Csató Gáborné: Örökség (2010. március)

A szálloda teraszáról a tóra lehetett látni. Csak néhány méterre fénylett tükre a parktól, ami körülvette az épületet. A fiatal, széparcú, karcsú menyasszony fehér fátylába bele- belekapott az imént feltámadt esti szél. Egyedül állt a kőkorlát mellett, karjait kétoldalt kinyújtotta, mintha szállni készülne. Úgy érezte megfogja a fákat, a tavat, a környező hegyeket, az eget.
A világon minden az övé. Elérte, amit akart.
A pazar esküvőnek vége. A vendégek szétszéledtek. Még egy kicsit jól esett ott állni, megpihenni.
Egy őszes, idősebb úr lépkedett lassan felfelé a lépcsőn.

- Kedvesem, a sofőr vár ránk. Kérlek, gyere! – szólt a fiatalasszonyhoz.
- Csak egy perc. Jövök már. – felelte, de nem mozdult. Még élvezni akarta a pillanatot. Magába szívni a friss levegőt, érezni a megnyugvást, hagyni szétáradni minden porcikájában. A férfi azonban megtörte a varázst, így hát nagyot sóhajtott és elindult a házasságba, amelyet megszerzett magának.

Újszülöttnek is gyönyörű volt, a nővérek kedvence, egy élő baba. Később, az óvodában és az iskolában is kitűnt a gyerekek közül szépségével, amihez hozzájárult talpraesettsége, vidámsága és éles esze. Irigykedtek rá. Osztálytársai is és persze az anyukák, apukák is. Csak saját szülei nem tudták értékelni. Apja alkoholmámorban töltötte életét, míg egy viharos napon végleg eltűnt, soha többé nem látták. Ettől kezdve édesanyja lassan átvette szerepét, ami a szeszt illette. Gimnáziumi osztálytársai előtt szégyellte helyzetét. Pláne ő, aki előnyös adottságai miatt mindig különös figyelmet kapott, könnyen szóbeszéd tárgya lett. Kárörömmel beszéltek háta mögött anyjáról, akinek csonttá soványodott testére tapadó bőréből áradt az alkohol bűze. A házban, ahol laktak szintén kellemetlenségek érték a befizetetlen számlák miatt. Könnyen odamondogatták a szomszédok is, hogy bezzeg italra telik. Úgy gondolta tanulással ki tud törni ebből a helyzetből. Diákmunkát vállalt, hogy az anyagi problémákon enyhítsen. Őrjöngött, mikor anyja a lakásban különböző helyekre eldugott pénzt megtalálta és elitta. Remélte, ha befejezi a főiskolát, diplomája lesz, végre elköltözhet albérletbe, akárhová, csak innen el.
Egyetlen örömet gimnáziumi osztálytársának, Tamásnak udvarlása, a köztük kialakult diákszerelem jelentette fiatal életében. Bár a fiú szülei ellenszenvvel viseltettek iránta, s ez beárnyékolta kapcsolatukat. Őt pedig nagyon elszomorította, hogy pont annak az embernek az édesanyja nem tudja elfogadni, akit annyira szeret.

- Kihívóan szép. Az ilyen nők megcsalják a férjüket. – jelentette ki róla a fiú anyja.
- Ugyan már anya! Hogy mondhatsz ilyet? Nem is ismered! Nagyon is szolid, kedves . –
háborodott fel Tamás.
- Az anyja alkoholista. Az ilyesmi sokszor öröklődik. Biztos benne is megvan a hajlam. –
támadott tovább az aggódó anya. – Mondj már te is valamit! - szólt férjének, de az egy-két
morgáson kívül nem nézett fel újságjából, látszólag nem érdekelte felesége kitörése.

