Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.23. 21:59
Töröltem az egyik feltöltést Tibor.

2019.07.23. 16:38
Józsi ! A monsoon c. vers kétszer lett feltéve,kérlek törőld az egyiket Köszönettel Tibor ( Mirage )

2019.07.23. 14:05
Ragyogó, szép napot! In Love

2019.07.23. 12:54
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.23. 08:51
Szép napot kívánok mindenkinek!!!

2019.07.23. 07:05
Jó reggelt Mindenkinek Smile

2019.07.23. 07:04
Kedves Józsi! Köszönöm szépen a feltöltést! Szép napot kívanok: Kata Smile

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 00:47
Kedves Babu, Marika! Köszönöm a jókívánágotokat és Szeretettel köszöntöm a többi Magdolnát Kellemes hetet és jó éjszakat kívánok, Magdi

2019.07.23. 00:14
Jó éjt, szép álmokat kívánok mindenkinek! Heart - Léna Magdolna

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Gősi Anna: HONVÁGY - MÁSODIK TÖRTÉNET - 2. helyezett (2009. augusztus)

A vonat elindult. A kerekek egyre gyorsabban forogtak a szerelvény alatt, a táj már csak elsiklott az ablak előtt. A nap még csak most kelt fel, első sugarai beragyogták a régi berendezésű és tipikusan „vonatszagú” vagont.
A vasút mellett erdő húzódott, fái még harmattól nedvesek voltak, s a napfény vidáman játszott a vízcseppeken.

Egy idős néni üldögélt egyedül a szerelvényen. Hosszú útra készült. Nagy pakk volt nála, kabátját a kezében szorongatta. Ruházata hagyományhoz illő volt, népies szoknya és finom kis kabátka volt rajta.
Egyszer csak nyílt az ajtó, a néni hirtelen odafordult, hogy vajon ki lehet az. A kalauz volt.
Egyenruháján egyetlen folt sem akadt, frissen vasalt volt az inge, s a magas, zömök férfi arca bátorságot sugallt a néninek.
- Jó napot!- köszönt a kalauz.
- Üdvözlöm fiacskám.
- Van jegye néni?
- Természetesen – a néni kinyitotta táskáját és kutatni kezdett benne. Nem kellett sokáig keresni, a jegy hamar a kezébe akadt.
Átnyújtotta a papírt , az ellenőr ránézett s biccentéssel jelezte, hogy minden rendben van.
A papíron az állt, hogy a vonat Németországból indul és Hegyeshalom a végállomása.
- Ha nem gond, asszonyom, leülnék ön mellé. Tetszik tudni lejárt a munkaidőm és én is Hegyeshalomba megyek.
- Üljön csak fiacskám, engem nem zavar, legalább lesz kivel társalognom ezen a hosszú úton. Kalauz úr, megtudja mondani nekem, hogy még mennyi idő az út?
- Persze - a férfi az órájára pillantott - még tíz órányi út áll előttünk, de ha jól gondolom, Ön már jó ideje utazhat, nemde? És ha megkérhetem, szólítson Ferinek.
- Rendben Feri, én meg Rózsi néni vagyok. ÉS már egy napja zötykölődök ezen a masinán. Maga mért megy Magyarországra, ha szabad kérdeznem?
- Ott élek, a határ mentén. Csak jobb itt dolgozni, megéri. Hetente egyszer megyek haza a családomhoz, vagyis pontosabban anyámhoz. Ő nála élek… még. De néni, maga merre megy? Nem akarom megbántani, de a maga korában nem veszélyes egy ilyen hosszú út?
- Bizony, veszélyes, de ha az embernek célja van Ferikém, mindent megtesz érte. Valamikor egy bölcs ember mondta: A cél szentesíti az eszközt.
- Bizony, ez így van, de Önnek mi célja van Magyarországon?
- Nekem az a hazám, én ott születtem és ott éltem. A férjem is ott élt, és ott van a sírja is. A gyermekeim igen kicsik voltak, mikor az apjuk eltávozott közülünk, utána pár évvel kellett Németországba mennünk. Nem akartunk, de tudod Ferikém, a politika sokszor tett és tesz tönkre életeket, családokat, településeket és léteket. Velünk is ez történt. Nem kérdezték, hogy akarunk-e menni, menni kellett. Azóta kint élek a gyermekeimmel és az unokáimmal. Nekik már az a hazájuk. A szülőföldjük. De én sose fogok oda úgy visszamenni , mintha haza mennék. Én most megyek haza.

