Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Kanyargós út (2009. december)

A kisváros végénél hirtelen, meredeken emelkedik ki a hegy a földből. Ahogy az országút halad felé, úgy tűnik egyenesen nekiszalad. Valójában még előtte kettéválik, jobb és bal irányba is elkanyarodik. Kellemes a szemnek a táj, a sok-sok zölddel, megnyugtató. Hatalmas, érdekes fákat lehet itt látni. A folyóparton vén fűzek lógatják ágaikat a vízbe, de sok a fenyő, a tölgy is. Kedvező az éghajlat a növényeknek, az eső bőven locsolja őket. Kicsit dimbes-dombos a felszín, ami még barátságosabbá, kedvesebbé teszi a helyet. Az egyik kis dombon áll a helybeliek büszkesége, a százéves katolikus templom. Tornya már messziről útbaigazítja az errefelé járó idegeneket, de tájékozódási pont a város lakóinak is.

Advent első vasárnapján, egy lila gyertya égett a szertartás alatt. A diák misének éppen vége, jönnek ki a templomból a hívők. Egy magas fekete hajú, csinos arcú fiatalember, karján két év körüli kisfiával, kicsit nehézkesen lépdel, ahogy elköszön ismerőseitől a templom kapujában. Korábban gyorsan, ügyesen mozgott, nem volt előtte akadály, de a szörnyű este óta lábai nem mindig engedelmeskedtek. Mellette állt felesége, lelki társa, az asszony, akit nagyon nehezen talált meg, és akit évek óta szerelemmel szeret.

A folyópart szinte mindenhol szépen gondozott, füvesített, virágokkal díszített. A panzió körül mediterrán növényeket ültetett a tulajdonos, a régi, háromszintes épületet jól kihangsúlyozzák. Északi oldalának ablakából rá lehet látni a vízre. Húsz kisebb és öt nagyobb szoba bérelhető, mindegyikhez saját mosdó tartozik. A földszinten a bejáratnál a recepciós felügyeli a kulcsokat, intézi a szobafoglalásokat, ki- bejelentkezéseket. Ketten váltják egymást, a 24 órás szolgálatban. Egy-egy városi ünnepség, sportesemény alkalmával előfordul, hogy nem jut hely minden szálláskeresőnek. Két szobalány gondoskodik a tisztaságról, takarít, mos, vasal. A földszinti folyosó elején alakítottak ki egy kis irodát a könyvelésnek.
Tamás idejárt minden nap. A főiskola után visszavágyott szeretett szülővárosába, örült a lehetőségnek. Ez volt első munkahelye, nagy lelkesedéssel látott a feladatokhoz és ez már nyolc éve töretlenül így működött. Felügyelte a pénztárat is, intézte a banki utalásokat, naprakészen vezette a pénzügyi és számviteli feladatokat. Egyedül élt, munkáját túlzott lelkiismeretességgel, odaadással végezte. A bevallási határidőket mindig betartotta, vigyázott, ne legyen semmi gondja a vállalkozásnak. A tulajdonos tudta, hogy jó vásárt csinált a fiúval,
megbecsülte és megfizette szakértelmét, szorgalmát.
Egy este, már régen lejárt a munkaideje, tíz óra felé haladt az órán a mutató, mikor még analitikákat ellenőrzött. Másnapra el kellett készülni egy kimutatással. Gondolta reggel korán, friss fejjel is átnézi még, de csak akkor megy haza, ha minden egyezik. Otthon úgysem várja senki, munkájában pedig nem tévedhet. Aznap este Kálmán volt a recepciós, benézett hozzá és megkérdezte:
- Sokáig marad még Tamás? Végezze nyugodtan a munkáját, csak szólok, hogy bezárom éjszakára az ajtót, ha véletlenül elaludnék, ébresszen fel, hogy kiengedjem.
- Köszönöm. Csak pár perc és megyek! – válaszolta a férfi, azzal már vissza is temetkezett az előtte lévő papírhalomba.
Kálmán visszaindult pultjához, de döbbent rémület fogta el, mikor szembe találta magát egy fegyveres férfival. Olyan csöndben lépett be az ajtón az előtérbe, hogy nem is hallotta. Arcát fekete maszk alá rejtette. Egyenesen rászegezte a pisztolyt. Ahogy a folyosóról visszalépett az előtérbe ott állt előtte. Egy pillanatra megmerevedett, de aztán a félelem nemhogy lebénította volna, gyorsan cselekedni próbált. Oda akart ugrani a pulthoz, hogy megnyomja a riasztó csengőt, de nem maradt ideje. Az idegen lőtt, ő pedig összeesett.

