Horváth M. Zsuzsanna: KÜLÖNÖS BÚCSÚ - ELSŐ TÖRTÉNET - 1. helyezett (2009. december)

Gyermekkoromban kezdődött a történetünk. Eldugott kis falu, ahol éltem, erdők, mezők, ölelik körül. A természet háborítatlan, vadregényes. Az emlékek a mai napig hűen élnek bennem, pedig eltelt sok-sok év. Szőke, göndör hajú kislány voltam, a szomszédban egy kedves fiú, osztálytársam lakott.
Délutánonként a többi pajtásunkkal együtt önfeledten játszottunk. Kedvenc helyünk, az elhagyott romos kastély épületének környéke, hatalmas gesztenyefákkal, sűrű bokrokkal benőtt terület. Féltettük és óvtuk egymást. Hosszú évekig tartott ez a tiszta, ártatlan barátság. Visszagondolva, talán kicsit több is, lassan kibontakozó szerelem. Az életemben, mély nyomot hagyott.

Múlt az idő, kamaszok lettünk. Én neki ”kicsi szomszédlány maradtam,”így szólított, és ilyenkor pajkos mosoly bujkált gyönyörű szemében.
Tanulmányaink miatt elváltak útjaink. Ő a fővárosba, én egy közeli kisvárosba kerültem. Levelek jöttek, mentek próbáltunk mindent megosztani egymással. Szünetekben találkoztunk. Az idő telt, egyre kevesebb levelet kaptam tőle. Bántott, de nem adtam fel a reményt. Titokban vártam, hátha betoppan. Csodaszép tavaszi nap volt, a barackfák rózsaszín sziromruhát öltöttek. Terveztem a találkozást vele, hogy névnapján köszöntsem. Egyedi ajándékot készítettem. Egy emlékkönyvet, az első oldalon kettőnk fényképével. Kedves történetet írtam a múltról, mind őszinte gondolat, mely szívemből tört elő. Nehezen telt a várakozás, figyeltem a kerti kiskaput, mikor lép be rajta. Szomorúan próbáltam elterelni, gondolataimat, de a szívem érezte nem fog eljönni.
Üzenetet küldött, mindent köszönt nekem, barátságot, őszinteséget az együtt töltött boldog perceket, éveket. Levele olvasása közben bennem véget ért megszakadt valami. Fájt minden szó amit írt nekem. Felejtenem kell, lezárni a múltat, élni tovább a saját életemet. Tanultam, dolgoztam, ki akartam tépni szívemből a fájdalmat. Az emlékkönyvet féltve őriztem, tudtam, hogy eljön az idő, amikor mégis átadhatom neki. Kevés hír jött felőle, családot alapított, gyermekei születtek. Mintha tőrt döftek volna a szívembe, úgy éreztem becsapott. A múlt egy szép álom volt csupán. Soha nem tudtam volna zavarni az életét, elfogadtam ő már másé. Istenem, milyen nehéz az első szerelmet elfelejteni, talán nem is lehet, velem marad örökre. Hosszú idő telt el, mire ismét tudtam szeretni és engem is szerettek. Az ő emléke lassan halványult, kevesebbet gondoltam rá. Váratlanul jött a hír: nagyon beteg, látni szeretne. Viaskodtam, harcoltam magammal, mit tegyek? A páromnak elmondtam. Egymás szemébe néztünk, látta, hogy szenvedek. Átölelt, arcom kezébe fogta.
- Szeretlek, - mondta - menj, bízom benned. Nyugtasd meg magad, valószínű, hogy ez lesz az utolsó találkozásotok. - Hang alig jött ki a számon, hálásan megköszöntem, zokogtam a megkönnyebbüléstől. Éreztem, hogy mennyire szeret.
Elutaztam a fővárosba. Kavarogtak fejemben a gondolatok. Gyomrom görcsbe rándult. Féltem.
Beléptem a szobájába. Az ágyon, feküdt, szeme becsukva, arca fáradt, meggyötört. Rám nézett, szeme felcsillant. Mozdulatlanul álltam. Emlékek jutottak az eszembe. Kezemben szorítottam az emlékkönyvet. Kezét felém nyújtotta.
- Gyere ”kicsi szomszédlány”, ne félj, ülj le ide mellém. - Elindultam. Fölé hajoltam, megsimogattam, megpusziltam láztól égő arcát. Kezébe adtam az emlékkönyvet. Megállt az idő! A feltörő sírást visszafojtottam. Halkan szólt.
- Sírj csak édes, engedj utat a könnyeidnek, hadd lássam utoljára, ahogy gyöngyszemként patakzik az arcodon, s tudom, értem hull. - Beszélgettünk, elmondta az utolsó kívánságát, kérte segítsek megvalósítani. Különös, fájdalmas búcsú lesz. Megígértem segítek, teljesítem a kérését. Mellette voltam, amikor örökre lehunyta a szemét. Eljött a temetés napja. Álltunk a hamvai előtt, mindenki egy szál rózsát hozott, ahogy kérte.
Egy szál fehér rózsát tettem az urnája elé, csillogó könnycseppet hagytam rajta búcsúzóul. Elindultunk végső nyughelye felé. A kocsiban szedtük le a rózsaszirmokat, hatalmas színes halom lett belőle. Elérkeztünk a helyhez, ami oly kedves volt valaha nekünk, az Alpok lankái közt egy magányosan álló kilátóhoz. Kezembe vettem a kedves hamvakat őrző urnát. Nehezen tettem meg az utolsó lépéseket. Szívem tele fájdalommal, emlékekkel.
Erős akartam lenni…
Mert az utolsó kívánsága szerint itt kellett szétszórnom a drága test hamvait. A fák lombjaira, a bokrokra és földre hullott, miközben a feltámadó szellő felkapta, és távolabb vitte… A bársonyos, színes rózsaszirmokat két kezemmel hintettem szét mely virágszőnyegként borított be mindent. Könnyeim gyöngyszemként potyogtak alá. Feltörő zokogásomat elnyomta a fák lombjainak susogása, és a madarak éneke. Különös búcsú volt, velem együtt sírt a természet. Lenéztem a mélybe, halkan szóltam hozzá.
– Fájdalmasan nehéz volt. De teljesítettem a kérésed. Pihenj, megfáradt drága test, a kibontakozó szerelmünk helyén. Némán őrizd az emlékeinket.
”Soha nem feledlek, szívemben örökké élsz!”