Mindenesetre az évek során, ahányszor felvitte a lányt a lakásba, anyja hűvösen, távolságtartóan viselkedett vele. Éreztette alsóbbrendűségét az ő tökéletes családjukkal szemben.
Talán ez is hozzájárult a később történtekhez. Régóta egy párnak számítottak, remélte, hogy a fiú egy nap kiáll mellette családjával szemben és elveszi feleségül. Közös lakást vesznek, gyerekeik lesznek, boldogan élnek. Sokszor ábrándozott erről. Nem is vette észre, hogy az idő múlásával szerelmük ellaposodik, nincs jövője, nem fejlődik sehová, lassan leépül.
A boldogság ritka vendég és senkinél nem időzik sokáig, hiszen mindenütt várják. Marasztalnunk kell, kedvét keresni, törődni vele, hogy ne szökjön meg, erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Ha Tamás szülei elutaztak, csodás napokat töltöttek együtt. Az üres lakásban felszabadultan szerethették egymást. Erre azonban ritkán adódott lehetőség, a lánykérés pedig csak váratott magára. Míg végül véget ért a hat éve tartó kapcsolat.
A fiú szülei nyári szabadságukra külföldi utat terveztek. A lány előre örült, megint együtt lehetnek, talán éppen most végre rájön Tamás, hogy mindig így szeretne élni, vele és megveszik a jegygyűrűket. Egészen beleélte magát ebbe a lehetőségbe, tervezgette mit fog főzni, mivel lepi meg, mikor a fiú lepte meg őt.

- Egy kicsit szeretnék egyedül lenni. Gondolkodni kettőnkön. – magyarázkodott. - Ugye nem baj? Nem haragszol? - nézett kicsit bűnbánóan.

A lány arcáról lesírt a csalódottság, alig tudott uralkodni magán.

- Nem értelek. Azt hittem, Te is alig várod, hogy kettesben lehessünk. Éjjel és
nappal. Mintha házasok lennénk. – Ezt az utolsó mondatot nagyon megbánta.
Korábban olyan közel álltak egymáshoz, hogy akár viccelődhettek is a szóval: házasság.
Ebben a pillanatban furcsán hangzott, ettől kezdett világossá válni számára, hogy
megnőtt a távolság köztük, elveszíti. Kétségbeesésében ostobaságra szánta el magát.
Három napig bírta, majd úgy döntött elmegy a lakásra. Biztosan örülni fog neki Tamás,
biztatgatta magát. Becsöngetett. Már majdnem eljött, mire végre ajtót nyitott.
Fürdőköntösben állt, teljesen meglepve, zavartan.
- Bemehetek? – kérdezte a fiú arcát fürkészve.
- Ne haragudj, de… tudod… majd megbeszéljük…- dadogott. - Nem vagyok egyedül… -
bökte ki végül.
A lány úgy érezte arcul köpték. A haragtól elveszítette a fejét, kivetkőzött magából.
- Szemét állat, dögölj meg! – kiabálta. Sarkon fordult és rohant lefelé a lépcsőkön, ki a
házból.

Nem törődött vele, hogy az utcán megbámulják, sírva rohant, hagyta hagy folyjanak könnyei. Gyűlölte az összes férfit a világon, szívesen belerúgott volna az első szembejövőbe. Dührohama alig csillapodott, míg hazaért.
Olyan nagyon letaglózta a csalódás, hogy azt hitte nem tudja befejezni a főiskolát. Napokig feküdt és sírt. Anyjától nem várhatott vigasztalást.

- Mi bajod? Szép vagy, fiatal, előtted az élet? Mit hisztizel? – ezt tudta összesen mondani
az elkeseredett lánynak. Meg sem próbálta vigasztalni, lelket önteni belé. Inkább
magába öntötte a virágládába elrejtett, fél liter konyakot és elaludt.

