Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: AZ ILLAT - ÖTÖDIK TÖRTÉNET (2010. április)

A lányok szinte egyszerre álltak fel a padból, mikor belépett a szigorú igazgatónő. Érezték, hogy valami fontos dolog lehet, ha a gyorsírás órát félbeszakítja. Legutóbb több diákot kiállított a katedrára, meghagyva nekik, hogy másnap olyan köpenyben jelenjenek meg az iskolában, aminek hossza eltakarja a térdüket. Senki nem mert mukkanni sem, az érintettek pedig délután, otthon nekiláttak leengedni a mini méretűre felhajtott köpenyt. Izgatottan várták, vajon most miről lesz szó?
- Jó napot kívánok! – köszönt hivatalos hangon, amit az osztály kórusban viszonzott.
- Telefonáltak a minisztériumból. – hordta körül szúrós tekintetét a lányokon, hátha
észrevesz valami fegyelemsértést, kirívó haj- vagy ruhaviseletet, esetleg valaki kifestett
szemmel mert volna tanításra jönni, de mindent rendben talált. – Egy kitűnő gyorsíróra
lenne szükségük, aki már letette a 150 fokos vizsgát. Ki szeretne elhelyezkedni hétfőtől? –
nézett végig ismét az osztályon.
Varga Zita, a legügyesebbek közé tartozó, jelentkezett.
- Szeretnék dolgozni, amilyen hamar lehetséges.
- Helyes. – nyugtázta az igazgatónő. – Akkor óra után várlak az irodában, hogy
megbeszéljük a részleteket.
Ezzel be is csukódott Szörnyella után az ajtó – ahogy a diákok egymás közt az iskola nagytiszteletű vezetőnőjét nevezték. Visszatértek a félbehagyott feladathoz. Nem sok maradt a szövegből, amit Anna néni diktált. Hamarosan meg is szólalt az óra végét jelző csengő.

Melyik gyerek értette volna meg a szigor szükségességét, a régi villából átalakított iskolában? A tanári szobán kívül mindössze három tanteremből állt, egyikben írógépek sorakoztak hosszú asztalokon. Az igazgatónő egyre nehezebben tudta a nyolcvanöt-kilencven tinédzser lányt kordában tartani. Szigorú házirendet követelt meg. Még az is tilos volt, hogy valakit a kapuig kísérjen egy fiú. Elsőben az évnyitón világosan elmondta, hogy az összes „apuka”, „nagybácsi”, „unokatestvér” legfeljebb az utca elejéig jöhet, ott búcsúzzanak el. Az 1960-as évek vége felé a laza felfogás, a túlzott szabadelvűség erkölcsi téren nagyon terjedt. Nem volt egyházi ideológia, ami visszafogó erőt jelentett volna. A fiatalok Beatlest hallgattak, a lányok miniszoknyát kezdtek viselni. Ezzel a problémával a fő tanerőnek egyedül kellett megbirkóznia. Sikerült is megőriznie az iskola jó hírnevét. Család nélkül, magányosan, hivatásának élt. Több kétéves gyors- és gépíró iskola is működött a városban, s lám a minisztériumból is őt keresték, az ő tanítványai közül kértek egyet. Elégedetten, büszkén ült íróasztala mögött, mikor tanítványa kopogott az ajtaján.

Zita örömmel nézelődött a belvárosban. A hatalmas ódon épületek között egészen kicsinek érezte magát, de tetszett neki, amit látott. Egy elegáns részen, közel a Duna-parthoz találta meg a minisztériumot. Jelentkezett a portásnál, aki, miután bemutatkozott, megmondta kihez jött, eligazította, merre induljon. Páternoszterrel ment fel a negyedik emeletre, ott pedig meg sem állt a főosztályvezető ajtajáig. A titkárnő bejelentette a főnökhöz, aki szívélyesen fogadta. Néhány mondattal leírta mivel foglalkoznak az ő vezetése alatt az előadók, főelőadók, mi lenne a lány feladata.
- 200-as fokon is tud gyorsírni? – kérdezte.
- Igen, percenként 200 szótagot biztosan le tudok írni, és pontosan visszaolvasom. Az iskolában 250-es sebességet is próbáltunk már, az is sikerült.
- Itt nálunk lesz lehetősége gyakorolni. A kollégák sokszor lusták írni, inkább diktálnak. Előfordul, hogy rögtön írógépbe, de ki fogják használni a tudását.
- Még egy utolsó vizsgám lesz két hét múlva, amire el kell mennem… - bizonytalanodott el a lány.
- El fogjuk engedni nagylány, megoldjuk. Hány éves is összesen?- mosolygott önkéntelenül.
- Tizenhat. - felelte önérzetesen Zita.
- Szemtelenül fiatal. – csóválta a fejét hitetlenkedve leendő munkaadója.

