Libricz Maja: Egyszer volt szerelem... - 1. helyezett (2009. szeptember)

Prológus!

2008.09.05.-én délután két órakor a metrón utazva megcsörrent a mobilom. Felvettem ugyan, de a nagy zajtól nem hallottam semmit. Vagy talán már nem is volt mit hallanom? Én persze beszéltem az illetőhöz, hogy később hívjon vissza, de ez nem történt meg. Mint egy héttel később kiderült Ő volt, aki keresett, de már nem tudott beszélni, valószínűleg csak a hangomat szerette volna hallani. Utoljára. Aznap este örök álomra szenderült az én múzsám, kedvesem, szerelmem. Ákos, csak 42 éves volt. A végzetes kór elragadta tőlem, mielőtt szerelmünk beteljesedhetett volna. Sosem találkozhattam vele. Sosem láthattam könnytől vagy mosolytól csillogó szemét. Nem érezhettem férfias illatát, és még az utolsó óráiban sem foghattam a kezét, fejemet imára hajtva. Ez volt nekünk elrendelve. Találkoznunk kellett, hogy az interneten keresztül egymást támogassuk, segítsük, és hogy egymásba szeressünk, aztán pedig zokogjunk, mert sosem érinthetjük a másikat. A sors így akarta, mert ez által váltam íróvá. Ha Ő nincs, én nem írok, és nem jelenik meg a könyvem...
Köszönöm!

Tavaly februárban húgom kisfiúnak adott életet, akit Marcell Noelnek hívnak. A családom nagyon boldog. Én meg magányosan keresem az igaz szerelmet. Utolsó kétségbeesésemben regisztrálok egy társkereső oldalon, ahol jobbnál jobb partnereket találhatnék. De válogatós vagyok. Hiszen az évek folyamán megjártam már a helyes, sármos pasikkal. Az ilyen külső tulajdonságokkal rendelkező férfiak többnyire bohém, mozgalmas életet élnek. Nekem pedig romantikára, szeretetre, kényeztetésre lenne szükségem. Persze nem kimondottam szexpartnerre. Mert ilyet sokat kaphatnék. Nekem nagyon fontos, hogy beszélgetőtársam is legyen, amellett, hogy szeretget, becézget, nőnek tart, tisztel és őszinte hozzám. Mert a hazugságok előbb vagy utóbb úgyis felszínre kerülnek.
Egyik este vadul villog egy ikon a számítógépemen, ami azt jelzi, hogy valaki szeretné megtekinteni a képeimet. „Ákika”- 42 éves budapesti úriember, aki társat keres. Persze megadtam neki az engedélyt. Miután megnézett magának – tetszettem neki, - elkezdtünk levelezni. Sokat beszélgettünk, próbáltuk megismerni egymást, már amennyire ez lehetséges az interneten keresztül. Nap, mint nap vártam a perceket, amit vele tölthettem. Aztán néhány napos csend. Nagyon rossz érzés kerített hatalmába, pedig szinte csak levelezőtársak voltunk. Rettegtem, hogy baja történt. Féltem, hogy megbántottam valamivel. Hiányzott, mint méhnek a nektár.
Hirtelen megcsörrent a mobilom, és tudtam csakis ő lehet. Megkönnyebbültem. Még sosem hallottam a hangját. Igazi mély, férfias hang szólt hozzám édesen, bájosan, kedvesen. Beleborzongtam. Olyan volt mintha itt állna a hátam mögött és a nyakamat csókolná.
- Majácska! Berlinben vagyok, üzleti úton. Körülbelül két hét múlva megyek haza és akkor találkozunk. Hozok neked egy nagy csokor vörös rózsát, és elborítalak
csókjaimmal. Átölellek és soha többé nem eresztelek el.
- Már alig várom, hogy karjaidba vessem magam, - feleltem. „Oh! Istenem, add, hogy így legyen!”-gondoltam.
Úgy éreztem magam, mint Csipkerózsika, aki felébredve álmából, a herceget látja maga mellett.
Azután többnyire cseteltünk és webkamerán tartottuk a kapcsolatot. Mindig felgyorsult a szívverésem, amikor láttam bejelentkezni. Már akkor édesemnek, életemnek hívott.
Álmodoztunk.
Ábrándoztunk, a jövőt tervezgetve.
Megkérdezte milyen vágyaim, álmaim vannak. Felsoroltam néhányat, köztük, hogy szeretném látni a tengert, szeretném, ha boldog család venne körül és egészségben, békében élnénk, amíg csak lehet. Neki a morajló tenger nem álom, hiszen bármikor kiruccanhat bárhova. Üzletember révén sok szép helyen megfordult már, sok szép nővel találkozott, élte gondtalan férfiúi életét, mégsem alapított családot. Nem is nagyon értettem mi fogta meg bennem. Sokat mesélt a szüleiről és a két nővéréről, akiket nagyon szeretett. Fiatalon pap akart lenni – az egész családja nagyon vallásos - de aztán a sorsa, vagy a férfi volta, inkább a női nem felé vonzotta. Talán így volt jó? Ha nem így történik, most nem írom le ezt a történetet. Nagyon szerettem vele beszélgetni, mert éreztette velem, hogy igenis nő vagyok Kedves, aranyos, vonzó, kívánatos és belevaló csaj…
Szívünk tájékán az enyhe bizsergés azt jelezte valami alakulgat közöttünk. Bár ez csakis a személyes találkozás után derülhetne ki. Mert az egy fontos pillanat lehetne az életünkben. Egyik nap egy csodás videót kaptam, Ima a szerelemről címmel...azóta egy a mi imánk:

