Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Cseh Ildikó: Szárnyak

Mit adhatunk a gyereknek: gyökereket és szárnyakat.

A szárnyak. Igen, ez járt a fejemben.
Én nem adhatok szárnyat a gyereknek!

A szárnyak ott vannak minden kisgyermeken.

Nem lehet nekik adni...csak elvenni tőlük.
Lenyesni, megkurtítani, kitépni.

Nem, nem rosszból. Nem gonoszságból.
Szeretetből. Abból a szeretetből, amit eltakar a félelem.

A gondolatok sokszor elindulnak már a várandósság alatt...
Hogy baj lesz.
És az ember mazochistán keresi azokat a cikkeket, ahol erről van szó..baj történt.
Fogvacogva hallgatja mások szörnyű szüléseit és a kórházi rémségeket.
És fél. És babonákat gyárt...és fél.
És felriad éjjel és színezi a képeket, szülésről, eltörött kezekről, szörnyű betegségekről .
Fél az anya és nem érti őt a magzat-gyermek.
És már sokan itt, az anyaméhben kezdik behúzni szárnyacskájukat: anya félt engem, ne okozzak neki csalódást...JÓ leszek.

Talán körülményeim nem engedték, nem féltem a szüléstől.
A pici babával fogalmam sem volt mit kell szakszerűen kezdeni, láttam hason jobban alszik, úgy tettem.
Később tudtam, meg, ez veszélyes. Addigra már vígan aludt hason és gyönyörű nyakacskája fejlődött az erőlködéstől.

Nem vettem légzés-riasztót, sőt füldugóval aludtam.
Tudtam, a gyerek legkisebb rezdülésésre fenn vagyok. Minek ehhez szerkezet?
EGYek vagyunk.

Nem volt bűntudatom, mert nem volt anyatejem elég. Hát ivott tápszert is, boldogan és elégedetten. Allergia...érdeklődés hiányában elmaradt.

Aztán nőtt és betyárolt. Sose mondtam: vigyázz! Helyette azt használom: FIGYELJ!

Felmászott ahová csak lehetett és le is esett ahonnan csak elképzeltem!

IGEN!

Minden olyan helyről le is esett, amit valami elém vetített, de nagyon szolidan, mert a félelem-képeket, azok töltését, idejekorán elküldtem.
Így megtanulta az élményt: milyen az esni és fájni.
Milyen az, hogy: ugye anya megmondta.

A kanapéről fejjel, de mint a lassított film, nem lett baja.
Neki fejjel a radiátornak, de a fején volt a törülköző...kisebb púpot hideg konyhakéssel meg lehetett oldani.
Szaltó, hátrafelé, hogy szebb legyen, na ez szép volt: pucér gyerek ugrál az ágyon egyszer csak eltűnik az ágy mögött és felharsan az ordítás.
DE elkerülte radiátort és puhára esett.

És ezeket mind elképzeltem egyszer előtte.
Megtörténtek.

Hatalmas teremtő erő van bennünk.
Csak nem mindegy, mi teremt: a félelem vagy a szeretet.

Érdekes, egyáltalán nem kényes, sose sírt igazán, ha megütötte magát.
Igaz, én se estem pánikba.

Nem érdekel a sérülés milyensége: egy érdekel, hogy rögtön belenézzek a szemébe...ahogy belenézek, valami átmegy és megnyugszik.
Magamhoz ölelem és ezután megnézem a sérülést.

Fertőtlenítő nélkül nem megyek sehová. Főleg nem ügyeletre.
Egyszer voltunk ügyeleten, mikor elfertőződött egy nagyon csúnya horzsolás, apja nem fertőtlenítette le a helyszínen, mert a gyerek sírt és ő megsajnálta.

NINCS sajnálat, ha seb van! Gyorsaság és biztonság... majd utána, lehet sajnálkozni.
Nincs sajnálat, ha kúpot kell adni, ha gyógyszert, ha lázat mérni...

...emlékszem első sajátgyerek operációmra!... Szálka kiszedése 1,5 éves kezéből: Tű alkoholban fertőtlenítve, gyereknek szálka megmutatva és elmagyarázva, tartsa, mert ki kell vennem.

