Libricz Maja: KÜLÖNÖS BÚCSÚ - NEGYEDIK TÖRTÉNET - 3. helyezett (2009. december)

Paulo Coelho szavai jutnak az eszembe, amikor arra a férfira gondolok, aki nagyon fontos volt nekem…

„ Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól,
hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.”


Egy esős őszi napon találkoztunk. Melengető érzés volt újra megpillantanom, annyi év után. Olyan, mintha sosem váltunk volna el. Ott folytattuk, ahol néhány éve befejeztük a beszélgetést. Jó belenéznem ragyogó barna szemébe, ahogy elmeséli mi is történt vele az eltelt időben. Bár ő is látta rajtam a sok fájdalmat és keserűséget, én mégis álltam a tekintetét. Mindig szeretek az emberek szemébe nézni, mert számomra igaz a mondás: a szem a lélek tükre.
Ahogy teltek a percek és fogyott a forró csoki poharunkból, úgy melegedett fel a testünk és forrósodott a levegő körülöttünk. Mikor beszálltunk az autójába ragyogóan sütött a nap, de a fák már az ősz ruhájában: arany, piros, sárga és barna színekben pompáztak. Mosollyal arcomon csodáltam az elsuhanó tájat, és közben az elhangzott beszélgetésen gondolkoztam. Kicsit sajnáltam, hogy nem találkozhattunk már előbb, mert úgy éreztem, hogy valami kimaradt az életünkből. A közös létünkből.
Ettől a perctől kezdve, mintha mindig egy pár lettünk volna. Pedig sosem tartoztunk össze, csak barátok voltunk. Akkor, azon a napon valami megváltozott. Szinte egymásba gabalyodtunk, talán még szerelmesek is lettünk egy pillanat alatt. Gyönyörű napok következtek. Hajnali sms-ébresztések. Reggeli versikék utazás közben, ahogy a munkahelyünkre tartottunk. Naponta többszöri telefonhívások… és rengeteg mosoly, nevetés, kacagás. A gondok messze szálltak ilyenkor. Repültünk!
Amikor együtt tölthettünk egy kis időt, a levegő izzott, szívünk vadul kalapált. Szerettünk, csókoltunk, simogattunk, hiszen mindketten erre vágytunk. Érezni akartuk egymás testét. Testestül-lelkestül szerettünk...
Bármikor rágondolok vagy olvasom, a hozzá írt verseimet, szemem nem marad szárazon. Mindig eszembe jut, mennyire jó volt hozzábújni, átölelni, végig simítani az arcát, szája vonalát, vagy egyszerűen csak hallgatni szíve dobbanását. A csókjáról nem is beszélve. Mindig igazi nőnek éreztem magam mellette.
Talán ő lett volna a legnagyobb szerelmem... ha azon a zord és hideg januári estén nem dönt romba mindent, amit addig felépítettünk. Ha nem nyomja meg a számítógépén a küldés gombját…
Csupán levélben közölte, hogy nem szeretne majd egy könyvben szerepelni, az általam írt versekben, ezért ne keressem többé. Ne írjak, ne hívjam, ne küldjek üzenetet, felejtsem el. Töröljem ki az életemből. Ezek a szavak, éles tőrként merültek a szívembe, még a lélegzetem is elállt, annyira váratlanul értek a bántó mondatok. Iszonyú érzés volt, és nem igazán értettem. De nem is akartam érteni. Zokogtam egész este. Fájt a szívem, fájt az egész élet! Haragudtam az egész világra. Összetörtem...
Aztán potyogó könnyekkel tollat ragadtam, és kiírtam mindent magamból minden fájdalmat:


Búcsú

Te akartad így - hát legyen
Te akartad ezt megadtam neked
Egyedül vagyok, szomorúan
Egyedül nélküled zaklatottan.
Féltél, hogy elmúlik véget ér
Féltél, hogy szívedre ráfagy a dér,
Most itt a tél, átölel a magány
mert
Eldobtad, ki szeretett és várt rád
A medvék is téli álmukat alusszák.
Mi már együtt nem mehetünk oda
Mert szakítottál, bár nem tudom mi az oka!
Elengedlek téged, hisz nagyon szeretlek
Elengedlek, hogy találj újabb szerelmet.
S, ha megint a maciknál járnál
Gondolj arra, velem is ott sétáltál.
Isten veled drága!
Fáj a búcsúzás.

Így ért véget egy különös találkozás...


Írta: Libricz Maja
490
kismehi - Libricz Maja - 2010. január 03. 09:31:16

Kedves Hozzászólók!

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, hogy elolvastátok írásomat. Mint észrevehettétek csak megtörtént dologról tudok írni... talán egyszer majd a fantáziámra hagyatkozom...
Ez egy különös történet, amelybe már ti is beleláthattatok néha-néha. Majd meglátjuk mi kerekedik ki belőle.
Köszönöm, ha esetleg szavaztatok rám és ezáltal a 3.helyen végeztem. Grin
Üdv: Maja

499
magyareszter - 2009. december 14. 06:09:46

Kedves Tudom Ki!Smile
Legalábbis úgy gondolom, hogy tudom, de nem ez a lényeg. A férfiak, de talán a nők is, előfordul, hogy megijednek a saját érzéseiktől. Talán ez a magyarázata a történetben a férfi döntésének. Nehéz elfogadni, meg kell szenvedni, átéltem már én is ilyet. Kegyetlen volt.
Szépnek találtam írásodat. Sok szeretettel Eszter

795
Tigram - 2009. december 08. 17:54:44

Kedves Tollforgató.

Szép, érzelmekben gazdag írást hoztál. A búcsúversed tükrözi igazán a fájdalmat.
Gratulálok:
Tigram.

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. december 02. 19:22:04

A sors sajnos kifürkészhetetlen... valamiért így kellett lennie...tetszett a történeted és megértem fájdalmadat!
Üdv: MajaSmile

875
Peonia - 2009. december 01. 12:52:02

Igen, a miért hiánya...ez a legnehezebb sokszor. Mert nem tudjuk megérteni.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.