Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Új élet vár - KILENCEDIK TÖRTÉNET (2010. február)

Nagyon belefáradt a reménytelenségbe, értelmetlenségbe. Hetente háromszor járt a kórházba. Már két éve. Szomorúan ment és fájt a szíve, mikor eljött. A frissen esett hóban gépiesen lépkedett. Nem várhatott gyógyulást, felépülést - csak a végét. Mindenkinek jobb lett volna már.
Tavasszal változás történt. Tettek egy lépést előre az úton. A lélek már régóta nem működött, memóriája kitörlődött, érzéketlenné vált. A test is követte példáját. Megtagadta az ételt, az italt, nem funkcionált. Az idős édesanya átkerült az intenzív osztályra.
Mikor lánya meglátta az élettelen testet a gépek, csövek, zsinórok között, elkeseredése haraggá változott. Szaladt, kereste az orvost.

- Ne haragudjon, szeretném megkérdezni, miért tették gépekre az Édesanyámat?
- Az a dolgunk, hogy életben tartsuk, ameddig lehetséges.
- Ez nem élet. Szenvedés,… de legalábbis értelmetlen létezés.
- Kötelességünk megtenni, ami tőlünk telik.
- Miért nem engedik meghalni?
- Mindenkinek joga van az élethez.
- A halálhoz is.
- Ebben a helyzetben nem tehetünk mást.
- Miért gondolja, hogy helyesen cselekszik? Mert a törvény ezt írja elő?
Az ember nem számít?
- Nem vállalhatom érzelmileg mindenki sorsát. Nem feladatom.
Teszem a kötelességem.
- Kötelesség? Nem szabadna ennyire beleavatkozni a természetbe.
- Az eutanázia bonyolult erkölcsi kérdéseket vet fel.
- Nincs remény a gyógyulásra. Ha volna, akkor lenne értelme, célja. Még kikerülhetne innen. Egy idős, menthetetlen ember esetében miért teszik ezt?
- Etikai megfontolásból. Megértem az érzelmeit, de próbáljon megnyugodni. Megkapja a szükséges gyógyszereket, csillapítjuk a fájdalmát. Ennél többet sajnos nem tehetünk.
- De igen! Ki lehetne kapcsolni a gépeket… El lehetne engedni.
- Sok beteg vár. Mennem kell. – Türelmét vesztve elrohant. A tehetetlenséggel, mint orvos, nehezen tudott szembenézni. Sajnálta a hozzátartozókat, de nem volt jobb megoldás.

Az asszony visszament édesanyjához. Leült az ágy melletti székre és - bár nem tudta érti-e, hallja-e, hiszen régóta nem reagált - halkan beszélni kezdett hozzá:

- Ne félj anya! Nem engedem, hogy bántsanak! Vigyázok rád!
Bármi lesz, vállalom! Szeretlek.

Felállt, hogy cselekedjen. A lélek azonban megszánta, saját akaratából távozott. Csak annyit vett észre, hogy a kis csontos kéz, amit szorongat, jéghideg. A gépeket legyőzte a természet. A búcsú fájdalma, a ragaszkodás, a megkönnyebbülés vegyes érzelmei könnyekkel mosták arcát.

EPILÓGUS

A lélek végre megszabadult. Megszűnt a szorítás, a bezártság, a keserves rabság.
Féktelen szabadságot érzett, lebegett, szárnyalt. Sietni kell, már így is elkésett. Régen el kellett volna mennie innen. Már nem is látta a testet, amiben fogva tartották.
Fürdött a színekben, nap-sárga és boldogság-arany, teljesség-piros, felhőtlen-kék, mellette élet-zöld. Lebegett a térben, átsuhant színes fellegeken. Vitte magával a tapasztalást, a tudást. Tovább, tovább. Energiával feltöltődve vissza kellett térnie. Valahol a Földön célokkal, reményekkel teli, új élet várt rá.

Írta: Csató Gáborné
490
kismehi - Libricz Maja - 2010. március 09. 12:54:09

Kedves Tollforgató!

Nehéz eseményről írtál. Valószínű én is így tettem volna, vagyis, ha nem természetes halállal hal meg édesanya...
De nem szeretem az ilyen történeteket, szerintem senki sem, de hozzánk tartozik, ahogy az élet is.
Üdv: maja

686
T Pandur Judit - 2010. március 08. 18:53:02

Kedves Tollforgató!
Gondolom, hogy ki vagy, az írásod alapján.
Szép, kerek mondatok. Pontos leírása a helyzetnek, az érzelmeknek. Bizony nem könnyű "elengedni" valakit, aki közel állt hozzánk.
Az újjászületésbe vetett hit segít elfogadni az elfogadhatatlant, hogy a szeretett lényektől el kell búcsúznunk. Reméljük, hogy nem örökre.
Egyes kultúrák sokkal befogadóbbak az újjászületés elméletét illetően, mint mások. Valaha a keresztény iratok is tartalmaztak a reinkarnációra vonatkozó utalásokat, míg az 553-as konstantinápolyi zsinaton minden erre vonatkozót ki nem töröltek a bibliából.
Szépen elbúcsúztattad az eltávozót, akire valamilyen formában egy új élet vár valóban!
Judit

230
Torma Zsuzsanna - 2010. március 01. 09:57:09

Kedves Tollforgató!

Nagyon megható történetet olvastam. Amikor először találkoztam a megadott "címmel", én is hasonló dologra gondoltam. Hiszen, ha hihetünk (és miért ne hinnénk) abban, hogy újjászülethetünk, (mert így könnyebb elviselni a gondolatot, hogy nekünk is egyszer el kell mennünk), akkor ez a történet éppen ezt próbálja érzékeltetni. Hogy a lélek végre kiszabadult a beteg test börtöméből, majd energiával feltöltődve újra visszatér a Földre, mert egy új élet vár rá.
Örülök, hogy a hozzátartozónak nem kellett semmit sem cselekednie, és hogy győzött a természet.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.