„szeretlek, csak szeretlek,
a mennyben és a földön is, legyen szent a te neved!
mint mindennapi kenyerünket úgy add magad nekem,
most és máskor is!
jöjjön el az én országom,
ahol szerethetlek téged,
hiába szeretsz mást, s ő is akar téged,
legyen meg az akaratom,
itt lenn a földön
mert én szeretlek akkor is,
ha már nincs miért
ha már nem kell senki kölcsön.
ha már tudják, ha már
tudhatják mások is,én belehalok tudom, de mégis de
még akkor is, mert szeretni kell lemondva , szeretni kell várva
összekulcsolt testek izzadt nyomorával.
pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én,
jó volna úgy, ahogy szeretnéd még,
ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba,
ne álljunk a gödör szélén tehetetlen sírva,
pedig meg fogok halni, s te nem értettél semmit,
meg fogok halni, mert nem tudtam adni, nem tudtam adni, csak ennyit.
nem tudtam mondani, amit kellett volna,
csak akartam élni, neked játszani,
játszani nem félni.
játszani neked a reggelt, a nap első sugarával,
a reggelivel, melyet ágyba hozok annak, ki kedvesem eljátssza.
ahogy a földön, úgy a mennyben is
te szeretsz mást,de én szeretlek téged!
hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted
te nekem vagy, de ugyanúgy másnak
Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva!
messze vagy, de legyek bárhol is...

szeretlek csak szeretlek akkor is még akkor is.
szeress vigyázva, ne szeress bántva.
szeress, mert a látszatnak könny lesz egyszer ára.
borzas szerelmünket ki fésüli újra?
hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra?”

Ámen



Akkor még nem értettem a valós mondanivalóját ennek a gyönyörű szövegnek, amit a Kormorán együttes is megzenésített. Ma már tudom. Ő már akkor sejtette, hogy a mi szerelmünk sosem fog beteljesedni. Sohasem fogunk kéz a kézben, összebújva sétálgatni a Duna parton.

