Lendvay Erika: Reggeli (2009. augusztus)

Egy teljesen átlagosnak induló nyári reggel volt. A kisváros központjában, a mindig hangulatos kisvendéglő teraszán szinte minden asztal foglalt volt.
A lány sokat járt ide. Szerette ezt a helyet. Ma is itt reggelizett. Omlettet kért, és persze kávé gőzölgött előtte, amit a pincér, őt meglátva, már kérés nélkül hozott. Ennyi csak kijár már egy törzsvendégnek. Miután leült szétnézett, és az jutott eszébe, pontosan olyan most ez a kép, mint a filmek szokásos nagyjeleneteiben.
Kíváncsian találgatta, immár magában mosolyogva, ki milyen karaktert alakíthatna egy filmben… avagy a filmeken kiművelődött elméje alapján kit milyen embernek gondol… Szabadnapos volt ma. Így nem sietett. Megérkezett az omlett, amit a pincér szavak nélkül letett elé, kiürült kávéscsészéjét pedig elvitte. A nap már most meleget ontott a világra, de még a lágy reggeli szellő, vagy csak a megszokások okán nem érződött túl forrónak a levegő.
Elkezdett enni. Semmilyen ételt nem szeretett hidegen, sőt, igazából mindent forrón evett…
Közben az egyik asztaltól felállt egy idős úr – amolyan igazi, régi vágású gentleman; ez látszott legalábbis róla - és lassú komótossággal elhagyta a teraszt. A pincér odalépett az immár megüresedett asztalhoz, és elkezdte rendbe tenni azt.
Saját életének kusza dolgai kezdték kalandozó gondolatait lefoglalni. Nehezen kecmergett ki a legutóbbi lelki válságból. Igen, mi más: szerelmi bánat. Talán nem is igazán volt még túl rajta, de már ezt próbálta erősíteni magában. Nem tudta megérteni miért, hogyan történhetett így. Millió kérdés zakatolt a lelkében azóta is, de válaszokat hiába várt, nem kapott. Újra és újra átgondolta magában a történteket, hátha így rálelhet valamiféle okra, amit eddig nem vett észre, valamiféle intő jelre, melyre figyelnie kellett volna, ám nem figyelt rá…
Hirtelen toppant az életébe a férfi, s azonnal összevillantak, az első találkozáskor. Sosem hitt a szerelem első látásra verzióban. Kinevette, naivnak hitte barátnőjét, amikor az folyton-folyvást erről álmodozva beszélt, a csupa nagy betűs álom-szerelemről… s lám, milyen is az élet, egyszerre csak saját maga is megtapasztalhatta: létezik az érzés. Sosem gondolta, hogy ilyet valóban átélhet ember. S főleg, hogy ő!? Azt pedig még kevésbé, hogy ez a csoda csalóka, gyorsan megkopó illúzióvá válik, mindössze néhány hét alatt. Olyan szépen indult… rózsák, romantika, lelki harmónia… Úgy ölelte őt az a férfi, mint még soha senki azelőtt… pedig – és ezt nem is tagadta - sosem élt egy apácaéletet…
Sándornak azonban más múltja volt. Gyakorlatilag élete egyetlen nő körül forgott azelőtt. Azzal a lánnyal élt le bő egy évtizedet. Házasság, gyerek, egyéb igazán életszerűen komoly, hétköznapi dolgok azonban nem valósultak meg közöttük. Kapcsolatuk így addig az egyetlen megtapasztalt boldogságot jelentette a férfinak. Veszekedések, szétköltözés lett a dologból. Majd futottak ugyan még egy értelmetlen kört, ám az egész kis város, s benne minden ismerősük úgy könyvelte el, ez a kapcsolat végleg zátonyra futott. Rózsa mellett tűntek is fel újabb és újabb alakok. Így telt el, külön utakon járva fél év. S ekkor bukkant fel Sándor életében ő.
