Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.16. 17:30
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Lendvay Erika: Megvalósult álom. 3/2. rész.

3.

Anikó –mivel nem mutatkozott tehetségtelennek hozzá- írni kezdett. Cikkeket különféle internetes felületre, verseket, egyéb dolgokat. Mikor mi jutott ép eszébe…
Egy nap rászánta magát, hogy blogot is ír. Naponta megosztja gondolatait a nagyvilággal.
Az őszi eső gondolkodásra késztette. Az Internet jó lehetőség. Vannak társkereső felületek… regisztrált is 1-2 ilyen felületen, és igyekezett megtanulni az új oldalak kezelését. Hátha itt toppan be… valaki, aki…
Hetekig jöttek-mentek körülötte az emberek. Barátságokat kötött, értékes beszélgetések is elindultak… de komolyabb semmi.
Az interneten kívül azonban megmozdult a férfivilág. Naponta kapott bókokat, halk és kevésbé halk megjegyzéseket…
Ma az íróasztalán hegyekben tobzódó papírhalmot próbálta elkoptatni. Kopogtak az ajtón.
- Tessék!
- Szia! Bejöhetek? –dugta be a fejét egy, az épületben, de másik cégnél dolgozó régi ismeretlen ismerős.
- Persze, gyere csak! Legalább nem ezzel kínlódok itt, addig se –mutatott a papírhegyre.
- Egyedül vagy? Tudunk pár pillanatot egyedül beszélgetni?
Csend lett. A meglepetés csendje. Anikó agyában cikáztak a gondolatok, mit akar Tőle Dávid?
- Persze, beszélhetünk. –leültette a férfit, és a tárgyalóasztal túloldalán, vele szemben elhelyezkedett. Közel könyökölt hozzá, fejét így két kezén támasztva meg. Szemében a meglepettség kíváncsisága tükröződött.
- Tudom, hogy a férjed… nem érdemel meg Téged! Tudom, hogy nem vagy boldog! S tudom… annyi kifogást, érvet lehetne felhozni… Rég figyellek. S csak áhítozom utánad! Küldj el, nevess ki, vagy tégy, amit akarsz, ma reggel, borotválkozás közben eldöntöttem, eléd állok, és megkérlek: végy végre férfi számba engem!
Újra csönd lett. Dávid szólalt meg.
- Anikó! Végy engem férfiszámba végre! Kérlek!
Anikó elmosolyodott. Felállt. Átlépdelt Dávidhoz. A féri hátra dőlt a széken, Anikó egészen közel hozzá, szinte szó szerint a térdeinél nekitámaszkodott háttal az asztalnak. Belenézett a férfi szemébe, mosolya egyre nagyobbra nőtt, szemében huncut fény csillant.
- Jó!

Csodás lehetőségnek tűnt. A randevúk sokasodtak. Ám számuk növekedésével az érzelmi érdeklődés a férfiban hanyatlott.
Egy reggel Anikó, a tükörbe nézve elhatározta: most én állok Dávid elé. Ez így nekem nem jó, és nem kell!

Az épület előtt összefutottak. Anikó köszönt, majd halkan annyit mondott:
- Beszélnünk kell!
S elsietett a férfi mellett.
Dávid 5 perc sem telt belé hívta. Megbeszélték, kinn az épülettel szembeni kávézóban találkoznak.
Anikó beérve nem ült le.
- Menjünk ki innen, kérlek! Ne itt!
A közeli park fái már ismerősként köszöntötték a lányt. Egy pad állt az öreg, bölcs fenyő alatt. Oda telepedtek le. Amint leült, fel is pattant a nő, és leguggolt a férfival szemben, kezeit a térdére tette.
- Dávid! Szép volt, jó volt, de már sok is volt ennyi!
A férfi arcára kiült a döbbenet. Néhány pillanatnyi feszült csend következett, melyben egymás szemét fürkészték csöndesen.
- Nézd, tudod, hogy az érzelem hiányzik az életemből. Amikor elém áltál, nagyon megleptél! S kedves voltál. Érdeklődő. Nyílt, és mindenre kíváncsi, mi velem történik. Nem tudom, mikor fordult át… ma már a telefonjaink is csak arról szólnak, mikor bújunk össze. Mára ez nem több, mint csak szex, és más semmi. S nekem ez így kevés! Tudom, biztos vagyok benne, neked semmiféle terv meg nem fordult a fejedben velem kapcsolatban…
- Ez mind igaz… -a férfi hangja hallhatóan remegett.
- De…?
- Ez az! Azt hiszem, nem tudok olyat mondani…nincs de…

A park alatti pad ma emlékként begyűjtött itt egy útjukat kétfelé folytató szerelmespártól származó búcsúcsókot… egy utolsó, hosszú, fájdalmas ölelést.

