Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Elfekvő
Anyám miatt rohangálok már hetek óta. Februárban már olyan szinten tette elviselhetetlenné napjaimat, hogy egyik reggeli őrjöngésekor mentőt hívtam hozzá. Zavart volt, csak azt tudta, Kati a neve, hogy milyen nap van és én ki vagyok, már nem. Rendőrök vitték, mert önszántából nem akart, be a pszichiátriára, ott már teljesen kivetkőzött magából, csípett, rúgott, kapálózott, nem akart átöltözni. Jó adag gyógyszert kapott, mikor bementem hozzá, tehetetlenül feküdt. Aztán ezt a gyógyszert elhagyták, már csak pici adag Rivotrilt szedett. Aranyosan puszilgatta a nővéreket, engem is, csúnya viselkedését elhagyta, remélve, hogy hazajön. Súlyos demencia. Kóborlás, mánia, figyelemzavar, paranoid tudatzavar. Átkerült a gerontopszichiátriai osztályra, ahol az egyik nővért elkűldte a picsába. Így, egészen egyszerűen és őszintén, szívből, igazán. Pár hétig tudták őt ott tartani, alig tudott járni, ott sem evett, ahogy régóta mindent visszautasított. Csakis tortákat, nápolyit és csokit, puddingot, cukrot evett. Pedig cukros. Hiába ijesztgettem, és magyaráztam minden nap, enned kell, főleg reggelizned, de az ebédet is fontos, és sok sok gyümölcsöt. Semmi. Megígérte, aztán elfelejtette. Vitamint adagoltam neki, de két nap után elutasította. Velem minden reggel ordítozott, fenyegetőzött, dörömbölt, szidalmazott. Add vissza a samponomat! Hol a pénzem? Azonnal add vissza! Te ribanc! Kurva! Kiteszlek! Itt én vagyok itthon, ez az én lakásom, takarodj!
Délutánra békésebb hangulatai voltak, próbáltam a rezsit megbeszélni vele, de képtelenség volt. Nem értette, mi az, hogy gázszámla, hogy elmü, szerinte sosem kellett ilyeneket fizetni, de régen biztosan nem. Úgyhogy hetek óta rohangálok, intézkedem. Három idősotthonban jelentkeztem, előjegyezték őt, talán egyszer sorra kerülhet. Addig viszont el kellett helyeznem valahol. És ez a hely egy krónikus osztály. Ma azt hittem, én fogok meghalni, olyan kínszenvedés ez a hely. Mármint a vezetőnő, a többiek, és úgy, ahogy van, az egész. Kilencre mentem oda, gondoltam, kapok egy megállapodást, a befizetett összegről nyugtát, és oké. Gyűltek, gytek az emberek, teett a váróterem, "ügyfelekk", a vezetőnő azonban tízre érkezett, én már akkor sem voltam jól. Bement a szobájába, vagyis termébe, egy hatalmas szobába, iroda, azt hiszem. A főorvosnő. Nálam volt hatvanezer, meg nyolc a fizetős mentőnek. Összesem 138-at kellett egy fuvallatra kifizetnem. Marha jó, de sebaj, legyen, ám láttam, van miért aggódnom. A főorvosnő kijött, mindenki odarohant, én voltam ott elsőnek, illetve kilenckor, ezért igyekeztem ezt érvényesíteni, mindenki egyszerre akart szólni, itt vagyok, itt vagyok! Ő aztán találomra ránézett egy férfira, rákérdezett, mire vár, aztán egy fiatal nőre, próbáltam figyelmét felkelteni, de nagy baj lett ebből. Mikor rám is rám nézett, azt mondtam, G-né, az édesanyám, ma hozzák, én meg a lánya vagyok. Rámförmedt: Én meg az vagyok, aki segített. Ezzel elfordult tőlem, és másokkal kezdett foglalkozni.
Rosszul lettem, keserűen csak néztem, vajon mi rosszat mondtam, de onnantól hagytam érvényesülni a többieket. Viszont iszonyú szorongás, félelem tört rám, leizzadtam, fáztam, és közel voltam, hogy sírjak. Egymás után fogadta őket, hagytam. Csak rosszul voltam. Nagyon. Öt kuncsaft volt már bent, kiegyensúlyozottak, vidámak voltak. Próbáltam kibírni, becsuktam a szemem. Fél tizenkettőkor épp kijött a titkárnője, kértem, fogadjon már, mert rosszul vagyok. Bement. Azt mondta a főorvosnőnek, van itt egy türelmetlen hozzátartozó. Még tíz perc telt, végül engem is fogadott. Rámförmedt, letámadott, hogy nem is tartozom ide, de ő segített, meg ilyen mindenféle szöveggel jött. Mondtam, semmi bsj, megvártam a kerületieket, de már rosszul vagyok, beteg is vagyok, meg ilyenek. Felállt, még valamiket intézett, anyám jutott eszembe, sírtam. De csak csendben, nem tudtam elfojtani, aztán elém ült. A főorvosnő, egy orvos, egy úzletasszony...szerződést nem kaptam, rákérdeztem, azt mondta, milyen szerződést, az nála marad, meg még az intézményvezető aláírja, meg mit is akarok? Mikor csak hatvanezret fizettem. Így, szó szerint. Ekkor megijedtem. Semmilyen nyugtát sem kaptam. Elköszöntem. Még láttam, ahogy anyámat a rideg és jéghideg, csupa fém lifttel felhozták, feküdt, nem ismert meg, a mentősnek kellett adnom nyolc ezret, semmilyen papírt nem adott ő sem. Az utcán nagyon sírtam, csupa víz voltam, a félelem és a fájdalom szétszaggatta lelkem, és anyám miatt aggódni kezdtem. Aztán hirtelen döntöttem. Szaladtam egy automatához, három utcával arrébb találtam egyet, ekkor már én is zavart voltam. Kivettem a fizumat, felhívtam ezt y nőt, visszasiettem, és még hetven ezret letettem neki.
Hazáig kaki, pisi szaggal jöttem, a kórház illatokkal, a buszon éreztették velem, itthonról újra felhívta az orvosnőt, és rákérdeztem, jövőhét szerdán jöhetek-e, kifizetnék még két részletet a kétszázezerből, mire rávágta, nem kettő, három van még hátra. De ne fizessem ki, majd minden hónap elején, mert ha meghal a néni, ő azt már nem tudja visszafizetni nekem. Jó, mondtam, lefeküdtem, és már teljesen szét voltam esve, lelkileg, de testileg is rosszul voltam. Felhívtam az orvosomat, és egy nyugtató bevételt mondott, és hogy aludjak, pihenjek. Megnyugodtam, bevettem, és csukott szemmel feküdtem. Megszólalt a mobil. A főorvosnő volt az.
-A néni nagyon zavart, kapálózik, támad, a társalgóban egy fotelba ültettük, átkötöztük egy lepedővel, nehogy meginduljon. Motyogni próbáltam volna valamit, de már letette a telefont. A nyugtató miatt már jól voltam, lementem vacsoráért, és nem tudom, mi lesz, mi vár ránk...
Az utcáról mentők szirénáznak, szétszakítják fejem, de azt tudom, ilyen nagyot még sosem csalódtam, és ilyen rosszul még sosem voltam életemben.
4962
Tasnadirita - 2020. március 15. 06:25:43

