Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tara Scott: Szemüveg

Tavaly nyáron, egy szombat reggel vásárolni készültünk. Jó időben akartunk indulni, hogy még a kánikula előtt hazaérjünk. Mindig korán kelünk hétvégén is, és ahogy leértem az emeletről, telepakoltam a mosógépet, s elindítottam. Gondoltam, amíg megreggelizünk, tisztálkodunk, felöltözünk, lejár a gép, s mielőtt útra kelünk, még az udvaron kiteregethetek. Úgy is lett, s már felöltözve kivittem a ruhákat vállfákon az udvarra. Férjem utánam jött, hogy segítsen, mondván, hogy hamarabb végzünk ketten. Ahogy akasztottam fel a kötélre az egyik vállfát, egy vitorlázógépet pillantottam meg távolabb a Sportreptér felett. Mondtam is páromnak, hogy milyen korán felszállt már valaki, viccesen meg is jegyeztem, hogy ki akarja repülni magát a kánikula előtt a pilótája. Párom követte tekintetemet, majd közölte velem, hogy amit én vitorlázónak gondoltam, az egy gólya.
– Dehogy gólya! – méltatlankodtam. – Az, gép.
– Jó, akkor gép – hagyta rám.
Éreztem, hogy magában biztos benne, hogy gólyát látott. Bementem a konyhába a távcsőért, kiléptem vele a teraszra, s belenéztem. Gyönyörű fehér vitorlázógép keringett a reptér felett termiket, meleg emelő légáramlatot keresve. Megmutattam páromnak, miközben megjegyeztem:
– Ezért van nekem olvasó, neked meg távollátó szemüveged.
Mielőtt elindultunk, megbeszéltük, hogy először Rákóczifalvára megyünk át, a húsboltba. A hússal visszakanyarodunk, férjem bedobja a hűtőbe, nem visszük magunkkal végig a melegben. Az utcánk végén, rá merőlegesen húzódó utca az utolsó Szolnokból, arról lehet ráfordulni a 442-esre, mely Kunszentmárton felé visz. De ezzel az utolsó utcával húzódik egy párhuzamos út is, mezőgazdasági gépek részére. Beton lapokkal fedett, szilárd burkolatú. Azon haladva készült ráfordulni párom, a 442-es főútra. Még az út elején jártunk. Gyönyörűen sütött a nap, felhő pacni sem terült az égen. Jobb oldalról szántóföld, kicsit távolabb az első házak, baloldalon mély árok, a szélén diófák végig. Ahogy az út vége felé néztem, láttam, hogy két kutya önfeledten játszik egymással a szántóföldön, az út széléhez közel. Mutattam is a férjemnek, hogy vigyázzon majd rájuk, nehogy elénk szaladjanak, és elüssük őket. Párom oda nézett, ahová mutattam, de nem szólt semmit. Gondoltam, tudomásul vette. Azért kicsit meglepődtem, hogy nem reagált rá. Lehet, hogy a munkáján töpreng, gondoltam. Ahogy azonban közelítettünk a veszély felé, egyszer csak világossá vált előttem, hogy egy ember árkot ásott az út szélén, és a kitermelt földet dobálta az ároknak hol az egyik, hol a másik oldalára, amiben már vállig benne állt. Elnevettem magam, és megjegyeztem, lehet, hogy nekem sem ártana már egy távollátó szemüveg. Közben már a főúton haladtunk, s úgy két perc múlva megálltunk a bolt előtt. Nem mentünk be rögtön, csak miután be tudtuk végre fejezni a nevetést.
Pár hete a barátnőmékkel töltöttük a hétvégét. A férje dühösen mesélte, hogy rengeteg pénzt fizetett ki új szemüvegéért, mely egyben közel, és távollátó, azaz bifokális. De nem jól csiszolta be a látszerész, és így balesetveszélyes. Páromnak erről eszébe jutott nyári történetünk. S miközben mesélte, fény derült valamire. Az úton, miután figyelmeztettem a játszó kutyákra, azért hallgatott, mert megrémült, hogy mennyit romolhatott a szeme, ha két hancúrozó kutyát egy árkot ásó embernek lát. Mit mondjak? Szem nem maradt szárazon.

Lethenyei Zoltánné
(Tara Scott)
1119
tatos - 2010. április 07. 21:13:02

Kedves Tara.
Engem is olyan jó érzéssel töltött el az egész kedves írásod, ami tökéletesen betekintést adott egy mai család életébe. Közben megnyitottad az emlékezet ablakait bennem, amikor Édesanyám a bátyám betegágyánál olvasta a Tamás báttya kunyhóját, Az egri csillagokat stb.Igy tanított meg szeretni a könyvet, az olvasást, mind- annak ellenére, hogy nagyon nehezen olvastam, mivel ma már tudvalevő, hogy tiszlexiás voltam, vagyok.
Nagyon kedves írásodhoz szívből gratulálok. Sok sikert kívánok Szeretettel Gyöngyi.

1346
Tara Scott - 2010. április 03. 21:21:30

Aranyos Vagy, Juditkám! Erre nem is gondoltam. Köszönöm, hogy időt szántál rám. Smile

686
T Pandur Judit - 2010. április 02. 18:51:29

Kedves Tara!

Azért jellemző rád, hogy játszó kutyákat látsz ott is, ahol nincsenek... Smile
Vidám történetedet jókedvvel olvastam. Valljuk be, legnagyobbat saját magunkon tudunk nevetni.

Judit

1346
Tara Scott - 2010. április 01. 16:02:11

Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántatok rám. Furcsa dolog a látás. Végtelen messzeségbe ellátok még most is, de az olvasáshoz, már a 3 dioptriás is kevés lesz lassan. Szeretettel ölellek Benneteket: Tara.

499
magyareszter - 2010. március 31. 16:58:14

Kedves Tara!
Nagyon jópofa a történet. Mindig az élet írja a legérdekesebb, legpoénosabb dolgokat. Jó, hogy megosztottad velünk. Nekünk is vannak nevetséges családi történeteink, néha, ha összejövünk felemlegetjük őket, már számozott családi történeteknek hívjuk.

Sok szeretettel Eszter

230
Torma Zsuzsanna - 2010. március 31. 10:42:37

Kedves Tara!

Valóban érdekes kis történetet meséltél el. És én sem csodálkozom a történteken, hiszen ahogy öregszik az ember, úgy romolhat a látása is. De hallottam már olyan esetről, amikor egy asszonynak (dédimama), aki ahogy öregedett, egyre jobban élesedett a látása, és 80-90 éves kora körül szemüveg nélkül olvasta az újságot. Hát, vannak még csodák!
Azért sem csodálkozom, hogy a fenti eset megesett Veletek, mivel gyakran veszem észre, hogy rosszul olvasom el egy-egy cikknek a címét az újságban, és már-már arra gondolok előtte, hogy rosszul van írva!

Üdvözlettel:

Torma Zsuzsanna
(Így, az 57. betöltése után)

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.