Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Libricz Maja: A mackók hiába várnak

„Köszönöm írónő, puszi…”

Eme három szóval, - amelyet több mint egy hónapnyi szünet után írtál, - felidéződött bennem a tavaly ősszel megtörtént csoda. Amit kettesben éltünk át.

Gyönyörű nyárias őszi idő volt, a fák már arany, piros, barna színekben tündököltek. Mégis ragyogóan sütött ránk a nap. A madarak vígan énekeltek, élvezték azt a csodát, amit csak tavasszal, a természet ébredésénél szoktunk érezni. Te hívtál, én boldogan rohantam, mint egy szerelmes kamasz az első randevújára. Kicsinosítva, frissen és üdén, mosolyogva és magabiztosan, hogy - még 37 évesen is - tetszem neked, akit már évek óta ismerek. Ismertelek, mint az egyik barátnőm akkori élettársát. Talán mondhatom, mint egy kedves férfiismerőst. Akkor is sokszor és jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, viccelődtünk. Ott még nem is sejtettem mi lesz néhány évvel később. Hogy az életben valaha is úgy fogunk találkozni, mint férfi és nő. De így lett, és lelkemben őrzöm azóta is azt a szívet melengető napot. Találkoztunk és már nemcsak a nap mosolygott, hanem mi is mosolyogtunk. Sőt, mint két idétlen kamasz vihogtunk a reggelink elfogyasztása közben az egyik bevásárlóközpont éttermében… Miközben vígan lakomáztunk megbeszéltük az élet jó és rossz dolgait, ki-ki elmesélte mi történt vele amióta nem hallottunk egymásról. Nagyon jó érzés volt veled úgy beszélgetni, mintha sosem váltunk volna el. Mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Pedig az igazság az, hogy mindketten megjártuk a poklok-poklát. Jómagam egy nagyon csúnya váláson, pereskedésen, te pedig egy fájdalmas szakításon vagy túl. Szavaidból ítélve máig sem felejtetted el az akkori életedet, hiába is szeretted volna. Ittuk egymás szavait és úgy tűnt, sohasem fogynak el a mondandóink. Már ott az asztalnál éreztem valamit, mert a szemedbe nézve láttam a sok csalódást, lemondást. Vágyakozást egy újabb boldogságra...
Éreztem, hogy a mi találkozásunk nem lehet a véletlen műve. Nem lehet, hogy egy néhai kedves ismerősöm emlékére íródott verseim, amelyeket könyvként már a magaménak tudhatok, ne érjenek célba.
Mikor rám néztél, a szemed bánatos volt, annak ellenére, hogy vicceket meséltél. Tudtam, ez egy romantikus ember érzelmekre vágyódó tekintete. Legszívesebben megöleltelek volna (ami nem váratott magára túl sokáig). Az úton a meglepetéscélunk felé, végig beszélgettünk zenéről, filmekről, romantikáról. Aztán amikor a karod véletlenül az én karomhoz ért, rajtam villámcsapásként futott át, hogy mi egy pár is lehetnénk. Ekkor lágyan végigsimítottam karodon és te mélyen a szemembe néztél, ahelyett, hogy az utat figyelted volna. Ez a pillantás még ma is bennem él, és a hideg futkos a hátamon tőle. Útközben egy benzinkútnál megálltunk, amíg elintézted a tankolást, én mélázva hallgattam a lágy zenét, ami most itt szól: Kitaro…
Aztán jöttél, mosolyogva, büszkén, férfiasan, és egy nagyot sóhajtva visszatértem a valóságba.
Mellém huppantál és kérted a kezemet. Kinyújtottam, és tettél bele egy marcipán szívet.
Vajon miért?
Miért nem egy másfajta csokit? Mert tudtad, erre vágyom, egy kis kényeztetésre, egy kis simogatásra, amit a lelkemnek adsz, adhatsz.
Köszönöm!
Gyönyörű őszi táj suhant el mellettünk, ahogy kiértünk Budapestről. Szebbnél szebb színekben pompáztak a fák, bokrok. Imádom a természetet. Lassan elhaladtunk a gödöllői királyi kastély mellett, és eszembe jutott, hogy ez a hely is az egyik kirándulási állomásunkként szerepelt. De most tovább mentünk, szeltük a kilométereket. Egyszer csak megálltunk, kiszálltál egy kapunál, és belépőjegyet vásároltál. Ez is egy mókás jelenet volt, amin utólag is mosolyra húzódik a szám. Ugye emlékszel rá?