Az idő minden sebet begyógyít. Lehet, hogy némelyiken vékony heg keletkezik, könnyen felszakad, vigyázni kell rá, nehogy megérintsük. Ez is ilyen lett, de végül összeszedte minden erejét, beletemetkezett a tanulásba és jelesre diplomázott.
Az új tervek, célok, az álláskeresés kicsit elterelte gondolatait csalódásáról, de még mindig nagyon fájt.
Négy hónapon át tartó állásinterjúk után egy belvárosi hivatalban, kapott munkát. Nagy lelkesedéssel látott neki feladatainak. Munkatársaival nem került különösebben bizalmas viszonyba, bár némelyik kolléga munkaidőn és házasságán kívül szívesen felkarolta volna néhány órára. Ebből nem kért. Csak egy kolléganő akadt, aki első perctől fogva szívébe lopta magát. Segített neki a helyi sajátosságokban eligazodni, minden nap együtt jártak ebédelni. Ő vigasztalta mikor édesanyja meghalt, és kiderült, amit sejtett: a lakáson rengeteg a kölcsön, a tartozás, nem tudja megtartani. Egyik nap, munka után kiültek a hivatal mellett lévő, elegáns cukrászda teraszára meginni egy üdítőt, beszélgetni. A drága helyen lévő kevés vendég közül, egy idősebb úr megfeledkezve magáról bámulta a gyönyörű lányt. Kolléganője nevetgélve megjegyezte:

- A vén krampusz rajtad felejtette a szemét. Persze nem csodálom. Van ízlése.
- Ugyan már, legalább az apám lehetne.

Hamarosan kiderült, a férfi nem apaként tekint rá. A pincérrel odaküldte névjegyét a hölgyek asztalához és megkérdezte, kifizetheti-e a számlájukat. Nemsokára a teraszról látták, az autót, aminek ajtaját udvariasan kinyitotta előtte sofőrje.
A férfit környezete óva intette a házasságtól, rövid udvarlás után mégis megkérte a lány kezét, aki elfogadta az ajánlatot. Munkahelyén felmondott és beköltözött új otthonába, egy budai, hatalmas villába.

A nászút alatt egzotikus tájakon jártak, egy hónapig utaztak. Az ifjúnak nem mondható, de annál szerelmesebb férj mindent elkövetett, hogy elkápráztassa imádottját. Az asszonyt nem különösebben hatotta meg a nagy igyekezet. Egykedvűen nézte a különleges tájakat, városokat, nevezetességeket. Ez neki jár. Benne van az üzletben. Semmi extra. Ráadásul
férje minden pillanatban birtokolni akarta, ölelni, csókolni. Nem tudott sokat tenni ellene,
igyekezett arcát elfordítani, hogy a csók ne érje a száját. Amennyire csak lehetett kerülte a férfit, elhárította közeledését. Éjszaka erre kevés lehetősége akadt, hiszen mellette feküdt.

A végtelennek tűnő éjszakákon egyre gyakrabban jutott eszébe Tamás. A fiú már rég megbánta félrelépését, rájött milyen aljas dolgot művelt. Próbált békülni a lánnyal, de ő hallani sem akart róla. Hagyja békén, már másnak a menyasszonya.
Utolsó beszélgetésüket újra és újra átélte.
Akkor már napok óta lerázta a férfit. Hiába kereste folyamatosan telefonon, s kérte, nem találkozott vele. Végül mégiscsak beleegyezett, hogy meghallgatja.

- Ne menj hozzá a vénemberhez! – könyörgött, de ő addigra már döntött.
- Igenis hozzámegyek. Örülök, hogy elvesz. Nem fogom halálra dolgozni magam, kuporgatni, gyereksírást hallgatni! Volt idő, mikor erről ábrándoztam, de rájöttem, hogy ostobaság. Szeretném gondtalanul élvezni az életet. Nem is szeretném, hanem akarom! Egy nap pedig mindent örökölök. Az ölembe hullik, nem kell érte semmit tennem.
- Semmit? Eladod magad! Érzelmek nélkül mész férjhez?
- Igen. Megveszem magamnak ezt az örökséget. A fiatalságomért, a szépségemért
cserébe. Jó üzletet kötök. A gondok, a szegénység felemészti a legszebb érzelmeket is.
Nem fogok tönkremenni, ahogy az anyámat láttam, fiatalon megvénülni a munkától és
meghalni az alkoholtól. Ő szerelemből ment férjhez. Mi lett belőle?
- Nem törvényszerű, hogy elmúljon a szerelem. Higgy nekem, egész életemben szeretni
foglak. – ígérte, kérlelte.
- Pont te mondod ezt? – nézett rá fanyar mosollyal az arcán a lány. - Teljesítettem a kérésedet. Találkoztam veled. Nincs több időm. Mennem kell! – azzal kitépte magát a férfi kétségbeesett öleléséből és szinte futott, hátra sem nézve.