Írta: Györe Tiborné - Marcsi
696
marcsi - 2010. január 01. 14:50:00

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki olvasta az írásom. Hozzászólt, és szavazott rám.

Szeretettel:Marcsi

Békés, Boldog Újévet Kívánok!

795
Tigram - 2009. december 08. 21:20:08

Kedves Balkó, bocsi az előbbi kisbetűért, véletlen volt.
Tigram.

795
Tigram - 2009. december 08. 14:20:00

Igazad van balkó, elírás volt.
Bejelentkezést akartam írni. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem.
Az a szokásom, hogy átfutom az írásokat, és mikor időm van, akkor bejelentkezek elolvasom és véleményezek.

Tigram.

795
Tigram - 2009. december 06. 21:43:40

Kedves Tollforgató.

Regisztrálás nélkül olvastam el az írásodat.
Kikapcsolódni jöttem ide, és itt ragadtam.
Már a negyediket is elolvastam, de visszajöttem hozzád. Regisztráltam és most itt vagyok.
Nem tudom, ki vagy, de tiéd a szavazatom.
Üdvözöllek szeretettel:
Tigram.

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. december 01. 21:50:16

Kedves Tollforgató!

Nagyon szívbemarkoló a történeted...Talán végig van benne egy remény, hogy újra együtt lesztek... és persze felmerül a kérdés: hol maradt a családja?!
Kicsit ismerősen csengenek számomra némely gondolatok...
Szeretettel: maja

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.