Ekkor megláttam, hova is hoztál. Ez a medvefarm! Egy olyan hely, ahol a senkinek sem kellő medvék és farkasok találtak otthonra. Ahol az állatok természetes körülmények között élnek, és olyan közelről láthattuk őket, mintha egy élő természetfilmet néznénk. Ezeket, az állatokat a hatóságok kobozták el magánemberektől a nem megfelelő tartási körülmények miatt. Voltak közöttük olyanok, akik színészként keresték kenyerüket, aztán amikor eljárt felettük az idő, már senkinek sem kellettek. Kivéve persze a park alapítóját. Itt készítettek nekik szállást, menedéket. Veresegyházán. Itt élhetnek egymással, vagy éppen egymás ellenfeleként, hiszen néha nagy harcok is előfordulhatnak, mert így döntik el, ki a vezér közöttük.
Néhány fénykép készítése után kéz a kézben sétálgattunk, ölelkezve jártuk körbe az egész birtokot.

„Gyönyörű az őszi táj,
Maja Gyulával sétál.
Kéz a kézben andalogva,
puszilkodva, simogatva…
A medve farm lakóit nézik
egymás közelségét élvezik.
Gyula és Maja boldogok,
együtt tölthetik e csodás napot.”


Gyönyörű fenyőerdő, és tölgyes szegélyezte a farmot, amely még festőibbé tette a tájat. Ennek ellenére, mi csak egymással törődtünk, élveztük a másik közelségét. Végig nevettük az egész délutánt, bohóckodtunk. Amikor megláttuk az egyik farkas megtépázott bundáját, elgondolkoztunk, hogy mi folyhat itt, akár az élelemért is.
Közben meg-megálltunk, és szád a számhoz ért lágyan, érzékien. Csókoltál, szorítottál, mintha sosem akarnál elengedni. Amikor egy hosszú forró csók után rám nézve azt mondtad: „Majácska engedd, hogy szeresselek! Szerethetlek? Nagyon tudnálak szeretni!” A meglepetéstől szólni sem tudtam. A szívem vadabbul vert, a lélegzetem zihált, a szám kiszáradt és a szemem könnyben úszott. Boldogan bújtam hozzád azt kívánva ez a perc sose múljon el. Sohase eressz el, sohase felejts el. Mindig ez a boldogság vegyen körül, mindig velem legyél. Azt mondtad, felejtsem el a múltat, a sok rosszat, a sok szenvedést. Most már a boldogság jön, mert megérdemlem.
Jó érzés volt újra nőként bújni hozzád, aki melegséget, megnyugvást adtál nekem. Jó érzés volt hallani, ahogy a szíved neked is egyre vadabbul dörömböl testedben, és ez a lüktetés csakis miattam volt. Szinte azt mondhatom szerelmes lettem beléd egy szempillantás alatt.
Tervezgettünk, álmokat kergettünk, és boldogok voltunk. A maciknak volt-e köszönhető vagy a tájnak, vagy a gyönyörű őszi napnak... de csodás érzés volt valakihez – ha csak egy pillanatra is - tartozni. Felejthetetlen! Miután elindultunk és elköszöntünk a farm kedves bundás lakóitól, még megálltunk egy röpke időre a tó partján, ahol öleltük, simogattuk és csókoltuk egymást, attól félve, talán ezek az ölelések máskor már nem fognak megtörténni.
Szerettem volna tudni, hol laksz. Szerettem volna veled menni. Azt mondtad: „ha elviszlek magammal, többé már nem engedlek el”.
Még a szemed is könnybe lábadt. Azt hittem őszintén mondtad! De sajnos most már látom, kár volt ezeket a szavakat olyan korán kimondanod. Nagyon beleéltem magam, hogy végre megint igazán boldog lehetek.
Beléd szerettem, és azt hiszem, még mindig szeretlek! De nagyon fáj a szívem, mert a mackók hiába várnak minket?...
Boldogok lehettünk volna…

Nagyon szép festői történet,
Melyben isteni dolgok történtek.
Szép volt az idő, szép volt a táj,
Sok-sok mackó visszavár.
Vigyünk nekik lépes mézet,
Állj elém, én mögéd lépek.
Ha visszafordulsz, csak
Akkor láthatom csillogó szemed,
Köszönöm, hogy foghattam
Mind a két kezed.


Írta: Libricz Maja
298
keni - 2009. július 22. 17:23:19

Drága - Jó - Majácska !


-- Sajnos csak most jutottam ide Hozzád, mert egyszerre csak egy helyen lehetek....