Első nap a főnök titkárnője végigvitte a főosztályon. A hosszú folyosón az összes szobába bementek, mindenkinek bemutatta. A dolgozó nő hosszú szőke haját füle mögött kétoldalt cicafarokban fogta össze. Üde, virágmintás nyári ruhája rásimult áramvonalas testére, le is esett az álluk a kollégáknak. Udvariasan bókoltak, kedvesen mosolyogtak, biztatták, majd belejön a munkába. A kezicsókolom köszönések rettentően tetszettek a csitrinek. Annyi újdonság történt vele, hogy délután öt órakor szinte szédelegve indult haza, miután végre elérkezett a munkaidő vége. Boldog megnyugvás, jóleső fáradtság áradt szét minden porcikájában. Este az ágyban visszagondolva a nap eseményeire, csak egy arc jelent meg többször is tisztán előtte, ehhez az archoz egy jóleső kézfogás tartozott, azt is érezni vélte, mint a férfi kellemes illatát. Valamilyen Balázsnak hívják, ha jól értette. Gondolta, majd holnap titokban meglesi milyen név van kiírva az ajtóra, ahol a férfi dolgozik.

Közvetlen kolléganőjével egy tágas szobában kapott helyet. Két nagyobb íróasztalt és két írógépasztalt toltak össze egymással szemben. Egy szekrény is állt oldalt, a fal mellett, ebben irodaszereket tartottak. Géppapírt, indigót, vékonyabb másoló- és stencil papírt, borítékokat és persze őrölt kávét, kockacukrot.
Még egy kerek asztal is tartozott a bútorzathoz, ami köré kárpitozott fotelek kerültek, és több kolléga reggeli kedvenc időtöltésének helyszínéül szolgált. Kolléganőjét Gabinak hívták, a 35-40 év körüli asszony két - majdnem Zitával egykorú - gyermeket nevelt. Szerencsére első perctől jól megértették egymást. Segítőkészsége, kedvessége megnyugtatta a fiatal lányt.

A nyár elrepült, szabadságot sem vett ki, töretlen lelkesedéssel dolgozott. Úgy döntött, majd karácsony táján lesz otthon, addig kihasználja az időt, hogy minél többet elsajátíthasson a felnőtt életből, ami tetszett neki. A hivatalban mindig jól érezte magát. Reggelente néhány kolléga rendszeresen átjött. Kávézás közben belenéztek a napilapokba, beszélgettek a politikai helyzetről, hírekről, pletykáltak a minisztériumban zajló nyílt titkokról, vagy csak egyszerűen vicceket meséltek. Viszont Balázst csak akkor látták, ha munkát hozott, csöndes, visszahúzódó ember lévén, Zitának semmit sem sikerült megtudni róla.
Ősztől Klárival, legjobb barátnőjével esti gimnáziumba kezdtek járni. Hetente háromszor, hétfőn, szerdán, pénteken, munka után beültek az iskolapadba. Előfordult bizony, hogy utolsó órán le- lecsukódott a szeme a fáradtságtól, de kitartóan tanult. Tankönyveiből egyet-egyet bevitt munkahelyére, ha egy kis szabadideje akadt munkaidőben, belekukkantott.
Klárinak is sikerült jó munkahelyet találnia. Zita pedig különösen szerencsés volt, ezernégyszáz forintos kezdő fizetésével. Abban az időben az bizony komoly pénznek számított.

