Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Sosem késő
Hogy hol vesztettem el életem fonalát? Ma már pontosan tudom. Egy napon megismertem apu legújabb feleségét, aki addiktológus orvos volt, előbb nővér Németben, aztán onnan elmenekült rossz házasságából két gyerekkel, társkereső lapban pedig apura lelt. Hazajött, összeházasodtak, majd jelentkezett az orvosegyetemre, később addiktológia szakra, ami a leghamarabb, legrövidebb idő alatt elvégezhető. Ő, ez a nő mindennek a forrása, kiindulópontja, ha ő akkor nem intézkedik, minden máshogy alakul. De ő, miután két hónapot feküdtem kórházban, elintézte, hogy a híres, nagy kórház rehabilitációjára felvegyenek, s ott dolgozhassak is. Elsőre lelkes voltam, szorgalmas, tetszett a dolog, aztán elkövettem szokásos hibámat, megláttam, észre vettem a visszásságokat. És amilyen buta vagyok, ki is mondtam, egyenesen egy terápiás foglalkozáson, s aki azt vezette, ádáz ellenségemmé lett. Az ott eltelt tíz évben kétszer majdnem meghaltam, orvosi hiba miatt többször rosszul lettem, anorexiás, bulímiás lette.m, elmaradt négy évig a menzeszem, elsorvadt a fogínyem a hirtelen fogyástól, majd meghíztam 107 kilósra, a vége felé pedig súlyosan elhanyagoltam magam, főleg a higiéniás dolgaimat, de ahogy egy pártatlan ottani rezidens doktor mondta, pszeudodemens is lettem. (Nem valódi demencia, de ugyanoly tünetekkel.)
"Mindezek alatt bár voltak ott orvosok, doktornők, senki, de senki észre sem vett, szín tiszta közönnyel. Volt saját orvosom is, de szintén nem érdekelte semmi. Otthon pedig szegény nagyikám egyre demensebb lett, a fia ellenem uszította, végül elfekvőben halt meg. A tizedik év közepén, szép nyári estén beszedtem egy nagy adag gyógyszert, és elköszöntem búcsúlevelemben anyutól, és a szenvedéseimtől, az élettől. Aztán megmentettek. A kórházi ágyon meztelenül fekve, csövek közt ébredeztem, és anyám első dolga az volt, hogy veszekedett, kötekedett velem. Apu pedig jó alaposan leszúrt, hogy milyen hülye vagyok. Egyetlen pozitívuma ha volt, az az, hogy a rehabilitációs helytől végleg megszabadulhattam. Azóta sem értem, miért nem hagytam ott őket az első pillanatban, mikor láttam, ellenségesek, rosszak, és nem törődnek velem.
De mégis, ez a hely, ahol életem fonala megtört, eltört, ahol elvesztettem önmagam, ahol megtapasztaltam a gyilkos gyűlöletet, ahol fekete báránynak tettek meg, ártatlanul kimondott kritikáimért. És ezek sajnos mind valós, igaz szavak voltak. Nem tudom, ha apu felesége nem buzgólkodik, mi lehettem volna, hogyan alakult volna sorsom.
Ma, itt a koronavírus pandémia kellős közepén, tele gonddal, betegséggel, problémával, reménytelen, kilátástalan helyzetemben, éppen ma, itthon, egy pohár bodzaszörp és egy alma után hogyan is juthatott ez eszembe, hogy a rehab osztály előtti naptól kell életemet, magamat újra építenem, felszednem életem fonalát. És vajon reális elképzelés-e ez? Kihagyhatom-e a köztes évtizedeket? Részben úgy érzem, hogy nem. Azóta ugyanis én az lettem, aki most vagyok, a rengeteg szenvedésemmel, súlyos megpróbáltatásokkal. Vagy talán mégis? És miként tegyem? Iktassam ki, felejtsem el azt a rengeteg évet? Mindennel együtt? Lehet vajon ilyet tenni? És akkor hány éves is vagyok most valójában? Oly csábító ez a gondolat, hogy eg~szen megtetszett, egy kis reményt érzek, és látom a fényt az alagút végén. Miközben mosolygok, rájövök, hiszen az egész arról szól, hogy megbocsájtom azt a sok-sok évet, de magamnak is, hogy hagytam magam kisemmizni, elhagyatni, bántani. Szóval nem kiiktatnom, eltörölnöm, hanem elfelejtenem, de leginkább elengednem kell. De lehet, hogy már késő. És az is lehet, hogy nem, hogy sosem késő elkezdeni élni...
4962
Tasnadirita - 2020. április 26. 02:55:25

Kedves Kitti, örülök Neked, és másokmak is, akik olvassák, puszi, sok sok szeretettelHeartHeart

5396
Kitti - 2020. április 25. 16:29:04

Drága Rita! Az előttem szóló Ritával értek egyet. Sosem késő elkezdeni élni! No, meg aztán a veled történtek kapcsán csak azt tudom mondani, hogy akivel rosszul bántak, az bizony rosszul is reagál. Ne legyen neked semmi féle lelkiismereti gondod, hiszen ha igazán szerettek volna, hát nem itt tartanál. Hálás lehetsz apukád feleségének, aki nem hagyott téged a süllyesztőben elmaradni, és végre ráláthatsz az élet lényegére is. Erős vagy és okos, csak használd az eszed, szerintem minden rendbe jöhet, persze csak lassan. Ne légy türelmetlen. Írásod majdnem avantgard stílust kap a megtörtént eseményektől. Örülök, hogy hallok rólad Rita! Rose

4962
Tasnadirita - 2020. április 25. 16:06:03

Szia Rita! De jó, hogy itt Vagy, köszönöm hogy olvastad, minden jót, egészséget kívánok neked, szeretettel Heart

6542
ritatothne - 2020. április 25. 15:34:26

"sosem késő elkezdeni élni..."

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.