvárra egy
üdülőbe. Nem tudom elmenjek-e?
- Anyukám, ez nagyon jó, persze, hogy menjél el. Szükséged van pihenésre. - mondta a
legidősebb.
- De mi lesz veletek? Főzés, mosás, takarítás, vásárlás? – próbált egy kicsit ellenkezni.
- Anya, mindent elintézünk, ne aggódj, el kell menned!
Nyugtalan tekintettel nézett egyikükről a másikra.
- Vigyázunk egymásra, tényleg ne aggódj! – zárta le a vitát a fia, tizenhét évének teljes
komolyságával, érettségével.

A nagy napon a Déli pályaudvarnál a reggeli gyorsvonat már tömve volt utasokkal, mikor az ütött-kopott barna kisbőrönddel, benne kölcsön tréning ruhával és néhány saját kezűleg varrt, vagy éppen csak felújított nyári ruhával Judit felszállt az egyik kocsiba. Alig jutott ülőhely, de nem zavarta a zsúfoltság. Könnyűnek érezte magát, ahogy pedig távolodott a vonat Budapesttől, egyre messzebb hagyta maga mögött a mindennapi gondokat. Amikor meglátták a vonat ablakából a Balatont, már izgatottan számolgatta a megállókat, mint a gyerekek.

Az üdülőben kétágyas szobákban helyezték el az érkezőket. A vízpartig csak öt perc gyalogút vezetett. Hatalmas udvaron pingpong asztal, kerti padok, asztalok, szalonnasütő hely várta a vendégeket. A szobakulcsokat a gondnok adta át a portán, ahol a két hetes időre szóló programokról a faliújságon lehetett olvasni. A kultúrfelelős pingpong versenyre, sakk-versenyre várta a jelentkezőket, ismerkedési estet hirdetett, hajókirándulást szervezett.
Az étkezést az üdülő földszinti ebédlőjében bonyolították le, amihez saját konyha tartozott, helyben főztek.

Judit egy nagyon szimpatikus, vele hasonló korú nővel, Margittal került egy szobába. Rögtön összebarátkoztak, már ebédelni is együtt mentek. Margit férje nélkül érkezett, házassága már régóta csak papíron létezett.
Judit később lement a társalgóba körülnézni. A nagy teremben alig néhányan lézengtek, kint tűzött a nap, sokan még a vízben élvezték a nyaralást. Az egyik sarokban kis szekrénykén rádió szólt. Dallamos, klasszikus zene, szimfonikus zenekar előadásában. Judit valamikor tanult hegedülni, szerette a zenét, fülelt, majd félig hangosan, szinte csak magának ennyit mondott: - Mozart.
- Haydn – szólalt meg egy hang mögötte, mire felkapta a fejét, megfordult és szemügyre vette a hang gazdáját. Fekete hajú, barna szemű, szemüveges férfi állt előtte.
Kihívóan nézett rá és kissé harciasan megismételte:
- Mozart.
Mire a férfi is megerősítette saját álláspontját, miszerint:
- Haydn.
Közben a zene véget ért, a rádióbemondó pedig elmondta, hogy az imént Haydn Esterházy ciklusok című művéből hallhattak részletet a kedves hallgatók.
A férfi elnyomott egy gúnyos, nagyképű mosolyt, majd összeszedte magát és bemutatkozott.
- Fehér Gábor vagyok, megtudhatom az Ön nevét?
Judit kezet nyújtott.
- Majorosné, Judit a keresztnevem. Honnan ismerte ezt a művet?
- Lemezjátszón hallgattam néhányszor otthon. Szereti a zenét?
- Tanultam hegedülni.
- Elvégezte már a Bloch első füzetét?
Judit erre már mérges lett, mit képzel ez az alak, hiszen ő a Zene Akadémiára is járt, ha nem tör ki a háború be tudja fejezni, utolsó vizsgái hiányoztak már csak. Határozottan elköszönt válasz nélkül, faképnél hagyva az öntelt férfit.

A hajókirándulásra nem akart elmenni, mert a hajójegy árát nem a szakszervezet fizette, neki pedig alig volt néhány forintja. Inkább vesz majd valami apróságot a bazárban a gyerekeknek.
Lement a kertbe, hátha talál pingpong partnert, mikor Gábor jött vele szembe. Már nem tudta kikerülni, kénytelen volt a férfi köszönését viszonozni.
- Nemsokára indul a hajó, siessen, mert lekéssük. – sürgette.
- Nem megyek kirándulni. – válaszolta Judit.
A férfi arcán szemmel látható volt a csalódás.
- De hiszen azt reméltem, mellém ül a fedélzeten. Gyönyörű az idő! – próbálkozott.
Judit azonban bosszús lett, mi az, hogy lekéssük, mármint ők ketten? Miről beszél ez a tudós bagoly, mégis mit képzel?
- Mondom, hogy nem megyek. – ismételte.
A férfi erre szintén méregbe gurult, úgy vágta oda.
- Maga miatt kötöttem nyakkendőt!
Judit végigmérte, majd csak ennyit mondott:
- Érdekel is engem a maga nyakkendője!
Azzal sarkon fordult és elment. Ki az üdülőből, az utcára, mintha valahova nagyon sietne.
El is határozta, hogy ezzel az alakkal többet szóba sem áll.

