Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Vácziné Bergendi Nikoletta: Éjszaka: Huszonkettedik történet: Farkasra lelni (2020. június)
Nagyapám mesélte, rókafogni jártak.
Vadász dédapámmal, holdvilágnál háltak.
Rókabőrös lajbi, ej, de csuda mellény.
Tulipános hímzés, tekereg a mellén.
Öregapám súgta, fülembe én nekem.
Bűvös a kis lajbi, megvéd, ha viselem.
Nem is mondott többet, láttam rajta rögtön.
Ravasz, mint a róka, legbátrabb e földön.

Miklós a becsületes nevem, amolyan falusi, szegény, paraszt gyerek volnék. De nem ám az a koldusfajta. Az éhezést meg a rongyosságot meghagyom más fiának. Ami engem illet, nem ejtettek a fejemre. Nem adom én el magam pár garasért. A tanulással hamar meggyűlt a bajom. S ott, ahol összeakaszkodtunk, szépen el is váltam tőle. Pásztornak szegődtem. Jó élet az. Őrzöm a birkákat egész álló nap. Arra visz a lábam, amerre jól esik. Nem mondja meg nekem ember, mit csináljak. Nem áll fölöttem egyéb senki sem csak a jó Isten.
Dédapám vadász volt, öregapám, apám is az. Azt mondják erre mi felénk, kilógok a sorból, mint a fekete bárány. Nem visz ölésre a lélek, nem arra végre szült engem az anyám.
Az öreg Tóth ugrat is mindig:

- Te gyerek nem vagy Te olyan táltos féle? Azok értettek annyira az állatok nyelvin.

Szeretem én a jószágokat, nincs azokkal semmi bajom. Hát tehetek én arról, hogy a nyáj úgy jön-megy utánam, mintha az apjuk volnék? A falun, ha végig megyek, egy kutya sem ugat meg. Elég csak néznem, már tudják, hogyan kell viselkedni. Az meg már csak fa volt a tűzre, mikor egy szitakötő reám repült és egy álló napig le sem szállott rólam.
Hát ezért is álltam pásztornak. Birka lelkű birkák között egyéb se nyomhatja az ember szívét. Ki gondolta volna, hogy egy nap ott is utolér a sorsom, ahová elbújtam előle?
Egyik reggel öregapám üzent, készüljek estére. Valami viszi az állatokat éjszaka, megyünk farkasra vadászni. Nem értettem, mi dolga van velem az öregnek. Ej, talán megsütötte a nap a fejét, hogy engem akar oda vinni? Nekem a vadászat olyan messze áll a véremtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Inkább adom vissza a pünkösdi ajándék garasom, mintsem, hogy állatra lőjek életemben. Igaz, volt nekem is fegyverem. Orgonafából meg tejgumiból egy remek kis csúzlim. Minden rendes falusi gyereknek kell, hogy legyen legalább egy ilyenje, ha puskája nincs is. De farkasra vadászni, biza nem mehettem csúzlival.
Leszállt az este, elindultam az öreghez. A pinceház lépcsőjén ült rókabőrös mellényében és vadászsapkájában az olajfa alatt. Mindig viselte ezeket nemcsak vadászatkor. Bátor ember volt, szerettem érte. Puska csak egy volt nála, így kicsit megkönnyebbült a lelkem. Gondoltam lőnöm nem kell ma este, csak kísérni.
Elindultunk. Csendben követtem a dűlőn át, keresztül az akácoson, éren által, fel a hegyre.
Mentünk csendben, szótlanul. Közben úgy égett a pofám. Inkább mentem volna tüzet ugrani százszor, mintsem, hogy egyszer is állatra lőjek.
Egyszer csak megtorpant és fülelt.

- Itt kell várnunk - súgta sokat sejtetően nagyapám.

Ezt mondta, hát vártunk. Hosszúnak tűnt az éjszaka és kínosan nyomta a mellemet a várakozás minden perce. Szent Dömötörre esküszöm, fogalmam sem volt mitévő legyek, ha szembeáll velem egy farkas.
Az öreg közben többször elaludt. Néha már azt gondoltam, hogy csak ugratni vitt oda. Aztán később majd tréfaként emlegetjük a mi kis éjszakai kalandunkat. De nem így lett.
Reccsent az ág, nagyapám felugrott.

- Itt jár - susmogta, aztán már emelte is vállára a puskát. De nem jött semmi. Leeresztette a fegyvert és visszaült mellém a fűbe.

