Edwin Chat: Az elveszett kisfiú 4. rész.

Elnyomta a cigit, és továbbra is a képet nézte. A kis fehér rövidnadrág, a rövid ujjú piros ing, ezeket kell majd bediktálni Bradnek, ha az eltűnés bejelentésekor kérdések tömkelegét zúdítja rá. Mi mást mondhatna? Ilyen ruházatban van a kisfiú a fényképen, és most semmi jó ötlet nem jut az eszébe, hogy milyen ruhában tűnt el. Ezért az a legnyilvánvalóbb, ha fényképen szereplő ruházatot fogja felsorolni.
Nem Brad bácsi, nem piros ingben volt az eltűnése napján. Skót szoknyában, és cici fixben. Ezen a mondaton megint röhögni kezdett. Ez már nem nevetés volt, törvénytelen röhögés a javából. Ültében előre-hátra hajlongott a röhögéstől, és arra gondolt, micsoda jópofa srác ő, hogy spontán tud kreálni ilyen szuper poénokat. Pedig ha kívülről látná magát, nem kizárt, hogy véleménye száznyolcvan fokot fordulna.
Letette a képet, és hanyatt dobta magát az ágyon. Valami nagyon nem volt rendben, de ezzel nem tudott már komolyan foglalkozni. Elméje megváltozott, kimozdult addigi állapotából, negatív irányba. Mintha egy kis gonosz manó kelt volna életre agyában, és az ő gondolatait teljesíti, akképp cselekszik, ahogy a kis manó óhajtja. Talán ő mondja mindig azt is, hogy ki kell törni innen. Hát persze, csak ő lehet. Talán nincs a világon olyan élő teremtmény, aki egy emberi koponyába bezárva akarja leélni az életét. A további következményeket Tommy már nem tudta számításba venni, mert elaludt. Így jó neki, legalább addig sem érzi a nyilalló fájdalmakat, addig se zagyvál össze mindenféle eszement gondolatokat, nem kell a kis manó kénye-kedve szerint viselkednie, cselekednie.
Órákat aludt, álmában, ha volt neki, magzat pózba kuporodott teste többször összerezzent, mintha valami hirtelen ijedtség érte volna. Álmai, ha voltak, lehettek lidércesek, vagy rémesek, de lehet hogy álom nélkül telt az alvás ideje, és nem kínozta lelkét még ez is. Fájdalmai is előjöhettek alvás közben, de nem valószínű, mert egyszer sem tett olyan mozdulatot, hogy hirtelen felriadjon, és izzadtságban fürödve, lihegve kelljen halántékát masszírozni. Így hát az alvásbéli egy-egy összerezzenés csupán szellemi fáradtságának tulajdonítható.
Lassan tért magához. Úgy nézett ki, mint egy másnapos, vagy aznapos ember, aki most tér észhez az éjszakai tivornyázás után, amit nem sikerült tünetmentesre kipihenni. Haja kócosan meredt az ég felé, szeme alatti táskák felpüffedve éktelenkedtek, és leheletében az a kellemetlen szájszag volt, ami alvás után ott van minden embernek, amíg el nem megy fogat mosni.
Ébredését kicsit felgyorsították azok a hangok, zörejek, amik először távolinak tűnően, lassan jutottak el hozzá, de aztán egyre világosabban, és határozottabban hallotta őket. Hosszú másodpercekbe telt, mire felfogta, valaki hangosan veri a bejárati ajtót, kopogás gyanánt.
Felkelt az ágyról, kómásan, lelkiekben még aludva ment ajtót nyitni. Menet közben kissé ráncba szedte magát. Az ujjaiból rögtönzött fésűvel nagyjából elrendezte szénaboglya frizuráját, pólója alját betűrte a nadrágba.
Mikor kinyitotta a bejárati ajtót, először nem is látta kivel áll szemben, mert a délutáni napsugarak teljesen elvakították. Szemeit reflexszerűen csukta be, és lassan, hunyorogva nyitotta ki, mintha fájna neki. Bronson állt előtte, Brad helyettese, egyenruhában.
- Szevasz Tommy!- köszönt határozottan. A fiú most a háta közepére kívánt mindenkit, nem hiányzott ez a látogatás.
- Hello! Mizújs?
- Ezt én kérdezhetném. Bemehetnék?- kérdezte Bronson.
- Persze, gyere csak.- felelt Tommy, és kissé félreállva, utat adott a váratlan, számára nem kívánatos személynek. De ha kívánatos, ha nem, nem dobhatja ki, mert mégiscsak a hatóságot képviseli.
Tommy becsukta az ajtót, és bementek a konyhába, leültek az asztalhoz.
- Hogy vagy Tommy? Minden rendben?
- Voltam már jobban is, de amúgy minden rendben van.- válaszolt a házigazda.
- Fred hirtelen szabadságra ment. Nem tudod az okát?
- Kérsz egy kis ásványvizet?- kérdezett vissza Tommy. Ezt két okból tette. Egyik ok az, hogy mint udvarias, vendégszerető házigazda, megkínálja a vendéget, bármennyire nem kívánatos is. A másik, hogy így akart egy kis időt nyerni, míg kitalál gyorsan valami hihető hazugságot.
- Igen, köszönöm.- fogadta el Bronson a kínálást. Tommy a hűtőszekrényhez lépett, és kiemelt egy bontatlan üveget, majd a kredencből elővett egy narancs mintás üvegpoharat. Letette a rendőr elé az asztalra, és a poharat tele töltötte.
- Köszönöm.- mondta csábos mosollyal Bronson. – Nos, tudsz valamit?
- Ő… nem tudok semmit.
- Nála dolgozol, ha jól tudom, már évek óta. Hogy lehet az, hogy nem tudod?