-- (Látod már megint fenn van 16 vers, az előbbiekkel épp, hogy csak végeztem---)

-- Nos egyetlen szuszra végigittam az elém tolt írásod italát.
-- Az elején még illatos, és édes, üdítő volt, de hajtottam lefelé tovább, - egyre keserűbb lett, mint a medvveepe, de kiittam mégis a kedvedért mégis az egészet.

-- Látod itt vagyok - nem haltam bele, mint aholgy Te se! - Hála Istennek ! -

-- Fájdalommal töltötted meg a végére a szívemet, mert ekkora csalódás még egy medvének is sok lehet.

-- Azt ajánlom - máskor ne menj ilyen medvénem még a közelébe se...

-- De azt se sajnáld, hogy őszinte voltál, és szererelembe bújtál, hiszen nem tudhattad, mi lehet bármiből...

[quote]*Mert soha nem tudhatja meg az, - mi a szerelem, aki egész életében csak árnyakat ölel...
*[/quote]

-- Örülök, hogy kinyitottad a szíved kapuját akkor is, és most ezzel az írással is.

-- Ez a második írásod, amit olvasok Tőled, de máris azt hiszem, legalább olyan jó leszel prózában, mint eddig versben, sőt alig várom a következőt, mert bizonyítékot szeretnék arról, hogy ez neked bejön... sőt jobban megy...

-- Ugyanakkor fogadd meg Eszter - kedves, és jószándékú tanácsait, kérj tőle segítséget bátran, hiszen Ő írásokban - valódi profi !
-- Nagyon jó volt olvasni prózában Téged, mert lendülettel, logikusan, és gördülékenyen, valamint képiesen írsz....

-- A környezet, és a személyek bemutatása - sokszor fontos egy-egy írásban...

-- Várom hogy újabb prózád itt is megjelenjen...

-- Hiszek a Te szerencsédben, mert van mit kiirnod magadból, még ha nem is így közvetlenül...

-- Bízom ezen - tehetségedben is, és biztatlak, hogy bátran írj, csak pihentesd egy kicsit - mielőtt véglegesíted... A próza már csak ilyen...


-- Végtelen szeretetemmel - virtuálisan öllellek - lágyszívű- jó - Majám !
~~~~~- keni - SmileSmileSmilePfft

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. július 22. 09:28:59

Kedves Eszter!

Dehogy haragszom...
sőt örülök, hogy te voltál az első, aki ide mert írni a debütáló írásom alá.
Valószínű igazad is van... ez egy szép őszi emlék...
Egyébként a végén a vers, Gyula írása...
Köszönöm és szép napokat kívánok!
Maja

499
magyareszter - 2009. július 22. 07:26:01

Kedves Maja!
Továbbra is az a véleményem, hogy szépen fogalmazol. Ez egy szerelmes levél szerintem, amit megmutattál nekünk. Köszönjük a bizalmat, nem is élnék vissza vele!!! Annyit mondanék, hogy ebből a Gyulából tizenkettő egy tucat, aki fél az érzelmeit felvállalni, illetve a másik érzelmei iránt felelősséggel tartozni. Szóra sem érdemes pasi. Ez természetesen csak az én meglátásom.
Te mély, őszinte érzelmeid feltártad, ennyire talán nem is szabad. Mikor ír az ember, természetesen kiadja magát, hiszen akár egyes szám első személyben mesél, akár nem, egy kicsit mindig benne van a történetben. Most ez abszolút Rólad szólt, nyilván Te is tudod, hogy tovább kellene lépned.
Remélem írsz Honvágy címmel az augusztusi Tollforgató versenyre, hidd el sokkal több értelme van. Említetted Leila írásánál, hogy a Te lányod is ír, vagy kezd írogatni.
Mi például nagyobbik fiammal, ha írunk valamit, elsőként egymással olvastatjuk el, ezután sokszor javításra kerül, mert nagyon megbízunk egymás véleményében és megfogadjuk azt, persze viták, vélemény különbségek is előfordulnak, de az belefér. Van ahol együtt zenél a család, sportol, akármit csinálnak együtt, az csak jó lehet, már maga a közös érdeklődési kör, az egy hullámhossz. Tinédzser lányoddal, mint "barátnők" tehetnétek ezt. Smile

Nagyon kérlek, nehogy megharagudj, ha esetleg helyenként nyersen fogalmaztam volna. Lányom 36 éves, ezeket a dolgokat én már messziről nézem.

Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.