Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Cseh Ildikó: Hol vagy karácsony?

Hol talállak Karácsony?

Kereslek egyáltalán? Hiszen szembejössz velem minden utcasarkon, minden kirakatban, minden fényfüzérben. Szembejössz? Valóban?

Mikor kicsi voltam, varázslatos kályha meleg délutánokon kötöztük a szaloncukrot. Kétféle volt, ezüst és arany papírral. Meg csokifigurák is, anyuék kapták a munkahelyükön.
Volt halacska, fenyőtoboz, korong és valamiért egy furcsa alak, amit bicskának néztünk. Kötöztük.
Közben énekeket tanultunk, hogy tudjuk köszönteni Jézuskát, aki majd jön.

Egyszeriben megjelent a kopár szőlőlugas alatt egy összekötözött fenyőfa!
Szemérmesen kerülte a tekintetünk...tudtuk: Ő az!
Csak még vár.
És ha furcsa csomagba ütközött a kezünk zokni keresés közben a szekrényben, nem tapogattuk, tudtuk: Ő az, csak még vár.

Vár.
És mi is vártunk.
Egyszeriben a kirakatokban színes gömbök díszelegtek és karácsonyi feliratok.
Kezdtek jönni menni a képeslapok. Milyen gondos mérlegeléssel választottuk ki, melyiket kinek küldjük?
A kredenc üvege mögött sorakozni kezdtek a hozzánk érkezők.
Valami szállt ide-oda emberek között.
Valami örök ígéret, amit meg sem lehet fogni, valami ami részünk, nekünk embereknek, ami jussunk...amiről szól az ének: Békesség Földön az embernek. Kit az igaz szeretet a kisjézushoz vezet...énekeltük.
Pedig a Templom zárva volt.

Készült. Minden reggel első pillantás az ablakra: lesz hó? Lesz fehér karácsony? Nem emlékszem, hogy lett volna, gyerekkoromban.
Jöttek a napok, a méghányatalszunk esték.
A Karácsony jött, pedig a Templom zárva volt.

Sütemények választása, ki mit szeret, úgy süssünk! Neki meg lesz a kedvence?
Már ott voltál Karácsony! Pedig a Templom zárva volt.

Ebéd a lencseleves varázzsal, legyünk gazdagok jövőre. Szenteste, amit nem így hívtunk, hanem Ádám-Éva... sülő hal illata, délutáni alvás, sustorgás az egyik szobából, halk káromkodás (khmmm... előfordul, na) és valami pezsgő gyönyörűség: Már itt van!
Már megcsillant valami a tejüveg ajtón!
Már valami pendült! Csengő volt?
Már beléphetünk... itt van. Karácsony. És a lebegő fényekben szól az ének: Mennyből az angyal...
Ajándék. Volt. Hiszen hozta a Jézuska. nem számít, hogy a szekrény alján... akkor is Ő hozta.

Felnőtten fogalmaztam meg ezt először, mikor a nagyocska és felnőtt-hergelő unokahúgom megkérdezte: miért hazudtok? Hiszen a karácsonyfát nem a Jézuska hozza, hanem anya és apa állítják, mi is díszítjük!
Megállt az idő egy kicsit. Fényes csend lett bennem: Ő hozza. Ő adja a szeretet anya és apa szívébe.
Nem tudom, elfogadta-e. Nem is érdekes, magamnak válaszoltam. A felnőttnek, aki a gyerek-karácsonyok csodáját egyszerűen elfogadta és nem nézegetett mögé.

Hol talállak Karácsony?
Teli bódék, szól a zene, csillogás és tea illat...mégsem talállak? Itt kellene pedig legyél! Szólnak a dalok! Miért sietek mégis haza?
Megnyíltak a templomok, bemegyek, dísszel tele, betlehem... jövés-menés...fényképeznek. Hahó! Itt vagy Karácsony? Hiszen még nincs itt... majd...akkor, este.

Addig picit zenélek, csak úgy, magamnak, csendben, ne zavarjam a szomszédokat.
Igaz, a harmonika úgy szép, ha kiadja a hangját, de nem baj... valaki itt van, a sötétben, nem vagyok egyedül.
Érzem és a böhöm hangszer lágyan zengi: Megszületett a Megváltó.
Nem vagyok egyedül. Te, aki itt vagy, miért csalsz könnyeket az orromba, zsebkendőt kell keressek. Fújok és fújja a hangszer. Csak csendben, ne zavarja a szomszédot.
Mi lenne, ha tennék pár fenyőágat az ajtóra!? Teszek.
A szomszéd is kint van: maga harmonikázott? Én. Kihallatszik?
Igen. Olyan kedvem támadt tőle az ajtóra kitenni ezt a csengőt… Nem vagyunk egyedül.