Közben érdekes dolgokat hallottam a barátaitól. Míg külföldön tartózkodik, átalakíttatja a fürdőszobájában lévő pezsgőfürdős kádat. Erről óhatatlanul egy erotikus jelenet jutott az eszembe. Gyertyafénynél, habok között, halk zene mellett, pezsgőzve egymásnak szenteljük figyelmünket. Milyen csodás lenne. Ő és én, vágytól izzó testtel felfedezőútra indulnánk egymás erogén zónáin.
Mesélt arról, hogy vett egy kis házat - Becsehelyen – boros pincével és szőlővel, amit majd mi fogunk rendben tartani. Hétvégenként, mikor mindenki a telekre siet, mi is kapálgatunk, szőlőt metszünk, kötözünk, szüretelünk. Aztán együtt kortyolgatjuk a gyümölcs zamatos italát. A gyermekeimet úgy kezelte és beszélgetett velük, mintha a sajátjai lennének. Kisfiam, aki örökmozgó, lelkesedve hallgatta, hogyha hazajön Ákos, akkor meccsekre fognak járni. Felnézett rá. Hitte ő is, én is, hogy ez így fog történni. Szüksége lett volna egy igazi apára, aki példaképe lehetne, akire felnézhetne,tisztelhetne.
De az élet ennél sokkal kegyetlenebb. Zordabb. Szomorúbb!
Májusig nem tudott hazajönni. Üzleti dolgai nem úgy alakultak. Én rendületlenül küldtem a verseimet, némelyiket felolvastam a telefonba is. Azon mindig elsírta magát, és bántotta nagyon, hogy nem tud hazajönni. Ilyen az én formám. Vajon ez sem a véletlen műve? Ennek is így kellett lennie? Csak a Jóisten tudja.
- „Miért is lenne nekem egyszer szerencsém ebben az életben - gondoltam.
- Miért van az, ha valakit megszeretünk, az elérhetetlenné válik számunkra?”
Aztán, mint derült égből a villám, becsapott a baj. Infarktust kapott. Vizsgálatokra járt, majd kórházban kezelték. Itthon remegtem, imádkoztam Istenhez, hogy gyógyuljon meg, és jöhessen haza hozzám, hozzánk - a családjához. Szeretetről, hitről, reményről kezdtem verseket írni. Próbáltam a leveleimben biztatni a pozitív gondolkodásra, hogy ez által könnyebben gyógyulhasson. Hittem benne, Istenben, az angyalokban. Hittem a szerelem erejében. Azt mondják, hogy rossz után a jó következik. Sajnos ez nálunk fordítva történt. Csontrákot állapítottak meg nála. Sokáig nem is tudtam. Aztán meg napokig zokogtam. Nem értettem miért a jó emberekkel történik ilyesmi. Miért van az, hogy édesapám, és a halva született kisfiam után, az éppen megtalált szerelmemet is el kell veszítenem. Unokanővérem tanítása jutott eszembe:
- Valami jó születik a rossz dolgokból is. (ezt eddig sosem tapasztaltam, vagy nem figyeltem rá.)
Arra csak később jöttem rá, hogy igaza van. Mert utólag kiderült, minden rosszban van valami jó is.
Ákost – aki mélyen megérintette nemcsak a szívemet, hanem a lelkemet is-különböző kemoterápiás kezeléseknek, sugarazásnak vetették alá, ami eléggé megviselte szegénykémet. Egyre ritkábban tudtunk beszélni, akkor is olyan érzésem volt, mintha állandóan búcsúzkodna. A szemem állandóan kisírva, ezt nagyon nem szerette. Mindig kérte, hogy mosolyogjak, nevessek. Neki ez adott erőt a következő kezelés elviseléséhez. Nagy fájdalmai között néha felhívott telefonon, de sajnos nem tudtam megállni, hogy ne sírjak. Még ő vigasztalt engem. Próbáltam felkutatni különböző gyógymódokat, italokat, gyógyszereket, amik segíthetik a gyógyulását, vagy a rákos sejtek képződését meggátolják. Még egy körlevelet is végigküldtem a barátaimnak, ismerőseimnek azzal a céllal, hogy imádkozzunk érte együtt.
Augusztusban édesanyáméknál nyaraltunk Vas megyében.
Mindig boldogan megyek haza. Rátót,ez a kis falu marad örökre az otthonom. Hiába sodor az élet bárhova.
Itt jutott a tudomásomra, hogy Ákos legjobb barátja, István kiutazik hozzá, mert látni akarta. Amikor ezt megtudtam, megszerveztem, hogy jöjjön le anyuékhoz, és miután nekem nem engedte, hogy elmenjek hozzá, úgy gondoltam küldök neki valamit, amit csak én tudok… Kinyomoztam Ákos nyakméretét és készítettem fagyöngyökből egy szép nyakláncot. Írtam egy szép versikét, amit képeslapra másolva elküldtem neki. Mellé tettem még egy kis csontból készült keresztet, és egy szív alakú gyertyát. Kértem a levelemben, hogy a gyertyát gyújtsák meg és gondoljanak rám, akkor velük leszek lélekben.
Kicsit szomorú voltam, hogy nem mehetek ki, hiszen minden vágyam ez volt. De megértettem őt, hogy nem szeretné, ha így látnám lefogyva és kopaszon, mivel a kezelésektől a haja is kihullt. Mikor kiért a barátja hozzá olyan gyenge volt az én Ákosom, hogy még a nyakláncot is segítséggel tudta feltenni. István elmondása szerint végig rólam beszéltek, az ajándékom boldoggá tette. De már nagyon beteg volt.