És ha mozdul, lehet fájni fog.
És tartotta a pici ujját, nem rezdült.
És nem rezdültem én sem.

Mert nem sajnáltam.
A sajnálat haszontalan és passzív. Lebénítja azt, aki sajnál.
EGYütt érzek... mert az együttérzés adja a megoldást: hogy érezném magam a helyében? Belehelyezkedem és a megoldás már közös lesz. És biztos.

Nem aggódom, nem féltem.

Az aggódás, mit egy háló terül a gyerekre, szaladna, szállna...belegabalyodik, belebotlik...elesik, teste-lelke.

Ha kamasz, szaladna, szállna, már tépi az aggódás hálóját: belerokkan, belegabalyodik, utálja... elesik, teste-lelke.

A szárnyak... törnek, rokkannak, elfelejtődnek!!!

Jobb nem használni a szárnyakat! Biztonságosabb. Mert, aki száll... Leeshet.

Nem tudsz szárnyat adni a gyerekednek. Van neki. Megtaníthatod használni. Fel és leszállni és leesni is.

Neked hogy van a szárnyad?

Van? Csak elzsibbadt? Az nem baj, mozgasd meg.

Kicsit rozoga? Nem baj, fényesítsd meg.

Lengesd meg és hívd szárnyalni a gyereket! Hogy Ő hív téged?

IGEN! Vedd észre a hívást!

A bizalom erős és meleg varázs-szőnyege segít.

Hogy elmondhassa mindenki!

Magasan szállunk... vagyunk...kivé lenni vágytunk!

Írta: Cseh Ildikó
443
dzsenyami - 2009. október 18. 17:08:31

Nos nagyon örülök hogy olvastam írásodat...
Ebből a félelemből-féltésből, csak annyit ..ami természetes ..!!! ne nyomassza azt a csodálatos 9.hónapot a környezetünk ránk ömlesztett hülyesége.. az anyai ösztön, a női szervezet csodásan megkomponált működő egység ...soha nem hagytam senki rémtörténetei által befolyásolni én sem magam... azt hiszem a társadalomnak és önnön maguknak így lesznek értékes tagjai... szárnyaljanakSmile... és éljék tapasztalják meg az életet...
Gratulálok so -sok gondolatot keltő írásodhoz
szeretettel
Ilona

875
Peonia - 2009. október 15. 17:55:40

Timoca kedves! Bennem is feltámad az aggodalom, ez természetes folyamat. Ilyenkor azt kérem: vegye körbe az illetőt a szeretetem. És megnyugszom. Belül. Ez nekem működik! Ölellek! Peo

875
Peonia - 2009. október 15. 17:54:03

Zsuzsanna kedves! Én ezekre a "valakikre" bízom a kisfiamat és vigyáznak rá. És ránk. Örülök, a közös érzésünknek! Ölellek Peo

230
Torma Zsuzsanna - 2009. október 15. 11:26:55

Kedves Ildikó!

Írásodat nagyon szépnek és érzelemgazdagnak találtam.
Itt jut eszembe, hogy már sokhelyütt olvastam, hogy amiitől félünk, éppen azok a dolgok történnek meg velünk, és talán csemetéinkkel is azok, amiktől éppen a legjobban óvjuk! Én sem kurtítottam meg a gyermekeim "szárnyait", és mindenben segítem őket így felnőttként is, amiben csak tudom. Segítek a szárnyalásban. (Szilvi, az idősebbik lányom óvodáskorában egyszer leesett a padláslépcső talán legmagasabb fokáról, amíg és a munkahelyen voltam. Nem sejthettem meg előre, mig fog történni. De valaki kinyitotta a szárnyait, hogy ne legyen végzetes az ütés, ami az állát érte! Azt hiszem, az angyalok segítenek ilyenkor nekünk, szülőknek!)

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

875
Peonia - 2009. október 15. 08:57:33

Köszönöm Kriszti! Én írom, te olvasod...ami bennem ébredt azt leírom, benned mást ébreszt. Így természetes. Ölellek! Ildi-peo

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.