Másnap az ismerkedési esten Margittal ültek egy asztalkánál a táncparkett széléhez közel, és vágyakozva nézték a vidám mulatságot. Az alkalmi kis zenekar operett slágereket játszott, a hangulat remek volt. A táncolók izzadtra, fáradtra ugrálták magukat. Egyszer csak megjelent tegnapi vitapartnere, egyenesen az ő asztalukhoz tartva.
- Kezüket csókolom! - köszönt a nőknek. - Felkérhetem egy táncra? – hajolt Judithoz.
Az asszony megenyhülve állt fel helyéről, nagyon szeretett volna táncolni. Alig tettek meg néhány lépést, mikor jólesően tapasztalta a férfiben remek partnerre talált. Egymás után járták a zeneszámokra, egyiküknek sem jutott eszébe, hogy elfáradt, abba kellene hagyni. Mintha évek óta gyakorolták volna, úgy összeillettek. Az asszonynak jólesett a férfi kezét érezni derekán, a férfi pedig gyönyörködött a kipirosodott szép arcban, csillogó szemekben, tetszett neki a nő. A tangónál már egész kis csoportosulás támadt körülöttük, valaki le is fényképezte őket.
A rendezvény hajnalig tartott.
A férfi megköszönte táncpartnere kitartását, dicsérte ritmusérzékét, már egészen más érzésekkel búcsúztak el egymástól, mint az előző találkozások alkalmával.

A pingpong bajnokságon Judit elégtételt vehetett, elpáholta Gábort, sőt mindenkit. Gyorsaságával, jó reflexeivel első helyezett lett. Így aztán teljes lett a béke kettőjük között. A férfi gratulált és meghívta a győzelem örömére fagylaltozni.
- Nem láttam a parton, sem a vízben egész nap? – vonta kérdőre a férfi.
- Nem szoktam fürdeni. – válaszolta a nő.
Ugyan hogy tudná elmondani, nem volt pénze fürdőruhára. Ami maradt fizetéséből, a gyerekeknek hagyta otthon ennivalóra. Nem is ment le a partra, a nagy melegben boldogan lubickolók csak a szívét fájdították volna. Azt sem tudta volna elmagyarázni, hogy minden ebédnél lelkifurdalása van, gyerekeivel szemben, miközben a finom falatokat eszi.
- Azért sétálni a partra elhívhatom?
- Igen, persze, mehetünk.
Néhány lépés után a nő összeszedte bátorságát és félénken megkérdezte:
- Várja otthon a család?
- Édesanyámmal élek, elváltam. – elégítette ki az asszony kíváncsiságát Gábor.
- Magát várja valaki? –nézett a szemébe a férfi.
- Csak a gyerekeim. Három gyermekem van. Velük élek. Kicsit aggódom miattuk, de remélem minden rendben van otthon.
- Nekem csak egy fiam van, de ő az anyjával lakik.
Ahogy sétáltak, meséltek családjukról, munkájukról, életükről, abból két magányos ember tökéletes egymásra találása bontakozott ki. Visszafelé a partról az üdülőbe már teljes természetességgel fogták egymás kezét, észre sem vették, hogy történt, elengedni viszont már nehéz volt.

Hazafelé a vonaton ülve kicsit fájó szívvel hagyták el Balatonföldvárt.
Tudták, hogy holnap új élet kezdődik számukra. Juditnak el kell mondania a gyerekeknek, hogy társra talált, Gábor pedig édesanyjának kell, hogy megmagyarázza nem maradhat örökre egyedül.

A férfi haláláig, 19 évet éltek együtt, boldog házasságban. Ma már csak két vékony karikagyűrű őrzi a nyaralás emlékét, melyből az egyiknek 1967 Judit, a másiknak 1967 Gábor felirat van vésve a belsejére.

Budapest, 2009-06-20.

Írta: Csató Gáborné (Eszter)
227
kondrakati - 2009. július 29. 11:27:26

Érdekes volt visszamenni az időben, teljesen átjárt a hangulata, a gyermekeinek élő asszony sorsa és sorsfordulata szívmelengető hatással volt rám.

298
keni - 2009. július 20. 12:03:58

Kedves Tollforgató !


-- Köszönöm Neked, hogy elvittél a 'retró' - világába, ahol még volt öröm, nyugalom, emberi kapcsolat, béke és egyetértés...

-- Nekem is sok, szép szép emlékem van - ebből a korszakbók - bárki, bármit is mond róla...

-- Azt hiszem hogy írásod mélysége, és szépsége, mondanivalója, és tartalma megfogott, és én - Rád szavazok !

-- Tisztelettel ! SmileSmileSmile /
- keni -

48
Edwin Chat - 2009. július 07. 10:58:58

Szia!
Tetszik írásod, szép történet, jól megfogalmazva, van tartalma.
Üdv: E.C.

277
farkas viola - 2009. július 06. 04:15:07

Kedves Tollforgató!
Nagyon tetszik a történeted, gratulálok.
Üdvözlettel: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2009. július 01. 15:01:21

Kedves Tollforgató!
Nagyon szép, megható történetet olvastam. Szeretem az emberi történeteket. Ez a történet belőlem is nagyon kellemes emlékeket ébresztett.

Üdv.: Torma Zsuzsanna

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.