Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Nyuszilesen

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok a Szerkesztőségnek és minden kedves Tagtársamnak!

NYUSZI-LESEN

Kispesten egy öreg házban lakunk kisebbik fiammal. Mikor ideköltöztünk, 1995-ben, még csak négy gyertyát kellett elfújnia tortáján. Akkor felújíttattam, átalakíttattam, összkomfortossá varázsoltam otthonunkat, szeretjük is, szerény, de barátságos kis fészek. Az utcai szobában a vastag régi fal miatt a hatvan centiméteres ablakmélyedés több dologra is jó lehetőséget kínált. Például virágokat lehetett volna ott tartani, délelőtt oda süt a Nap, de Csabikám kisajátította magának a helyet. Sokszor vitte a kis pokrócát, játékait, mesekönyvét és felköltözött az ablakba, berendezkedett, igazán jól érezte ott magát.
Húsvétkor vasárnap reggel érkezett hozzánk a nyuszi, legalábbis előző évben otthagyta pont az utcai ablakban az ajándékokat.
A meglepetéseket annak idején persze, szombaton, késő este én szoktam odakészíteni, hogy reggel, mikor a gyerek felébred, már ott találja. Második Húsvétunkat töltöttük a házban, mikor olyan nagyon elfáradtam a takarításban, sütés-főzésben, hogy nem tudtam kivárni míg teljesen elcsendesedik a ház, mélyen elaludtam. Reggel korán, a félhomályban arra ébredtem, hogy kisfiam áll az ágyamnál.
- Mikor jön már a nyuszi? – nyafogott.
- Kisfiam, hány óra van? Miért nem alszol még? – próbáltam visszaterelni a szobájába, de hiába. Reggelt parancsolt, így összeszedtem magam és felkeltem.
- Enyém lett a helyed! – huncutkodott máris a párnámon hemperegve, paplanommal betakaródzva. Nagyon élvezte, hogy bebújt az ágyamba, kitúrt onnan. Igaz, hogy úgysem feküdtem volna már vissza, de ő máskor is megviccelt így és jókat kacagott ezen a reggeli mókán.
„Na most aztán hogyan csempészem ki a szekrényből az ajándékokat és hogy kerülnek az ablakba?” – töprengtem.
Gyorsan rendbe szedtem magam, felöltöztem és reggelit készítettem, hogy kicsalogassam a konyhába. A fiatalúr azonban nem hagyta magát.
- Itt kérem a reggelit a szobában. - jelentette ki. - Szeretném látni mikor jön a nyuszi.
Beszélnem kell vele.
- Mit szeretnél beszélni a nyuszival? – lepődtem meg.
- Hogy van-e nyuszi főnök, aki a többi nyuszinak megmondja kihez menjen? Egy nyuszi nem tud ennyi helyre menni. – magyarázta.
- Igazad van, biztosan több nyuszi hordja szét a sok-sok gyereknek az ajándékokat, de akkor sem ér rá, hogy beszélgessen. Csak gyorsan leteszi a csomagot és már szalad is tovább. – próbálkoztam.
- Akkor is megvárom. – makacskodott a gyerek. Azzal sietve hozta a szokásos kellékeket és beült az ablakba, figyelve az utcát, mikor látja meg a nyuszit.
Gondoltam majd csak megunja a várakozást, elfárad, elmegy játszani a szobájába, de úgy látszott kitartóan várja, hogy találkozhasson a titokzatos nyúllal.
Kicsit kínosan éreztem magam, de nem tudtam mit tenni, próbáltam haladni a házi teendőkkel. Így telt el szinte az egész délelőtt. Még a vajas kiflit is úgy ette meg, hogy le nem vette a szemét az utcáról, el ne szalassza a nagy pillanatot.
Aztán végre csak elfáradt, leszállt onnan és kicsit csalódottan ballagott a szobájába.
- Nem is jön már. – jegyezte meg lógó orral.
Kihasználtam a pillanatnyi helyzetet, kikaptam a szekrényből az ajándékát és gyorsan odatettem az ablakba, majd utánamentem.
- Látod, nem voltál elég kitartó. Pont most jött a nyuszi. Alig kellett volna már várni rá.
Rám nézett okos szemeivel és csak annyit mondott:
- Nem is ugattak a kutyák. A nyuszit megugatták volna.
Annyira logikusan hangzott a kételkedése, olyan meggyőzően hatott rám, hogy úgy éreztem nincs értelme tovább bonyolítani a húsvéti mesét és elmagyaráztam neki az igazságot.

Megnyugodva, boldogan bújt hozzám és megbékélve, kézenfogva, együtt mentünk, megnézni, hogy mit hozott a „nyuszi”.