- Ki tudja, mit hoz az éjszaka fiam. Beszélnek odalent az emberek a faluban mindenfélét.

- Mire gondolsz? - Tört fel bennem a kíváncsiság, legyőzve aggodalmaim.

- Azt mondják, az öreg Prikulicsról, éjszaka farkas lesz belőle. Az hordja a jószágokat esténként.

- Ki? Az? A szomszéd falusi öreg pásztor? Hát aztán ezt mi végre mondják öregapám?

-Azt beszélik, amikor született a bába keresztülhúzta háromszor egy fűzfa abroncson, hogy az életét mentse.

- És mi végre csinálták ezt vele?

- Farkas lesz az ilyenből fiam. Ha akar ember, ha akar állat. Ezt regélik a népek.

Belefeledkeztünk eme diskurálásunkba a Prikulicsról, amikor egyszer csak nagyapa úgy szökkent két lábra, hogy a vér is meghűlt bennem.

- No, öcsém, ott a vad!

Nofene, erre már én is ugrottam. Lestem, mint a taknyos kölyök, akkora volt bennem az izgalom.

- Ilyet még nem értem - folytatta nagyapám - a vakérig elmerészkedett.

És akkor láttam meg. Egy őz állt a vízparton és ivott.

- Itt az alkalom Miklós! - Nyomta a kezembe a puskát. - Most lőj! Ez a te éjszakád lesz gyerek!

Álltam, kezemben a fegyverrel tétlenül. Nem akartam én ma este állatot ölni, végképp nem őzet. Sajnáltam. Ahogy tipródtam, megreccsent az ág a lábam alatt. A vad megneszelt. Felkapta a fejét a vízből és hátranézett, egyenesen a szemembe. Néztünk egymásra, a lábam remegett. Éreztem, ahogy a torkomban ver a szívem. Néztem két nagy szemébe, céloztam. Aztán magam sem tudom, hogy miért meghúztam a ravaszt.

- Eltaláltad fiam. Láttad mekkorát ugrott?

Öregapám hamarjában szaladt is a megsebzett vadhoz. A puskát lassan leengedtem, a lábaim összerogytak. Valami súlyos kő nehezedett a szívemre. Öltem. Hát mégis megtettem. Öregapám büszkén hozta a vállán az őzet. Eredeti küldetésünket elfelejtve hazafelé vettük az irányt. Még nagyobb csendben kullogtam utána, mint ahogy odefele. Gyötört a bűntudat, hogy elvettem egy ártatlan állat életét. És a tekintete, a tekintete örökre belém égett. A pincéhez érve öregapám tette a vaddal, amit ilyenkor tenni kell. Nem voltam kíváncsi rá, nem akartam látni.

- Nesze, igyál! Ez jót fog tenni - nyomta a kezembe nagyapám az üveget.

Meghúztam. Égetett, mint a bűn és lassan végigjárt mellkasomban.
Lélek vesztve ültem odakint magamban, amikor nagyapám kiáltozni kezdett:

- Miklós, Miklós! Gyere fiam, ezt látnod kell!

A hangja vérfagyasztó volt, hát ugrottam azonnal. Belefeledkezve önmagamba, gyorsan ott teremtem a felboncolt vad mellett.

- Ez az állat beteg volt Miklós, nagyon beteg. Ette már a rossz seb. Nagy fájdalmai lehettek szegény jószágnak! - Nagyapámnak elcsuklott a hangja, pedig kemény embernek ismertem világ életemben. - Ezért merészkedett el a vakérig fiam, meghalni vonult el.

Az öreg nézett rám, mintha mindent értene. Az én fejemben pedig csak kavarogtak a gondolatok. Talán az az éjszaka mégis az én éjszakám volt. Igazat mondott nagyapám. Ha a faluét nem is, de a saját farkasomat megleltem.
6934
vbniki - 2020. július 06. 13:33:53

Látom,már nyilvános a szerző.Így megköszönhetem gyönyörű szavaitokat!

Ölellek benneteket

Rose

6643
szikra60 - 2020. június 06. 15:52:56

Kedves Tollforgató! Nagyon szép volt ez a történet, őszintén meghatott. Szeretettel gratulálok! Éva

6542
ritatothne - 2020. június 06. 08:48:57

Nagyon olvasmányos, szép történet volt.

Szeretettel: Rita

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.