Szerettem volna mellette ülni és fogni a kezét. Szerettem volna elbúcsúzni tőle. Talán neki is könnyebb lett volna azzal a tudattal elköszönni ettől a világtól, ha mellette van, aki szereti, akit szeretett. Utolsó leheletéig simogattam volna az arcát, kezét, együtt imádkoztunk volna. Szerettem Őt teljes szívemből! Sohasem fogom elfelejteni! Soha!
Nyugodjon békében!

Halálának egy éves évfordulójára ( 2008.09.05.)

2009.08.26.

Írta: Libricz Maja
490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 11. 12:18:56

Drága Keni!!!!

Nagyon köszönöm neked a két idézetet, mindkettő találó és ismert. Köszönöm, hogy mindig itt vagy kéznél és mellettem... A karmát- ki tudja- átéltem-e már... sosem lehet tudni...
De mindig bízom a jóban...

Szeretettel: MajaSmile

298
keni - 2009. szeptember 11. 10:04:39

--Drága Jó Maja !

-- Én már ismerem ezt a szomorú történetedet, olyannyira, hogy szóban nem is tudok írni - Hozzád semmit -róla,,,,

-- De ide igézek neked két közhelyes idézetet, amiben a lényeget, - remélem felismered,,,,

[small][quote]

*MINDIG AZ A PERC A LEGSZEBB PERC
MIT MEG NEM ÁD AZ ÉLET
AZ A LEGSZEBB CSÓK
AMIT EL NEM CSÓKOLUNK

MINDIG AZ AZ ÁLOM VOLT A SZÉP
MELY GYORSAN SEMMI LETT
AMIT TÖBBÉ MEG NEM ÁLMODUNK
...
S MEGMARAD A FORRÓ VÁGYUNK
MINT EGY FÁJÓ SZÉP EMLÉK
AMI FÁJDALOM MÁR ÖRÖKKÉ BENNÜNK ÉL...*[/quote][/small]


Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

[small][quote]*LÉTEM HA VÉGLEG LEMERÜLT,
KI IMÁD TÜCSKÖT, HEGEDŰT?
LÁNGOT KI LEHEL DERES ÁGRA?
KI FESZÜL FÖL A SZIVÁRVÁNYRA?
LÁGY HATÓ MEZŐVÉ A SZIKLA-
CSÍPŐKET KI ÖLELI SÍRVA?
KI BECÉZ FALBAN MEGREKEDT
HAJAKAT, VERŐ EREKET?
S DŐLT HITEKBŐL KI ÁLLÍT
KÁROMKODÁSBÓL KATEDRÁLIST?
LÉTEM HA VÉGLEG LEMERÜLT,
KI SZERETI A KESELYŰT?
S KI VISZI ÁT FOGÁBAN TARTVA
A SZERELMET A TÚLSÓ PARTRA ?
*
[/quote][/small]

-- Az életed egyik rosszabbik felét, talán már megélted, mint karmádat, - de a második fele még minden lehetőséggel előtted áll....

== Kívánom Neked, hogy a beteljesülő - igaz szerelmet is rövidesen megtaláld !! ==


~~ Én hiszek abban, hogy ez is meg fog történni Veled... ~~


- keni - voltam , mindeddig és eztán is - melletted !

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 09. 11:47:29

Kedves Viola!!!