Derült égből villámcsapás. Mindkettőjüknek ezt jelentette… így érezték… Nem számítottak egymásra. S eltelt egy hét, majd még egy, és lassan kezdték elhinni: mindez nem csak holmi csalóka, hosszúra nyúlt álom, melyből izzadva, ziháltan ébredünk fel reggel, hanem maga a valóság. Ám Rózsát valaki felvilágosította róla – bizonyára egy igazán édes kis jóakaró -, hogy Sándor életében feltűnt egy nő, és igen sokat látni őket együtt. Rózsa lenyomozta a helyébe lépett nőt. Az informátor Sándorhoz közeli személy lehetett, lévén hogy igen aprólékosan sikerült minden kis létező dolgot összeszednie róla… illetve a kettőjük közötti intim részletekről is képet kapott… Így történt meg, hogy ezt követve egy este felhívta Sándort a régi élettárs. Elmondta, halott az új kapcsolatáról, és ennek okán szeretne beszélni vele. Fontos dolgokról. Igen fontos dolgokról.
Sándor nagyon nem kéretve magát elment a régi lakásba, beszélgetni. Két nap múlva azzal hívta fel új szerelmét, hogy baj van. Nagy baj: Rózsa visszahívta, és nem tehet róla, de adni akar maguknak egy újabb esélyt.
Hiába volt minden érv.
Csak ült, potyogtak a könnyei, holott azelőtt szinte sohasem sírt. Próbált magyarázatot találni, de nem tudott. Nem volt tiszta számára az sem, hogy igazából Sándor annak idején miért is hagyta ott Rózsát. Kérte a férfit, mondja el mi történt; hogy tisztábban láthasson, hisz ennyivel azért mégiscsak tartozik. Ám sem magyarázat, sem a múltban történtek felfedése nem érkezett meg a férfitól.
Belenyugodni nehezen tudott abba, hogy így járt. Nem is értette, hogyan nem vette észre, hogy Sándor még mindig Rózsát szereti! S azt sem igazán értette, Rózsa miért most bukkant föl. Végül oda jutott, hogy magában a következőképp rakta össze a történetet:
Sándor családja szerette Rózsát, és mindkét család úgy könyvelte már el, hogy ők egyszerűen összetartoznak. Sándor valóban jó egzisztenciát jelentett Rózsának. A kapcsolat – majdnem mindegy is, miért - zátonyra futott. Rózsa, ha szerelemes már rég nem is volt, tudatában volt annak, hogyan tarthatja sakkban a férfit, illetve mivel kötheti igazán magához. Mindaddig, míg Sándor látványosan utána epekedett, Rózsa nyugodtan élhette életét. Ám Sándor húga nagyon nem nézte jó szemmel az új sógornőjelöltet, s mikor úgy kezdte látni, bátyja bizony komolyan szemet vetett rá, és nem csak holmi alkalmi ágyasnak akarja, felvilágosította Rózsát. Nem is volt nagyon nehéz dolga. Sándor megbízott benne, mindent örömmel ittasan mesélt el Mónikának. Azt gondolta, megbízhat benne, igen jó testvérek ők, és valóban boldognak szeretné őt látni a család. Mindegy kivel, és mindegy hogyan, csak boldog legyen.
Ám ezt csak Sándor gondolta így. Mónika és Rózsa régi jó barátnők. S mindketten úgy gondolták, azért Sándor mégiscsak Rózsához tartozik. Rózsa is akkor kezdte igazán azt érezni, hogy ez a kapcsolat elveszhet, immár általa nem irányíthatóvá válik, mikor Sándor másik nővel kezdte el tervezgetni a hétköznapjait.