A néni szemébe könny futott, ráncai összerezzentek, táskájába kezdett keresgélni. Zsebkendőt keresett.
- Parancsoljon, zsebkendő. - a férfi egy hímzéssel díszített kendőt nyújtott át.
- Köszönöm.
- Tudja Rózsi néni, én nem sokat tudok erről az időről. De belátom, hogy szörnyű lehet, amikor az embernek át kell rendeznie az életét, el kell költöznie.
- Az volt. Én mosonszolnoki lakos vagyok… vagyis voltam, de a szívem örökké ott él.
- Rettenetes.

Időközben az ég beborult, az eső csöpögni kezdett. Már dél felé járt az idő. A néni előpakolt a táskájából valami papírt. Kicsomagolta azt, s a finom borításból szalonna, kenyér és némi paprika került elő.
- Vegyen Ferikém, egyen nyugodtan!
- Köszönöm, van szendvicsem, fogyassza csak el egyedül! Jó étvágyat!
Mindketten falatozni kezdtek. A vonat egy folyó partján zakatolt. A víz finoman fodrozódott ahogy a lágy tavaszi eső felkavarta a hullámokat.
Egy darabig csendesen ültek, de mindketten ugyanarra gondoltak. Vajon tovább beszéljenek a néni életéről, vagy ne?! A csendet a néni törte meg.
- Tudja Feri, sokan azt mondták, hogy az élet mindig megy tovább, és hogy fogjam fel úgy, hogy ez csak egy kaland. És…hogy majd valamikor jobb lesz.
- ÉS nem lett?
- Nem. Az idő múlásával a sebek begyógyulnak, de a sebhelyek örökké megmaradnak.
- Szóval, Önnek is vannak ilyen sebhelyei?
- Vannak. Több mint kéne. Ott éltem le életem legszebb éveit. Gyermekként „Szolnok” utcáin futkároztam, a bányákban fürödtem, később ott házasodtunk össze az urammal, majd ott születtek a gyermekeim. A barátaim, a családom….mindenkim ott volt. Az anyám és apám sírja is ott van, a férjemhez –és persze hozzájuk megyek most is, mint miden évben kétszer.
Elmegyek, s ott vannak ismerőseim, náluk éjszakázom, aztán majd jövök haza.
- Értem. De a néni nem fél a vonaton éjszakázni?
- Attól nem. Sok mindentől nem félek. Egy dolog van, fiam, de attól rettegek.
- MI az? Ha szabad tudnom,…de tudja mit? Csak akkor mondja , ha ez nem tép fel régi sebeket Önben.
- Fiam. Az én sebeim annyiszor szakadtak az élet során, hogy egy már ide-oda. Szóval ….én csak attól félek... hogy német földbe halok meg. A férjem és a családom is itt nyugszik, én se szeretnék másutt.
- De Rózsi néni! A gyermekei akkor hogy látogatják meg önt?
- Az nem fontos fiam. Ők majd a lelküket küldik látogatóba.
- A néni nagyon bölcs. Az évek, vagy talán a sok szenvedés tette ezt önnel?
- Az élet fiam. Amíg tűzbe nem nyúlsz, addig nem tudod, milyen ha megéget. Amíg vízbe nem mész, meg nem tudod mondani, hogy jól úszol-e vagy nem. Érted Feri?
- Értem Rózsi néni. – a férfi kitekintett az ablakon. - nézze csak! Átértünk a határon! Magyar földön vagyunk!

A néninek nem kellett kétszer mondani ezt. Sántított ugyan, de felállt, s kinézett az ablakon. A vonat lassított, majd elhalad a nemzeti zászlóval jelzett határ mellett.
- Érzi, Feri?
- Mit?
- A levegőt. Mennyire más. Szabad és örök .
- Az Rózsi néni. Szabad és örök s ami a legfontosabb, boldog.

A vonat lassított, majd megállt. Az ablakon kitekintve szántóföldek tárultak az utazók szeme elé. Régi, beton állomás, rajta felirat: HEGYESHALOM.
- Azt hiszem, Rózsi néni, most elválnak útjaink. De egyet megtanultam Öntől, az ember legyen bárhol, akár önként, akár önkéntelenül a Haza mindig visszavárja. S ha a lábán már nem tud jönni, a lelke hazarepül, s otthon marad egy darabig. Csak egy percre csukom be a szemem, s ott vagyok, ahol akarok.
- Fiam. Ezt nagyon bölcsen mondtad! Kérlek, segíts leszállni a szerelvényről!

A férfi lesegítette az idős hölgyet, a peronon elbúcsúztak. A néni megkönnyezte a búcsút, majd átszállt a másik vonatra. A férfi a másik irányba indult. Elváltak útjaik.

- Személyvonat indul Hegyeshalom - Csorna útvonalon! A szerelvény minden állomáson és megállóhelyen megáll! -
A hangos bemondó jelezte a vonat indulását.