Nem bántasz ezzel... tudom milyen vagyok és igazad is van.. de én ilyen vagyok... többnyire... el kell magam foganom ilyennek.. és ha jön egy "megértő társ" azt szívesen fogadom... addig is jól érzem magam, amennyire ez lehetséges. A szombati hajókirándulást végig táncoltam. Nagyon jó volt. Puszi. MajaSmile

277
farkas viola - 2009. szeptember 09. 10:17:21

Kedves Maya!
Csak, hogy tudd: már rég elolvastam, gondolkoztam és képtelen voltam eddig írni hozzászólást. Most sem terhellek sok szöveggel. A leírás nagyon jó, de a tartalom?
Nos, ez gátolt eddig. A világért sem szeretnélek megbántani, hisz ismerlek közelebbről. Azt is tudom, hogy az én "jó tanácsom" nélkül is eljutsz egy következtetésre, vagy már el is jutottál, csak épp egy megerősítést kell hallanod. Tehát: túl sok érzelmet adsz és keveset kapsz! Ennyi. Nyilván, ez a karmádban van, ez szükséges a fejlődésedhez.
Sok erőt és türelmet kívánok a további életedhez és egy megértő társat - ha van ilyen - szeretettel: Viola

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 08. 11:36:44

Kedves Daisy!

Csak annyit írok, hogy elesni sem szégyen, mert sajnos sokszor nem a mi hibánkból történnek meg a dolgok. Eddig még mindig felálltam, és harcolok, küzdök tovább.. Nekem már meghalt az apukám, az első kisbabám halva született, elváltam(elég csúnya történet), Ákos, egyedül nevelem a gyerekeimet és sorolhatnám...de nem adom fel...

A Jóisten annyi terhet tesz a vállunkra, amit elbírunk...
legalábbis bírni kell.. én is sokat gondolkozom, hogyha rossz lennék, alkoholista, vagy drogos... akkor talán jobb lenne, talán társam is lenne... de akkor már nem én lennék...Minden percben meg kell látnunk a szépet, a csodás, örömet... ÉLNI kell... énekelni, táncolni.. mert ki tudja talán holnap már nem tehetjük meg...
Ákos örökké a szívemben fog élni... a küzdelme, az élni akarása.. és hogy utolsó erejével is rám gondolt.. na most már a könnyeim hullnak.
szia...írj bármikor nyugodtan...Maja

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 08. 09:44:40

Kedves Edwin!!!

Igen, ebben igazad van, hogy ez az én magánügyem... és saját döntésem alapján írtam meg és küldtem be pályázatra, talán méltó emléket állítva egy olyan embernek, aki nagyon fontos volt nekem...
Remélem nem vallok szégyent vele....

Velem is történt már elég pokoli történet, azokat én sem teregetem ki... pedig nagyon tanulságos lehetne nagyon sok nőnek, anyának..

Üdv: maja

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 08. 09:40:49

Kedves János!!!

Most az egyszer nem értek veled egyet!!!
Tudja mindenki,-akik közelebb állnak hozzám,- hogy én mindent megtettem, hogy kimehessek hozzá.. De Ákos nem akarta, hogy ebben az állapotában lássam. Nem lettem volna ott az ő segítsége. Mindketten csak sírtunk volna és a kérdésekre kerestük volna a válaszokat. Én minden kívánságát teljesítettem, amit sokan nem tudnak, azzal szereztem neki a legboldogabb órákat... úgy érzem helyesen cselekedtem... remélem így gondolja a családja is..
Üdv: Maja

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 08. 09:36:17

Kedves Eszter! - Második anyukám!!!

Köszönöm szavaidat!
Már tovább léptem, de néha feljönnek az emlékek... nálam elsők most a gyerekek.. ha meg jönne a szerelem, állok elébe! Smile
Puszi: Maja

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 08. 09:33:27

Kedves Aida!

Pontosan tudom, hogy ez így volt rendelve nekünk. Nekem kellett Őt biztatnom, erősítenem, hogy az utolsó hetekben is tudjon kicsit nevetni, még a nagy fájdalmai közepette is. Remélem rám gondolva és nyakában a láncommal ment a másvilágra..
Azóta írok folyamatosan, és nagyon sokszor az ő szavai jutnak eszembe..

Köszönöm véleményedet!
Szeretettel: Maja

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. szeptember 08. 09:29:33

Kedves Timóca és Seryka!

Megpróbálom elengedni őt, remélem boldog ott fent. És bízom benne, hogy az utolsó hónapjai is boldogok voltak... Smile

Üdv: Maja

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.