4.

Anikó ott tartott, már semmit sem ért. Nem akart gondolkodni, hinni, remélni… Bár, az a remény erősen éltette mindennapjaiban, hogy jön valaki, betoppan, és érzelmeket kelt, amikre maga is érzelmekkel válaszol.
A figyelmének elterelésével foglalatoskodott. Így belevetette magát újra az Internet világába. Blog, és az egyik, megszeretetett társkereső felület.
Nem hitt abban, hogy itt társat talál… ám jókat beszélgethetett, és eltöltötte a gondolkodás helyetti idejét.
Egy nap belebotlott egy cikkbe. Kedvenc színészének szakításáról írt egy netes pletykalap. A kép… elvarázsolta. Nagyokat sóhajtott.
Néhány nap alatt szerelemes tinivé vált. Munkahelyi gépén a háttérkép is, a képernyő-kímélő is ez a színész volt. Elkezdett mindent begyűjteni Róla. S időnként csak ült hosszú, végtelenre nyúló tízpercekig, és igyekezett a fotó szemébe ásni magát…
- Tiszta hülye vagyok! 30 évesen itt csorgatom a nyálam, egy elérhetetlen álom-pasi után, akiről még azt se tudom, valójában nem-e valami erősen bunkó, nárcisztikus egyén…
Ám 2 óra múlva eldöntötte, igazából nem is volna lehetetlen… korban összeillenének. Még magasságban is jó…

Innentől kezdve napjait átitatta ez az örökre-elérhetetlen, mégis olykor megvalósulhatónak tűnő szerelem. Ebben élt. Tudta jól, valahol ez menekülés is, egyfajta mély álomvilágba, a valóság elől. Most mégis oly jó volt lubickolni ebben!

Persze közben valami csak piszkálta belül… az internetes társkereső oldalra naponta belépett, és ott lógott, olvasgatva, csevegve órákat. Eldöntötte, tudatosan nem keres! A keresőbe ő nem ír paramétereket, s nem válogat a jelöltek között így. Adatlapját igyekezett egyedivé tenni. Kihasználva a felület lehetőségeit. Sokat írt. Hangulatot keltett. Videók linkjeit tette be. S hangoztatta is, érezte is: „aki kell, rám talál!”

Levelek, érdeklődések jöttek is. Szép számmal. Valóban úgy lett. Minden napra jutott újdonság… s minden napra jutott kedves szó… Így teltek el a napok… álomködben, egyre messzebb sodródva talán a valóságtól…

5.

Sándor. Több dolgot végiggondolva oda jutott, megoldást az Internet hozhat. Ahol lehet kép nélkül, egy keresztnév, becenév mögé bújva ismerkedni.
Félt is, bízott is: lehet úgy, hogy hosszú beszélgetésekben érzelmeket elindítva csupán egy kellemes kiegészítőként jelenjen majd meg a mosoly a hölgy ajkán, mely a híresség felismerésének szól? Próbálta győzködni magát. Így lesz! Lesz ilyen! Tudta, türelem, és sok bosszúság addig is.
A saját adatlapjára nem sokat írt. Úgy gondolta, kell az a régi, férfiakban felelhető vadász-ösztön szikra… hogy Ő keres! A prédát maga szemeli ki, és kicsit talán még küzdeni is kelljen érte. Így esett volna lelkének jól.
S módszeresen az adatlapok nézegetésébe kezdett. Keresett egyedi megoldásokat, különleges megnyilvánulásokat. Egészen belejött a felület kezelésébe. Így el kezdte a fórumot is olvasni. Itt szigorúan tartotta magát ahhoz, hogy csak olvas, hozzá sosem szól.
Kinézett magának egy-egy hölgyet, és napokat töltött azzal, minden hozzászólásukat megkeresve, elolvassa: ezzel kapva valamelyest képet róla.
Ilyen előzmények után próbált egyedi leveleket írni, így szólítva meg azt a hölgyet, akit máris kissé ismerni vélt…
Sok eredménye nem volt… de minél nehezebbnek, lehetetlenebbnek bizonyult, valami belülről annál jobban hajszolta… „ne hagyd abba! Keress még! Keress!” S e belső hangra hallgatott…