Mikor elindultak, a nénit boldogság öntötte el. Vágig az ablaknál állt, s csak nézett a messzeségbe, a szántók, a legelők, oly ismerősek voltak neki. Mintha semmi sem változott volna.

A vonat megállt. A néni kikászálódott a vagonból, s megállt a peronon. Percekig csak állt, s nézte a táblát az állomás épületén. MOSONSZOLNOK. Egy szó, de többet ér mindennél. Hozzá kapcsolható a haza, a szeretet, a boldogság, az élet, s az értelem.

Később elindult a szokásos útvonalon. Tervei szerint először a vendéglátó családhoz ment volna, de úgy érezte, jobb ha előbb kimegy a temetőbe.
Útközbe mindent jól megfigyelt. A fákat, a virágokat , a házakat, a gyerekeket, a járó-kelőket. Olyan ismerős és mégis idegen volt neki minden.

Pár perc múlva kiért a temetőhöz. Lenyomta a kapu régi, fa kilincsét, s az nyikorogva kinyílt.
A köves úton botorkált előrefelé. A férje sírja egészen hátul volt. Mire hátraért, egészen elfáradt, s nagyon furcsán érezte magát.

- Szervusz Pista. – köszöntötte a néni magában a férjét - én vagyok az, Rózsi. Itt vagyok. Eljöttem hozzád. Tudod nagyon hiányzol. Idefele találkoztam egy fiatalemberrel- csak mesélt és mesélt férjének az asszony, nem csoda, hiszen egy éve nem járt itt, sok mindent közölnie kellett.

Miközben mesélt, nagyon rosszul érezte magát. Elsápadt, s szédült. A temető kiürült, sötétedett. A baglyok huhogni kezdtek, a tücskök még ciripeltek, a szél finoman járt a magas fák között.
A néni egyszer csak a szívéhez kapott, erős görcsöt érzett, majd elesett, sóhajtott még párat, majd örökre lecsukta a szemét.

Másnap reggel egy falubeli talált rá. Azonnal hívta az orvost, aki sajnos már nem tudott segíteni neki.
Szívroham. Ezt állapította meg a doktor.

Pár nappal később, ugyanitt frissen hantolt föld fogadta az érkezőket. Gyászoló barátok és ismerősök gyülekeztek, mint Németországból, mint a faluból.
A fogadó család feje, Szabó bácsi mondott beszédet.
A sorok között halkan sírogattak a nénik, a fejek lehajtva figyelték a köveket, s csak az utolsó mondatra figyelt mindenki.
„ Ő is ezt akarta volna, egyetlen álma volt, magyar földön született ember, magyar földbe nyugodjon”…

2009. 07. 14.

Írta: Gősi Anna
298
keni - 2009. augusztus 12. 16:18:39

-- Kedves Tollforgató ! --


Nem is tudom mit írjak erre a történetre, mert tetszett is meg nem is....
Sajnos be kell vallanom, hogy sokkal szigorúbb vagyok a bírálatokban ezeknél a pályázati írásoknál, mert mindig mást, és többet várok, - bár a téma adott....

Mindegyikben találok valami törekvést, valami nagyon akarást, ami aztán közhelyekbe megy át.
Ebben például a nemes hazaszeretet szép motivációjával operálsz..

A te történeted, ha nem is mindennapi, de ismerve a történelmet igen sokakkal megtörtént, és talán még ma is, bár egyre fogynak az ilyen szomorú sorsra szánt eberek...

Hosszabbra sikerült - szerintem a kelleténél, mert ezt drámaibban, és tömörebben is meg lehetett volna írni..
Ugye a kevesebb néha több, de Te mindent bele akartál tenni - ebbe a történetbe,hogy ütősebb legyen.

A vége szomorú, de valóban várható volt az ilyen végkifejlet, ha az ember nagyon ragaszkodik valamihez.

Tímea hozzászólásában írtak is talán fenti indokaimat támasztják alá...

Azt hiszem erre a versenyműre sem fogok szavazni, kevés nekem ez, - ahhoz...

~~ Bocsánatodat kérem szigorúságomért, de aki versenyez, azt jobban veszik górcső alá ... - és én is csak ezt tettem.. ~~


-- Tisztelettel ! --


Kenéz István Wink Disappointed / - keni -

230
Torma Zsuzsanna - 2009. augusztus 03. 13:28:52

Kedves Tollforgató!
Én is csak egyetérteni tudok az előttem szólóval. És még csak annyit, hogy ha Rózsi néni helyében lettem volna, vagy lennék, én sem bánnám, ha így halnék meg, és természetesen: hazai földben.

Üdv.: Torma Zsuzsanna

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.