Budapest, 2010-04-01

CSATÓ GÁBORNÉ - magyareszter
1403
titanil - 2010. április 17. 20:51:28

Kedves Eszter!
Nagyon tetszik írásod. A gyerekek akár hisznek a nyusziban, Jézuskában akár nem, de nagy izgalommal várják az ünnepeket, s örülnek az ajándékoknak. Lányom olyan kíváncsi és türelmetlen volt, hogy mindig megtalálta az ajándékot, nem tudtam már hová elrejteni, ezért anyáméknál kerestem rejtekhelyet. Nekünk az a legszebb az ünnepekben, mikor látjuk gyerekeink mosolygó arcát, örömét.
Sok szeretettel: Titanil

499
magyareszter - 2010. április 08. 08:24:25

Kedves Gyöngyi, Tara és Timóca!
Köszönöm, hogy elolvastátok és hozzászóltatok, gyermekeimmel kapcsolatos, egyik legkedvesebb emlékemhez.
Szerintem sem hiszi már a nyuszit egészen a kisfiad Timóca, csak el akarja hinni, mert olyan jólesik hinni benne. Ahogy Tara is írja, izgalmas kis játék. A Jézuskát én is régen tudtam már, de próbáltam még hinni benne, mert úgy még más volt a karácsony. Régen volt, de erre biztosan emékszem.Smile
Sok szeretettel Eszter

1346
Tara Scott - 2010. április 05. 19:44:25

Kedves Eszter!
Tündéri történetet hoztál. Kicsit nosztalgiáztam is miatta. Azért volt abban valami jó, izgalmas kis játék nekünk felnőtteknek is, amíg hittek benne. Mindíg kitalálni valami újat. Mikor már tudtak mindent, kicsit szegényebbek lettünk egy-egy mókával. Sok szeretettel: Tara.

1119
tatos - 2010. április 04. 21:20:11

Kedves Esztike.
Aranyos elbeszélésedet köszönöm. Élvezettel olvastam. Mindíg szeretem az igaz történeteket. Sok sikert kívánok Szeretettel Gyöngyi.

499
magyareszter - 2010. április 04. 16:30:46

Kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastad, amit aktuálisnak tartottam, és örömmel meséltem el. Nekünk Édesanyáknak sok kedves emlékünk van a gyerekekről. Igazad van, ez általános, hogy a gyerekek szeretnek sátrat építeni, bebújni, vagy felmászni valahová, ez közös vonás.
Nagyon aranyos ez a Gyuszi bácsis dolog is, szegény István fiad tényleg mekkorát csalódhatott, mikor meglátta, hogy nem "Nyuszi-bácsi" van a képen.Smile
Sok szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2010. április 04. 16:26:36

Kedves Melinda!
Köszönöm, hogy olvastad a kis családi történetet és örülök, hogy tetszett. Sok szeretettel Eszter

686
T Pandur Judit - 2010. április 03. 23:38:14

Kedves Eszter!
Nagyon aranyos történet! Köszönjük, hogy megosztottad velünk. Smile
Az első amit eszembe juttatott, hogy a gyerekek mennyire szeretik a "kuckókat". Valami saját kis helyet, ahol a legjobban érzik magukat. Az én gyerekeim a zongora alatt rendezkedtek be Smile, ott szerettek játszani Smile
A másik amit eszembe juttatott, hogy a "nyuszival" minden gyerek jóban van. Nem fél tőle senki, mint a mikulástól.
A nyuszit várni különben is érdekesebb. Nem kap tőle senki virgácsot, büntetést, viszont lehet tojást festeni, ajtódíszt készíteni, locsolkodni, nyuszit simogatni, húsvéti kalácsot sütni.
Az egyik nagybátyám Gyula, akit mindig Gyuszi bácsiként emlegettünk. A nagyobbik fiam /István/ amikor kicsi volt nem találkozott vele, mert tőlünk távol, Vas megyében lakik. Amikor az egyik húsvétkor meglátogattam az ottani rokonságot, a gyerekek nem jöttek velem a hosszú útra, otthon maradtak a férjemmel. Amikor hazamentem István egyre csak kért, hogy meséljek róla. Elmondtam, hogy az erdőgazdaságban dolgozik, hogy ügyes asztalos, fából kiskocsit csinált a kisfiának. Amikor készen lettek a fényképek, amit a rokonlátogatáson csináltam, István nagyon izgatott lett, arra kért, hogy mutassam meg rajta Gyuszi bácsit. Amikor megmutattam a fényképen a nagybátyámat, a kicsi fiam sírva fakadt a csalódástól. Akkor derült ki, hogy ő "Nyuszi bácsinak" értette a Gyuszi bácsit, és azt gondolta, hogy egy "igazi" nyuszi a nagybátyám. Aféle mesebeli nyuszi, aki beszél, családja van, ráadásul kiskocsit készít fából a kisfiának... Smile Smile Smile
Mi sem értettük, hogy ő Nyuszi bácsit mond - Gyuszi bácsi helyett - mert nagyon sejpes volt kicsinek. Így egészen a fénykép nézegetésig nem derült ki a félre értés Grin

Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.