Sándor bábu volt, Mónika és Rózsa bábuja, de szerencsés, mert ennek ellenére azért boldog ember is. S igazából oda jutott, hogy legyen csak boldog Sándor – bár egy életen keresztül mások játékszere lesz így, ha később sem vigyáz -, s majd csak megtalálja egy jó kapcsolat még őt is.
Itt tartott gondolataiban, amikor észrevette, hogy a vele szemben megüresedett asztalhoz, neki háttal, leült egy lány. Nem is látta, mikor és hogyan került oda. Végignézett rajta, és megállapította, hogy egészen csinos. A szoknya, melyet viselt, jól el lenne az ő ruhatárában is. Igaz, ilyen felsővel ő nem viselné. Az omlett elfogyott. Nem volt még kedve elmenni innen. Jól esett itt üldögélni. A kis város szívében, csacsogó ricsajban, mégis egyedül.
Gondolta, akkor most hagyja kissé kibontakozni polgárpukkasztó énjét… rendelt egy üveg bort. Fehér, félszáraz bort. Reggelihez nem szokás, egy nő pedig általában vöröset, abból is édes fajtát inna, mentségére legyen mondva, valóban szerette a félszáraz fehér borokat. Bár nem volt túl nagy borszakértő. Feltűzött haját lebontotta, és megrázta, hogy hosszú fürtjeit lazán viselhesse tovább. A pincér a borral megérkezett. Felbontotta, és öntött belőle az öblös pohárba. Hosszú ujjaival végigsimította a pohár peremét, majd lassan felvette az asztallapról a poharat. A fény felé tartotta, majd beleszagolt. Olajosan cseppenőnek látta az aranyló nedűt a megdöntött pohár falán. Járt időnként borkóstolókra, s a szakszerű borkóstolási rituálé tudattalan mindennapi igénnyé vált benne, ha bort ivott. Belekóstolt. Jól esett neki a hűs korty. Szájában azt az ízt érezte, melyet várt. S egész testét kellemes érzés járta át. Felébresztette érzékeit a kedvencé vált ital, és a hozzá szokatlan időpont…
Ekkor a szomszédos asztalhoz, melyhez nemrég ült le neki háttal a nő, sietve ült le egy magas férfi. Szikár alakja odavonzotta tekintetét. Kedvelte a magas férfiakat. Majdnem elejtette kezéből a poharat, amikor felismerte az érkezőt. Hiszen a férfi az unokatestvére volt. A nő azonban nem annak várandós felesége. Ritkán érezte úgy, hogy mások életébe bele óhajtaná dugni az orrát, most azonban kezdett felháborodni. Talán a bor… vagy a meleg?
A szemközti asztalnál a két ember egyre intimebb mozdulatokat tett… Nem bírta tovább. Kezében a pohárral felállt, és a szemközti asztalhoz lépett.
Unokatestvére, akivel szinte egy idősek voltak, eddig észre sem vette őt. Vörössé vált arcszíne, majd lesápadt, és dadogva kezdett bele valami magyarázat félébe… nem értett, és nem is akart érteni belőle semmit sem. Ekkor fordította tekintetét a nőre. Hiszen kíváncsi volt, Laci kivel is csalja meg gyermeküket váró, fiatal feleségét. S ekkor rákerült a sor a megdöbbenésben. A hölgy, aki neki eddig háttal ült, Rózsa volt. Észrevétlen indult el kezéből a pohár, és csilingelve tört össze a mozaikkockás teraszburkolaton. Az üvegpohár szilánkokká válásának hangja összemosódott a belőle felszakadó nevetéssel. Nem tudott uralkodni magán, de igazából nem is akart. Szót sem ejtve lépett el az asztaltól, s ült vissza a sajátjához. Odaintette a pincért, elnézést kért az összetört pohárért, s újat kért helyette.
A nevetés arcán lassan egy apró mosollyá szelídült, s gondolataiban csak egyetlen mondat visszhangzott még sokáig:

A filmeket kitalálók az életet akarják utánozni, felülmúlni; ám az életnél jobb forgatókönyvíró nem létezik. Hiszen az élet utánozhatatlan módon hihetetlen…

Írta: Lendvay Erika
555
Lea - 2009. augusztus 27. 11:38:18

Nagyon szépen köszönöm Nektek!!!!

298
keni - 2009. augusztus 20. 16:30:33

÷÷ Kedves Erika ! ÷÷

-- Ez aztán az igazi három, négy, ötszög, már nem is bírtam követni a történetbeli szereplők összevissza kuszaságait....

-- Egy biztos, - tapasztaltam magam is, hogy egy nő mindenre képes, ha észreveszi, hogy nem az ő elképzelései szerint mennek a dolgok... pld.. lásd fenti írást...

--De a férfiak sem csupa angyalok, - már várandós korukban, - megcsalják kedvesüket, sőt hivatalos feleségüket is, mert ugye ebben a világban annyiféle kapcsolat él, és létezik egyik a másikba vándorolván...


-- A történetet példaértékű, és mindenkinek jó lesz odafigyelni nem csak a mozifilmekben, - hanem az élet rendezte forgatókönyv írókra[/i] és írónőkre is...

-- Jó kis írást olvashattam...

-- [i]Szerető - Tisztelettel ! --


Kenéz István / - keni - Surprised

555
Lea - 2009. augusztus 09. 13:04:17

Zsuzsa, fel sem tűnt, hogy rontottál!
Magam is sietésben, jó volna elolvasni mindent, és közben a hétköznapi teendők is elöntenek...
Ám örülök ennek a bőségnek!!!!
Köszönöm a véleményt, örülök, hogy találtál benne örömöt!

230
Torma Zsuzsanna - 2009. augusztus 06. 14:19:15

helyesen: "minden zsák megtalálja a foltját",..
hiába: a gyorsaságom mindig a minőség rovására megy, mint már többször is említettem.
De nagyon el vagyok maradva - 3 hetes - az olvasással, és muszáj sietnem! Ez szolgáljon mentségemül!

Üdv.: Torma Zsuzsanna

230
Torma Zsuzsanna - 2009. augusztus 06. 14:17:10

Kedves Lendvay Erika!

Először nem tudtam, mi fog kikerekedni a történetből, de aztán örömmel konstatáltam én is hogy lám, "minden zsák megtalálja a folját", és ahogy naívan mindig remélem: mindenki megkapja méltó jutalmát és büntetését!
S valóban igaz, hogy "az életnél jobb forgatókönyvíró nem létezik.!

Gratulálok a történet megírásához. Igen csak tanulságos nőknek és férfiaknak is egyaránt!


Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

555
Lea - 2009. augusztus 04. 16:09:23

Kedves Timóca!
Igen, érdekes felismerések ezek ... örülök, hogy tetszett, és köszönöm!!!

555
Lea - 2009. augusztus 02. 10:37:16

Kedves Eszter! Nagyon köszönöm!!! Igen, sokszor azt gondoljuk, amit a szappanoperákban látni: olyan nincs is! Pedig bizony az élet képes még csavarosabb helyzeteket, történeteket produkálni....

499
magyareszter - 2009. augusztus 02. 08:52:57

Kedves Erika!
Nagyon tetszik írásod! Az utolsó mondatod alapigazság...
Az ember már-már azt mondaná szappanopera, pedig az élet írta.
Nagyon ismerős a szituáció, mikor a párkapcsolatban élő - akár férj, akár feleség - nem becsüli társát. Megromlik a helyzet köztük, s persze megjelenik a harmadik. Abban a pillanatban fontos lesz, aki másnak is kellene, megindul érte a hajsza.
Láttam már, hallottam már feleségeket mindent bevetni, nagyobb kaliberü Pl. rákos vagyok, belehajtok a kocsival a Dunába, stb. dolgokkal próbálkozni, vagy csak egyszerűen következetesen, módszeresen piszkálni a másikat, nehogy boldoguljon. Már régen elváltak, eszébe sem jut a másik, de egyrészt a birtoklási vágy, másrészt a "ha nekem ne jó, neked se legyen", magyarul "dögöljön meg a szomszéd tehene is" beindul. Bizony még akkor is, ha saját maga is csal. Az irigység, a rosszindulat borzasztó betegség. Sokan szenvednek benne.
Ezek jutottak eszembe írásodról.
GRATULÁLOK!
Sok szeretettel Eszter Grin

555
Lea - 2009. augusztus 01. 16:15:42

nah, máris el vagyok szörnyűlködve magamtól... a volt szó duplázásával kezdek az elején, csúnya szóismétlés...
az első 2 mondatban javításra szorulok... elnézést!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.