Tamás meglepetten kapta fel fejét a számokról. Mintha lövést hallott volna. Először nem is tudta felfogni a zaj eredetét. A csattanás, ahogy a meglőtt férfi teste tehetetlenül zuhant a kőpadlóra azonban világossá tette előtte, mi történhetett. Egy másodpercig megdermedve tétovázott, majd felugrott helyéről és kiszaladt megnézni mi folyik a recepción. A fegyveres férfi ekkor a pult mögött próbálgatta a fiókokat kinyitni, valószínűleg pénzt keresett. Váratlanul érte Tamás megjelenése, ezért a fiúnak jutott ideje arra, hogy megnyomja a vészcsengőt. Éppen csak annyi, mert a rabló megint lőtt és ő elveszítette az eszméletét.

A riasztó a helyi rendőrkapitányságon jelzett. Az egész egy kis földszintes, négyszögletes épületben kapott helyet. A csöndes kisvárosban még egy bicikli tolvajlás is ritkaságnak számított. Nyugodt, békés életet éltek az idilli környezetben. A rendőrök szirénázva siettek a helyszínre, ahol a két súlyos sérülthöz azonnal mentőt hívtak. Az orvosok Kálmánt már nem tudták újraéleszteni, a helyszínen életét vesztette. Tamás hónapokig kórházi kezelésre szorult. Több műtéten esett át, hosszú, fájdalmas gyógyulásra lehetett számítani.

Teljesen megváltozott az élete. Főnöke, a panzió tulajdonosa többször meglátogatta, de aztán bele kellett törődnie, hogy mással kell helyettesíteni a beteg alkalmazottat. Tamás fél év múltán sem tudta volna maradéktalanul ellátni munkáját, aminek pedig naprakész kell lennie, így tudomásul vette, hogy új kolléga van a helyén.
A lassú gyógyulás során sokat gondolkozott. Ideje jutott rá bőven. Nem értette miért történt mindez vele, igazságtalannak tartotta, szeretett volna magyarázatot kapni rá. Nyugodt, kiegyensúlyozott, becsületes életet élt, soha senkinek sem ártott. Miért kell ennyit szenvednie?

Lábadozása vége felé egyszer az utcán sétált. Az orvos tanácsolta, hogy minden nap kicsit többet legyen levegőn, mozogjon, hogy fokozatosan megerősödjön. Levert hangulatban, éppen a templom mellé ért, úgy gondolta bemegy, amit már régóta nem tett, és imádkozik Istenhez. A templom csöndje megnyugtatta, beült egy padba és letérdelt. Kérte, hogy sikerüljön munkát találnia, tartalékai vége felé járt, kocsiját már el kellett adnia. Régóta szeretett volna társat is, de úgy gondolta nem lehet túl követelőző, egyelőre bőven megnyugtatná, ha végre anyagilag biztonságban érezhetné magát. Ettől kezdve egy héten egyszer-kétszer szándékosan járt templomba, sőt egy alkalommal a reggeli misét is meghallgatta. A fiatal papot szerették a hitközségben. Tudták, róla, hogy gyűjti a tanulságos kis meséket, kapott is belőlük bőven a hívőktől. Mondanivalójához, a mise keretébe illesztette ezeket a rövid történeteket, amikkel megszínesítette a szertartást. Mindig célratörő és hatásos volt. Az Isten is szónoknak teremtette. Kellemes hangja, tartalmas előadása vonzotta a templomba a kis közösség lakóit. Tamásnak is jólesett hallgatni beszédét, lelki sebeire gyógyírként hatott.

A következő héten újult erővel lendült bele az álláskeresésbe. Végre legalább egy helyről választ kapott, behívták személyes beszélgetésre. A munkahelyet a szomszédos kisvárosban találta, de távolsági busszal jó esetben egy óra alatt átér. Nagyon készült az interjúra. Öltönyt vett fel, laptopját is magával vitte, amin az új adótörvényekből, nyomon követve a változásokat, kivonatokat, értelmezéseket megkönnyítő táblázatokat készített.

A busz a reggeli órákban sok utast vitt dolgozni, de az első ajtónál jutott ülőhely. Laptopját maga mellé tette az ülésre. Ahogy beértek a megállóba, ahol le kellett szállnia, egy idős asszony is próbált a magas buszlépcsőkön lejutni a járműről. Felugrott helyéről és udvariasan, kedvesen lesegítette a nénit. Későn eszmélt rá, hogy laptopja a buszon maradt, ami bizony már elindult a megállóból. Teljesen nekikeseredett. Mikor lesz már vége balszerencséjének? Most még ez is!
Bosszúságából felocsúdva órájára nézett, sietnie kell, nehogy lekéssen a találkozóról.