Gyerekkorom vágya az Éjféli Mise.
Mert nem volt nyitva a Templom.
Szenteste... Mitől szent? Az ezeréves mesétől, amit a szószékről mesélnek? A meglebbenő gyertyáktól? Az együtt énekelt daloktól?

A kézfogás, kint a Mise után az ajtóban. A hidegben a lehelet ködben, a fekete torony árnyékában: kézfogások, áldott karácsonyt.
Szent este.
Kézfogások. MOST.
Holnap? Az másik nap lesz.
Örülj és éld a MOST-ot.

Szenteste. Kisfiam örül, kapkodja a csillagszórót és tépi a papírokat. Köztünk feszültség. Apja-anyja csak neki ad. Nekünk közös már nincs.
Neki játszuk a boldog karácsonyt.

Éjféli mise. Elmegyek, mindig erre vártam, Pesten mehessek, nagy templomba!
Tele van. És még jönnek. Lökdösődés. Meleg és parfümillat. És még jönnek. Kicsi gyerekeket hoznak, talpig díszben. Sírnak. Édesistenem, hogy is hoznám el, mélyen alszik már ilyenkor, dehogy zavargálnám, misével.
Nem baj. Jönnek. Lökdösődés, levegőtlenség. érdekes, ezt sosem éreztem a kicsi templomban. Nem baj, maradok, hiszen karácsony van! Az ének segít és felemel.
A főtisztelendő megdorgálja a népet, nem csak ilyenkor kell templomba jönni.
Nem baj. Elfogadom, ez a véleménye erről a lökdösődő illatos ünneplő seregről.

Nem talállak Karácsony! Pedig bent vagyok a Templomban. Hol vagy??

Vége, hálaistennek. Kiözönlés, holnap akkor jöttök - kurjantások. Adjon isten szép ünnepet.
Sétálok haza, lábnyomaimat nézem a hóban.
Hóban? Havazott!!! Amíg bent voltam. Felnézek, csillagok már látszanak.
Hát örülsz? Itt vagyok. Nem vagyok egyedül.

Nagykarácsony szüleimnél, kacsasülttel, húslevessel, süteménnyel. Ajándékok kibontva és használva. Most nem én, kisfiam tologatja a szőnyegen, amit kapott.
Jóleső lustaság. Álmosság kerülget.
Eljött az ünnep és tart. Hol vagy karácsony?

Menjünk ki, sétáljunk egyet, havazott és az egyik falubeli fából betlehemet faragott, nézzük meg.
Beöltözünk. Betlehem.
Nagyobb alakok, mint én. "Mária arcán égi a fény", mint az énekben. Mint minden frissen szült asszony arcán égi a fáradt mosoly... hogy elkapta ez a fiú, aki faragta! József, milyen gondoskodó, a királyok, mind más arc... milyen tehetséges faragó.
És már nemcsak nézzük, már értékeljük a szobrokat.
Ki mit tart a kezében és milyen arány hogy sikerült.

Kisfiam bóklászik.
Ránézünk.
Szalmaszálakat hord a jászolban fekvő gyermekre.
Betakarom a babát, fázik.

Hát mégis itt vagy? Karácsony!

2009-12-15

Írta: Cseh Ildikó
875
Peonia - 2009. december 20. 16:47:25

Igen Anna. Felelősség az, mit adunk át. És, ha nem "műdolgokkal" ékesítjük az ünnepet...észreveszem, hogy élvezem! Ölellek! Peo

875
Peonia - 2009. december 19. 08:49:15

Kedves Timoca! Arra gondoltam, lehet, akkor a gyerek-voltunk szépítette meg? A mostani gyerekeknek ugyanolyan? Akkor a felnőttségünkkel van a "baj"?
Legyünk gyerekek. Hiszen ők emlékeztetnek! Ölellek! peo

875
Peonia - 2009. december 19. 08:48:02

Kedves Zsuzsanna! Örülhetek a könnyeknek? Találn igen, hiszen nekem is csillogtak ahogy írtam. Ölellek! peo

230
Torma Zsuzsanna - 2009. december 18. 11:03:19

Kedves Ildikó!

Nagyon megható, könnyeket fakasztó történet, hiszen leírod, összehasonlítod benne a régi és a mai Karácsonyokat, ahogy megélted, s ahogy most megéled!

Örülök, hogy sok ismerős dolgot megemlítettél, és ezzel számomra is visszahoztad a régi, gyermekkori Karácsonyok érzését!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.