Gabi kezdettől fogva anyáskodott vele. Elnevezte Fülesnek, ami több szempontból is illett rá. Egyrészt szemfüles mivolta, másrészt hajviselete miatt. Bosszantotta volna, ha más így szólítja, de kolléganőjének annyi mindent köszönhetett, és olyan szeretettel tudta kimondani, hogy tőle még ezt is szívesen vette.
November végén névnapi összejövetelt szerveztek. A főnök titkárnőjét Katalinnak hívták. A kis tárgyalóban a hosszú asztalon megterítettek. Többféle süteménnyel, szendvicsekkel teli tálcákon sok-sok finomságot kínált az ünnepelt. Mire Gabival átértek, a férfiak már túl voltak egy-két konyakon. Talpas poharakban aranyszínű pezsgő gyöngyözött. Viccelődtek a lánnyal, hogy kiskorúak nem ihatnak alkoholt, valaki megjegyezte, hogy biztosan tejjel működik még, már csak azért is elvett egy poharat a koccintáshoz. Persze a fejébe szállt rögtön az ital, sohasem szokott inni. Kis idő múlva úgy érezte ki kell mennie a levegőre. A negyedik szinthez tartozott egy kis külső körfolyosó. Az ő szobájuk ablaka is odanyílt. Már besötétedett, de az irodákból kiszűrődő fényben észrevett egy alakot, s nagyot dobbant a szíve. Balázs volt az. Fázott, vissza akart menni a többiekhez, ekkor azonban a férfi odalépett hozzá, megsimogatta az arcát és ő nem tiltakozott.

Gabi már nem tudta elképzelni, hova lett. Még javában mulatoztak a kollégák, de ő elköszönt, igyekeznie kellett haza családjához. Visszament szobájukba retiküljéért, kabátjáért, hogy elinduljon, ekkor kellemetlen látvány tárult elé.
A félhomályos körfolyosóról Balázs és Zita alakja rajzolódott ki, ahogyan összeölelkezve csókolództak. Kényelmetlenül érezte magát, amiért meglátta őket, ugyanakkor mérges lett a férfire, akiről tudta, hogy nős, családos ember. Feldúltan szedte össze holmiját és indult haza.
Másnap a lány kerülte a tekintetét, hol szótlanul tett vett, belemerült a munkába, hol pedig a semmibe bámult megfeledkezve magáról. Összerezzent, akárhányszor nyílt az ajtó, felkapta fejét, mintha várt volna valakit. Egyszer be is lépett Balázs, de csak egy kézzel írt feljegyzést hozott gépelésre. Szó nélkül letette az asztalra és kiment. Zita nagyon küszködött, hogy ne piruljon el füle tövéig, persze nem sikerült. Szeretett volna beszélni a férfivel, tisztázni a helyzetet, de nem adódott lehetőség. Így telt el néhány nap keservesen, kétségek között, lesz-e folytatás, szereti-e a férfi, egyáltalán akar-e tőle valamit? Egy reggel korábban ment be, egy sürgős munka miatt, mikor Balázs jött be a szobába. Leült a lány mellé, aki megint nem tudott uralkodni magán, érezte, hogy lángol az arca.

- Gondolom magyarázatot vár a történtekre. – kezdte a férfi kicsit feszengve mondandóját. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik nekem. Be is tudnám úgy rendezni az életemet, hogy jusson idő a munkámra, a családomra és még Zitácska is beleférne, de nem hiszem, hogy ezt szeretné. – pillantott szeme sarkából a lányra.
Ő pedig összeszedve lelkierejét válaszolt.
- Nem, tényleg nem szeretném. Azt hittem… nem tudtam… - küszködött a sírással, elcsuklott a hangja.
- Hibáztam, sokat ittam, nem akartam megbántani. – kért szinte bocsánatot a férfi.
Gabi lépett be az ajtón. Balázs felállt, kiment a szobából. Mindez néhány perc alatt történt, a naiv lány talán azt sem fogta fel, hogy tulajdonképpen felajánlotta, legyen a szeretője.
Nehéz lett volna nem észrevenni könnyes szemét. Gabi nagyon sajnálta, hiszen olyan tapasztalatlan, pont egy nős emberrel kellett megégetnie magát?
- Füleske! Ő már egy kihúzott sorsjegy. – kezdte gyengéden magyarázni - Felesége és két kisfia van. Felejtsd el! – odament és megértően karolta át a vállát.
- Nincs jegygyűrű az ujján…szégyellem magam. – fakadt sírva a lány.
- Mással is történt már hasonló, a világ mégsem állt meg. A Föld forog tovább. Hidd el nekem, nem szabad búslakodnod miatta, nem éri meg. Majd megtalálod te is azt, aki megérdemli, hogy szeresd. Értékes ember vagy. Bevallom kicsit féltem, mikor megtudtam, hogy ilyen fiatal munkaerőt kapok segítségnek, de nagyon örülök neked.
- Tényleg? – mosolyodott el Füleske, szép őzike szemeiben még könnyekkel.
- Korban sem hozzád való. – folytatta kolléganője.
- Igen. Öreg. Klári is mondta. – bólogatott helyeslően Zita.
- Harminckét éves, akkor én mi vagyok? – nevetett Gabi. - Komolyan nem értelek. Balázs nem csúnya, de nem is egy feltűnő jelenség. Te olyan csinos vagy, mi tetszett pont ebben a férfiben?
- Olyan jó az illata. Igazi férfi illat. – emelte ábrándosan szemeit a fellegekbe a csacska lány.
- Na jó, megszédültél ettől az illattól, de ez lehetetlen. – zárta le az ügyet Gabi. - Ne is beszéljünk róla. Pityeregni pedig tilos, mert elfenekellek! Gyerünk dolgozni! Nem leszünk kész.