A kis, alumínium rudakat gyártó vállalkozás vezetője kedvesen fogadta. Pillanatok alatt felmérte, vérbeli szakemberrel, lelkiismeretes munkaerővel van dolga. Megállapodtak munkabérben, feltételekben. Megkapta az állást. Alig tudta leplezni kitörő örömét.
Most már csak laptopját kellene valahogy visszaszereznie. Reménykedett benne, hogy becsületes ember találja meg és leadja a busz sofőrjénél, aki a végállomáson a talált tárgyak osztályára juttatja az ő felbecsülhetetlen értékű kincsét. Leendő munkahelyén eligazították, hogyan tud eljutni a hivatalba.
Sietve, izgatottan érkezett az irodák mellett raktárhelyiségszerűen kialakított nagyméretű melléképületig. Nem is gondolná az ember, mi mindent elhagynak az utasok a járműveken.
Hosszú polcokon sorakoztak a feledékenység tárgyi bizonyítékai.
Tamásnak szerencséje volt, mert valóban leadták laptopját. Fekete tokját rögtön felismerte. Ahogy az ügyintéző átadta, boldogan ölelte magához a táskát. Így történhetett, hogy bele sem nézett, holott pontosan ilyen színű és szinte azonos formájú tokot árultak a laptopokhoz szinte mindenütt. Csak aláírta az átvételről az elismervényt és már igyekezett is vele haza. Esze ágába sem jutott, hogy másnak is lehet hasonló, más is elhagyhatta és meglehet, hogy ugyanide került. A közlekedési vállalat alkalmazottja aznap délelőtt különösen morcosan, figyelmetlenül végezte munkáját. Csak leemelte a polcról, rá sem nézett a táska fogójára kötött kis bilétára. A rajta lévő számból rögtön láthatta volna, hogy ezt a táskát nem aznap reggel adták le.
Tamás teljes nyugalommal ért szüleitől örökölt otthonába. Boldogsága kiteljesedett, megkerült számítógépe.

Csak délután nyitotta ki a táskát és ekkor ledöbbent. Az ő laptopja fekete, ennek pedig bordó külseje volt. Teljesen elképedve nézte. Hogy történhetett ez? Gyorsan bekapcsolta. A háttérképről egy megtermett ónémetjuhász kutya nézett rá. Kié lehet ez a gép? Nem az övé, az biztos. Azonnal kereste a telefonkönyvben a számot, felhívta a talált tárgyak osztályát és közölte, nem az ő laptopját adták vissza.
Ugyanakkor egy másik telefon is megszólalt, egy női hang reklamált, amiért ugyancsak nem a saját, néhány napja a buszon felejtett gépét adták ki az osztályon. Mit lehetett itt tenni? Mindkét telefonálóval megbeszéltek egy időpontot, minél előbb jöjjenek vissza, tisztázni az esetet.
Már másnap reggel nyolckor mindketten ott álltak a pult előtt, ahol kiadják a sokféle itt tárolt
tárgyat jogos tulajdonosának. Tamás, ahogy meglátta a csinos, fiatal lányt, kedvesen köszönt neki és udvariasan bemutatkozott. Pillanatok alatt rendeződött a probléma, megnyugodva
mindketten jót nevettek a félreértésen, már nem is emlékezve a bosszúságra. Tamást elbűvölte a lány közvetlensége, egyszerű öltözete, kedves arca, nyakában aranyláncon a kis kereszt pedig szívébe talált. Édesanyja hordott pontosan ugyanilyen medált. Mióta meghalt, egy régi fényképet tartott magánál róla, azon is jól látszott a finom kis ékszer. Egy pillanatra átfutott agyán, hogy talán édesanyja üzent, de el is hessegette a gondolatot, amiért nyilván sokan bolondnak néznék.
A lány is elidőzött a fiatalember szemében, tekintetük összefonódott. Igen, Ő az! - gondolták mindketten.
Először a fiú ocsúdott fel.
- Esetleg meghívhatnám valahova itt a közelben? Vagy siet, dolga van? - kérdezte kicsit félénken.
- Szabadságot vettem ki mára, egész nap ráérek, – biztatta a lány. – Csak Zeusz vár otthon a lakásban.
A fiú meglepetten nézett rá.
- Tudja, a kutya, akit látott a képernyőn, – magyarázta. - Reggel siettem, csak rövid időre vittem ki. Biztosan örülne egy nagy sétának. Ha van kedve, jöjjön velünk.