Egy nap megpillantott egy adatlapot. A szemét sem tudta elvenni róla. Máris, a vibráló monitoron keresztül, mintha melegség áradt volna szét, körülölelve, megölelve őt…
A kép, egy csendélet. Egy pohár bor, egy szelet kenyér…
„emelem poharamat Rád, ki itt jársz, kedves olvasó”
ezen első mondatok után a megteremteni kívánt hangulat magával ragadta… elsodorta…
egyre többet és többet adott magából ez a csodaszép gondolatokkal előálló lélek! A szavak, idézetek, videók: mind-mind elmesélt valamit…
Úgy érezte csodát, igazi nagy csodát talált!
Kedvencnek jelölte, így mozgását követheti, és könnyebben rátalál.

Másnap első dolga volt a frissen kedvencnek felvett –egyébként nála egyetlen kedvencként szereplő- adatlapot újra olvasni. Kedves mosollyal vette tudomásul, tegnaphoz képest a lap bővült. Egy újabb videó link…
-Tehát mindig frissítgeti, ha valami alakul, formálódik benne… -szólt, szinte alig hallhatóan, önmagának.

Elolvasott Fórumbeli hozzászólásokat. Meg is állapította, hihetetlen sokat áraszt e lény itt magából…
Éjjel tudott újra visszaülni. Nap közben végig a túloldali, máris mély élmények hatása alatt ábrándozott…
4,5 órán át olvasta, habzsolva egyre jobban, mit Róla, a számára ismeretlenül is nagyon ismerőssé válóról talált…
S máris úgy érezte, tudja, ki az! Finom nőiességében biztos volt! Kisugárzásában szintén. Úgy gondolta, ez a nő az a nő, aki ha belép valahová, ott azonnal felemelkedik minden tekintet, és mindenki szívesen veszi, hogy Ő, a csupa nagy betűs Nő… megérkezett.
Az is világos lett, össze kell ám szedje magát! Nem írhat egy ilyen nőnek valami olyasmit, hogy „olvastalak, tökre élveztem, nem bánnám, ha beszélgetnénk!”
Ha igazán hatást akar gyakorolni, akkor ide bizony valami egészen hatásos dolog kell! Valami, ami jobb, több, minden eddigi egyedi levélnél! Valami, amivel egy érzékenyen kifinomult léleknek eláll a lélegzete… amire felkapja a szemöldökét, szélesen elmosolyodik, és azonnal választ akar írni… de legalábbis jó kedvvel ízlelgeti, kóstolgatja a sorokat, mint egy pohár jó fajta szép, régi bort… s melynek bársonyát örökre emlékébe vésve magába olvasztja… vérévé teszi.

-No, barátom! Feladtad magadnak a leckét! De rendesen… -szólt ezen töprengve, a tükörbe nézve önmagához.

Szívében máris a vadász édes, vadat meglátó, felcsillanó öröme… A szép, nemes vad megvan… most már rajta múlik!

Írta: Lendvay Erika
298
keni - 2009. július 19. 10:39:48

Kedves Erika !


-- Te aztán egy igazán nagy mesélő emberke vagy, aki nagy változatosságban, és feszítet tempóan adod szemünk elé a szebbnél - szebb összeillő, mozaiksorokat....

-- Képiesen, és finom gyöngédséggel írsz, hiszen Te magad is egy ilyen érzékeny, és érzéki nő lehetsz, mint főszereplőd....

-- Leírtál egy szép kalandott, ami elég hamar lefutott, és szépen egy pad tanújaként le is zártad...

-- Elkezdtél egy újabb vadászatot, ami nem éppen női dolog, de a "cél szentesíti az ezközt", és beindítottad vele, - az elvált színészt...
-- Történeted inned folytatódik majd tovább...
-- Én meg várom a nagy meglepi csodát, és a találkozást...

-- Csak írd nyugodtan tovább, mert én vevőd vagyok rá!


-- Szeretettel !

Kenéz István Smile / -keni -

555
Lea - 2009. július 15. 09:32:47

Timóca!
Köszönöm!
a hibák előkeresésének örülnék..... komolyan!!!!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.