Kedves Katka! Anyukám meg azt hitte, míg itthon volt, hogy a testvére vagyok, és rólam beszélt a testvérével, vagyis velem. Érdekes, hogy engem nem szeret, ezt ki is mondta, de mint a testvérét, szeretett. Többször sírtam, mert akármilyen volt hozzám, elesett már, és sajnálom őt. Én szerettem, amikor hosszú évekig rondán bánt velem, úgy éltem túl, hogy leváltam érzelmileg róla. De most ha találkozunk, míg volt látogatás a kórházban, kitörő örömmel, szeretettel köszöntem neki, amin kicsit meglepődtem. Szeretem, ez a helyzet, és most ahogy ezt írom, megint sírok. Hiányzik az, amikor lehetett vele beszélni, dolgokat elmesélni. Pedig tudtam, hogy nem érdekli. Az Anyakép adott, azt nem pusztította el, szeretetlensége sem. Gondolom, így születünk, vagy bevésődik a dolog minden kisgyerekbe. Nem kell mondanom, hisz sorstársak vagyunk, hogy együttérzek veled. Szeretettel, Rita

6763
katka69 - 2020. március 14. 20:32:37

Kedves Rita!
Nekem nagymamám volt demens. Őt is sajnos be kellett fektetni egy krónikus osztályra. Egy percre sem lehetett volna egyedül hagyni, ezt nem tudtuk megoldani. Anyukám is beteg. Nagyon nehéz ez a helyzet a hozzátartozóknak is. A betegeknek pedig nincs betegségtudatuk. Ő is azt hitte 80 évesen, hogy 16 éves és iskolában van. Anyukámat pedig az anyjának hitte, nem a lányának. Sok erőt kívánok!
Szeretettel: Katka

4962
Tasnadirita - 2020. március 14. 16:04:01

Kedves Rita, köszi, aranyos Vagy, úgy, hogy a mentő volt 8000, az előleg első részlete 50 ezr, és a tört havi díj, az 80 ezer. Előlegként 200 ezret kért. 4 Részletben, mert ha közben anyu elhunyna, nem fizeti vissza az előleget. Csütörtlökön telefonált délután a főorvosnő, hogy anyu rúgkapál, harap, hadonászik, zavart, és lekötözték. Már mindent elintéztem, tök egymagam, igaz, segít Isten, és lelkileg az orvosnő, a pszichológus is. Hetekig rohangáltam, ide, oda, elképesztő mi mindent intéztem, anyu nyugdíj ügye, idősotthonhoz az iratok, kitöltetni, aláíratni, bevinni, beszerezni. Az orvosaival beszélni, látogatni, stb. Saját ügyeimet is eközben, 72%-ban rokkant vagyok, közgyógyot most intézem, de! Jövő héten visszamegyek dolgozni, 2,5 hónapja táppénzen voltam. SzeretettelHeart

6542
ritatothne - 2020. március 14. 15:51:11

Kedves Rita!

Nem értem, hogy ha nálad van hatvanezer és nyolc ezret kellett fizetned a mentőnek, akkor abból hogy lett százharmincnyolcezer.
Azt sem értem, hogy miért kellett fizetni a mentőknek? Én még soha nem fizettem nekik, mikor a családtagjaimhoz kihívtam őket.
Szomorú a sorsotok, és kellene valaki, aki érdemben tud segíteni, hiszen Te sem vagy egészséges.

Sajnálom, hogy ennyire nehéz a helyzet.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.