Ő az, a hősies tavaszhozó

Sötét tél volt, de ő már készült, a sötétben is bátran gyűjtötte erejét, hogy egyszer feltörjön, és újra elhozza közénk a TAVASZT.
Nem tudta, hogy mire vállalkozik, egyszer csak érezte hogy eljött az idő, és kitört fagyos börtönéből.
Szürkeség volt. Az emberek arcán is csak a szomorúság. Én is éppen arra sétálgattam de nem vettem észre Őt, a hősies tavaszhozót.

Őt aki a sokak közül egy kis virág, aki mert kibújni a földből mikor merni kellett.
Gyermekek futkostak a parkban, ahol éppen sétálgattam, majd az egyik felkiáltott!
- Eljött hozzánk a tavasz!
Értetlenkedve mentem oda hozzá, át egy hóbuckán, mert még fehérség takarta az utcát, a szívemen szomorúság a lelkemben szürkeség. És megláttam őt, a hősies tavaszhozót.

Nem éreztem ilyen jól magam, már, már nagyon rég óta. A szívemet boldogság öntötte el, mikor megláttam őt, a hősies tavaszhozót.

Vékony, zöld kis teste messze virított, fehér fejecskéjét vidáman lógatta, mikor megláttam őt.

A sok közül egy volt, aki, mihelyt a nap első, halvány és vékony sugara megérintette felbukkant. És látva őt a többi is kibújt, a tulipán, a nárcisz, az ibolya, a rózsa s sokan mások, és végleg beköszöntött a tavasz.
De ehhez ő kellett. Aki a hősies tavaszhozó. Ha ő nincs, nincs más se. Egynek a sok közül merni kellet, hogy a többi is merjen.

Köszönöm neked, Hóvirág. Ki kiérdemelted a hősies tavaszhozó címet.

Ő volt az, a hősies tavaszhozó.

Írta: Gősi Anna