- Reggel elindultam dolgozni. Oda is mentem a műhelyhez, de láttam, hogy zárva, és az ajtón is észrevettem a kiakasztott táblát, hogy szabadságra ment. Hazajöttem, hívtam telefonon, kicsörgött, de nem vette fel senki. Többször is próbáltam. Aztán elaludtam, és most a te dörömbölésedre ébredtem csak fel.
- Értem.- bólintott Bronson, és jókorát ivott a kellemes, hideg vízből.
- Biztos közbe jött neki valami sürgős, halaszthatatlan dolog.- vezette félre Tommy a hatóságot.
- Minden bizonnyal.- ismerte el a feltételezést a rendőr, már csak azért is, mert Fred nem szokott ilyent tenni, hogy szó nélkül egyik pillanatról a másikra eltűnik.
Tommy agyában a kismanó felébredt, ez abban nyilvánult meg, hogy halántékát meg kellett masszírozni. Felötlött benne a gondolat, hogy Bronsont is el kellene tenni láb alól. Feltűnés nélkül úgy helyezkedett, járkált a konyhában, hogy kilásson az utcára. Meglátta az út szélén parkoló járőr kocsit. Ez itt a bökkenő. Mit csináljon a kocsival? Egy ekkora batárt nem könnyű eltüntetni. Eszébe jutott a Dolan, és a cadillac című írás, melyre, ha jól emlékszik Stephen King műve. Ott Dolan markoló segítségével készített egy hatalmas csapdát a kocsinak. De ő itt, ebben a kisvárosban azt nem tudja megtenni. Dolan ott kinn a prérin, ahol még a madár se jár, zavartalanul véghezvihette tervét. Tommy ezt nem tudná kivitelezni, így hát Bronson kegyelemben részesült.
Tommy megint nevetni kezdett.
- Mi a mosoly tárgya?- kérdezte a rendőr. – Hadd nevessek én is.
- Két macska bagzik a kocsid motorháztetőjén.- válaszolt, és egyre idétlenebbül nevetett. Bronson felugrott, és az ablakhoz lépett.
- Csinálnak sok kis rendőrmacskát. Járőrmacskákat.- röhögött Tommy, és örült, hogy ismét elemében van, újra gyártja a frappáns poénokat, melyek csak az ő számára voltak jó poénok, más emberek számára, csak idétlen, rossz duma lenne, mint Bronson számára is.
- Átkozott dögök!- tört ki Bronsonból. – Azt hiszem, megyek, még el kell néznem pár emberhez, nem tudnak-e valamit Fredről.
Tommy röhögve kísérte ki a bejárati ajtóig. Bronsont idegesítette ez a röhögés, és szólni is akart, hogy a hatóságot nem kellene kigúnyolni ilyen járőrmacskás szöveggel, de végül meggondolta magát, és szó nélkül hagyta Tommy élcelődését.
Miután Bronson eltávozott, Tommy visszament a konyhába, és az ablakból figyelte, hogy a járőr kocsi eltűnjön a láthatárról. Ezután kétségbe esve zuhant le a székbe, ahol nemrég még a rend őre ült, és fájdalmas arccal, görnyedt az asztal lapjára. Tudta, hogy ez mind a manó műve. Ő készteti olyan cselekményekre, melyek neki normális állapotban eszébe se jutna. És a manó ölte meg Fredet is, bár akkor Tommy még nem tudott a kis szörnyeteg létezéséről, ami ott motoszkál elméjében, agyában, ami lassan felzabálja tiszta tudatának minden agysejtjét, és csak a rosszat hagyja meg, hogy az aljas szándékai valóra válhassanak.
Ki kell törni innen…
Eszébe jutott a kisfiú. Ha hamarabb eszmél, talán Bronsonnak is bejelenthette volna az eltűnést, most aztán mehet a rendőrségre.
Nem is tétovázott. Még útba ejtette a fürdőszobát, hogy szalonképes kinézete legyen, ha már emberek közé megy. Miután rendbe szedte magát, magához vette a kisfiú fényképét, elvette az asztalról a kocsikulcsot, amit még a reggeli hazaérkezéskor dobott oda, és elindult.
Beült a kocsiba, beindította, majd bekapcsolta a rádiót. Mindegy volt neki, milyen zene szól éppen, csak szóljon valami, ami útközben háttérbe szorítja a kis gonosz manó szavait, melyek ott donganak agyában, mint egy felpiszkált méhkas. Sikerült is célját elérni. Míg a rendőrség épületéhez nem ért, addig a gonosz mondatok nem tudtak érvényesülni, és ennek Tommy nagyon örült. A kellemetlen fájdalmak is megkímélték, míg vezetett.

Folyt. köv...

Írta: Edwin Chat
490
kismehi - Libricz Maja - 2010. május 11. 14:31:18

Szia Edwin!!!

Izgi... de tudsz te ennél izgalmasabbat is.. Ikermisztikum??? nekem az nagyon tetszett...Smile
Jöhet a következő.
Pusz: maja

524
BogIcu - 2010. május 08. 16:56:54

Szia Ed!

Úgy érzem, egyre jobban bebizonyosodik az első fejezethez írt hozzászólásom. Mármint, hogy a pasi azonos a kisfiúval. Bár ebben a részben nagyon sok minden nem történt, izgatottan várom, mi lesz a folytatás... Olyan igazi Stephen King-es történet, amit marhára szeretek!
Nyáron, ha szabin leszek elkezdem az Ikermisztikumot is, mert nagyon érdekel.
De azért mégis... rájönnek, hogy gyilkosság történt és miután Tommy beosztott volt, ráterelődik a gyanu... na, lesz itt még kalamajka rendesen.

Szeretettel várom a többi részt. Icus

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.