Soha többet nem beszéltek róla. Ahogy telt-múlt az idő, Füleske még egy ideig kiszedte a gépelésre váró kéziratok közül Balázsét, gépelés közben elmerengve gyöngybetűi felett. Senki nem is írt olyan szépen a főosztályon, ahogyan Ő. Később már erről is leszokott, lassan visszatért életébe a rendes kerékvágás.
Elmúlt az érzés, elszállt az illat. Nem maradt más belőle, csak egy idővel elhalványuló, tanulságos emlék.

Tizennyolcadik születésnapján már délután fél ötkor türelmetlenül járkált fel alá a minisztérium bejárata előtt egy barnahajú, jóképű fiú, egyik kezében rózsacsokorral, másikban hatalmas plüss mackóval.

Írta: Csató Gáborné
230
Torma Zsuzsanna - 2010. április 26. 10:43:49

SmileKedves Tollforgató!

Én bele tudtam képzelni magamat abba a helyzetbe, amibe mint olvasó "belecsöppentem", mivel én is a hatvanas évek végén kezdtem gyorsíró iskolába járni, pontosabban 1968-tól 1970-ig. Nagy dolog az egy fiatal leány életében, amikor két év tanulás és szakmai gyakorlat után, vagy még előtte is munkába áll, és úgy kezelik már, mint a felnőtt embereket. Tudom, hogy a "kezitcsókolom"-ot hallani milyen érzés. A munkahelyi szerelem talán keveseket "talál" meg még ilyen korán, de elképzelhető.
Nekem a finom illat érzése az első szerelmeme emlékéhez fűződik, akinek a kölnivize olyan kellemes volt, hogy azóta sem éreztem ahhoz hasonlót. De az is talán azért volt, mert az első szerelem volt a számomra, amikor "az első szerelem legtöbbször egy kézfogás".

A történet maga eléggé hosszú volt és eléggé részletezett volt, inkább az illatra kellett volna több időt szentelned!

Üdv.: Torma Zsuzsanna

490
kismehi - Libricz Maja - 2010. április 21. 08:13:18

Kedves Tollforgató!!!

A történet nekem való!Smile
Tetszik... az illattal még lehetett volna játszani!!!
Üdv: maja

1403
titanil - 2010. április 09. 17:59:33

Kedves Tollforgató!
A történet nekem nagyon tetszik. Eszembe juttatta fiatalságom, épp 16 éves koromban kezdtem el dolgozni. Nagyon szerettem első munkahelyem. Abban az időben még az idős kollégák szívesen tanították fiatal munkatársukat. Munka mellett levelező tagozaton végeztem el a közg. technikumot, s a jó bizonyítványnak úgy örültek, mint saját gyerekük érettségijének.
Igen, van olyan férfi illat, amely első találkozáskor megfog egy - főként tapasztalatlan - kislányt, s amit nehezen tud feledni, legyen az idősebb kolléga, vagy vele egykorú fiatal.
Szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.