Így történt, hogy a véletlen és még Zeusz is segített megtalálni nekik egymást. Hamarosan összeházasodtak, boldogságuk pedig kisfiúk születése után végképp beteljesedett. A két kis talált tárgyakat azonosító bilétát bekereteztették, ott lóg hálószobájuk falán, hirdetve a sors kiszámíthatatlanságát.
Tamás ma már nem gondolkozik azon, hogy miért történt vele a szerencsétlenség, életének nehéz, fájdalmakkal, keserűséggel tarkított időszaka, mert rájött, hogy a keserves, kanyargós út végén várta a cél.

Budapest, 2009. november 29.

Írta: Csató Gáborné /Magyareszter/
499
magyareszter - 2009. december 13. 20:25:39

Kedves, Aranyos Maja!
Köszönöm, hogy időt szántál írásomra, örömmel tölt el, hogy nem okoztam csalódást.
Kicsit valóban "kanyargósra" sikeredett talán az írásom, lehet, hogy majd lerövidítem egyszer. Azért is nagyon jó, ha ír valaki véleményt, mert az ember elgondolkozik rajta. Mindig mindenen lehet javítani, tökéletesíteni.
Sok szeretettel Eszter

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. december 13. 19:59:45

Kedves Eszter!

Először megrémültem írásod hosszától, de valami vonzott felé...
Nem csalódtam, nagyon szép történetet írtál, annak ellenére, hogy sok tragédia övezi... de ilyen a mai világ is. Egyszer lent, máskor fent.
Gratulálok! Szeretettel: Maja

499
magyareszter - 2009. december 09. 15:49:23

Kedves Zsuzsanna!

Köszönöm, hogy nálam jártál, nagyon örülök, hogy tetszett írásom!
Sok szeretettel Eszter

230
Torma Zsuzsanna - 2009. december 08. 15:43:37

Kedves Eszter!

Gyönyörű szép a történet, és annak a vége, néha nehéz, rögös úton ér el az ember álmai beteljesedéséhez.
A történetben előforduló krimiszerű elemek azonban nagyon is valósághűek lehetnek, megtörtént ehhez hasonló eset.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

499
magyareszter - 2009. december 08. 07:32:26

Kedves Anna és Gita Tigram!

Köszönöm, hogy olvastátokd írásomat! Nagyon örülök, hogy tetszett. Úgy gondolom, én is hogy a kanyargós út végén a cél a "jutalom", amiért meg kellett szenvedni a fiúnak. Ha néha visszagondolunk az életünkben egy-egy eseményre, arra, hogy hová jutottunk, kikkel kerültünk kapcsolatba, visszapörgetve a történéseket döbbenünk meg, hogy mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy úgy alakuljon, ahogyan alakult. Az események természetesen egymásból következnek, lehet a jóból rossz és a fájdalomból boldogság. Valami ilyesmit szándékoztam kifejezni ebbe a kis fantázia szülte történetbe foglalva.
Sok szeretettel Eszter

795
Tigram - 2009. december 07. 20:51:45

Kedves Klára.

Nálad kezdtem a novella olvasást. Nem tudom a többi milyen lesz.
Nekem tetszett az írásod, hangulatos és élvezet volt olvasni.
Nagyon jónak értékelem.
Szeretettel: Tigram.

499
magyareszter - 2009. december 03. 07:31:57

Kedves Klára!
Dehogy haragszom! Nagyon örülök, mert minden vélemény fontos, tanulságos, érdekes lehet és el is kell gondolkozni rajta.
Nehéz különválasztani, hogy mi fontos és mi nem, esetleg attól lesz sivár, érdektelen az írás, hogy puszta tényeket közlünk, vagy attól lesz unalmas, kevésbé pörgős, hogy részletesen leírjuk a körülményeket. Ebben biztosan nehéz megtalálni a középutat, lehet, hogy most nekem sem sikerült.
Köszönöm, hogy olvastál, véleményedért külön köszönet.
Sok szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2009. december 02. 17:06:32

Kedves Kriszti!
Remélem én is, hogy már csak jó jöhet!!!!
Köszönöm, hogy olvastál és hozzászóltál!

Kedves Timoca!
Lehet, hogy élesebben el kellett volna választanom az elején a múltat és a jelent, de ezek szerint így is érthető.
Magam is nagyon kényes vagyok a helyesírásra, köszönöm, hogy szóltál, véletlenül elütöttem az "ú" betűt.
Köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél.

Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.