Lendvay Erika: Most

Sok szürkén elfutó hétköznap próbáltam kiragadni magam a robotból, és csodálkozni tiszta kisgyermekként a világra… hogy a csodát a létben észre vegyem, szeme nyitott legyen rá! Lelkem nyitott maradjon.
Így vártalak.
Rég vártalak.
Tudtam, a sors ajándékait nem adja könnyen! S azt is tudtam, a legnagyobb csodák váratlan formában, váratlan időben, váratlan módon érkeznek…
Szívemben izzott a vágy, hogy végre átöleljelek!
Puszta léted már maga a csoda…
Kinyílt a szürkeség fátyla… elérkezett az az örök idők óta rajongva, esdeklőn kért pillanat, mikor Rád csodálkozhattam.
Hiába minden tapasztalat, hiába a felnőttkornak titulált megélt idő…
Minden porcikámban remegés, izgalom, tűz láva-keveréke sajgott… hangodra remegő hangom válaszolt…
Kérni, akarni bármit? Oh, nem merek! Óhajtok csak, csendesen…
Adni akarok, hömpölyögve, mint egy szüntelenül áradó, nagy folyam! S ha ezt elfogadod, már boldogság a létem!
Puszta léted, s hogy itt állsz előttem: már ajándék!
A szemeidben láthatott egyetlen perc, mely engem tükröz vissza, s egyben rám ragyog… életemet boldoggá teszi!
Árnyékként éltem meg a létet… s szemed bogarában önmagam angyalként fedezem fel, a látvány meglep, részegít, felemel… s szinte érzem, ahogyan valóban: fényem felragyog! Hiszen én általad vagyok! Neked vagyok! Érted vagyok!
Mondhatnád -joggal- alig ismerjük egymást…
Van, akivel leélsz egy életet, mégsem ismered… soha! Legfeljebb sejted!
S van, létezik, ki egyetlen első rezdülésével máris hihetetlenül ismerős… szemének fénye simogat, levegővétele füledben dobog… szíved megérinti, ha semmit nem is mondd! Egy mozdulata vágyat kelteni képes…
Ittléte, Veled csendessége megszüntet teret, időt…
Elfeleded, ki vagy… honnan jöttél… mik a terveid holnapra…
Minden jelentéktelen játékszerévé tűnik a világnak, jelentéktelen porszemévé életednek, s minden figyelmed, vágyad, óhajod rá irányul… kezed kinyújtod… s bármit kapsz, minden apró, óvatos mozdulat ajándék! Ajándék, mit úgy fogadsz el, mint éhező a kenyérmorzsát, mint sivatagban bolyongó az égi délibábot!
Öleled. S csak egy kell: ez a perc, sose múljon el!
Ez a most örökké tartson!
Véget ne érjen!
Szél el ne fújja… vagy fel ne ébredj!
S bőre nyirkos forrósága a valóság talaja…
Könyörgő-boldog két szeme tekintetednek büszke fókusza…

Írta: Lendvay Erika
555
Lea - 2009. szeptember 21. 10:01:48

Köszönöm nektek! Valóban nem volt célja több, ennek az írásnak, mintsem egyetlen pillanat érzelmeit megragadni...
Sok dolog, bármily alaposan elcsépelni igyekeznek is, méltó helyére emelhető -így remélem!

499
magyareszter - 2009. augusztus 13. 05:29:59

Kedves Erika!
Szerintem is léteznek ilyen érzések, csak azt hiszem, mi nők inkább bevalljuk, mint a férfiak. "A kiragadott pillanat elragadhat." Remélem meg tudjuk élni az ilyen pillanatokat, át tudjuk adni magunkat ennek az érzésnek, ha megtalál minket, még ebben az érzelem nélküli világban is, ami pont nem a nagy érzelmekről szól.
Írásodhoz gratulálok!
Sok szeretettel Eszter

686
T Pandur Judit - 2009. augusztus 13. 00:07:22

Kedves Erika!
A szerelem költővé teszi még azokat is, akik nem hajlamosak az írásra. Hát még azokat akik hajlamosak rá!
Sajnos nehéz dolga van mindenkinek aki az áradó érzelmeket ki akarja fejezni. Pont a szeretet kifejezéseit koptatják agyon a szappanoperák, a reklámok. Sajnos, a szavak jelentésváltozása egyre gyorsabb. Nemrég csak a romantikus regényekben, filmekben voltak ilyen szavak:"boldogító érzés" "önfeledt pillanat" "legnagyobb öröm" " a szeretet ajándéka" "legtöbb, mi az életben adható". Most meg dőlnek a reklámokból ezek a kifejezések. Értéküket vesztve harsognak a fülünkbe.
Most Te megmutattad, hogy ennek ellenére lehet szépen kifejezni a beteljesült boldogságot.
Én nem érzem valószínűtlennek. Mint a címe jelzi, ez egy pillanat hangulata, "Most" érzel így. Igen létezik ilyen pillanat, ilyen áradó érzések.
Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.