Miután a nászútról hazaértek, egy ideig élvezte a gazdagságot. Eleinte eljárt a városba vásárolni. Órákig próbálgatta a szebbnél-szebb ruhákat, cipőket, örömét lelte benne.
Legalább addig sem kellett otthon lennie. Az áruházakból általában szépségszalonokba vezetett az útja. A férfi sokszor már türelmetlenül várta. Nem tudta megérteni, hol tud ilyen sokáig elmaradni. Persze nem haragudott, semmit sem tudott megtagadni gyönyörű, fiatal feleségétől. Ahogy hazaért boldogan ölelte magához, a nő pedig engedte, hogy szeresse.

Ahogy telt-múlt az idő megunta a pénzköltést. Céltalan, értelmetlen élete egyre inkább kedvét szegte. Nem is tudta pontosan mi baja. Egyszerűen nem érezte jól magát. Kerülte a vidámság, a jókedv. Egyre inkább fárasztotta, hogy elégedettnek mutassa magát. Legszívesebben véget vetett volna az egésznek. Összepakolni egy bőröndbe, elmenni, bevágni maga mögött az ajtót. Azt kívánta bárcsak megszabadulna ebből a börtönből. Sose kelljen látnia már a férfit, akit minden nappal nehezebben tudott elviselni.

Végre meghallgatták „odafent” a kérését. Hirtelen történt minden. A halálos kór három hét alatt végzett kiszemelt áldozatával.

A temetésen az özvegy nehezen tartotta magát. Nagyon le volt sújtva. Megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat. Kisírt szeme valóban részvétet ébresztett a szertartáson megjelent rokonokban, barátokban.

A hagyatéki tárgyalásra csak az özvegy kapott idézést. Sötét ruhája, arckifejezése mély fájdalomról, őszinte gyászról árulkodott. Micsoda szomorúság elveszíteni egy szeretett személyt, aki szorosan az életéhez tartozott három éven át. Nem is tudta felfogni, hogy soha többé nem láthatja. Ráadásul ilyen fiatalon, ennyire váratlanul. Idő kell, hogy mindezt elfogadja. Az elhunytnak nem volt végrendelete. Miután sem gyermeke, sem más rokonsága nincs, a törvény szerint minden ingó és ingatlan vagyona házastársára maradt.
A hivatalos procedúra nem tartott fél óránál tovább. Az ajándékba vett nyaralót, értékes sportkocsit megörökölte elhunyt, ifjú feleségétől.

Budapest, 2010. január.

CSATÓ GÁBORNÉ /magyareszter/
686
T Pandur Judit - 2010. március 03. 23:17:25

Kedves Eszter!
Ezek a Tamások... Smile
Nagyon jó történet, a végén egy meglepő fordulattal. Én azt hittem az idős férj halt meg...
A történet másik nagy tanulsága - Timóca által kiemelteken kívül -, hogy a sok pénz, a gazdagság csak akkor ad örömöt, ha vannak célok, amelyeket meg lehet valósítani általa, az önmagáért való pénzköltés nem tesz boldoggá senkit.
Judit

499
magyareszter - 2010. március 03. 10:00:50

Kedves Cintia!
Köszönöm, hogy olvastad írásomat és hozzá is szóltál. Örülök, hogy tetszett. Sok szeretettel Eszter

Kedves Timóca!
Köszönöm Neked is, hogy időt szakítottál, nem rövid a történet.Smile Véleményed pedig megtisztel, kétségeim voltak az írással kapcsolatban, pont a vége miatt. Az emberek szeretik a happy endet. Megnyugtattál!Smile A leríttat ki fogom majd javítani az itthoni példányon, mert tényleg jobban hangzik. Köszönöm.
Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.